Raitsits Emil

Raitsits Emil (Budapest, 1882. március 8. – Budapest, 1934. március 24.) állatorvos, a belgyógyászati diagnosztika tanára, kinológus.

Raitsits Emil
Született	1882. március 8. Budapest
Elhunyt	1934. március 24. (52 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	egyetemi oktató kinológus állatorvos
Iskolái	Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola (–1904)
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert (46-os parcella, 5. sor, 14. számú sír)
A Wikimédia Commons tartalmaz Raitsits Emil témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

Apja tisztiorvos volt, korán meghalt. Osztrák születésű feleségével 1917-ben kötött házasságot, gyermekük nem volt. Tanulmányait Budapesten végezte, 1904-ben szerzett állatorvosi oklevelet. 1905-től a belorvostani tanszék gyakornokaként állt munkába. 1909-ben tanársegédként – Köves János addigi vezető új megbízatása miatt – az Állatorvosi Főiskola ambulatóriuma és poliklinikájának vezetésével (mai szóhasználattal élve az egyetem kisállatklinikája) vezetésével bízták meg. 1924-ben az állatorvosi főiskolán segédtanárrá, 1925-ben rendkívüli tanárrá nevezték ki. A klinikát 25 éven át vezette, és tanteremmel és gyakornokokkal rendelkező intézetté fejlesztette. 1929-től a Közgazdasági Egyetemen is meghívott előadóként az állatkórtan és -járványtan tanára.

Raitsits Emil az 1925. évi kutyakiállítás bíráló bizottságának elnökeként

1910-től a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosa is ő volt. 1914–1930 között szerkesztette az Állatkert kiadványát, A Természet című lapot. Lendl Adolffal, az Állatkert akkori igazgatójával jó kapcsolata volt, 1912-től kezdve az intézmény a magyar pásztorkutyafajták tenyésztésének és népszerűsítésének fontos pontja lett. Az Állatkert költségvetéséből a magyar fajták legkiválóbb példányait megvásárolták, és ezekből az egyedekből jelentős tisztavérű kenneleket alakítottak ki. A kölyköket pedig az Állatkert a nagyközönségnek értékesítette.

Az első világháború alatt polgári szolgálatra osztották be (lóorvoslással foglalkozott egy lókórházban). 1919-ben a főiskola belorvostani tanszékén a belgyógyászati bevezető tárgyak oktatásával bízták meg (belorvostani propedeutika).

1923-ban ledoktorált (Marek József, a Belorvostani Klinika igazgatója javaslatára) a lovak kehességének témaköréből (melyet már 1904 őszétől tanulmányozott.) Vizsgálatait Marek József és Hutÿra Ferenc is felhasználták már 1908-tól átfogó patológiai és terápiai tárgyú munkáikban.

1929-től bekapcsolódott az ismeretterjesztési céllal indított Rádiós gazdasági előadások sorozatba. Az ebtenyésztésről szóló előadása szélesebb körben is a kinológia egyik szaktekintélyévé avatta. 1917-től a magyar kutyafajták kérdéseivel foglalkozott, mezőgazdasági hasznukat, tenyésztési és fenntartási módjaikat ismertette, majd 1924-ben „Magyar kutyák” címmel könyvben foglalta össze cikkeit, előadásait.

Magára vállalta a Magyar kutyafajták törzskönyve szerkesztését, a magyar kutyafajták tenyésztésének irányítását.

1930 májusában elindította saját kiadásban a Kutyatenyésztés című lapot, melyet háromévi működés után a Magyarországi Telivér Kutyafajtákat Tenyésztők Egyesületeinek Szövetsége átvett, és saját hivatalos lapjaként adott ki 1933 februárjától Magyar Kutyatenyésztő címmel. A szövetség elnöke 1924-től Raisits Emil volt. Ugyanígy a Magyar Foxterrier-Tenyésztők Egyesületének is elnöke volt.

Évenként, később évente háromszor is kutyakiállításokat rendezett Budapesten és vidéken. A hazai és nemzetközi kutyakiállítások bíráló bizottságában is helyet foglalt.

Szakirodalmi munkássága széles körű volt. Írt az Állatorvosi Lapok, a Köztelek, A Természet lapokba, részt vett Alfred Brehm Az állatok világa című művének 1929. évi, magyar nyelvű kiadásának elkészítésében is. Ő írta a 3. kötet „Jakok” és „Bölények”, illetve a 8. kötet „A kanári madár” című fejezetét. Az 5. kötet „Kutya-félék” című részében ő készítette el a házikutyákkal foglalkozó fejezetet. Munkatársa volt a Tolnai-féle Új Világlexikonnak is.

