Rendvédelem-történet

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. január 6.

A rendvédelem kifejezés s vele a rendvédelem-történet kutatása rövid múltra tekint vissza, léte alig lépte túl a két évtizedet. A rendvédelem változásainak feltárása, alapvetően a változás folytonosságát mutatja meg, melyből is következik; nincs tértől és időtől független rendvédelmi modell. A rendvédelem története a különböző korok rendvédelmét foglalja magába, beleértve a tevékenységet és a végrehajtást végzőket – egyéneket és testületeket – egyaránt.

A rendvédelmi tevékenység egyidős az ember megjelenésével, jóllehet az egyes szervezetek, szervek elnevezései mások voltak, úgyszintén a hatalom struktúrájában elfoglalt helyük. Az emberek közösségekbe tömörülése, már hozott az egyes csoportok számára követendő magatartásokat, betartandó szabályokat, vagyis kialakult egyfajta rend, és annak védelme. Ennek a közösségi megnyilvánulását váltotta fel az állam megjelenésével, az elkülönült fegyveres közhatalom. Az ókori államokban már tetten érhetők olyan feladatok, illetőleg azok végrehajtóinak köre, amelyek különösebb mérlegelés nélkül besorolhatók a rendvédelem fogalomtárába. A magyarság története s benne államfejlődése szintén jól tükrözi a rendvédelmi tevékenység jelenlétét.[1]

Kiindulás a témaátfogó jelentés

szerkesztés

Történeti kitekintésben a rendvédelem bizonyos témaátfogó jelentést takar, a kutatás tárgyát öleli fel, amit a rendvédelem-történeti vizsgálódást végzők, a téma tudományos művelői töltenek meg tartalommal, amely mögött döntően tevékenységi és szervi megközelítés húzódik. A meghatározott testületek körét, mint kiindulást – a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság alkotó közössége szerint – a magyar rendvédelem történet keretében alapvetően a csendőrség, a határőrség, a rendőrség, a pénzügyőrség, a testőrség, és a büntetés-végrehajtási őrség jelenti. E fegyveres testületek azok, amelyek a polgári korban az ország belső rendjének védelmére akár kényszerítő erő – jelen körben karhatalom – alkalmazásával is hivatottak voltak. (Parádi 1995. 9.) A történelmi időszakokban bekövetkezett változások a rendvédelem területét sem hagyták érintetlenül és ez megmutatkozik a vizsgálódás körébe vont testületek esetében is. Az ősi közösségekben a rendet jelentő együttélés kritériumainak kijelölése illetőleg annak védelme meghatározóan a véneken és a közösségi vezetőkön nyugodott, de a végrehajtásban részt vettek a közösség tagjai is. A korai államokban a király és a hűbérurak rendelkezésére álló differenciálatlan fegyveres erő, a rendi államokban az önkormányzati és a királyi karhatalmi erő – többnyire még a hadsereg – jelentette a rendvédelmi szervet, a maga konkrétumában változó elnevezésekkel.[2]

Érzékletes példa a Határőrség

szerkesztés

Egy adott kor, adott szervet érintő változásának megvilágítását kitűnően szolgálja a Határőrség szabályozása, az ezredfordulót követő évtizedben. A változás olyan súlyú volt, hogy arra az Alkotmány módosításának keretei között kerülhetett sor. A 2004. évi CIV. törvény általános indokolása szerint „A Határőrség feladatait tekintve nem az ország területét a külső fegyveres támadásokkal szemben védelmező Magyar Honvédséghez, hanem a belső rendet fenntartó rendvédelmi szervekhez áll közelebb, ezért a törvény megváltoztatja a Határőrség jogállását, amikor fegyveres erőből rendvédelmi szervvé minősíti át.”Ennek megfelelően változott a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény. A 40/A. § szerint (1) A Magyar Honvédség alapvető kötelessége a haza katonai védelme és a nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása. (2) A Rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a belső rend védelme. (3) A Határőrség alapvető feladata az államhatár őrzése, rendjének fenntartása.

További, rendkívüli horderejű változás érintette a Határőrséget illetőleg a Rendőrséget, az Alkotmányt módosító 2007. évi LXXXVIII. törvény nyomán. Ez tulajdonképpen a Határőrség megszűnését jelentette, egy úttal azt is, hogy a Határőrség feladatait a Rendőrség veszi át.[3] A változások eredményeképpen a Határőrség kikerült a rendvédelem napi fogalmi köréből, de bent maradt a rendvédelem-történet kutatási témakörében.

Formák és típusok

szerkesztés

A már érintetteken kívüli rendvédelmi testületekre mutat rá „a magyar rendvédelem civil szerveződései” megnevezéssel keretet adó gondolat, ami nem takar ugyan teljes körű tipizálási szempontokat, de beemeli a rendvédelem-történet érdeklődési körébe a korábban, a figyelem homlokterén kívül elhelyezkedő testületeket. A kiegyezéstől a 2. világháborúig ezek a tűzoltóság, a gátrendőrség, az erdőőrség, a polgárőrség, a nemzetőrség, a magánkutatás, a vasút- és távírda őrség.[4] Közülük némelyik a rendőrség kebelébe tartozó és bizonyos vonatkozású feldolgozásuk, bemutatásuk meg is történt[5] „A rendvédelem számukra nem a testületet, hanem egy organikus rendszert jelentett, amelyben helye volt az állami, önkormányzati, társadalmi és magánszervezeteknek is.” A társadalmi és a magán szervezetek egyfajta kiegészítői az állami és az önkormányzati rendvédelemnek.[6]

Magyarország XIX. és XX. századi rendvédelmi szervei lehetnek:

Állami szervek: Büntetés-végrehajtási őrség, csendőrség, erdőőrség, folyamőrség, gátrendőrség, határőrség, képviselőházi őrség, koronaőrség, pénzügyőrség, rendőrség, testőrség, vámőrség, vasút- posta pálya- és távírda őrség, vörösőrség.

