Márévár

Márévár (Máré-vár, Máré vára) kicsiny erősség a Mecsek hegység északi, vadregényes rengetegében, 340 méter magas, meredek, erdős hegycsúcson. Magyaregregyi várnak is hívják, a közelében lévő községről. Látogatott kirándulóhely és kedvelt turistacélpont.

Márévár
Márévár madártávlatból
Ország	Magyarország
Tszf. magasság	340 m
Épült	1316 előtt
Elhagyták	16. század második fele (lőporrobbanás, tűzvész)
Állapota	rom
Építőanyaga	kő
Elhelyezkedése
Márévár Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 13′ 30″, k. h. 18° 19′ 20″46.225, 18.322222222222
A Wikimédia Commons tartalmaz Márévár témájú médiaállományokat.

A járművel érkező látogatók a Pécs-Hird és Szászvár közti 6541-es úton tudják megközelíteni, az útról a Magyaregregy-Zobákpuszta közti szakaszon, Magyaregregy központjának legdélebbi házaitól mintegy 800 méterre, kelet felé letérve érhető el a vár,

Története

A vár belső udvara

A hely stratégiai jelentőségét már a dunántúli területeket Pannonia néven tartománnyá szervező rómaiak felismerték: ide építettek egy őrtornyot, mely később, a népvándorlás viharaiban elpusztult. A régészeti feltárások és az egykori oklevelek tanúsága szerint a tatárjárás utáni nagy várépítések idejére tehetjük Márévár erősségének keletkezését. Első írásos említése („Castrum Mare”) 1316-ból való, ekkor adományozta Károly Róbert Bogár Istvánnak. A magát „Máréi”-nak (Mareus → Máréi → Máriássy) nevező nemesi família utolsó tagjától örökösödési szerződéssel 1468-ban a Várday család kezére került („Marewara”), majd a Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd hívei között kitört áldatlan belháborúban ez utóbbi pártján álló, szerb származású Bakith Pál szerezte meg, aki az 1530-as években reneszánsz ízlés szerint alakította át a kis lovagvár lakóépületeit.

Az új birtokosnak a tervbe vett teljes körű stratégiai korszerűsítésre már nem maradt pénze, így csak egy kisebb rondellával bővítette a vár védműveit, mely azonban elegendő volt arra, hogy a helyőrség az itt elhelyezett ágyúkkal pusztító tűz alá vehesse a meredek hegyoldalon rohamra induló ellenséget. Miután 1543-ban a közeli Pécset elfoglalta a török, Máré vára ellenállás nélkül megadta magát; ezt követően csökkentett létszámú (72 főnyi) katonaság állomásozott benne. Később a török még háromtornyos palánkvárral erődítette, de ahogy a hódoltság határa egyre északabbra tolódott, a kis sasfészek végül elvesztette hadászati jelentőségét.

A 17. század elején az ekkor már romos várat a pécsi püspök birtokolta. A 19. században Rómer Flóris és Haas Mihály ugyancsak romként említi.

1956-ban a szovjetek ostromolták, mivel a forradalmárok egy csoportja itt húzta meg magát. Emiatt az utolsó ostromlott várként tartjuk számon.

A várrom 1958-ban került műemléki lajstromba. A régészeti feltárást követő helyreállítás (1960–66) során konzerválták az omlásnak indult falakat és restaurálták a belső udvar épületét, melynek földszintjén vártörténeti kiállítást rendeztek be az itt talált leletekből.

Képgaléria

• 
  Magyaregregy, Márévár légi felvételen
• 
  Magyaregregy, Márévár légi fotón
• 
• 
• 
• 
• 

Források

• Gerő László (szerk.): Várépítészetünk. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1975. ISBN 963-10-0861-4 (199–203. o.)
• Magyarország műemlékjegyzéke I–II. Országos Műemléki Felügyelőség, Bp., 1990. ISBN 963-340-928-4 (I./164. o.)
• Fucskár Ágnes, Fucskár József Attila: Várak Magyarországon. Alexandra Kiadó, Bp., 2015. ISBN 978-963-357-649-6 (86. o.)

További információk

• Márévár 3D-s rekonstrukciója
• G. Sándor Mária: Magyaregregy, Márévár; 2. átdolg. kiad.; TKM Egyesület, Bp., 1998 (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára)
• Császár Levente–Szabó Dávid–Müller Nándor: Máré-vár. Magyaregregy. Képzelet és valóság, múlt és jelen; Magyaregregyi Faluszépítők és Vendégfogadók Egyesülete, Magyaregregy, 2012
• Ignácz Ágoston: A Vár-völgy szelleme. In: Bíró Szabolcs (szerk.): Fegyvert s vitézt éneklek. Történetek a török hódoltság korából. Historium, Dunaszerdahely, 2014. 29-46.