Vizsgálatai alapján Raitsits elsőként be tudta bizonyítani, hogy a komondor és a kuvasz teljesen önálló fajta, de etimológiai kutatásai révén kiderítette a kuvasz szó ősi gyökereit is. Tudománytörténettel, állatfajta- és tenyésztéstörténettel is szívesen foglalkozott kutatóként, több írást megjelentetett e témában.

Fényképezni is szeretett. Az ő fotográfiái illusztrálták Hutÿra Ferenc és Marek József: Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere (Jena, 1905–1906) II. kötetét, mely köteteket röviden „Hutÿra—Marek”-ként emlegettek a szakmabeliek (s később számtalan újabb és átdolgozott kiadása is megjelent). A korabeli lapokban is számos fotográfiája szerepelt.

Közösen adott ki cikkeket az állatorvosi kutatás legnagyobbjaival: Marek Józseffel, Hutÿra Ferenccel, Berrár Mihállyal, Schandl Józseffel, Kotlán Sándorral. Viszont a kinológia irányába fordult szakirodalmi munkásságát a haszonállat-tenyésztésben érdekelt szakma egyre kevésbé ismerte el (a magára vállalt feladatok tömkelege szétforgácsolta energiáját, idejét lekötötték a szervezések, egyesületi munkák), melynek következményeként szakmailag egyre inkább mellőzöttnek érezte magát. 1932. március 23-án fivére, Raitsits Ferenc nyitrai kanonok agyvérzés következtében hirtelen meghalt. Ekkor búskomorságba esett. Elkeseredettségét fokozta Hutÿra nyugalomba vonulása (1933) után az Állatorvosi Főiskola beolvasztása a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe. Önkezével vetett véget életének a főiskolai összevonás ellen rendezett tüntetés előestéjén, 1934. március 24-én, Budapesten.

A Fiumei úti nemzeti panteon 45-ös parcellájának 5. sorában található sírja.

Az ambulancia és a poliklinika szervezője, majd első vezető tanára volt, s a mai kisállatgyógyászat (elsősorban a kutya gyógyászata) megteremtője volt.

Művei

• A magyar eb (1916)
• Komondor, kuvasz, puli (1917)
• A magyar juhászkutyák bírálata (1920)
• A magyar vizslák bírálata (1922)
• A fulladozás elfojtása. (Budapest, 1923. 71 lap)
• A magyar kutyák. A magyar pásztor- és juhászkutyák származása, története, leírása és tenyésztése, az ebek táplálása, ápolása és a gyakoribb belső betegségek elleni védekezés. (Budapest, 1924, 230 lap)
• A magyar juhászebekről (1926)
• A kanári betegségei. (Fodor Pállal, Budapest, 1927. 148 lap)
• Pumitenyésztésünk (1928)
• A magyar ebtenyésztés, tekintettel annak gazdasági jelentőségére. [Kiad, a] Földmív. Min. Bp. 1929, Pátria ny. 8 p. 22 cm./Rádiós Gazdasági Előadások/
• A kuvasz ősi jellegű kutyafajta (1931)

Források

• Fülöp Éva Mária: Raitsits Emil. Magyar agrártörténeti életrajzok III. (R–Zs). Szerk. Für Lajos, Pintér János. Budapest: Magyar Mezőgazdasági Múzeum. 1989. 16–18. o. ISBN 963-7092-06-4   Megtekintve: 2020-04-14.
• Abonyi Lajos: Dr Raitsits Elemér (A kutya, 1967. április)
• Magyar Állatorvosi Panteon. Állatorvostudományi Egyetem - Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum honlapja. Megtekintve: 2020-04-14.
• Tóth Zsigmond: A legnagyobb magyar kutyás, Dr. Raitsits Emil, 2009. június 6. Archiválva 2016. március 24-i dátummal a Wayback Machine-ben Megtekintve: 2020-04-14.
• Lukács Dezső: Emlékezés Raitsits Emil professzorra (1882–1934), a magyar kinológia legnagyobb alakjára. Magyar Állatorvosok Lapja 1983. 6. szám, 366–368. Megtekintve: 2020-04-14.
• Nádler Herbert: Raitsits Emil. Nekrológ. A Természet, 1934. április 15. 7-8. szám
• Sz. I.: Raitsits Emil állatorvos-professzor sztrichninnel megmérgezte magát. Szombat reggel holtan talált rá szobájában felesége. Pesti Napló, 1934. március 25. 68. szám. Megtekintve: 2020-04-14.
• Sírjának képe Archiválva 2016. április 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Karinthy Frigyes: Ebcsont se forr be könnyen – és egyéb kutyabajok. Egy délelőtt az Állatorvosi Főiskolán. Az Est, 1933. július 2. 11. oldal és Karinthy Frigyes: Szavak pergőtüzében, Válogatta és a szöveget gondozta: Ungvári Tamás. Bp., Szépirodalmi K. 1984. 1933. év tartalomjegyzékében.