Wikipédia

Narancseper

növényfaj
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. október 27.

A narancseper (Maclura pomifera) az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozó Maclura nemzetség egyik faja, mely Észak-Amerikában őshonos. Példányai tövises ágú, kétlaki, jellegzetes csoportos áltermést (a messziről narancshoz hasonlító narancsepret) termő, lombhullató cserjék vagy fák. A nemzetséget William Maclure skót születésű amerikai geológusról nevezték el (1763–1840).[2]

Narancseper
Narancseper lombja és epertermése
Narancseper lombja és epertermése
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Core eudicots
Csoport: Superrosidae
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Rózsavirágúak (Rosales)
Család: Eperfafélék (Moraceae)
Nemzetség: Maclura
Faj: M. pomifera
Tudományos név
Maclura pomifera
(Raf.) C.K.Schneid. 1906[1]
Szinonimák
  • Ioxylon pomiferum Raf. 1817[1]
  • Maclura aurantiaca Nutt. 1818[1]
  • Maclura pomifera (Raf.) B.L.Rob. 1907[1]
  • Toxylon aurantiacum (Nutt.) Raf. 1830[1]
  • Toxylon pomiferum Raf. 1817[1]
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Narancseper témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Narancseper témájú médiaállományokat és Narancseper témájú kategóriát.

Elterjedése

szerkesztés

Észak-Amerikában az Amerikai Egyesült Államok déli és délkeleti területein őshonos (Arkansas délnyugati, Oklahoma keleti része, Texas), s köszönhetően annak, hogy a Mississippi völgyében, illetve attól keletre ültetik,[3] északabbra is előfordul. 1804-ben Meriwether Lewis dugványokat küldött Thomas Jeffersonnak. A legnagyobb ismert fa Alexandriában, Virginia államban nő, és úgy gondolják, hogy ez volt az egyik ezekből a dugványokból.[4] Egy másik fa Fort Harrodban él, ami egy kentuckyi pionír település (Harrodsburg, Kentucky).[5] Az Amerikai Egyesült Államok 48 államában és Délkelet-Kanadában ültetik.[6] A 19. század első felében hozták Európába kertekbe, parkokba; Dél-Európában kivadult és ott meghonosodott.[7]

Elnevezése

szerkesztés

Az oszázsnarancs[8] elnevezésben az észak-amerikai Oklahoma államban élő osage indián nép francia neve (oszázsok(wd)) rejlik, akik a növény fájából íjakat,[7] hajóorrokat és egyéb eszközöket[3] faragtak. Az íjakat más indián népeknek is eladták, így azokkal a növény elterjedési területén kívül is lehetett találkozni. Maga az elnevezés a növény német neveiből (Osage-Orangen, Osagedorn) származik.[9]

A maklúra[8] elnevezés a nemzetség tudományos nevének magyarosodott változata. A vadnarancs[9] elnevezés a narancshoz hasonlító áltermése miatt alakulhatott ki, pedig nem rokona a szappanfavirágúak rendjének családjába, a rutafélékhez tartozó narancsnak;[10] a rózsavirágúak rendjének családjába, az eperfafélékhez tartozik.[11]

Magyar népies nevei közé tartozik a lócitrom és a majomagy.[12]

A tudományos pomifera fajnevet a latin pomum ’gyümölcs’ és a szintén latin -fer ’hord, visz, tart’ szavakból képezték; így az összetétel jelentése ’gyümölcsöt tartó, gyümölcsben gazdag’. A nemzetség tudományos nevét (Maclura) a skót származású amerikai geológus, William Maclure(wd) nevéről kapta.[9]

Jellemzése

szerkesztés

Gyors növésű, átlagosan 10, de akár 20 m magasságot is elérő lombhullató fás szárú növény, mely terebélyes, szabálytalan alakú, laza, egyenetlenül sűrű koronát fejleszt, melynek átmérője elérheti a 12 m-t. A fiatal példányok törzse egyenes, az idősebbeké csavarodott. A hajtások világoszöldek; télen világosbarnára színeződnek, később a gally világos narancsosbarnává válik. A fiatalabb fák és a fiatalabb ágak jellegzetesen sárgás, narancsbarnás színezetű, barázdás kérge rostosan leváló. Idősebb korban kérge sötétbarna, repedezett. Olajbarna ágai tövisesek: a legfeljebb 3 cm hosszú tövisek friss hajtásokon a levélhónaljakban pálhatövisként nőnek, később a szárral együtt elfásodnak. A hajtásnövekedést csak későn fejezi be, s gyakori, hogy lombja csak az első őszi fagyok hatására hullik le. A rügyek télen a gallyakhoz simulnak, sötétbarna színűek, gömbölydedek, de oldalról összenyomottak.

