Leventemozgalom

A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A leventeszervezetek a 12–21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták. A testnevelés mellett nagy hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre. A trianoni békeszerződés katonai korlátozásainak kijátszására a leventeszervezeteket a testnevelésről alkotott 1921. évi LIII. törvény alapján szervezték meg. Az irányítást később, fokozatosan a Honvédelmi Minisztérium vette át. Az 1944-es nyilas hatalomátvételt követően a leventéket is harcba vetették. 1945 őszétől a németországi hadifogságból hazatérő leventéket több esetben irreguláris fegyveresek támadták meg. Az egykori leventék közül sokan meghaltak, a szovjet csapatok Magyarországról a Gulag táboraiba hurcolták őket, vagy a nyugatra vonuló magyar hadsereggel Nyugat-Európában kerültek amerikai hadifogságba. A leventeszervezeteket 1945-ben rendelettel feloszlatták, a mozgalom országos parancsnokát, Béldy Alajos vezérezredest első fokon halálra, majd életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték (börtönkórházban halt meg), s csak 1994-ben mentették fel az ellene emelt vádak alól.

A szervezet emblémája

Története

Első Országos Levente Sportünnepély

Az 1921. évi LIII. törvénycikk, a testnevelési törvénynek nevezett leventetörvény értelmében minden olyan 12 és 21 év közötti magyar fiatal, aki nem járt iskolába, ahol is kötelező volt a testnevelés, köteles volt hetente egy bizonyos óraszámot gimnasztikai gyakorlatokkal tölteni. Ez a törvény fektette le az alapjait a leventeképzésnek, amely a Honvédelmi Minisztérium irányításával a katonai előképzést szolgálta. "Magyarország volt tehát az első ország, ahol az államhatalom törvényesen szabályozta a testnevelést."^[forrás?]

A magyar nemzetgyűlés 1921. december 19-én Vass József előterjesztésében jóváhagyja a „Lex Karafiáth”-ot, azaz az LIII. tc-et, az úgynevezett testnevelési törvényt, mely a Végrehajtási Utasítással: az 1924. január 31-én közzétett 9000/1924. sz. V.K.M.-rendelettel együtt kimondja: a testnevelés az állam feladata. Hogy ennek megfeleljen, létrehozza a Levente Egyesületeket, s elrendeli, hogy az iskolát elhagyó ifjúság (pontosabban a nemzetnek minden férfi tagja) 21. életévének betöltéséig köteles részt venni a Levente Egyesületek keretei között megszervezett foglalkozásokon.

Az 52000/1924. V.K.M.-rendelet alapján a leventeköteles fiatal legalább öt hónapon át heti két óra alatt és legfeljebb 8 hónapon át heti két óra alatt és egy délután tartozik testgyakorlást végezni. Ezt a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 800/1935. sz. rendelete az alábbiak szerint módosítja:

„1. § A testgyakorlásra kötelezett leventeifjak kötelesek legalább 8 hónapon, és legfeljebb 9 hónapon keresztül heti 3 órán át testgyakorlást végezni…

3. § A testgyakorlásra kötelezett leventeifjak kötelesek vallásfelekezetük rendes istentiszteletén részt venni…

5. § …a mulasztót… a testnevelési bizottság figyelmeztetésben, ismételt mulasztás esetében dorgálásban részesíti…”

A mozgalom előzménye az 1868. évi XXXVIII. tc. létrehozta ún. Ifjúsági Véderőt, mely a katonai oktatást és testgyakorlást a népiskolai rendes tantárgyak sorába iktatta.

Leventelányok

A VKM 1943. évi 9800/sz. rendelete értelmében lányok is csatlakozhattak: „1. § (1) A leventeleány-mozgalom célja, hogy a leányifjúságot a hagyományos női erények szellemében való nevelés útján a haza és a család szolgálatára, különösen pedig a magyar anya feladataira és a honvédelmi szolgálatra előkészítse.”

Működése

Leventék Újtusnádon, 1941-ben

A leventeintézmény kettős irányítás alatt működött. A felszínen nyíltan a kultuszminisztérium alá rendelt Országos Testnevelési Tanács (OTI) irányította, míg a rejtett katonai szervezetet a tanács tábornoki rangú társelnöke vezette. A szakbizottság vegyesdandár-kerületenként egy kerületi testnevelési felügyelő, vármegyénként egy testnevelési felügyelő és járásonként egy testnevelési vezető elnevezéssel álcázott hivatásos tiszt közvetítésével végezte munkáját.

