Miss Ausztrália
A Miss Ausztrália általánosan használt elnevezése, megszólítása az ausztrál szépségversenyek győzteseinek. Az országban több nemzeti szépségversenyt is megrendeznek, amik a Miss World, Miss Universe, Miss Earth és Miss International versenyekre küldenek ausztrál versenyzőt. Az ország 2-2 győzelmet mondhat magáénak a Miss World és Miss Universe versenyeken, míg a Miss International versenyt háromszor nyerték meg, de a Miss Earth versenyen még nem értek el számottevő eredményt.
A versenyek története
szerkesztésAz első Miss Ausztráliát (angolul Miss Australia) 1908-ban választották meg válaszul egy amerikai újságban megjelent hírre, miszerint az egyik első amerikai verseny győztese "a legszebb nő a világon". Az ausztrálok ezzel nem értettek egyet, ezért megszervezték saját versenyüket, melyet Alice Buckridge nyert meg.[1] A következő versenyt 1911-ben szervezték meg, Millicent Mahy nyerte meg, aki soha nem vette át a díját, egy 100 font értékű Vénusz-szobrot. Az első, hivatalosan is Miss Australia néven szervezett versenyt azonban csak 1928-ban rendezték meg. A Miss Australia Quest néven futó versenyt váltakozva szponzorálták a cégek pár évig, de aztán egy ideig feledésbe merült, majd újra feléledt a II. világháború után.
1953-ban Bernard J. Dowd, a Dowd Associates igazgatója indította újra, hogy a termékeit reklámozza. Az versenyzőknek újsághirdetésre kellett jelentkezniük, és a fényképeik alapján választották ki az egyes államokban külön létrehozott zsűrik a továbbjutókat és az állami győztest. Minden állami győztesnek el kellett utaznia Melbourne-be, ahol egy újabb zsűri választotta ki Miss Australiát.
1954-ben a Miss Queensland verseny olyan nagy sikert aratott, hogy a Queensland Spastic League igazgatója felkérte G. Moore-t, hogy a versenyt használják fel az agyhűdéses gyerekek gyógyítására létrehozott Spastic League támogatására. A Spastic League ezután olyan tervvel állt elő, ami lehetővé tette, hogy Miss Australia Quest teljes nevezési és lebonyolítási rendszerét olyan formára alakítsák át, ami országos szinten segíti a beteg gyerekek támogatására való adományok gyűjtését. 1963-ban a Dowd Association teljes egészében átadta a Miss Australia Quest szervezési jogait az Australian Cerebral Palsy Associationnek (ACPA). Az ACPA minden államban megszervezte a versenyt Miss Queensland, Miss New South Wales, stb. név alatt. Az 1960-as évektől egészen az 1980-as évekig évente mintegy ezren jelentkeztek a versenyre.
1992-ben Miss Australia Award-ra változtatták a verseny nevét, és elhagyták a koronázási ceremóniát. 1998-ban bejelentették, hogy befejezik a versenysorozatot. Az utolsó Miss Australia Award győztes 2000-ben Sheree Primmer volt.
2001 óta szervezik meg a Miss Universe Australia versenyt, aminek a győztese a Miss Universe versenyen vesz részt, de már az előtt is volt ausztrál résztvevő ezen a nemzetközi versenyen. Miss World Australia néven a Miss World versenyre választanak küldöttet, és Ausztrália rendszeresen részt vesz a Miss International és Miss Earth versenyeken is.
Miss Australia győztesek
szerkesztésÉv | Név |
---|---|
1908 | Alice Buckridge |
1926 | Beryl Mills |
1927 | Phyllis Von Alwyn |
1937 | Sheila Martin |
1946 | Rhonda Kelly |
1947 | Judy Gainford |
1948 | Beryl James |
1949 | Margaret Hughes |
1953 | Maxine Morgan |
Miss Australia Quest/Award győztesek
szerkesztésA versenysorozat 1954-2000 között létezett.
Év | Név |
---|---|
1954 | Shirley Bliss |
1955 | Maureen Kistle |
1956 | June Finlayson |
1957 | Janette Craig (lemondott) Helen Wood |
1958 | Pam Mackay |
1959 | Joan Stanbury |
1960 | Rosemary Fenton |
1961 | Tania Verstak |
1962 | Tricia Reschke |
1964 | Jan Taylor |
1965 | Carole Jackson |
1966 | Sue Gallie |
1967 | Margaret Rohan |
1968 | Helen Newton |
1969 | Suzanne McClelland |
1970 | Rhonda Iffland |
1971 | June Wright |
1972 | Gay Walker |
1973 | Michelle Downes |
1974 | Randy Baker |
1975 | Kerry Doyle |
1976 | Sharon Betty |
1977 | Francene Maras |
1978 | Gloria Krope |
1979 | Anne Sneddon |
1980 | Eleanor Morton |
1981 | Leanne Dick |
1982 | Jenny Coupland |
1983 | Lisa Cornelius |
1984 | Maryanne Koznjak |
1985 | Maria Ridley |
1986 | Tracey Pearson |
1987 | Judi Green |
1988 | Caroline Lumley |
1989 | Lea Dickson |
1990 | Rebecca Noble |
1991 | Helena Wayth |
1992 | Suzanne Lee |
1993 | Joanne Dick |
1994 | Jane Bargwanna |
1995 | Margaret Tierney |
1996 | Suzanne Haward |
1997 | Tracy Secombe |
1998 | Suellen Fuller |
1999 | Kathryn Hay |
2000 | Sheree Primer |
Miss Universe versenyzők
szerkesztésAusztrália a kezdetektől, 1952 óta részt vesz a Miss Universe versenyen. Kétszer értek el győzelmet, 1972-ben és 2004-ben.
