SMS Blücher (1908)
Az SMS Blücher volt a Német Birodalom utolsóként megépített páncélos cirkálója. A brit Invincible-osztály hajóira adott válaszul tervezték meg – téves hírszerzési információkat alapul véve. Így bár a Blücher nagyobb volt a korábbi páncélos cirkálóknál és több nehézlöveggel rendelkezett náluk, de méretben és fegyverzetben elmaradt a brit és német flottában a páncélos cirkálókat váltó csatacirkálóktól. A hajót Gebhard Leberecht von Blücher, a porosz csapatokat a waterlooi csatában vezető vezértábornagy után nevezték el.
SMS Blücher | |
a Blücher 1912-ben | |
Hajótípus | páncélos cirkáló, (Großer Kreuzer / Panzerkreuzer) |
Névadó | Gebhard Leberecht von Blücher porosz vezértábornagy |
Tulajdonos | Kaiserliche Marine |
Hajóosztály | egyedi építés |
Pályafutása | |
Építő | Kaiserliche Werft, Kiel |
Ára | 28 532 000 Márka |
Építés kezdete | 1907. február 21. |
Vízre bocsátás | 1908. április 11. |
Szolgálatba állítás | 1909. október 1. |
Szolgálat vége | 1915. január 24. |
Sorsa | elsüllyedt a doggerbanki csatában (1915. január 24.) |
Általános jellemzők | |
Vízkiszorítás | 15 842 t 17 200 t (maximális) |
Hossz | 161,8 m (teljes); 161,1 (vízvonalon) |
Szélesség | 24,5 m |
Merülés | 8,84 m (max.) |
Hajtómű | 18 db széntüzelésű kazán 3 × 4-hengeres kompaundgép 3 db 5,3-5,6 m ⌀ hajócsavar |
Üzemanyag | szén |
Teljesítmény | 31 562 LE (23 536 kW) 38 323 LE (28 187 kW) |
Sebesség | 25,4 csomó (47,0 km/h) |
Hatótávolság | 12 200 km 12 csomós sebesség mellett 6200 km 18 csomós sebesség mellett |
Fegyverzet | 12 db 21 cm-es löveg (L/45) (1200 lövedék) 8 db 15 cm-es löveg (L/45) (1320 lövedék) 16 db 8,8 cm-es löveg (L/45) (3200 lövedék) 4 db 45 cm-es torpedóvető cső (11 torpedó) |
Páncélzat | Páncélöv: 60–180 mm (30 mm-es tikfa felett) Citadella: 160 mm Kazamaták: 140 Fedélzet: 50–70 mm Torpedórekesz: 35 mm Elülső parancsnoki híd: 80–250 mm Hátsó parancsnoki híd: 30–140 mm Lövegtornyok: 80–180 mm Lövegpajzsok: 80 mm |
Legénység | 853 fő (ebből 41 tiszt) doggerbanki csatában 1026 fő |
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Blücher témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Blüchert a Kaiserliche Werftnél építették meg Kielben 1907 és 1909 között, átadására 1909. október 1-én került sor. A hajó jórészt az I. felderítőcsoportnál (Aufklärungsgruppe I) szolgált. A háború elején részt vett a yarmouthi rajtaütésben valamint a Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütésben is 1914-ben.
A doggerbanki csatában 1915. január 24-én a Blüchert jelentősen lelassította a David Beatty altengernagy üldöző brit csatacirkálóinak egy találata. Franz Hipper ellentengernagy, a német kötelék parancsnoka úgy döntött sorsára hagyja a Blüchert, hogy az értékesebb hajóit megmenthesse. Miután az ellenség tüzében elsüllyedt, a brit rombolók hozzáláttak a túlélők kimenekítésének. Ekkor azonban egy német léghajó a Blüchert süllyedő brit hadihajónak vélve bombatámadást intézett ellenük. Az áldozatok pontos száma vitatott, feltevések szerint 747 és 792 fő közé tehető. A Blücher volt az egyetlen hajó, amelyik elveszett a csatában.
