Liutprand longobárd király
Liutprand, néhol Luitprand (680 körül – 744 januárja) longobárd király 712-től haláláig. Longobardia fennhatósága alá vetette a beneventumi hercegséget[2] és meghódította a római pápa birtokainak nagy részét.[2] Elfoglalta Ravennát és a Romagnát (728), támogatta Martell Károlyt az arabok ellen (739), s engedelmességre szorította (742) a tőle elpártolt – és II. Gergely pápa által támogatott – spoletói és beneventi hercegeket.[3] Életének fő célját, Róma elfoglalását azonban nem bírta megvalósítani.[3]
| Liutprand | |
| Rex Langobardaorum Rex totius Italiae | |
 | |
| Liutprand tremissise | |
| Longobárd király | |
| Uralkodási ideje | |
| 712. június 13.[1] – 744 januárja (31 év, 7 hónap) | |
| Elődje | Ansprand |
| Utódja | Hildeprand |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 680 körül |
| Elhunyt | 744 januárja Pavia? |
| Nyughelye | Hadrianus bazilika |
| Édesapja | Ansprand |
| Édesanyja | nem ismert |
| Házastársa | Guntrude |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Liutprand témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Uralkodása
szerkesztésLiutprand hosszú trónviszály után került a trónra. A lovagias, ifjú király nagy terveken törte a fejét: a longobárd fennhatóságot ki akarta terjeszteni egész Itáliára, amit természetesen csak úgy érhetett el, hogy kiszorítja Itáliából a kelet-római császárt és leigázza a római pápa birtokát is, amit akkoriban a római dukatusnak (hercegségnek) neveztek.[4] A nagy terv megvalósítására csakhamar kedvező alkalom kínálkozott: a képromboló bizánciak megkezdték Itáliában is romboló munkájukat.[4] Az itáliai lakosság azonban élén a papsággal,, nyíltan szembehelyezkedett a mozgalommal, és amikor III. Leó császár 726-ban rendeletet adott ki a képek tisztelete ellen, II. Gergely pápa az egyébként is izgatott itáliai népet nyílt lázadásra szólította fel a császár eretnek szándékai ellen.[4] Velence és a Pentapolis azonnyomban fel is lázadt, Róma megtagadta az adófizetést, a bizánci hivatalnokokat elékergették, sőt az itáliaiak arra gondoltak már, hogy új császárt választanak Leó helyébe.[4] Liutprand elérkezettnek látta az időt nagy terve megvalósítására.[4] Betört a bizánci uralom alatt álló ún. exarchátus területére és elfoglalta a bizánci helytartó székhelyét, Ravennát, valamint a Pentapolist, továbbá Emiliát.[4] Betört a pápai birtokokra is, de mivel nagyon vallásos volt, II. Gergely pápa rá tudta bírni a visszatérésre, sőt Liutprand a pápának ajándékozta Sutri városát is.[4]
Gergely azonban nem érte be ennyivel hanem örökre meg akart szabadulni a „veszélyes szomszédtól”, ezért Ursus velencei herceget háborúra bírta a longobárdok ellen.[4] Ursus 726-ban visszafoglalta Ravennát, de Liutprand ellene szövetkezett a görög helytartóval.[5] Hamarosan legyőzte Ursust, majd 729-ben ostrom alá vette Rómát.[6] A pápa azonban újra rábírta a békére, így Liutprand visszavonult Róma falai alól.[6] Hamarosan II. Gergely meghalt, utóda, III. Gergely pápa pedig rávette a spoletói és beneventi hercegeket, hogy lázadjanak fel Liutprand ellen.[6] A király a lázadást leverte és újra támadásba lendült a pápai birtokok ellen.[6] III. Gergely 739-ben Martell Károly frank majordomus segítségét kérte, aki azonban elutasította a pápát, mivel neki is szüksége volt a longobárdok segítségére az arabok ellen.[6] Liutprand 741-ben seregével már újra Róma falai előtt állt, amikor III. Gergely pápa meghalt, utóda pedig, Zakariás pápa 742-ben békét kötött a longobárd királlyal.[6] Ennek értelmében Liutprand visszaadta a pápának a római dukátus megszállt részeit, sőt még a pápának ajándékozta Sabinát, Osimot és Anconát is néhány apróbb várossal együtt.[6] Nem sokkal a békeszerződés megkötése után a pápa meglátogatta Liutprandot Paviában, ahol rábeszélte, hogy adja vissza Bizáncnak Ravennát és környékét is.[6] Liutprand 744-ben halt meg. Paviában temették el, a longobárd trónon unokája, Hildeprand követte.
Gyermekei
szerkesztésLiutprand Guntrutot,[7] Theudebert bajor herceg leányát vette feleségül. Házasságukból egyetlenegy – ismeretlen nevű – leány[7] született.
Eredeti források
szerkesztés- Origo Gentis Langobardorum
- Andreæ Bergomatis Chronicon
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Liutprand König der Langobarden (13.6.712-744) (német nyelven). Die Genealogie der Franken und Frankreichs. [2007. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
- ↑ a b Csató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 105. oldal
- ↑ a b Bokor József (szerk.). Liutprand, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- ↑ a b c d e f g h Tolnai Világtörténelme, Középkor I., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cyril, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1991), ISBN 963-7765-03-4, 150. oldal
- ↑ Tolnai Világtörténelme, Középkor I., 150–151. oldal
- ↑ a b c d e f g h Tolnai Világtörténelme, Középkor I., 151. oldal
- ↑ a b Italy, emperors & kings. Ansprand 712, Liutprand 712-744, Hildeprand 744 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztés
| Előző uralkodó: Ansprand |
Következő uralkodó: Hildeprand |