Év | Név | Helyezés |
---|---|---|
1952 | Leah MacCartney | |
1953 | Maxine Morgan | 5. helyezett |
1954 | Shirley Bliss | |
1958 | Astrid Tanda Lindholm | |
1964 | Maria "Ria" Luyben | |
1965 | Pauline Verey | középdöntős |
1968 | Laureen Jones | |
1969 | Joanne Barret | 3. helyezett |
1970 | Joan Lydia Zealand | 3. helyezett |
1971 | Tony Suzanne Rayward | 2. helyezett |
1972 | Kerry Anne Wells | győztes |
1973 | Susan Mainwaring | |
1974 | Yasmin May Nagy | középdöntős |
1975 | Jennifer Matthews | |
1976 | Julie Anne Ismay | 5. helyezett |
1977 | Jill Maree Minahan | |
1978 | Beverly Frances Pinder | |
1979 | Kerry Dunderdale | |
1980 | Katrina Judith Rose Redina | |
1981 | Karen Sang | |
1982 | Lou-Anne Caroline Ronchi | |
1983 | Simone Cox | |
1984 | Donna Thelma Rudrum | |
1985 | Elizabeth Rowly | |
1986 | Christina Lucinda Bucat | |
1987 | Jennine Susan Leonarder | |
1988 | Vanessa Lynn Gibson | |
1989 | Karen Wenden | |
1990 | Charmaine Ware | |
1992 | Georgina Denahy | középdöntős |
1993 | Voni Delfos | Top6 döntős |
1994 | Michelle van Eimeren | |
1995 | Jacqueline Shooter | |
1996 | Jodie McMullen | |
1997 | Laura Csortan | |
1998 | Renee Henderson | |
1999 | Michelle Shead | |
2000 | Samantha Frost | |
2002 | Sarah Davie | |
2003 | Ashlea Talbot | |
2004 | Jennifer Hawkins | győztes |
2005 | Michelle Guy | |
2006 | Erin McNaught | |
2007 | Kimberly Busteed | |
2008 | Laura Dundovic | Top10 középdöntős |
2009 | Rachael Anne Finch | 4. helyezett |
2010 | Jesinta Campbell | 3. helyezett |
2011 | Scherri Lee Biggs[2] | Top 10[3] |
Miss World versenyzők
szerkesztésAusztrália 1955-ben versenyzett először a Miss World versenyen, első győzelmét 1968-ban szerezte. A következő és egyben utolsó győzelem 1972-ben volt.
Év | Név | Helyezés |
---|---|---|
1955 | Beverly Prowse | középdöntős |
1957 | June Finlayson | |
1960 | Margaret Pasquil Nott | |
1965 | Jan Rennison | |
1967 | Judy Lockey | |
1968 | Penelope Plummer | győztes |
1969 | Stefane Meurer | |
1970 | Valli Kemp | középdöntős |
1971 | Valerie Roberts | középdöntős |
1972 | Belinda Roma Green | győztes |
1973 | Virginia Radinas | |
1974 | Gail Margaret Petith | 4. helyezett |
1975 | Anne Davidson | középdöntős |
1976 | Karen Jo Pini | 2. helyezett |
1977 | Jaye-Leanne Hopewell | 6. helyezett |
1978 | Denise Ellen Coward | 3. helyezett |
1979 | Jodie Anne Day | 4. helyezett |
1980 | Linda Leigh Shepherd | |
1981 | Melissa Hannan | 6. helyezett |
1982 | Catherine Anne Morris | középdöntős |
1983 | Tanya Bowe | |
1984 | Lou-Anne Caroline Ronchi | 3. helyezett |
1985 | Angelina Nasso | |
1986 | Stephanie Eleanor Andrews | |
1987 | Donna Thelma Rudrum | |
1988 | Catherine Bushell | középdöntős |
1989 | Natalie Tania McCurry | középdöntős |
1990 | Karina Brown | |
1991 | Leanne Buckle | 2. helyezett |
1992 | Rebecca Simic | |
1993 | Karen Ann Carwin | |
1994 | Skye-Jilly Edwards | |
1995 | Melissa Porter | középdöntős |
1996 | Nicole Smith | |
1997 | Laura Csortan | középdöntős |
1998 | Sarah-Jane Camille St. Clair | |
1999 | Nalishebo Gaskell | |
2000 | Renee Henderson | |
2001 | Eva Milic | |
2002 | Nicole-Rita Ghazal | Top10 |
2003 | Olivia Stratton | középdöntős |
2004 | Sarah Janette Davies | középdöntős |
2005 | Dennae Brunow | |
2006 | Sabrina Houssami | 3. helyezett |
2007 | Caroline Louise Clowes Pemberton | |
2008 | Katie Marie Richardson | |
2009 | Sophie Lavers | |
2010 | Ashleigh Carmen Francis | |
2011 | Amber Greasly[4] | |
2012 | ||
2013 | Erin Holland[5] | Top10 |
Miss Earth versenyzők
szerkesztésAusztrália a verseny kezdete, 2001 óta részt vesz a rendezvényen.