Tervezés
szerkesztésA német páncélos cirkálókat – korabeli német megnevezésük Großer Kreuzer (nagycirkáló) – számos feladatra tervezték, mint az ellenséges erők felderítő kötelékeinek leküzdésére valamint a csatavonalban vívandó harcra.[1] Az első német páncélos cirkálót, a Fürst Bismackot gyarmati szolgálatra tervezték és szolgálatba állítása után egyből a bokszerlázadás leverésének segítésére indították útnak a Távol-Keletre 1900-ban. A később elkészülő páncélos cirkálók – a Scharnhorst-osztályt leszámítva – mind a felderítő egységeknél szolgáltak.[2]
1906. május 26-án a Reichstag hozzájárulását adta a Blücher és két Nassau-osztályú csatahajó megépítéséhez. Bár a hajó jóval nagyobb és erősebb volt a korábbi páncélos cirkálóknál, megnevezésében mégis eként jelölték a valódi erejét leplezendő.[3] A tervezésekor “E” átmeneti jelöléssel ellátott hajó paramétereit az épülőben lévő brit páncélos cirkálók határozták meg, melyek leküzdésére szánták.
A németek úgy gondolták, a britek 6-8 darab 9,2 hüvelykes (23,5 cm) ágyúval szerelik fel a hajóikat.[4] Erre válaszul 12 darab (6×2) 21 cm-es – a brit 23,5 cm-eseknél hatékonyabb – ágyúval tervezték felszerelni az új hajóikat, amivel jóval nagyobb tűzerőt képviseltek, mint a korábbi Scharnhorst-osztályú páncélos cirkálók, melyek csak nyolc 21 cm-es ágyúval rendelkeztek.[5]
Egy héttel a Blücher megépítését engedélyező döntés után a német haditengerészeti attasé megszerezte az új Invincible-osztályú brit hajók adatait. Az Invincible eszerint nyolc darab 305 mm-es ágyúval volt felszerelve, ugyanolyanokkal, mint amilyenekkel a britek a csatahajóikat is ellátták. Hamarosan kiderült, hogy egy újfajta hajótípusról van szó, melyet a britek csatacirkálóként (battlecruiser) jelöltek. Mikorra az Invincible terveinek részletei a németek tudomására jutottak, már nem lehetett áttervezni a Blüchert és nem is lett volna erre keret, ezért az építési munkálatai az ütemtervek szerint folytatódtak.[6] A hajó így már elavultnak számított azelőtt, hogy az építéséhez hozzáláttak volna és a később épülő német csatacirkálók – melyek közül a Von der Tannt már 1907-ben megrendelték – messze túlhaladták.[7] Ennek ellenére a Blüchert a modern csatacirkálókkal egy kötelékben alkalmazták és korabeli hivatalos megnevezése is megegyezett azokéval (Großer Kreuzer – nagycirkáló).[4] A Blücher megépítése 28.532.000 márkába került.[8]
Általános jellemzők
szerkesztésA Blücher teljes hosszúsága 161,8 méter, a vízvonal mentén 161,1 méter volt. Szélessége 24,5 méter, mely érték a torpedók elleni védelmül felszerelt védőhálókkal elérte a 25,62 métert. Merülése 8,84 méter volt a hajó elején és a tat felé enyhén csökkent egészen 8,56 méterig. A hajó vízkiszorítása 15.842 tonna, teljes terhelés mellett 17.500 tonna volt. A hajótestet hosszában és keresztben is acélbordázattal látták el. 13 vízzáró rekeszre volt osztva és rendelkezett kettős fenékkel, mely a hajótest hosszának 65%-át borította.[8]
A német tengerészeti archívumok iratai többnyire elégedetten említik a Blüchert, kiemelve a bukdácsolásra való csekély hajlamát és a finom kormányozhatóságát.[8] Ugyanakkor gondok voltak az oldal irányú stabilitásával, az erős fordulók során 10 fokkal megdőlt és ilyenkor a sebességének akár 55%-át is elveszíthette. A hajó metacentrikus magassága 1,63 méter volt. Személyzetét 41 tiszt és 812 főnyi legénység tette ki, amihez további 14 tiszt és 62 tengerész járult mikor zászlóshajóként funkcionált.
