Négy zenekari darab
Az 1912-ben írott Négy zenekari darab (Op. 12, Sz. 51, BB 64) sajátos szín Bartók Béla zeneszerzői munkásságában.
| Négy zenekari darab | |
| Zeneszerző | Bartók Béla |
| Keletkezés | 1912 |
Úgy tűnik, mintha Bartók ezúttal fokozott érdeklődéssel tette volna magáévá az impresszionista zeneszerzők szín-effektusait. A dallamvonalak szigorú, következetes rajza helyett ezek az effektusok jellemzik a Négy zenekari darabot, amelynek címe különböző jellegű, önálló, rövid művek egymásutánjára utal.
A komponálás első fázisában (1912-ben) azonban a szerző nem fejezte be a művet: a hangszerelést egyelőre csak vázlatosan jegyezte fel, önmaga számára. A tízes évek előadói és zeneszerzői visszavonultságában Bartók nem is vette elő újra a kompozíciót, mint mondta: "komponálni csak mint magánember szoktam, csupán családi használatra", s végül csak 1921 nyarán – új kiadója biztatására – készítette el a teljes partitúrát.
Bemutatója 1922-ben zajlott le: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara játszotta Dohnányi Ernő vezényletével.
Tételek
szerkesztésA Négy zenekari darabból az első kettő, a Preludio és a Scherzo a teljes cikluson belül is szorosabban összetartozó párt alkot. A nevükön kívül még az támasztja alá ezt az állítást, hogy hogy míg a Preludio a Két kép első, "Virágzás" tételével mutat rokonságot, a Scherzo a Két portré Torz arcképét idézi fel.
Glissandók, trillák, tremolók alkalmazásával próbálja ki azt hangzást, amelyet később „éjszaka-zenéiben” elevenít fel újból. Az első darab nagyszabású együttessel éri el azt a kifinomult hangzást, amit a zeneszerző feltehetően Claude Debussytől sajátított el.
A második darab egyike Bartók démoni, éles és kérlelhetetlen burleszk-zenéinek.
A harmadik helyen álló alkotás ismét áttetsző, impresszionisztikus alkotás. Egyes elemzők szerint a harmadik tétel mintha már a Concerto "megszakított közjátékát" előlegezné a főrész nyugodt siciliano-ritmikájával éles kontrasztot adó középső szakaszával.
Marcia funebre
szerkesztésA befejező Marcia funebre a Kossuth-szimfónia gyászindulójára, Bartók egyik legelső zenekari művére mutat vissza. Itt viszont nem találhatunk magyaros elemeket.
Autográf anyagok
szerkesztés- Vázlatok: két memo-vázlat a II. tételhez egy gyűjtőfüzetben (Bartók Archívum, Budapest: BH110, fol. 34r)
- 2-zongorás letét formájú fogalmazvány ill. leírás (részben első fogalmazvány, részben valószínűleg másolat/átdolgozás egy elveszett folyamatfogalmazvány alapján; a hangszerelést előkészítő jegyzetekkel) (Bartók Péter gyűjteménye: 31TPPS1; a III. tétel kezdete Ziegler Márta másolatában is)
- Autográf partitúra, utólagos javítások részben Márta kézírásával (az I–II. vagy a IV–III–II. tétel külön előadásának lehetőségére utaló jegyzettel) (British Library, London, Zweig MS. 5)
- Partitúra másolat, Márta írása, Bartók javításaival, az Universal Edition 7270 elsőkiadás (1923) metszőpéldánya (Bartók Péter magángyűjteménye: 31FSFC1).
