Wikipédia

Római helytartó

pozíció
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. március 29.

A helytartó a Római Birodalom egy-egy provinciájának kormányzója volt. Funkciójuk megjelölésére nem alakult ki egységes latin név a római hatalmi harcok következtében. Az első helytartókat a népgyűlés által választott praetorok közül sorsolták ki. Később consulok is kaptak provinciákat, majd promagistratusokra bízták a kormányzásukat. A magistratusok és promagistratusok rendelkeztek ugyanis katonai parancsnoki jogkörrel, imperiummal. [1] A dominatus idején elvált az addig egységes polgári és katonai igazgatás.

Magistratus helytartók

szerkesztés

Az első pun háború (i. e. 264–241) következtében szerezte meg Róma első Itálián kívüli birtokait, Siciliát i. e. 241-ben és Sardiniát i. e. 238/7-ben. i. e. 227 és 225 között helyezett élükre helytartót, méghozzá egy-egy 2-2 legióval kiküldött praetort. Az elhúzódó és nehéz második pun háború (i. e. 218–201) szükségessé tette, hogy hadvezetésre jogosult, imperiummal rendelkező ember vezesse ezeket a provinciákat. Ilyen csak a consul és a praetor volt, ezért állandósult ezen provinciák praetori jellege. Később a Karthágótól elhódított területeken ugyancsak praetori provinciákat, Hispania ulteriort és Hispania citeriort i. e. 197-ben. Ezzel a praetori provinciák száma négyre nótt,[2] a praetorok száma pedig hatra, mert ekkor Rómában már létezett az első számú praetor urbanus mellett a praetor peregrinus tisztsége is.[3]

Promagistratus helytartók

szerkesztés

Az i. e. 2. század második felében, a harmadik pun háború idején és után újabb területeket szereztek meg és szerveztek provinciává. Ezekbe azonban nem magistratusokat, hanem promagistratusokat küldtek helytartónak. Olyan személyeket, akiknek rendes magistratusi – consuli vagy praetori – megbízatása lejárta után meghosszabbították magistratusi imperiumát – proconsul vagy propraetor – az adott provinciára vonatkozó hatállyal. Így kapott helytartót Macedonia i. e. 148-ban, Africa i. e. 146-ban, Achaia i. e. 146-ban, Asia i. e. 126-ban és Cilicia i. e. 100-ban. A senatus nem akarta a magistratusok számának szaporodását, akiket nem ő, hanem a népgyűlés választott. A kinevezett és hadjáratra küldött magistratusok imperiumának meghosszabbítása azonban már az ő hatásköre volt. Caius Gracchus ezt a senatusi hatáskört szabályozta úgy, hogy törvénye szerint a leendő consuloknak már megválasztásuk előtt ki kellett jelölni a provinciáját.[4]

Sulla törvénye i. e. 81-ben, a lex Cornelia de provinciis ordinandis egységesítette a kormányzást, ekkortól minden provinciába promagistratust küldtek helytartóul. A praetorok számát nyolcra emelték, a két consullal együtt így minden évben 10 új promagistratust lehetett kinevezni, ami összhangban volt a provinciák ekkori számával. A reformmal a helytartók kinevezésének joga ekkortól a senatus kizárólagos hatásköre lett.[5]

A principatus idején, amikor a császár és a senatus megosztoztak a provinciák kormányzásán, a senatus provinciái közül Africa és Asia élén állt proconsul, a többién propraetor.[6]

Legatus helytartók

szerkesztés

Sulla egységes rendszere i. e. 67-ig tartott, amikor Aulus Gabinius néptribunus törvénye, a lex Gabinia felhatalmazta a senatus által imperatornak kinevezett Pompeiust, hogy feladatai elvégzéséhez, A Földközi-tenger kalózoktól való megtisztításához maga nevezzen ki a belátása szerint 15 legatust a részfeladatok ellátására, méghozzá praetori rangban (legatus pro praetore). Ezek egy részét a megtisztított területek helytartóiként alkalmazta. Ekkor vált el először a praetori jogkör az előzetesen viselt praetori tisztségtől.[7]

A Caesar halála utáni polgárháborúban a felek követték Pompeius gyakorlatát. Octavianus győzelme után már mint Augustus megosztozott a szenátussal a provinciákon. Saját provinciáiba, amelyeknek formálisan ő volt a helytartója, maga helyett legatus Augusti pro praetore megbízatással küldte el saját embereit a provincia kormányzására, akiknek jogköre valójában közelebb állt a senatusi proconsul jogköréhez, mint a propraetoréhoz.[8]

Praefectus helytartók

szerkesztés

Egyiptom különleges helyet foglalt el a Római Birodalom provinciái között stratégiai helyzete, népessége és gabonatermő képessége miatt. Ezért Augustus és utódai is távol akarták tartani a senatori rendtől, és nem legatust, hanem lovagi rangú praefectus Alexandreae et Aegyptit alkalmaztak kormányzóul. A törvény azonban a proconsuléhoz hasonló jogokat adott neki.[9].