Meghajtás
szerkesztésA Blüchert három vertikálisan elhelyezett négyhengeres kompaundgéppel látták el. Mindegyikük egy-egy hajócsavart hajtott meg, melyek közül a középső átmérője 5,3 méter, a két szélsőé 5,6 méter volt. A három hajtómű mindegyikét külön gépházban helyezték el, mindegyikben hat marine-típusú duplakazánnal, így összesen 18 széntüzelésű kazánja volt. A Blüchernek egyetlen kormánylapátja volt. A hajó tervezett maximális sebessége 24,5 csomó volt, de a próbák során elérte a 25,4 csomót is. A 12 csomós cirkálósebesség mellett a hatótávolsága 12 200 km, 18 csomó mellett már csak 6200 km volt. A hajó szénraktáraiban 900 tonna szénnek jutott hely, de a hajótestben lévő szabad tereket is igénybe véve ezt 2510 tonnára is ki lehetett egészíteni. A hajót hat turbógenerátor látta el árammal, melyek összesen 1000 kW-ot (225 V) állítottak elő.[8] A próbák során 1909-ben a kazánok összteljesítménye 37 799 LE (28 187 kW) volt, ami a legmagasabb érték ilyen rendszerű meghajtással épült hadihajónál.[9]
Fegyverzet
szerkesztésA Blücher 12 darab 21 cm-es SK L/45 (SK = Schnelladekannone) gyorstüzelő ágyúval volt felszerelve, melyeket hat darab, két löveget hordozó lövegtoronyban helyeztek el. A lövegtornyok közül egy-egy a hajó középvonala mentén, kettő-kettő a hajó két oldalán a felépítmények mellett volt elhelyezve (ún. hexagonális elrendezésben). Nehéztüzérségének lőszerkészletét 1020 darab 21 cm-es lövedék tette ki, így minden lövegre 85 darab jutott.[8] A 21 cm-es lövedékek 108 kg súlyúak voltak és hosszúságuk 61 cm volt. A fő lövegeket −5°-os szögben lehetett süllyeszteni és +30°-os szögben megemelni, amivel a maximális lőtávolságuk elérte a 19.100 métert.[8] Elméleti tűzgyorsaságuk 4-5 lövés volt percenként.[10][11]
A hajó másodlagos tüzérsége nyolc 15 cm-es SK L/45 gyorstüzelő ágyúból állt, melyeket MPL C/06 jelű kazamatákban helyeztek el,[12][13] négyet-négyet a hajó két oldalán közepén. Ezek az ágyúk 13.500 méterre voltak képesek ellőni.[11] Lőszerkészletük 1320 darabból állt, azaz minden lövegre 165 darab lövedék jutott. Tűzgyorsaságuk 5-7 lövés volt percenként. A lövedékek súlya 45,3 kg volt[13] és 13,7 kg-os RPC/12 jelű rézhüvelyben tárolt kivetőtöltetekkel lőtték ki őket.[12] Az ágyúk torkolati sebessége 835 m/s volt[11] és 1400 lövést volt az élettartamuk.[12]
A Blücher fegyverzetéhez tartozott még 16 darab 8,8 cm-es SK L/45 gyorstüzelő hajóágyú, melyeket kazamatákban és külön talapzatokon is elhelyeztek. Négy ilyen ágyút helyeztek el a hajóhíd közelében lévő kazamatákban, négyet a hajóorrban lévő kazamatákban, négyet a hajófar kazamatáiban és a maradék négyet körbeforgatható talapzatokon a hátsó felépítményen. Összesen 3200 lövedék volt hozzájuk a hajón, ágyúnként 200.[8] Tűzgyorsaságuk 15 lövés volt percenként. A nagy robbanóerejű lövedékeik 10 kg-osak voltak és 3 kg-os RPC/12 jelű kivetőtöltetekkel lőtték ki őket.[13] A lövegek 7000 lövés leadása után szorultak cserére,[14] lőtávolságuk 10.700 méter volt.[13]