Az egyesületek gyakorlatain való részvételt a hatóságok a szülőkön kérték számon, és adandó alkalommal az elmaradásokért őket büntették pénzbírsággal vagy elzárással. A leventeoktatók gyakorta tényleges tisztek voltak, akik a katonaságnál megszokott gépies engedelmességet, fegyelmet várták el, és sokszor értelmetlen fizikai megpróbáltatásoknak tették ki a rájuk bízott fiatalokat. A leventemozgalom nem is volt népszerű, ezért vezetői, hogy vonzóbbá tegyék, a cserkészet néhány megoldását próbálták átvenni, de nem sok sikerrel. Ráadásul a militarista szellemnek ellenállni tudó cserkészetet magát is a Levente alá rendelték 1939-ben.

A honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. a leventekötelezettséget kiterjesztette az iskolai ifjúságra is a levente kiképzési kötelezettséget. A katonai előképzés 1941 nyarán nyerte el végleges szervezetét, amikor a kormányzó 1941. július 18-án rendeletileg, „Legfelsőbb Elhatározás” útján „az ifjúság katonás szellemű neveléséről és a testnevelés erőteljesebb végrehajtásáról” címmel^[forrás?] szabályozta a kérdést. Felállították a Honvédelmi Minisztérium VIII. Csoportját „a testnevelési és sport vonatkozású ügyek intézésére”. Mindebből az következett, hogy levente szervezet egyre inkább a hadsereg bujtatott kiképzőterepe lett.

Leventék a második világháború harcaiban

A második világháború végén számos leventét és levente korú fiatalt vittek a nyilasok, azzal a céllal hogy bevetik őket a szovjetek elleni harcokban, illetve Németországban kiképzik őket. Ezen fiatalok többsége csak sok szenvedés árán tudott visszatérni szülőhelyére. Ilyen menetben volt részük 1945 márciusától a Mosonszentmiklóson összpontosított leventéknek is.

Szálasiék hatalomra kerülése után behívták a 16 éves korosztályt is, 1944 legvégén pedig elhurcolták még a 14-15 éves fiúkat is. Teherva­gonokban, viszontagságos út után Németországba vitték őket, ahol német katonai kiké­pzésben akarták őket részesíteni. Erre azonban már nem maradt idejük. Hazatérésük után, ha a hadifogságtól megmenekültek sem számíthattak tisztességes bánásmódra.

Formalitások

A Levente Egyesületben a törvény által előírt köszönés „Szebb jövőt!” volt, melyre a kötelező válasz az „Adjon Isten!”.

Források

• Moravitz Péter 2012: 1945 tavasza, leventék menetelése nyugat felé. Komárom
• Gergely Ferenc – Kiss György 1976: Horthy leventéi – a Leventeintézmény története
• 1943 A leventelegény szolgálata. Budapest
• Keményfi Béla: Magyar leventék a sarkkörön túl – az AR 87-es emlékeiből
• Bodó László: Leventék
• A levente intézmény. Az 1930-as évek Magyarországa. 1998-99, Szegedi Egyetemi Könyvtár
• Dr. Blasszauer Róbert: Az IHNETOV munkanaplója. Vitéz Béldy Alajos vezérezredes Hadtörténelmi Levéltárban őrzött irataiból 1941—1943 Előszó: "a kézzel írt, hevenyészett feljegyzéseket gépelő titkár nemegyszer tévedett a személy- és intézménynevek, a különböző meghatározások, kifejezések írásakor, ezeket, valamint az adott időszak katonai nyelvezetében előforduló nyelvhelyességi, gépelési, helyesírási és stílushibákat – néhány feltűnő hiba kivételével – nem korrigáltuk".
• Sipos Péter (főszerkesztő), Ravasz István (szerkesztő): Magyarország a második világháborúban (Lexikon), Real Petit Könyvkiadó, Budapest, 1997, ISBN 963-85411-5-6, pp. 263–264. (Leventeszervezetek és Leventeszervezetek a háborúban szócikkek)

További információk

• Magyar narancs (2017)
• Rózsás János: Leventesors. A leventeintézmény története, 1921–1945; Hármas Halom Baráti Kör–Trianon Társaság Nagykanizsai Szervezete, Nagykanizsa, 2005
• Sallay Gergely Pál: Seregszemle fémben, zománcban. A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938–1945; Monarchia, Budapest, 2009