Év | Név | Helyezés |
---|---|---|
2001 | Christy Anderson | |
2002 | Ineke Candice Leffers | |
2003 | Shivaune Christina Field | |
2004 | Shenevelle Dawn Dickson | Top 8 középdöntős |
2005 | Anne-Maree Bowdler | |
2006 | Natalie Newton | |
2007 | Victoria Louise Stewart | |
2008 | Rachael Smith | |
2009 | Melinda Jane Heffernan | |
2010 | Kelly Louise Maguire |
Miss International versenyzők
szerkesztésAusztrália 1960 óta küld versenyzőt a Miss International versenyre, amit három alkalommal (1962, 1981 és 1992) meg is nyert.
Év | Név | Helyezés |
---|---|---|
1960 | Joan Stanbury | |
1961 | Rosemary Fenton | |
1962 | Tania Verstak | győztes |
1963 | Tricia Maralyn Reschke | középdöntős |
1964 | Janice Margaret Taylor | |
1965 | Carole Jackson | |
1967 | Margaret Rohan | |
1968 | Monique Denise Hughes | |
1969 | Janine Forbes | középdöntős |
1970 | Karen Patricia Papworth | 3. helyezett |
1971 | Carolyn Tokoly | |
1972 | Christine Nola Clark | 2. helyezett |
1973 | Paula Lesley Whitehead | középdöntős |
1974 | Monique Francisca Daams | 5. helyezett |
1975 | Alison Leigh McKean | középdöntős |
1976 | Patricia Lesley Newell | |
1977 | Pamela Joy Cail | |
1978 | Michelle Cay Adamson | |
1979 | Regina Reid | |
1980 | Debbie Newsome | |
1981 | Jenny Annette Derek | győztes |
1982 | Lou-Anne Caroline Ronchi | középdöntős |
1983 | Michelle Marie Banting | 2. helyezett |
1984 | Barbara Francisca Kendell | |
1985 | Ketrina Ray Keeley | középdöntős |
1986 | Christine Lucinda Bucat | |
1987 | Vanessa Lynn Gibson | középdöntős |
1988 | Toni-Jene Frances Peters | 3. helyezett |
1989 | Jodie Martel | középdöntős |
1990 | Anna Stokes | |
1991 | Melinda Sue Boundy | középdöntős |
1992 | Kirsten Marise Davison | győztes |
1993 | Monique Ann Lysaught | középdöntős |
1994 | Rebecca Anne Jackes | |
1995 | Kristen Szypica | |
1996 | Kylie Ann Watson | középdöntős |
1997 | Nadine Therese Bennett | |
1998 | Katherine Louis O'Brien | |
2004 | Lacey Davis | |
2005 | Natalie Gillard | |
2006 | Karli Smith | |
2007 | Danielle Byrnes | |
2008 | Kristal Hammond | |
2009 | Kelly Louise Maguire | |
2010 | Charlotte Rose Mastin |
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Cerebral Palsy Alliance. cerebralpalsy.org.au. [2011. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
- ↑ 20 year old Scherri Lee Biggs Crowned Miss Universe Australia 2011 | WORLD SHOWBIZ. worldshowbiz.info, 2011 [last update]. [2011. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 28.)
- ↑ Global Beauties – Miss Universe 2011 Special » Miss Angola is Miss Universe 2011!!. globalbeauties.com, 2011 [last update]. [2011. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 13.)
- ↑ 18-year-old Journalism Student Crowned Miss World Australia 2011 | WORLD SHOWBIZ. worldshowbiz.info, 2011 [last update]. [2011. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 29.)
- ↑ The Times of Beauty - www.timesofbeauty.com - Miss World 2013 - Miss Universe 2013: Miss World Australia 2013
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a Miss Australia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Külső hivatkozások
szerkesztés- Miss World hivatalos honlap
- Miss Universe hivatalos honlap
- Miss Earth hivatalos honlap
- Miss International hivatalos honlap
- GlobalBeauties.com
- Pageantopolis.com
- CriticalBeauty.com
- Miss World Australia hivatalos honlap Archiválva 2011. július 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Miss Universe Australia hivatalos honlap