A Blüchert négy vízvonal alatti 45 cm-es torpedóvetőcsővel is felszerelték. Ezekből egy-egy volt a hajóorrban és a hajófarban, egy-egy pedig a hajó két oldalán, készletükhöz 11 torpedó tartozott.[8] A torpedók robbanófeje 110 kg-os volt és két sebességgel lehetett kilőni, mely a hatótávolságot is befolyásolta. A 32 csomós sebességgel kilőtt torpedók hatótávolsága 2000 méter, míg a 36 csomóval kilőtteké 1500 méter volt.[13]
Páncélzat
szerkesztésA kor nagy hadihajóihoz hasonlóan a Blüchert is Krupp-féle cementált páncélzattal látták el. A fedélzet páncélzata 5-7 cm, a páncélövé 18 cm volt a legfontosabb részeket védő szakaszon (gépházak, lőszerraktárak). A kevésbé fontos részeket 8 cm vastag páncélzat védte, míg a hajó két vége nem rendelkezett ilyen védelemmel. Az övpáncélzat mögötti részt végig egy 3 cm vastag tikfaréteg borította. Az övpáncélzatot a torpedórekesz 3,5 cm-es páncélzata egészítette ki,[8] mely csak az elülső és hátulsó lövegtornyok magasságában húzódott.[15]
Az elülső parancsnoki hidat páncélozták a legerősebben, oldalát 25 cm, tetejét 8 cm vastag páncélzat borította. A hátulsó parancsnoki híd jóval vékonyabb vértezettel rendelkezett: oldalát 14 cm-es, tetejét 3 cm-es páncélzat fedte. A hajó citadellájának páncélzata 16 cm vastag volt. A fő tüzérség hat lövegtornyának páncélvastagsága oldalt 18 cm, felül 8 cm volt, a 15 cm-es kazamaták páncélzata 14 cm-es volt.[8]
Szolgálat
szerkesztésA Blüchert 1908. április 11-én bocsátották vízre és 1909. október 1-én állították szolgálatba. 1911-től tüzérségi kiképzőhajóként szolgált, majd 1914-ben a Balti-tengeren állomásozó páncélos cirkálót a Von der Tann, Moltke és Seydlitz csatacirkálókkal együtt átirányították az I. felderítőcsoporthoz (Aufklärungsgruppe I).[8] Az első hadművelet, melyben részt vett egy harcot nem hozó oroszok elleni előretörés volt a Balti-tengeren. 1914. szeptember 3-án a Blücher a IV. csatahajóraj (Schlachtgeschwader IV) hét régi csatahajójával, öt cirkálóval és 24 rombolóval hajózott ki a Balti-tengerre, hogy az orosz flotta egy kisebb részét csatára bírja és megsemmisítse. Az Augsburg összetalálkozott a Bajan és Pallada orosz cirkálókkal Dagö szigetétől északra és megpróbálta az orosz hajókat a Blücher irányába csalogatni, hogy az megsemmisíthesse őket, de az oroszok nem vették üldözőbe, hanem visszavonultak a Finn-öbölbe. Szeptember 9-én a hadműveletet lefújtak.[16]
Yarmouthi rajtaütés
szerkesztés1914. november 2-án a Blücher a csatacirkálókkal és négy könnyűcirkálóval együtt elhagyta a Jade öblét és Anglia keleti partjai felé vette az irányt.[17] A kötelék Great Yarmouth elé érve másnap reggel lőni kezdte a város ipari és katonai létesítményeit, miközben az Stralsund aknákat telepített a közelben. A brit D5 jelű tengeralattjáró az akció közben megpróbált kihajózni a kikötőből, de ekkor az egyik frissen telepített aknára futott és elsüllyedt. Röviddel ezután Hipper visszavonult hajóival. A hazaúton sűrű köd lepte el a Helgolandi-öblöt, így a hajóknak meg kellett várniuk, míg a látási viszonyok javultak és már biztonságban haladhattak a védelmi célt szolgáló aknamezők között. A szintén erre haladó Yorck páncélos cirkáló navigációs hibák miatt az aknamezőre tévedt és két aknára is ráfutott. 629 főnyi legénységéből csak 127 főt tudtak kimenekíteni.[17]
Hartlepool lövetése