Önkormányzati szervek: Gátrendőrség, hegyrendőrség, mezőrendőrség, rendőrség, tűzoltóság.

Társadalmi szervezetek: Gátrendőrség, nemzetőrség, polgárőrség, tűzoltóság.

Magánszervezetek: Magánkutatás (magánnyomozás), posta távírda őrség, testőrség, vagyonőrség, vasúti pályaőrség. A rendvédelmi szervek egyes illetőleg bizonyos formái, típusai átnyúlnak egymás szervezési területére is.

További tipizálási szempontokként jelentkezhetnek többek között a nyomozó hatósági jogkörrel felruházottság illetőleg a bűnmegelőzésben betöltött szerep nagysága, az illetékesség, de a rendvédelemben történő direkt vagy indirekt szerepvállalás is. Utóbbi az állami rendvédelmi szervek között a büntetés-végrehajtási őrség, a képviselőházi őrség, a koronaőrség és a testőrség esetében érhető tetten, egy úttal jelezve, hogy vitathatatlan bűnmegelőzési eredményességük. Nyomozóhatósági jogkörrel rendelkezett a csendőrség, a pénzügyőrség, a rendőrség és a vörösőrség. A bűnmegelőzés és a veszélymegelőzés a társadalmi szervezetek tevékenységében jutott kiemelkedő szerephez.[7]

Diszciplínává szervezés

szerkesztés

Parádi József szerint a rendvédelem-történet, mint fiatal diszciplína szakított azzal a felfogással, amely szerint a rend védelmének, fenntartásának kérdésköre csupán jogtörténeti, illetve a bűncselekmények alakulásának a históriája. Véleménye szerint a helyes megközelítés a szakterület komplex vizsgálata és feltárása, ami nem szorítkozhat csak az említett területekre. A Szemere Társaság tudományos alkotó közössége egyetért a következőkben:

  • a mindenkori rend védelmére irányuló tevékenységet, komplexitásában célszerű vizsgálni, mert az csak úgy érthető meg;
  • a korábbi fogalomrendszer, mivel napjaink fogalmi tükröződését jelentette, nem volt alkalmas arra, hogy téren és időn átívelő módon összefogja a rendvédelem történetét;
  • a rendvédelem fogalma nem köthető egy rendvédelmi modellhez, gyűjtőfogalomként használatos, ugyanúgy helytelen az elnevezés egy testülethez kötése, mint feloldása a rendészetben;
  • a XXI. század nyújtja azt a történelmi pillanatot, ami indokolttá és lehetővé teszi a szakterület szellemi bázisának önálló diszciplínává szerveződését;
  • a rendvédelem érdekében művelt tudományterületek részeiből interdiszciplinárisan különítik el illetve kapcsolják egybe az új tudomány matériáját, alkalmazott tudomány formájában;
  • a rendvédelemnek van saját szakterülete, ami a történelem során gyarapodott, művelését több tudományág is végezte;
  • a rendvédelem-történet diszciplínává válása mellett, fontos a rendvédelem-tudomány kialakítása.
  1. Ernyes 2002. XIII-XIV. pp. 42-60. pp. és 2007.56-64. pp.
  2. Mezey 2004. 26-35. pp. és Ernyes 2007. 56-64. pp.
  3. Kapcsolódó törvények az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény és a Rendőrségről szóló törvény módosítását jelentő 2007. évi XC. törvény.
  4. Parádi – Parádi 2006.
  5. Ernyes 1994., 2002., 2003.
  6. Korinek 2006. 25.
  7. Bővebben; az egyes testületek történeti feldolgozásai, továbbá az érintett szerzők műveiben megjelölt hivatkozások.
  • Ernyes Mihály: Fejezetek a rendőrség történetéből, Betűcenter Lapkiadó, Pécs 1994. HU-ISSN 1216-2019
  • Ernyes Mihály: A magyar rendőrség története I. Belügyminisztérium, Budapest 2002. ISBN 963 9208 14 0
  • Ernyes Mihály: Pécs város rendőrsége, Teromo, Pécs 2003. ISBN 963 212 139 2
  • Ernyes Mihály: A rendvédelmi szakkifejezések múltja, 9 p. 56-64. pp. Rendvédelem-történeti füzetek, XIII. évfolyam (2007) 16. sz. HU ISSN 1216-6774
  • Korinek László: A kutatás záró tanulmánya, 25. oldalon, FAPI-P-1321/2005. projekt, Rendészettudományi Társaság, Budapest 2006.
  • A magyar rendvédelem története, főszerkesztő: Parádi József, Budapest 1995.
  • Mezey Barna: Közigazgatási jog – rendvédelmi jog, A magyar polgári rendvédelem a 19. és a 20. században 26-35.pp. Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Alapítvány, Budapest 2004. ISBN 963 214 995 5
  • Parádi Ákos – Parádi József: Rendvédelmünk 1867-1945, résztanulmány FAPI-P-1321/2005. projekt, Rendészettudományi Társaság, Budapest 2006.