Váltakozó állású levelei rövid nyelűek, a levéllemezek 5–12 cm hosszúak, hosszúkás-tojásdad alakúak, ép szélűek, színoldaluk sima, olajzöld színű, fénylő, fonákuk gyengén érdes, kissé sötétebb és matt. A levélváll ék alakú vagy lekerekített, a levélcsúcs hosszan kihegyezett. Ősszel a levelek sárgára színeződnek.

Kétlaki növény, azaz egy egyeden csak egyivarú (azaz vagy csak hím, vagy csak női ivarú) virágok fejlődnek. A kis méretű porzós virágok négytagú lepelkörösök, négyporzósak, s a hajtások tövén csüngő fürtvirágzatokat alkotnak, aminek hossza 2,5-3,8 cm. A termős virágok hosszú, vékony bibéjűek, s rövid kocsányon lógó, közös vacokból kiinduló, jellegzetesen gömb alakú, ernyőszerű virágzatokba csoportosulnak, melyek a sok bibének köszönhetően puha bojtoknak tűnnek. A virágzás a lombfakadással egy időben kezdődik, áprilistól júniusig tart.

A megtermékenyülést követően a termésérés során a termős virágzat tengelye, illetve virágainak takarólevelei fokozatosan meghúsosodnak és mozaikszerűen egymás mellé záródnak, létrehozva a 10–15 cm átmérőjű, kemény, fényes, ráncos-rücskös felületű, szabálytalanul gömb alakú, a termős virágzat alakját „lemásoló” terméságazatot, mely eleinte zöld, később sárgászöld, éretten narancsszínű, s amely messziről nézve éretlen narancshoz hasonlít (narancseper, oszázsnarancs). Magyarországon, mivel nem érik be teljesen, a legérettebb állapotában is csak sárgászöld színű.[13] Ez az epertermés egyrészt összetett (csoportos) termés, mivel több aszmagtermés alkotja, másrészt áltermés, mivel a termőn kívül a virág takarólevelei is részt vesznek egy-egy aszmagtermés kialakításában. Az aszmagtermés átmérője érett állapotban 7–15 cm, és akár 1 kg-ot is nyomhat. Keserű tejnedvet tartalmaz, ami megszáradva feketére színezi a gyümölcshúst. A növény kétlakisága miatt a „termések” értelemszerűen csak a női ivarú egyedeken találhatók meg, a hím ivarúakon nem. A női ivarú egyedek 12-15 éves korban kezdenek teremni. A női ivarú egyedek akkor is teremnek, ha nincs a közelben virágport adó fa, de ekkor a gyümölcs nem tartalmaz magokat.[14]

Terméságazata ugyan nem mérgező,[15] de élvezhetetlen íze és keménysége miatt emberi fogyasztásra alkalmatlan.[16] A ma élő állatok sem igen fogyasztják, azonban egyes kutatók úgy vélik, hogy a kihalt, nagy termetű emlősök (például a mamutok) táplálkoztak vele.[7] Csak néhány faj töri fel a termést a magokért, például a keleti szürkemókus. Mivel néhány háziállat, köztük lovak is, megeszik a termést, ezért úgy gondolták, hogy a mára kihalt amerikai ló is fogyasztotta.[16] Azonban kimutatták, hogy a növény nem terjed hatékonyan lovak és elefántok segítségével.[17]

Ősszel a lehulló gyümölcsök sérülést vagy halált okozhatnak, így ajánlott a bukósisak használata, ha ilyen fa alatt tartózkodunk. Az indiánok fegyverként használják.[18]

Fája morin flavonolt és maklurint tartalmaz.[19] Terméságazatát vagy levelét[7][20] megvágva tejfehér nedvet ereszt, mely idővel ragadóssá válik. Gesztje élénk narancssárga, halványabb farésszel körülvéve. Fajsűrűsége 773,6 kg/m3, nehéz, kemény, erős, hajlékony, a talajjal érintkezve sokáig bírja károsodás nélkül. A fa agglutint tartalmaz, egy lektint, ami erősen specifikus a T-antigénnel szemben..[21] Az osajin és pomiferin flavonoidok a fában és a gyümölcsben is jelenlevő pigmentek, amelyek a gyümölcs száraztömegének 10%-át teszik ki. A friss gyümölcs további fő alkotórészei pektin (46,04%), gyanta (16,64%), zsír (5,16%), és cukor (hidrolízis előtt 4,46%). Továbbá alkaloidok, glükozoidok, titrálható savak, és C-vitamin is van benne. A nedvességtartalom 80%.[22]