szerkesztésFriedrich von Ingenohl tengernagy, a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) parancsnoka egy újabb angol partok elleni támadást tervezett, melynek célja a britek fő erejét képező Grand Fleet egy kisebb részének harcra kényszerítése és megsemmisítése volt.[17] December 15-én 03:20-kor (KEI) a Blücher, a Moltke, a Von der Tann, az új Derfflinger valamint a Seydlitz csatacirkálók a Kolberg, a Straßburg, a Stralsund és a Graudenz könnyűcirkálók valamint két rombolóflottilla kíséretében elhagyták a Jade torkolatát.[18] A hajók északnak haladtak elkerülve Helgolandot, míg el nem érték a Horns Revet, ahol nyugatnak fordultak Scarborough irányába. Hipper után 12 órával a Hochseeflotte zöme is elhagyta a Jadét, hogy távolról nyújtson biztosítást. A flottához 14 modern csatahajó, 8 régi csatahajó, 2 páncélos cirkáló, 7 könnyűcirkáló és 54 romboló tartozott.[18]
Még 1914. augusztus 26-án a Finn-öbölben zátonyra futott Magdeburg roncsáról az orosz haditengerészet megszerezte a németek kódkönyveit az Északi-tengerre vonatkozó térképekkel együtt és másolataikat átadták a briteknek. Ennek segítségével képesek voltak megfejteni a német rádióforgalom üzeneteit, így a december 14-re tervezett Scarborough elleni rajtaütéshez kapcsolódó üzeneteket is.[18] A terv részletei azonban ismeretlenek voltak és azt feltételezték, hogy a Hochseeflotte egésze ezúttal sem vesz részt a rajtaütésben. A britek csapdát akartak állítani Hippernek és erre az 1. csatacirkálórajt (1st Battlecruiser Squadron), a 2. csatahajórajt (2nd Battle Squadron), a 3. cirkálórajt (3rd Cruiser Squadron) és az 1. könnyűcirkálórajt (1st Light Cruiser Squadron) jelölték ki. A britek fő erejét a 4 csatacirkáló és a 6 modern csatahajó képezte.[19]
December 15-én éjjel a Hochseeflotte rombolói brit rombolókkal futottak össze. Ingenohl úgy vélte, a Grand Fleet közelben lévő rombolóival találkoztak össze, ezért a császár utasításaira hivatkozva - miszerint kerülni kell a túlerőben lévő ellenséggel való összecsapást és mert tartott egy éjszakai torpedótámadástól is - elrendelte a visszavonulást. Hippert erről a döntéséről nem tájékoztatta, ezért ő folytatta a küldetését. Az angol partokat elérve két csoportra vált szét a köteléke. A Seydlitz, a Moltke, a Blücher északnak fordult, hogy Hartlepoolnál lévő célpontokat támadjon, míg a Von der Tann és a Derfflinger délnek vette az irányt Scarborough és Whitby felé. A rajtaütés során számos katonai jelentőségű célpontot semmisítettek illetve rongáltak meg (dokkokat, gyárakat, gáz- és vízműveket, partvédelmi ütegeket, rádió- és jelzőállomásokat, vasútvonalakat), de a célt tévesztett lövedékek számos egyéb épületet is eltaláltak sok civil halálát okozva. Hartlepoolnál a partvédelmi ütegek által kilőtt 152 mm-es lövedék közül a Seydlitzet három, a Blüchert hat találta el. A Blücher legénységéből kilencen veszítették életüket, tizenöten megsebesültek, de a hajó komolyabb sérülést nem szenvedett. 09:45-kor a két csoport ismét egyesült és távozott keleti irányban.[20]
