R–40
Az R–40 (NATO-kódja: AA–6 Acrid) a Szovjetunióban az 1960-as években a MiG–25P elfogó-vadászrepülőgép számára kifejlesztett nagy hatótávolságú légiharc-rakéta.
| R–40 | |
 | |
| Az R–40 oldalnézeti rajza, felül a félaktív lokátoros önirányítású R–40R, alul a passzív infravörös önirányítású R–40T | |
| NATO-kód | AA–6 Acrid |
| Funkció | Nagy hatótávolságú légiharc-rakéta |
| Tervező | OKB–4 Molnyija (Matusz Ruvimovics Bisznovat |
| Hordozó repülőgépek | MiG–25, MiG–31 |
| Irányítás | R–40TD: Infravörös passzív önirányítás R–40RD: Félaktív lokátoros önirányítás távirányítás |
| Robbanótöltet | 70 kg Repesz-romboló |
| Méret- és tömegadatok | |
| Hossz | 5,98 m |
| Szárnyfesztáv | 1,45 m |
| Törzsátmérő | 0,31 m |
| Indulótömeg | R–40TD: 450 kg R–40RD: 461 kg |
| Repülési jellemzők | |
| Max. sebesség | 4,5 Mach |
| Hatótávolság | R–40TD: 30 km R–40RD: 60 km |
 A Wikimédia Commons tartalmaz R–40 témájú médiaállományokat. | |
Története
szerkesztésA rakéta tervezési munkálatai 1962-ben kezdődtek a Matusz Bisznovat vezetése alatt álló OKB–4 (később Molnyija) tervezőirodában. A rakéta két változatát alakították ki. Az R–40R félaktív lokátoros önirányítású, PARG–12 önirányító rendszerét az MNII Agat tudományos kutatóintézetben fejlesztették ki. Az R–40T passzív infravörös önirányítású változat, amelynek irányító berendezése a CKB–589 tervezőirodában készült.
1970-ben állították hadrendbe a MiG–25P típusú elfogó vadászrepülőgépeken. A rakéta a repülőgép Szmercs–A rádiólokátorával működik együtt. A repülőgép 4 db R–40 rakétát hordozhat a szárnyak alatti tartókon.
1976-ban Viktor Belenko egy MiG–25-tel Japánba szökött. A repülőgépen rakéták ugyan nem voltak, de a szovjet szakemberek úgy vélték, hogy a fedélzeti rendszerek átvizsgálása során a fegyverzet képességeiről sok információ kinyerhető. Ezért a szovjet hadvezetés úgy döntött, hogy a repülőgép áttervezése mellett a rakétákat is módosítják. A módosított MiG–25PD a Szmercs–A lokátor helyett új, a MiG–23 Szapfir–23 típusú lokátorából kifejlesztett Szapfir–25 (RP–25) típusú berendezést kapott. A módosított, nagyobb teljesítményű R–40 rakéták az R–40RD és R–40TD típusjelet kapták.
A javított R–40RD félaktív lokátoros önirányítású változaton az önirányító fejet RGSZ–24-re cserélték. 72 km-re növelték a hatótávolságot. Az önirányító rendszer földháttérben lévő célok ellen is alkalmazhatóvá vált. A javított változatot 1979-ben rendszeresítették. 1985-ben újabb modernizáláson esett át a rakéta infravörös változata, ez az R–40TD1 típusjelzést kapta.
Az R–40TD és R–40TD1 típusokat a MiG–31 fegyverzetébe is integrálták.
Jellemzői
szerkesztésAz első olyan szovjet légiharc-rakéta volt, amelynek a rakétateste titánötvözetből készült. Ezt a nagy sebessége okozta hőterhelés indokolta.
Az infravörös érzékelő érzékenységének növelésére folyékony nitrogén hűtést alkalmaznak. A nitrogéntartály az indítósínben kapott helyet. A rakéta alkalmazásához TP–26 infravörös célmegjelölőt használtak, illetve a repülőgép lokátora mérte be a távolságot. Hatótávolsága szemből 30, hátsó térből alkalmazva 15 km volt. A lokátoros változat hatótávolsága 50 km, ez PARG–12 impulzusüzemű félaktív rádiólokátoros önirányító rendszerrel rendelkezik.
A rakétában P1D–134 típusú szilárd hajtóanyagú rakétahajtómű található, amely két oldalsó kiömlésű fúvócsővel rendelkezik. A hajtóanyag tömege 118 kg. 35 kg tömegű repesz-romboló harci résszel van felszerelve, ezt a moszkvai GSZKB–47 (napjainkban NPO Bazalt) tervezőiroda fejlesztette ki. A harci rész kétcsatornás rádiólokátoros közelségi gyújtóval rendelkezik. A repeszek 7 m-es távolságon belül hatásosak.
A rakéta 3500 km/h-s sebességig, 500 m-től 30 km magasságig alkalmazható.
Lehetőség volt arra is, hogy a rakéta a röppálya első szakaszát a repülőgép rádiólokátora által kidolgozott parancsok alapján parancsközlő távirányítással tegye meg, majd a cél közelében már félaktív lokátoros önirányításra váltott.
Típusváltozatok
szerkesztés- R–40R – félaktív rádiólokátoros önirányítású változat
- R–40T – passzív infravörös önirányítású változat
- R–40RD – az R–40R módosított, továbbfejlesztett változata, amelyet RGSZ–25 félaktív rádiólokátoros önirányító rendszerrel szereltek fel
- R–40TD – az R–40T módosított, továbbfejlesztett változata, amelyet 35T1 passzív infravörös önirányító rendszerrel szereltek fel
- R–40RD–1 – az R–40RD továbbfejlesztett változata, nagyobb harci résszel és Bekasz rádió-optikai közelségi gyújtóval felszerelve
- R–40TD–1 – az R–40TD továbbfejlesztett változata, nagyobb harci résszel és Bekasz rádió-optikai közelségi gyújtóval felszerelve
Külső hivatkozások
szerkesztés- Az R–40 félaktív rádiólokátoros önirányító fejét kifejlesztő "Agat" tudományos kutatóintézet honlapja
- R-40 / AA-6 Acrid[halott link] – ACIG Forum
- К-40, Р-40 – Az airwar.ru ismertetője
- К-40Д, Р-40Д – Az airwar.ru ismertetője
- Р-40Д-1 – Az airwar.ru ismertetője