  •  
    Kifejlett fa
  •  
    Idős kéreg
  •  
    Levelek
  •  
    Női ivarú virágzat
  •  
    Érett gyümölcs
  •  
    Gyümölcs felvágva

Élőhelye

szerkesztés

Az enyhe éghajlatot kedveli, melegigényes, fénykedvelő, szárazságtűrő. A fagyra fiatalkorban érzékeny: ekkor a gyors növekedés miatt a későn beérő hajtások könnyen visszafagyhatnak. A talaj iránt közömbös, még a gyenge sziket is elviseli, a szélsőséges vízháztartású talajokat azonban nem kedveli. Könnyen kivadul, az elhagyott kertekben és romokon gyorsan elterjed.

Magyarországon főleg parkokban találkozhatunk vele. A Vácrátóti botanikus kertben az Iker-tavak nagy szigetén tekinthető meg egy nagy példánya.[23] A Margit-sziget legidősebb fájának 2011-ben egy akkor mintegy 210 éves narancseperfát tartottak.[24]

Felhasználása

szerkesztés
 
1954-ben kidöntött fa, ami nem kezdett korhadni

Cikcakkos ágai, mutatós virágai és áltermései, továbbá ősszel szépen sárgálló lombozata miatt kedvelt dísznövény kertekben, parkokban, Magyarországon is. Gyakran ültetik sorfának, vagy mezőket védő szélfogó erdősávokba. Habár a metszést bírja, mégis nehezen lehet belőle szép sövényt nevelni, mely telekhatároló, valamint a növény tövises ágai miatt védő szerepet is betölt. Ebben a szerepében a szögesdrót bevezetése miatt visszaszorult. Egy kitenyésztett változata a tövisek nélküli 'Inermis', ami hímnemű, ezért nem hoz gyümölcsöt. Vegetatívan szaporítják.[6] Olaszországban, a volt Jugoszláviában, Romániában, a volt Szovjetunióban és Indiában is tartják.[25]

A prériállamokban szélfogónak telepítik; innen ered amerikai angol köznyelvi neve, a hedge apple (sövényalma). Az egyik első növény volt, amit Franklin Delano Roosevelt projektjében használtak az éghajlat módosítására és az erózió elleni védelemként. A projekt 1934-ben indult, és 1942-re 30 233 szélfogót telepítettek, bennük 220 millió fával. A szélfogók teljes hossza összesen 18 600 mérföld, ami körülbelül 30 ezer kilométer[26] szögesdrót bevezetése előtt a jószágokat ezzel tartották vissza a szökéstől.[2][27] 2001-ben a narancseper fáját használták a Schooner Sultana építéséhez Chestertownban (Maryland), ami a HMS Sultana (1768) másolata.[28]

Mély és termékeny talajt igényel, de képes alkalmazkodni az Amerikai Egyesült Államok területének nagy részéhez, ahol többnyire sövénynek ültetik. Egy év alatt egy-két métert tud nőni, ezért a sövényt rendszeresen metszeni kell. Az elhanyagolt sövény hamarosan teremni kezd. Figyelemre méltó, hogy sem gombák, sem rovarok nem támadják meg.[14] A közhit szerint rovarriasztó hatása van, de ezt tudományos vizsgálatok nem erősítik meg. Csak annyit bizonyítottak, hogy a gyümölcsből kivont anyagok sűrítve tényleg rovarriasztók, de természetes sűrűségük ehhez nem elég nagy.[15][29][30] 2004-ben az EPA eltávolíttatott egy gyümölcsökkel kereskedő honlapról egy leírást a gyümölcs rovarriasztó hatásáról, mint ami a vevők becsapását szolgálja.[31]

Élénksárga, narancssárga színű, kemény, rugalmas és tartós fájából korábban az észak-amerikai indiánok hajóorrokat, íjakat és egyéb eszközöket készítettek, manapság a faiparban inkább szerszámfaként hasznosítják, faék, illetve pózna, vasúti talpfa és kerítésléc készül belőle. Kerítéspóznának általában zölden telepítik, mivel a száraz fába nehezen hatol bármi, amivel a kerítést felerősítenék. Palmer és Fowler's Fieldbook of Natural History 2. kiadása szerint 2,5-szer keményebb a fehér tölgynél (Quercus alba), és szakítószilárdsága kétszer akkora, mint amazé. Fája ellenálló a kártevőkkel és az időjárással szemben.[32] A hagyományos íjkészítésben a legstrapabíróbb fának tartják, habár szabálytalan növekedése miatt nehéz vele dolgozni. A 19. század elején Arkansasban egy jó narancseperfából készült íj egy lovat és egy takarót ért.[14]