Ekkor David Beatty brit csatacirkálói Hipper tervezett hazavezető útján álltak, míg a többi kötelék igyekezett teljessé tenni a bekerítésüket. 12:25-kor a II. könnyűcirkálóraj Hippert keresve átsiklott a brit erők között. Az egyik brit cirkáló észrevette a Stralsundot és jelentette Beattynek, mire ő 12:30-kor a csatacirkálóival a megadott irányba fordult. Azt hitte, az észlelt német cirkálók Hipper csatacirkálóinak kíséretéhez tartoznak, de azok valójában 50 km-re voltak tőlük.[21] A Beatty kötelékéhez tartozó 2. könnyűcirkálóraj a német cirkálók után eredt, de egy félreértelmezett jelzés miatt minden hajója visszatért a csatacirkálók biztosítására. Ez a félreértés lehetővé tette a német könnyűcirkálók számára a menekülést és jelenthették Hippernek a brit csatacirkálók helyzetét, így ő északkeletre kikerülve a brit erőket szintén épségben hazatérhetett.[21]
Mind a két félnek volt lehetősége arra, hogy jelentős győzelmet arathasson a másik felett, így utólag a németek és a britek is csalódottan értékelték az eseményeket. Ingenohl hírnevének sokat ártott a bátortalansága. A Moltke parancsnoka dühös volt, amiért megfogalmazása szerint Ingenohl "megijedt tizenegy [valójában hét] elintézhető brit rombolótól" és hozzátette, hogy "a jelenlegi vezetéssel nem fogunk elérni semmit".[22] A hivatalos német történelemírás felrója Ingenohlnak, hogy a rendelkezésére álló könnyű erőket nem küldte az ellenséges erők felderítésére: "Olyan döntést hozott, mely nem csak komolyan veszélyeztette az angol partokhoz küldött erőit, de megfosztotta a Német Flottát egy jelzés értékű biztos győzelemtől."[22]
Doggerbanki csata
szerkesztés1915. január elején a németek tudomást szereztek brit hadihajók Dogger-pad (Doggerbank) feletti vizeken való rendszeres felderítési tevékenységéről. Ingenohl tengernagy eleinte vonakodott megtámadni ezeket a felderítő kötelékeket, mivel az I. felderítőcsoporthoz tartozó Von der Tannon karbantartási munkálatokat végeztek és emiatt szárazdokkban állt, ezért az alakulatot nem lehetett teljes létszámban bevetni. A Hochseeflotte vezérkari főnöke, Richard Eckermann ellentengernagy azonban ragaszkodott a hadművelet végrehajtásához és így Ingenohl Hipper felderítőcsoportját a Dogger-padhoz irányította.[23]
Január 23-án Hipper kihajózott a csatacirkálóival. A Seydlitz haladt az élen, mögötte a Moltke, a Derfflinger végül a Blücher követte. A csatacirkálókat a Graudenz, a Rostock, a Stralsund és a Kolberg könnyűcirkálók valamint a II. és az V. rombolóflottilla illetve a XVIII. romboló-félflottilla összesen 19 rombolója kísérte. A Graudenz és a Stralsund a kötelék előtt, míg a Rostock és a Kolberg annak jobb illetve bal oldalán haladt. Minden könnyűcirkáló mellé egy romboló-félflottilla volt rendelve.[23]
A német rádiójeleket azonban a briteknek ismét sikerült elfogniuk és ez jelentős szerepet játszott a továbbiakban. Bár a németek pontos terve nem volt számukra ismert, azt meg tudták fejteni, hogy Hipper a Dogger-pad környékén tervez végrehajtani hadműveletet.[23] Ellenük Beatty 1. csatacirkálóraját, Archibald Moore ellentengernagy 2. csatacirkálóraját, William Goodeneough sorhajókapitány 2. könnyűcirkálóraját illetve a hozzájuk 08:00-kor a Dogger-padtól 30 tmf-re (55 km) északra csatlakozó Reginald Tyrwhitt sorhajókapitány Harwichből érkező rombolóit küldték ki.