Egyiptom mintájára Septimius Severus Mesopotamia élére is praefectust állított.[10]

Procurator helytartók

szerkesztés

A kisebb császári provinciák élén, amelyekben nem állomásozott legio, de amelyeket a császár mondjuk határvidéki helyzete miatt mégis meg akart tartani a saját irányítása alatt, gyakran lovagrendű procuratorok álltak. Ilyen volt például Noricum.[11] A többi császári provinciában a procurator a legatus Augusti gazdasági helyettese volt.[12]

A dominatus helytartói rendszere

szerkesztés
 
A Római Birodalom I. Constantinus halálának évében, 337 szeptemberében.

I. Constantinus három fia – II. Constantinus, Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. II. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constans Itália, Illyricum, az afrikai provinciák és Macedónia felett uralkodott, míg II. Constantius a birodalom keleti felét kapta. Ezeken kívül mostohatestvére, Dalmatius hasonló nevű fiának és idősebb Dalmatius öccsének, Hannibalianus hercegnek is juttatott egy-egy országrészt.

Diocletianus a provinciákat kisebb provinciákra osztotta fel, I. Constantinus pedig szétválasztotta a polgári és a katonai közigazgatást. A területi közigazgatás háromszintűvé vált, legfelül a négy birodalmi praefectura állt élén egy-egy lovagrendű praefectus praetorióval.[13] A négy egység Diocletinaus tetrarchiájával keletkezett, de ezeket megtartották a tetrarchia megszűnése után is. A négy praefectus praetorio eredetileg a négy császár – két Augustus és két Caesar – testőrparancsnoka volt, akik a tetrarchia megszűnte, és a praetoriánus gárda (cohortes praetoriae) 312-es felszámolása után a polgári közigazgatás élére kerültek az egyes praefecturákban.[14]

A praefecturák alatt a több provinciát összefogó dioecesisek helyezkedtek el, amelyek élén a vicariusok álltak.[15] Nevük („helyettes”) arra utalt, hogy a praefectus praetorio helyettesítették az adott dioecesisben. Eredetileg lovagrendűek, perfectissimus rangúak voltak, később származástól függetlenül clarissimus-ok, még később spectabilis-ek lettek.[16]

A provinciák a harmadik szintet képviselték. A helytartóknak négy rangcsoportját alakították ki:[17]

  1. Legfelül a proconsulok voltak. Africa és Asia mellett I. Constantinus idejétől Achaia helytartója is proconsul lett. Senatori rendűek, de nem feltétlenül volt consulok voltak. I. Valentinianustól a rangjuk spectabilis volt, amivel eleinte rangban felette álltak a hivatali felettesüknek számító vicariusnak és praefectus praetoriónak is.[18]
  2. A második csoportba a szintén senatori rendű consularis-ok tartoztak, clarissimus ranggal.[19]
  3. A harmadik csoport a részben senatori, részben lovagrendi correctoroké volt részben clarissimus, részben perfectissimus ranggal.[20]
  4. A legalsó csoportot a kisebb provinciák élén álló lovagrendi praesesek alkották perfectissimus ranggal.[21]

Feladatai

szerkesztés

A római helytartó imperiuma alapján a provinciában érvényes edictumokat bocsáthatott ki, választott helyettesei (legatusok) és a mellé beosztott quaestorok pedig segítették őt a tartomány polgári, katonai és pénzügyi igazgatásában. Itáliától eltérően a provinciák területe nem számított ager Romanus-nak, így adómentességet sem élveztek, az adók beszedéséről pedig a helytartónak kellett gondoskodnia. Mivel a hadseregek kizárólag a provinciákban állomásoztak, ezek helytartói rendelkeztek egyúttal a tartományukban állomásozó seregek felett is. Ezen hatalmukat azonban Sulla jelentősen korlátozta, és az általa kibocsátott lex Cornelia de maiestate büntetendőnek nyilvánította, ha egy helytartó seregével engedély nélkül átlépte pronvicája határait. A provincia területén belül a helytartó bíráskodott a római jog alapján, ám ezen jogával gyakran csak a súlyosabb bűncselekményeknél élt, és a kisebb ügyeket a helyiek bíróságainak engedte át, akik saját törvényeik szerint ítélkezhettek, ám halálbüntetést nem szabhattak ki.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 248–251. o.
  2. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 249. o.
  3. ↑ Római történeti kézikönyv praetores, 386. o.
  4. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 249. o.
  5. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 249. o.
  6. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.
  7. ↑ Római történeti kézikönyv legatus, 292. o.
  8. ↑ Római történeti kézikönyv legatus Augusti pro praetore, 293. o.
  9. ↑ Római történeti kézikönyv praefectus Aegypti, 375–376. o.
  10. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.
  11. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.
  12. ↑ Római történeti kézikönyv procurator, 392. o.
  13. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.
  14. ↑ Római történeti kézikönyv praefectura, 375. o.
  15. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.
  16. ↑ Római történeti kézikönyv praefectura, 457–458. o.
  17. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.
  18. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.
  19. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.
  20. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.
  21. ↑ Római történeti kézikönyv helytartó, 250. o.

Források

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=Római_helytartó&oldid=27016781”