Mihail Illarionovics Artamonov

Mihail Illarionovics Artamonov (orosz nyelven: Михаил Илларионович Артамонов), Vigolovo, Tveri terület, 1898. december 5. – Leningrád, 1972. július 31.) szovjet és orosz történész és régész, akit a modern kazár tanulmányok alapító atyjaként ismertek el.

Mihail Illarionovics Artamonov
Született	1898. november 23. Vygolovo
Elhunyt	1972. július 31. (73 évesen) Leningrád
Állampolgársága	orosz
Foglalkozása	régész történész
Tisztsége	múzeumigazgató
Iskolái	Szentpétervári Állami Egyetem
Kitüntetései	Lenin-rend
A Wikimédia Commons tartalmaz Mihail Illarionovics Artamonov témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája

Artamonov a Tveri kormányzóságban született, parasztcsaládban. Kilencéves korában költözött Szentpétervárra, hogy középfokú tanulmányokat folytasson, többek között festészetet tanult Kuzma Petrov-Vodkin és művészettörténetet Nyikolaj Szicsov mellett, valamint régészetet. Aktív résztvevője volt az orosz forradalomnak.

Tudományos karrierjének középpontjában a Leningrádi Egyetem állt, ahol 1928-tól tanított, 1935-től professzor, 1949-től pedig a régészeti tanszék vezetője volt.

Bronzkori és vaskori településeket kutatott a Don folyó mellett, az Észak-Kaukázusban és Ukrajnában, számos szkíta és kazár kurgánt és települést tárt fel (a legismertebb a szarkeli kazár erőd, amelyet az első, általa szervezett ásatáson fedezett fel 1929-ben), és 1962-ben egy terjedelmes monográfiát (Istorija kazár) publikált a kazárokról. E művének korai kiadásait (1937, 1939), amelyek a kazároknak a korai Rusz és más népek fejlődésére gyakorolt óriási hatását hangsúlyozták, a szovjet hatóságok elítélték, ami arra kényszerítette, hogy művét kiegészítse egy olyan következtetéssel, amely lényegében azt állítja, hogy valójában nem volt tartós hatásuk.

1939-ben kinevezték a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Anyagi Kultúrtörténeti Intézetének igazgatójává, az intézet munkatársainak kívánságával összhangban, miután azok fellázadtak Artamonov elődje, Jozef Orbeli ellen, aki elbocsátotta az intézet számos vezető tagját - a hatóságok részéről ez a fordulat példátlan volt Sztálin uralkodása alatt. Az ő vezetése alatt az intézet számos folyóiratot indított, köztük a Szovjetszkaya arkheologiya, az IHMC rövid jelentései és a Szovjetunió régészetének anyagai és kutatásai című folyóiratokat, és egy moszkvai fiókot is létrehozott.

Artamonovot 1951-ben nevezték ki az Ermitázs Múzeum igazgatójává. Tizenhárom évvel később leváltották tisztségéből, mivel ellenállt a kommunista párt tisztviselőinek a múzeum vezetésébe való beavatkozásának, különösen amiatt, hogy nem volt hajlandó eltávolítani a francia impresszionisták - a kormány által "burzsoá dekadenseknek" minősített - festményeit a kiállításról.

Artamonovot kitüntették a Lenin-renddel, a Munka Vörös Zászlórenddel és különböző kitüntetésekkel. Számos tanítványa volt, köztük Lev Gumiljov, Anatolij Kirpicsnyikov, Dmitrij Machinszkij és Igor Dubov. Tanítványai között volt Szvetlana Pletnyova és Leo Klejn is. 1972-ben halt meg, miközben egy tudományos cikket szerkesztett az íróasztalánál.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Mikhail Artamonov (historian) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Publikációi (válogatás)

• Istorija Chazar. Leningrad 1962.
• Werner Formannal (fényképész): Goldschatz der Skythen in der Eremitage. Dausien, Hanau 1970.
• Kimmerijcy i Skify. Leningrad 1974.

Irodalom

• A. Ju. Alekseev (szerk.): K 100-letiju so dnja roždenija Michaila Illarionoviča Artamonova. St. Petersburg 1999.