Festőnövényként is számon tartják: már az indiánok is használták a fájából kivonható sárga festékanyagot. Korábban gyapjút és pamutot festettek vele, emiatt különféle elnevezésekkel illették: sárgafa, sárga brazíliai fa, fustikfa, fustelfa, fisetfa.[19] A festék az anilinfestékek helyett is használható. Az ehetetlen gyümölcsöt dekorációnak használják.[31] Kutatások zajlanak, hogy eperterméséből lisztet, illetve egyéb élelmiszert készítsenek.[3] A gyümölcs izoflavonjai gyomorirritációt okozhatnak.[33]

A komancsok szembetegségekre használták a gyökér/víz szembe hintését.[34] Más indián népek a rák ellen használták. Bolíviában a növény levével fogfájást, a kérgével és a levelével méhvérzést kezeltek.[35]

Szárított fájának a legmagasabb a fűtőértéke az Észak-Amerikában gyakori fajok között.[36][37][38] Nyílt tűzrakóhelyeken azonban nem égethető, mert gyakran szikrázik.

Japánban az eperfafajok mellett a narancsepret is használják selyemhernyók etetésére.[9]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ a b c d e f A taxon a Tropicos adatbázisban. Tropicos. (Hozzáférés: 2014. május 9.)
  2. ↑ a b Wynia, Richard: Plant fact sheet for Osage orange (Maclura pomifera)'. USDA Natural Resources Conservation Service, Manhattan Plant Materials Center, 2011. március 1. (Hozzáférés: 2015. december 16.)
  3. ↑ a b c narancseperfa (Maclura pomifera). In Britannica Hungarica Világenciklopédia 13: Mitsubishi–ocelot. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 1998. 376–377. o. ISBN 963-7815-93-7  
  4. ↑ George Washington's River Farm. (Hozzáférés: 2013. május 31.)
  5. ↑ Allen Bush. The Undaunted and Undented Osage Orange.
  6. ↑ a b Burton, J D (1990). "Maclura pomifera". In Burns, Russell M.; Honkala, Barbara H. (eds.). Hardwoods. Silvics of North America. Washington, D.C.: United States Forest Service (USFS), United States Department of Agriculture (USDA). Vol. 2.
  7. ↑ a b c d Narancseperfa. In Margot Spohn – Roland Spohn: Melyik ez a fa? Fordította: Imre Ferenc. Budapest: M-érték Kiadó Kft. 2008. 63. o. ISBN 978-963-9693-90-6  
  8. ↑ a b Priszter Szaniszló: Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda. 422. o. ISBN 963 9121 22 3 1998. [1999]  
  9. ↑ a b c d narancseper. In Rácz János: Növénynevek enciklopédiája: Az elnevezések eredete, a növények kultúrtörténete és élettani hatása. Budapest: Tinta Könyvkiadó. 2010. 541–542. o. = A magyar nyelv kézikönyvei, 19. ISBN 978-963-9902-404  
  10. ↑ Hedge Apples for Home Pest Control?. Horticulture & Home Pest News. Iowa State University of Science and Technology, 2014. október 24. (Hozzáférés: 2016. január 29.)
  11. ↑ Wayman, Dave: The Osage Orange Tree: Useful and Historically Significant, 1985. március 1. (Hozzáférés: 2016. január 29.)
  12. ↑ Magyar narancs. kulturpart.hu, 2009. november 6.
  13. ↑ Maclura. In Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója: Harasztok - virágos növények. A rajzokat készítette: Csapody Vera, kiegészítette: Széll Marianne. negyedik, átdolgozott kiadás. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2001. 644. o. ISBN 963 19 1226 4  
  14. ↑ a b c Keeler, Harriet L.. Our Native Trees and How to Identify Them. New York: Charles Scriber's Sons, 258–262. o. (1900) 
  15. ↑ a b Jauron, Richard: Facts and Myths Associated with "Hedge Apples". Horticulture and Home Pest News. Iowa State University, 1997. október 10. (Hozzáférés: 2014. október 22.)
  16. ↑ a b The Enigmatic Osage Orange, The Ghosts of Evolution, Nonsensical Fruit, Missing Partners, and Other Ecological Anachronisms. New York: Basic Books, 120. o. (2002. november 22.). ISBN 0786724897. Hozzáférés ideje: 2016. január 31. 
  17. ↑ (2015. március 11.) „A Test of Potential Pleistocene Mammal Seed Dispersal in Anachronistic Fruits using Extant Ecological and Physiological Analogs”. Southeastern Naturalist 14 (1), 22–32. o. DOI:10.1656/058.014.0109. (Hozzáférés: 2016. január 30.) 
