Második isonzói csata

	a II. Isonzói-csata
Konfliktus	Olasz front; (Első világháború)
Időpont	1915. július 18. – augusztus 3.
Helyszín	Isonzó folyó
Eredmény	Visszavert olasz támadás; olasz taktikai győzelem
	Szemben álló felek
Olasz Királyság	Osztrák–Magyar Monarchia
	Parancsnokok
Luigi Cadorna (vezérkari főnök); Savoyai Emánuel Filibert (Harmadik hadsereg parancsnoka); Pietro Frugoni (Második hadsereg parancsnoka)	Frigyes főherceg (Osztrák-Magyar Hadsereg főparancsnoka); Franz Conrad von Hötzendorf (vezérkari főnök); Jenő főherceg (az olasz front parancsnoka); Svetozar Borojević tábornok (Ötödik Hadsereg parancsnoka)
	Szemben álló erők
Második Hadsereg; Harmadik Hadsereg; Összesen: 250 000 fő; 260 zászlóalj; 840 löveg; ;	Ötödik Hadsereg; Összesen: 78 000 fő; 105 zászlóalj (később még 25 másik zászlóalj is érkezett); 420 löveg; ;
	Veszteségek
42 000 halott vagy eltűnt	45 000 halott vagy eltűnt
	Térkép
	a II. Isonzói-csata Pozíció Olaszország térképén
	é. sz. 45° 51′ 48″, k. h. 13° 31′ 41″45.863333°N 13.528056°EKoordináták: é. sz. 45° 51′ 48″, k. h. 13° 31′ 41″45.863333°N 13.528056°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz a II. Isonzói-csata témájú médiaállományokat.

A II. isonzói csatára 1915-ben július 18-ától augusztus 3-áig került sor az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország csapatai között. A korábbi első isonzói csata nem hozott áttörést a támadó olasz csapatoknak, így főparancsnokuk, Luigi Cadorna egy újabb támadást tervezett, melyet már a nehéztüzérség is támogatott, az olasz gyalogság egységesen rohamozott.

A csata

Cadorna tábornok öngyilkos stratégiát dolgozott ki: a létszámfölényben lévő olasz csapatoknak frontális támadást kellett intézniük a Monarchia lövészárkai ellen, és míg egyes katonák harcolnak, addig más katonáknak a szögesdrótoktól kellett volna megtisztítani a területet, így segítve az előrenyomulást. A támadás során azonban nem sikerült a szögesdrót-kerítéseket semlegesíteni, és a létszámfölényben lévő olasz csapatokat a Monarchia hadserege visszakényszerítette a saját lövészárkukba. A támadás főként Doberdó ellen irányult, de jelentős harcok dúltak Görz és Tolmein hídfőknél is.

Az olasz támadás nagyrészt a Karszt-fennsíkon folyt, ahol kilátástalan körülményekkel kellett megküzdeniük a harcoló feleknek. Az olasz támadás Görz (Gorizia) bekerítését célozta. A kimerítő kézitusát az olasz 2. és 3. hadsereg vívta, rendkívül sok áldozattal, többek között a magyar 20. hadosztály ellen is. A Monarchia a csata alatt folyamatosan szállított a térségbe a balkáni frontról utánpótlás csapatokat. A Száva-Drina mentén már csak népfölkelő egységek maradtak, azonban még ennek egy részét – egy magyar népfölkelő dandárt – is átszállítottak az Isonzó vonalára. A csata végén ért be még a keleti frontról a gráci hadtest.

Monte San Michele körüli harcok

1915. július 25-én az olasz csapatok elfoglalták a Doberdótól északra fekvő Monte San Michele-t, mely nem nem túl magas domb, ám a birtoklásával uralni tudtak egy igen nagy területet a nehéztüzérségnek köszönhetően. A Monarchia hadvezetésének létfontosságú volt Monte San Michele visszafoglalása, melyet elit katonákkal támadott meg Richter ezredes, és nagy véráldozatokkal, de a hegyet sikerült visszafoglalni. Az itt küzdő magyar csapatok, a 17. közös hadosztály (debreceni, szegedi, karánsebesi és temesvári bakák) , a 20. honvéd hadosztály (budapesti, debreceni, nagyváradi, székesfehérvári honvédek), a 16. hegyi dandár stb. rendkívül sok vért vesztettek. A 20. honvéd hadosztály 2/3-a megsemmisült.

Eredmények

A II. isonzói csata jóval több áldozatot követelt mindkét oldalon, mint az első isonzói csata. Három hét alatt több mint 90 000 katona halt meg. A Monarchia vesztesége közel 30 000 főre rúgott és megközelítette az olaszok veszteségét, ami a védőnél megdöbbentően magas áldozatnak volt mondható. Az olaszok területi nyeresége minimális volt. Az olasz hadvezetés a második kudarcuk után befagyasztotta a frontvonalat és elkezdték kiépíteni a védősáncokat, lövészárkokat. Állóháborúra rendezkedtek be.

A Monarchia számára bebizonyosodott, hogy a karsztos Doberdói-fennsíkot a sekély árkokban és kőrakásokból készített fedezékekben hosszabb ideig nem lehet megvédeni, mert a védelmet már egyedül a számbeli fölényben lévő olasz tüzérség is teljesen el tudja pusztítani. Ezért Jenő főherceg elrendelte, hogy kőfúró gépekkel és sziklarobbantások útján kell a hadsereg számára biztos fedezékeket készíteni.

Források

Galántai József: Az első világháború (p. 268) - Gondolat K. Bp. (II.k:1988.) - ISBN 963-282-004-5

További információk

Kapcsolódó szócikk

Isonzói csaták

Az első világháború portálja • összefoglaló, színes tartalomajánló lap