A Kolberg 08:14-kor észlelte az Aurorát és a harwichiak több rombolóját. Az Aurora a fényszóróit a Kolbergre irányította, mire az tüzet nyitott a brit hajóra két találatot elérve. Az Aurora viszonozta a tüzet és szintén két találatot ért el. Hipper azonnal a torkolattüzek irányába fordult a kötelékével, ám ekkor a Stralsund észlelt nagy füstöt északnyugati irányban, melyet Hipper irányába tartó nagy brit hadihajóknak tulajdonították.[24] Hipper később feljegyezte:
- “Egy ilyen nagy erő jelenléte a brit flotta további kötelékeinek a közelségére utalt, annál is inkább mivel az elfogott rádióüzenetek a 2. csatacirkálóraj közeledtéről tanúskodtak … Ezeket a német kötelék végén haladó "Blücher" is jelentette, mely egység tüzet nyitott a hátulról közeledő könnyűcirkálókra és rombolókra … A parancsnokságom alatt álló csatacirkálók az uralkodó kelet-északkeleti szél miatt a szél felőli oldalon és így az összecsapáshoz kevésbé kedvező pozícióban voltak.”[24]
Hipper ezért déli irányban igyekezett elmenekülni előlük, de a sebessége 23 csomóra volt korlátozva, mivel a régebbi Blücher a gyenge minőségű szén miatt csak ekkora sebességet tudott elérni a 25,4 csomós rendes csúcssebessége helyett. Az üldöző brit csatacirkálók 27 csomós sebességgel közeledtek, így hamar beérték a német hajókat. 09:52-kor a Lion 18.000 méter távolságból lövéseket adott le a Blücherre, röviddel rá a Queen Mary és a Tiger is tüzet nyitott. A Blüchert 10:09-kor érte az első találat, majd két perccel később főleg a Lionra koncentrálva a német hajók viszonozták a tüzet. 10:28-kor a Liont találat érte a vízvonalon, mely a hajó oldalán rést ütve elárasztotta az egyik szénraktárát vízzel.[25] Nagyjából ekkor a Blücher egyik 21 cm-es lövedéke eltalálta a Lion elülső lövegtornyát. A lövedék nem tudta átütni a torony páncélzatát, de a becsapódás keltett rázkódás hatására a bal oldali ágyú átmenetileg használhatatlanná vált.[26] 10:30-kor a britek csatavonalában negyedik New Zealand lőtávolon belülre ért a Blücherhez és tüzet nyitott rá. 10:35-re a távolság 16.000 méterre csökkent, így az összes német csatacirkáló a britek lőtávolságán belülre került. Beatty ekkor a csatacirkálóit a sorban megegyező ellenfelükkel való harc felvételére utasította, így a Blücherre a New Zealand jutott.
11:00-ra a Blüchert számos találat érte, melyek súlyos károkat okoztak. Az élen haladó három német csatacirkáló a tüzét a Lionra koncentrálta és számos találatot értek el rajta. Három generátora közül kettő is leállt és a baloldali gépházat elárasztotta a víz.[27] 11:48-kor a helyszínre érkező Indomitable csatacirkálót Beatty a súlyosan sérült Blücher elpusztítására utasította. A Blücher ekkor már lángokban állt és erősen megdőlt a bal oldalára. Az egyik túlélő így írta le a pusztítást:
- “A lövedékek … egészen a kazántérig hatoltak. A raktárakban álló szén lángra kapott. Mivel a raktárak félig üresek voltak, a tűz vidáman égett. A gépházban az egyik lövedék meggyújtotta az olajat és szétpermetezte kéken és zölden égő lángokkal. Az iszonyú légnyomás a zárt térben hatalmas robbanáshoz vezetett … és minden nyíláson áthaladt, a gyengébb helyeken is utat törve magának … Az embereket ez az iszonyú légnyomás felkapta és a gépek közé vágta, borzalmas halálukat okozva.”[27]
