Pa-dö-dő

1988-ban, Lang Györgyi és Falusi Mariann által alapított, kéttagú, magyar lányegyüttes
(Pa-Dö-Dö szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. június 17. 1 változtatás vár ellenőrzésre.

A Pa-dö-dő egy 1988-ban Lang Györgyi és Falusi Mariann által alapított magyar lányegyüttes volt.

Pa-dö-dő
Lang Györgyi és Falusi Mariann (Urbán Tamás felvétele, 1988)
Lang Györgyi és Falusi Mariann (Urbán Tamás felvétele, 1988)
Információk
Alapítva1988
Megszűnt2023
MűfajDance-pop • Pop-rock • Funk-pop • Jazz-pop (Esetenként)
KiadóBertelsmann Music Group
Tagok
A Pa-dö-dő weboldala
SablonWikidataSegítség

Bemutatásuk

szerkesztés

Az alapítók A rémségek kicsiny boltja című musicalben szerepeltek elsőként együtt, majd összebarátkoztak.

Nevük a balett-szaknyelvben honos francia kifejezést, a „pas de deux” (kb. „kettesben”, párban való tánc) kifejezés fonetikus átírását jelenítette meg.

Popzenei duóként 1988-ban, a második Interpop Fesztiválon debütáltak.

A szélesebb körű ismertséget 1990-ben a a szovjet csapatok kivonulásának idején bemutatott Bye-bye Szása című slágerük hozta meg.[1][2]

Extravagáns, nonkonformista megjelenésükre jellemző volt a nagyon rövidre nyírt, színesre festett hajviselet, bő, sportos ruházat, és szinte kivétel nélkül bakancs viselése. Laza és tarka pólóikat a kezdeti években kitűzőkkel aggatták tele.

A koncertjeiken többnyire állandó háttértáncosokkal együtt léptek fel. A tánckar tagjai voltak: Bíró Nikolett, Földvári Zsófia, Knyihár Anikó, Mórócz Éva Hoppász, Nádi Erika, Rönky Fruzsina.[3]

1999-ben szórakoztató sorozatot indítottak a TV2-n, A lányok nem angyalok címmel. A Klubrádióban több éven át szerdánként délelőtt 10 és 12 óra között önálló műsort vezettek.

Lang Györgyi 2023-ban elhunyt, ezzel a duó is megszűnt.

Diszkográfia

szerkesztés

Stúdióalbumok

szerkesztés
  • 1989 – PA-DÖ-DŐ 1.
  • 1991 – PA-DÖ-DŐ 2.: Kiabálj
  • 1993 – PA-DÖ-DŐ 4.: Tessék dudálni!
  • 1994 – PA-DÖ-DŐ 5.: Szép az élet, és én is szép vagyok
  • 1995 – PA-DÖ-DŐ 6.: Einstand
  • 1996 – PA-DÖ-DŐ 7.: Kérem a következőt!
  • 1997 – Pa-Dö-Dő: Nekünk Nyolc.
  • 2000 – Egyveleglemez
  • 2000 – Retyetye
  • 2000 – Vi ár femili
  • 2001 – Egy kicsit bulizgatunk?
  • 2002 – Tuinvan. Marivan. Györgyivan. Közösvan.
  • 2003 – Had' énekeljünk mi is az idén!
  • 2004 – Igen! Az idén is csináltunk új lemezt
  • 2005 – nem volt egyszerü.csókoltatunk mária.
  • 2006 – Habár a hazai lemezeladás...
  • 2008 – Így 20 felett ránk fér egy kis Generál
  • 2009 – Csomagot kaptam
  • 2011 – Hozott anyagból
  • 2013 – Ajándék (Digitális nagylemez)
  • 2015 – Retúr (PADÖDŐ AIRLINES)
  • 2015 – Éljen a karácsony tetején

Válogatáslemezek

szerkesztés
  • 1992 – PA-DÖ-DŐ 3.: 1989-1991
  • 1998 – 10 éves a PA-DÖ-DŐ
  • 2003 – Beszt Of Padödő: PDD 15 Jubileum (2 CD)
  • 2008 – 20.bé (Nát fór szél!) – Digitális válogatáslemez
  • 2014 – Fele Más (Az igazi besztof)

Koncertalbumok

szerkesztés
  • 1999 – Pa-Dö-Dő Koncert, 1999.
  • 2015 – A Pa-Dö-Dő első dévédéjének első hanganyaga

Kislemezek

szerkesztés
  • 1996 – A PA-DÖ-DŐ kisegyüttes élete első szingl cédéje (Maxi CD)
  • 1996 – Ultra dal (Promóciós Maxi CD)
  • 1997 – A PA-DÖ-DŐ kisegyüttes élete második szingl cédéje (Maxi CD)
  • 1998 – Te vagy a legjobb dolog a héten (Promóciós Maxi CD)
  • 1998 – 10 éves a PA-DÖ-DŐ bemutató mix (Promóciós Mini CD)
  • 1998 – Röpül a tányér (Maxi CD)
  • 1999 – Új kislemez (Maxi CD)
  • 2000 – Kell egy jóbarát (Promóciós Maxi CD)
  • 2000 – Vár már a nyár (Promóciós Maxi CD)
  • 2001 – Jó nekem így (Promóciós Maxi CD)
  • 2001 – Egy újabb maxi – (Promóciós Maxi CD)
  • 2002 – Költözzünk össze / Bence (Promóciós Maxi CD)
  • 2013 – Eljön egy igazi angyal (Digitális Maxi)
  • 2014 – Háj-háj Szása / Hüjedal (Digitális Maxi)
  • 2016 – Ünnep után (Digitális Maxi)
  • 2016 – Ó Gyertyaláng / Kell Egy Jóbarát (Digitális Maxi)
  • 2016 – Hómunkások dala (Digitális Maxi)
  • 2017 – Nyugdíjas Repp (Digitális Maxi)
  • 2006 – Koncert 2005 (A Padödő Első Dévédéje)
  1. Bye-bye Szása. padodo.com. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  2. Pa-dö-dö - Bye-bye Szása!. Zeneszöveg. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  3. PA-DÖ-DŐ koncert

További információk

szerkesztés