Moravicai Értelmiségi Fórum
A Moravicai Értelmiségi Fóum (MÉF) egy délvidéki magyar ifjúsági szervezet, amelyik 1999-ben alakult meg az akkori Jugoszláviában, a vajdasági Bácskossuthfalván, de hivatalos bejegyzését majd csak 2000-ben hagyták jóvá az illetékes hatóságok.
A MÉF előtörténete, avagy úton a megalakulásig
szerkesztésA Moravicai Értelmiségi Fórumot nonprofit alapon működő, elsősorban az ifjúsági kérdésekkel (és problémákkal...) foglalkozó civilszervezetként hozták létre bácskossuthfalvai fiatalok. Az alapelképzelés az volt, hogy alapítványi és donátori támogatásokból működtetett szervezetük önállóan, a politikumtól függetlenül valósítja meg céljait.
A kezdeményezők 1999-ben, kezdetben még csak jószerivel egy kisebb baráti körben vitatták meg a szervezet létrehozásával kapcsolatos elképzeléseiket. Ezekből a beszélgetésekből alakult ki egy kisebb szervezői csoport - elsősorban a faluból származó és rendszeresen hazajáró egyetemistákból és középiskolásokból -, akik tevékenységüket és életüket alapvetően helyben, Bácskossuthfalván képzelték el.
A kezdeményezők szerettek volna létrehozni egy olyan közösségi központot, egy találkozóhelyet, ahová a helyi fiatalok szinte bármikor betérhetnek, lényegében egy klubot, ahol "nyugodt körülmények között le lehet ülni, beszélgetni, újságot olvasni és megvitatni az aktuális eseményeket".
A MÉF-nek tehát nem voltak nagyobb, a délvidéki magyar közösségre vagy annak érdekképviseletére kiterjedő elképzelései, nagyobb és koncepcióban elképzelt tágabb célkitűzései, a bácskossuthfalvai fiatalok helyben szerették volna rendezni és megoldani a helyi dolgaikat.
A szervezet megalakulása, bejegyzése, működése
szerkesztésA település közgyűlése 1999 nyarán döntött arról , hogy átadja használatra az épp akkor megürült úgynevezett Jegyzőház használaton kívüli épületét a még be sem jegyzett szervezetnek.
A bejegyzés folyamata különböző akadályok miatt mintegy egy esztendeig húzódott, de a kezdeményező bizottság időközben is folyamatosan tevékenykedett. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság igazságügyi minisztériuma végül 2000 júniusában értesítette a MÉF képviselőit arról, hogy elfogadták a szervezet bejegyzésére benyújtott kezdeményezésüket.
Az időközben eltelt mintegy bő egy év alatt a kezdeményezők igen jó kapcsolatokat építettek ki más hasonló helyi és távolabbi szervezetekkel.
A rossz állapotban lévő Jegyzőház épületét elsősorban önkéntes munkát vállaló fiatalok segítségével 2000 őszére szinte teljesen felújították. A MÉF mellett több más szervezet is intézmény is helyet kapott az épületben: itt kezdett működni többek között a falu könyvtára, a Teleház, és a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület is. Az volt a szervezők elképzelése, hogy a Jegyzőházat egyfajta közösségi házként üzemeltessék.
A felújított épület megnyitó ünnepséget 2000. november 18-án tartották meg.
Források
szerkesztésVajdasági magyar ifjúsági szervezetek - a Képes Ifjúság a 2001. november 21-i számának melléklete
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztés- Vajdasági magyar ifjúsági szervezetek
- Vajdasági Magyar Diákszövetség
- Vajdasági Magyar Cserkészszövetség
- Képes Ifjúság - a délvidéki magyar fiatalok egyetlen hetilapja