Pócs Tamás (zenész)
Pócs Tamás Tompox (Budapest, 1957. május 31.[1] –) EMeRTon-díjas magyar basszusgitáros, zeneszerző, szövegíró, zenei rendező. A progresszív rockzenét játszó Tompox zenekar alapítója és vezetője. A Napoleon Boulevard zenekar egyik alapítója. A Solaris zenekar basszusgitárosa.
Pócs Tamás | |
Született | 1957. május 31. (67 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Szülei | Pócs Tamás |
Foglalkozása |
|
Édesapja prof. Pócs Tamás akadémikus, édesanyja dr. Pócs Tamásné mikrobiológus.
Életpályája
szerkesztésZenei pályafutását a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium klubjában, a Sör együttesben kezdte 1973-ban. E zenekar tagja volt többek közt Tony Lakatos, Dévényi Ádám és Horváth/ Ablonczay Tibor is. Később, 1980-ig a Szintézis trió tagja Horváth/ Ablonczay Tibor és Geróts Zoltán társaságában. 1979-ben lépett be a Pókderby zenekarba, itt együtt zenélt Gömöry Zsolttal (Edda), Borhi Miklóssal (Madarak) és Horváth Charlie öccsével, Csabával. Eközben rövid ideig a CsigaBigában is játszott Waszlavik Gazember Lászlóval, és koncertezett a Vágtázó Halottkémek tagjaként is. 1982 őszén lépett be a Solaris zenekarba, mellyel több alkalommal koncertezett az USA-ban, Mexikóban és Brazíliában. 1985-ben alapító tagja a Napoleon Boulevard zenekarnak. Itt tagságát nem szüntette meg, de 2016 augusztusában személyes okokból határozatlan időre felfüggesztette azt. Jelenleg a Beja Project és a Méry Huána zenekarok basszusgitárosa is. 2008-ban alapította a Tompox zenekart, melynek 2019 áprilisában jelent meg a harmadik albuma a Reinkarnáció, de koncertjeiken már a negyedik lemezükről is játszanak számokat. 2019 óta ismét játszik a Solaris zenekarral.
Két leánya van. Pócs Andrea (1984) és Pócs Anett Laura (1991). Andreától két unokája született. Tasi Damien Kende és Tasi Ciro Zete.
Jelenlegi hangszerei
szerkesztés- Warwick Corvette Proline 6 húros basszusgitár, Seymour Duncan Pickupok és elektronika.
- Prolude KO750-es erősítő. Eden 210 400W. hangfal.
Diszkográfia
szerkesztésEgyüttes/Előadó neve | Album címe | Megjelenés éve | |
• | Solaris | Marsbéli krónikák | 1984 |
• | Napoleon Boulevard | Kérlek ne félj (single) | 1986 |
• | Napoleon Boulevard | Fogd meg a kezem (single) | 1986 |
• | Napoleon Boulevard | Napoleon Boulevard I | 1987 |
• | Napoleon Boulevard | Napoleon Boulevard II | 1987 |
• | Moziklip | Tímár Péter filmje | 1987 |
• | Napoleon Boulevard | Moziklip (válogatás) | 1987 |
• | Napoleon Boulevard | Mylord (single) | 1988 |
• | Napoleon Boulevard | Napoleon Boulevard I (válogatás) | 1988 |
• | Napoleon Boulevard | Ballag a katona (válogatás) | 1988 |
• | Napoleon Boulevard | Maradj köztünk (válogatás) | 1988 |
• | Napoleon Boulevard | Júlia nem akar a földön járni | 1988 |
• | Napoleon Boulevard | Pop-tari-top '89 (válogatás) | 1989 |
• | Napoleon Boulevard | Vagy az élet volt kegyetlen... | 1988 |
• | Napoleon Boulevard/Első emelet | Júlia nem akar a földön járni/Látszat | 1988 |
• | Napoleon Boulevard | Mennyből az angyal | 1989 |
• | Lilla (Napoleon Boulevard) | Lilla | 1989 |
• | Napoleon Boulevard | Legyetek jók ha tudtok | 1990 |
• | Napoleon Boulevard | Napoleon Boulevard II (válogatás) | 1990 |
• | Solaris | 1990 | 1990 |
• | Napoleon Boulevard | Egyenlítői magyar Afrika | 1992 |
• | Napoleon Bulvár | Jó lenne, ha jó lenne | 1993 |
• | Solaris | Progfest '95 | 1995 |
• | Solaris | Live in Los Angeles | 1996 |
• | Solaris | The martian chronicles (japán kiadás) | 1996 |
• | Napoleon Boulevard | Romantika 2 (válogatás) | 1997 |
• | Napoleon Boulevard | Pop karácsony (válogatás) | 1998 |
• | Kollár Attila | Musical witchcraft | 1998 |
• | Solaris | Nostradamus Próféciák könyve | 1999 |
• | Cziglán István | Seven gates of Alhambra | 1999 |
• | Kollár Attila | Musical witchcraft II | 2002 |
• | Solaris Fusion | Mystica | 2007 |
• | Solaris | Live in Mexico DVD | 2007 |
• | Nostradamus | Testament | 2008 |
• | Napoleon Boulevard | Best of 1985-1989 | 2009 |
• | Napoleon Boulevard | Világfalu | 2010 |
• | Solaris | Live in Los Angeles DVD | 2010 |
• | Cabaret | Kisember (video) | 2010 |
• | Tompox | Magyar eklektika | 2011 |
• | Tompox | Dark side of the Sun | 2013 |
• | Solaris | Live chronicles LP | 2014 |
• | Kollár Attila | Progrock '55 | 2016 |
• | Solaris | Nostradamus live LP | 2018 |
• | Tompox | Reinkarnáció | 2019 |
• | Solaris | Marsbéli krónikák III | 2022 |
Források
szerkesztés- Pócs Tamás Tompox – interjú 1. rész (2017), Passzio.hu – 2017. október 10.
- Pócs Tamás Tompox – interjú 2. rész (2017), Passzio.hu – 2017. október 11.
- Pócs Tamás Tompox – interjú 3. rész (2017), Passzio.hu – 2017. október 12.
- Pócs Tamás Tompox – interjú 4. rész (2017), Passzio.hu – 2017. október 13.
- Pócs Tamás a discogs.com-on
Jegyzetek
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Tamás Tompox Pócs a Facebookon
- Pócs Tamás (basszusgitár) Archiválva 2016. augusztus 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, napoleonboulevard.hu