  18. ↑ 1
  19. ↑ a b Bokor József (szerk.). Narancseper, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 28. 
  20. ↑ Narrátor: Don Leopold, dendrológus. Trees with Don Leopold – Osage-orange (youtube.com). ESFTV. (Hozzáférés ideje: 2014-05-09.)
  21. ↑ Lee X, Thompson A, Zhang Z, Ton-that H, Biesterfeldt J, Ogata C, Xu L, Johnston RA, Young NM. Structure of the Complex of Maclura pomifera Agglutinin and the T-antigen Disaccharide, Galβ1,3GalNAc. March 13, 1998 The Journal of Biological Chemistry, 273, 6312-6318.PMID 9497359
  22. ↑ (1981. január 1.) „Osage orange (Maclura pomifera): History and economic uses”. Economic Botany 35 (1), 24–41. o. [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1007/BF02859211. (Hozzáférés: 2015. december 24.) 
  23. ↑ Kósa Géza – Dr. Kereszty Zoltán – Gerencsér László – Zsilinszky Pál: Séta a kertben. In MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete: Botanikus kert, Vácrátót. Vácrátót: MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének Botanikus Kertje. 2001. 25. o. ISBN 963-8391-09-x  
  24. ↑ Margitsziget? Szeretem!: Bemutatjuk Boncz András a Margitsziget üzemvezetőjét. www.fokert.hu. Budapest: Fővárosi Kertészeti Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (2011. július 25.) (Hozzáférés: 2014. május 9.) (html) arch
  25. ↑ Maclura pomifera, Elsevier's Dictionary of Trees, Volume 1: North America. Amsterdam: Elsevier, 500. o. (2005. november 22.). ISBN 0080460186. Hozzáférés ideje: 2016. január 30. 
  26. ↑ R. Douglas Hurt Forestry of the Great Plains, 1902–1942 Archiválva 2009. december 23-i dátummal a Wayback Machine-ben
  27. ↑ Kemp, Bill. „Hedgerows no match for bulldozers in postwar years”, The Pantagraph , 2015. május 31. (Hozzáférés: 2016. április 18.) 
  28. ↑ Schooner Sultana. Sultanaprojects.org. [2014. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 24.)
  29. ↑ Ogg, Barbara: Facts and Myths of Hedge Apples. University of Nebraska Lincoln. [2015. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 11.)
  30. ↑ Nelson, Jennifer: Osage Orange-- Maclura pomifera. University of Illinois. [2016. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 11.)
  31. ↑ a b Grout, Pam. Kansas Curiosities: Quirky Characters, Roadside Oddities & Other Offbeat Stuff. Guilford, Conn: Globe Pequot Press, 2002.
  32. ↑ Native Trees, Shrubs, & Vines: A Guide to Using, Growing, and Propagating North American Woody Plants. Boston: Houghton Mifflin, 136. o. (2002. november 22.). ISBN 0618098585. Hozzáférés ideje: 2016. január 31. 
  33. ↑ Bois d'arc fruit may hold key to Alzheimer's. News.tamus.edu . Texas A&M University, 2006. március 1. [2016. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 28.)
  34. ↑ Maclura Pomifera (search result). Native American Ethnobotany Database. University of Michigan–Dearborn. (Hozzáférés: 2015. december 24.)
  35. ↑ (2009. január 1.) „Chemical composition and profile characteristics of Osage orange Maclura pomifera (Rafin.) Schneider seed and seed oil”. Industrial Crops and Products 29 (1), 1–8. o. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1016/j.indcrop.2008.04.013. (Hozzáférés: 2015. december 28.) 
  36. ↑ Kays, Jonathan: Heating with Wood. University of Maryland Extension, 2010. október 1. [2015. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 31.)
  37. ↑ Prestemon, Dean R.: Firewood Production and Use. Forestry Extension Notes. Iowa State University Extension Service, 1998. augusztus 1. (Hozzáférés: 2016. január 31.)
  38. ↑ Heating With Wood: Species Characteristics and Volumes. Utah State University Extension. [2016. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 31.)

Források

szerkesztés

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Maclura pomifera című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=Narancseper&oldid=26554125”