RUD 1 (Rudi)
RUD 1 a Rudapithecus hungaricus típuspéldánya, beceneve Rudi, a Rudabányán elsőként előkerült beazonosított ősi főemlősfaj alsó állkapocstöredéke négy ép zápfoggal. A csontdarabot Hernyák Gábor, a bánya főgeológusa találta 1965-ben, de csak 1967-ben, Tasnádi Kubacska András közvetítésével került Kretzoi Miklóshoz, aki nemcsak igazolta Hernyák azon feltevését, hogy a csont főemlősé, de új fajt és új nemet írt le belőle. A lelet bejelentése 1967 őszén, a budapesti biológiai és embertani szimpóziumon történt, a fajleírást a Symposia Biologica Hungarica 1969-es 9. kötete tartalmazza. A lelet katalógusszáma a később bevezetett rendszer szerint RUD 1.
Rudi | |
Adatok | |
Katalógusszám | RUD 1 |
Közismert név | Rudi |
Faj | Rudapithecus hungaricus Kretzoi, 1969 |
Kor | 12–10 Ma |
Felfedezés helye | Rudabánya |
Felfedezés ideje | 1965 |
Felfedező | Hernyák Gábor |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 48° 23′ 35″, k. h. 20° 38′ 12″48.393056°N 20.636667°EKoordináták: é. sz. 48° 23′ 35″, k. h. 20° 38′ 12″48.393056°N 20.636667°E |
Rudi az in situ leletek egyike, vagy természetes módon preparálódott ki a befoglaló kőzetből, vagy a bányaművelés során került felszínre. Ezért az erózió a csontváz többi részét teljesen tönkretette, eltüntette. A leletkörnyezet nem ismert, mert Hernyák csak a bányarészt tudta megadni, ahol megtalálta, a gyűjtés nem ásatáson, szervezett módon folyt. Ráadásul a meddőhányóból került elő, megbolygatott, átforgatott kőzetrétegekből. Maga a lelet is rossz állapotú, mivel a földnedvességből kiszáradó felszíni leletet a víz, jég és szél rongálta. Rudi maradványainak más darabja nem került elő, a többi lelet más egyedektől származik.
Azóta is folynak az ásatások, melyek során még több koponyamaradványt (RUD 44, RUD 77 és a Gabi névre keresztelt RUD 200 lelet, valamint az Anapithecus hernyaki több koponyája, a RUD 9 és RUD 83, a Bodvapithecus altipalatus RUD 7 jelű maradványát) találtak. Az összes főemlőslelet több mint 200 darab, koruk 35–8 millió év közötti, ezen belül Rudi és a Rudapithecusok 12–8 millió évesek. Nincs a Földön még egy olyan lelőhely, ahol 27 millió évre kiterjedő főemlőslelőhely lenne. Rudi nem ásatáson került elő, hanem véletlen felfedezés révén, de a fajleírást követően, 1971-től Rudabányán folyamatos az ásatás.
A sok lelet ellenére Rudi besorolása még mindig vitatott. Kretzoi Miklósnak már 1975-ben a Nature folyóiratban meg kellett védenie a Rudapithecus nevet, hivatkozva az 1969-es Magyar Hírlap és Élet és Tudomány újságokban megjelent közleményeire. Rudi a 80-as években Ramapithecus hungaricus,[1] később Dryopithecus brancoi[2] néven szerepelt. A 2000-es évek elején magyar kutatók is ezen a néven említik:„Dryopithecus brancoi (= Rudapithecus hungaricus)”[3] A máshol előkerült újabb és újabb hasonló leletek alapján azonban úgy tűnik, hogy a Rudapithecus leletek bizonyos szempontból eltérőek, ezért az elnevezés kezd ismét érvényt szerezni magának a tudományos szakirodalomban,[4][5] bár az adatbázisokban még érvénytelen taxonként szerepel.[6]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Gabi, a közös ős. FigyelőNet, 2007. augusztus 4. [2008. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Paleobiology Database: Rudapithecus hungaricus (Hozzáférés: 2016 február 28.)
- ↑ Kordos László: New results of Hominoid research in the Carpathian Basin (angol nyelven). Acta Biologica Szegediensis (Volume 44. (1-4), 71-74. o.), 2000. (Hozzáférés: 2016. február 28.)
- ↑ Kordos László: Rudapithecus hungaricus: Egy nemzeti érték ötven éve. Magyar Tudomány, 2015. 10. (Hozzáférés: 2016. február 28.)
- ↑ Kordos László: Rudabánya, az emberré válás világhírű lelőhelye. Bányászattörténeti Közlemények (VI., III. évf. 2., 3-12. o.), 2008. 07. (Hozzáférés: 2016. február 28.) (A Rudapithecus, 7-8. o.)
- ↑ University of California Santa Cruz – Rudapithecus (Hozzáférés: 2016 február 28.)
Források
szerkesztés- Kordos László. Az első ötvenmillió év Rudabányán. Gondolat Kiadó (1985). ISBN 963-281-434-7
- Kordos László: „Gabi”, az újabb Rudapithecus-koponya. História, 1999. 07. (Hozzáférés: 2010. március 1.)
- Kordos László: Rudabánya állatvilága. Természet Világa. (Hozzáférés: 2010. március 1.)