A britek támadását a hajóik előtt észlelt tengeralattjárókról szóló jelentések szakították meg. Beatty azonnal kitérő manővereket rendelt el, ami lehetővé tette a németek számára, hogy növeljék a távolságot az üldözőikkel szemben.[28] Ekkor a Lion utolsó még üzemképes generátora is meghibásodott, ami miatt a sebessége 15 csomóra esett vissza. Beatty a sérült Lionról küldött parancsot az ellenséges formáció hátvédjének megtámadására ("Engage the enemy's rear"). De az üzenet téves értelmezése miatt az összes hajó a Blüchert vette tűz alá és 12:10-től már csak ezt a hajót lőtte.[29] A Blücher makacsul védekezve visszaverte az 1. könnyűcirkálóraj négy cirkálójának és négy rombolónak két támadását is, azonban a cirkálóraj zászlóshajójának, a Aurorának sikerült elérnie rajta két torpedótalálatot. Ekkorra már a hátulsót leszámítva az összes 21 cm-es lövegtorony elhallgatott. Közvetlen közelről indított további hét torpedó találata után a hajó 13:13-kor átfordult és pár percig felfordulva maradt, majd elsüllyedt. Az összecsapás során a Blüchert 70-100 nagy kaliberű lövedék és számos torpedó találta el.[30]
A süllyedő hajóhoz brit rombolók közelítettek, hogy kimenekítsék a túlélőket. A német L5 jelű léghajója a süllyedő Blüchert brit hajónak vélte és megpróbált bombatámadást intézni a rombolók ellen, melyek ennek hatására visszavonultak.[29] Az áldozatok számát illetően eltérő adatok vannak. Paul Schmalenbach 6 tiszt (az összesen 29-ből) és 275 legénységi állományú tengerész (999-ből) kimentését említi meg. E szerint a halottak száma összesen 747.[30] A német iratokat vizsgáló Erich Gröner szerint a Blücher elsüllyedésekor 792 fő veszítette életét.[8] A brit iratokat kutató James Goldrick szerint a kimentettek száma 234 fő volt az összesen 1200 főből.[31] A kimentettek között volt Erdmann sorhajókapitány is. Ő később a brit hadifogságban hunyt el tüdőgyulladás következtében.[29] További húsz fő veszítette még életét brit hadifogságban a kimentettek közül.[30]
A Blücher utolsó perceiről az egyik brit szemtanú az Arethusa fedélzetéről a következőket jegyezte fel:
- “A hajót lehetetlen volt elhibázni. Egy második torpedó is eltalálta a ″Blüchert″ pont középen. A legénység derekasan tartotta magát az utolsó pillanatig. Láttuk a személyzetet a fedélzeten felsorakozni és tisztelegni. Megkapó látvány volt. Akiben csak egy kevés kis érzés is volt, csodálatot váltott ki ez a hidegvérűség. Mikor a második és egyben utolsó torpedónkat is kilőttük, tudtuk, hogy hamar itt lesz a vég és 200 méterre megközelítettük a ″Blüchert″. A legénység feszes vigyázzban veszítette volna életét, ha nem adtunk volna le figyelmeztető hangjelzéseket szirénával. Az egyik tiszt németül átkiáltva megkérdezte, hogy mi történik. A németek megértették és meglengették a sapkájukat, hurrát kiáltottak és leugrottak a vízbe. Nem haboztunk, hanem azonnal deszkákat dobáltunk le a fedélzetről, melyekbe kapaszkodhattak, míg a csónakjaink kihalászták őket. Időközben a torpedónk is célba talált és a hajó a hullámok alá merült. A ″Blücher″ parancsnoka, Erdmann sorhajókapitány pár nappal később tüdőgyulladásban elhunyt. Edinburgh-ban katonai tiszteletadás mellett temették el.”[32]
A brit egységek Blücher ellen való fordulása lehetővé tette a Moltke, a Seydlitz és a Derfflinger számára a megmenekülést.[33] Hipper eredetileg azt tervezte, hogy a három csatacirkálójával visszafordul és kisegíti a bajból a sérült Blüchert, de miután a zászlóshajóját is súlyos sérülések érték (a két hátsó lövegtorony kiégett), úgy döntött nem fordul vissza.[29] Hipper később így magyarázta a döntését:
- “A ″Blücher″ megsegítése érdekében az ellenség oldalba támadására tett próbálkozásról született döntés … De mikor megtudtam, hogy a ″C″ és ″D″ jelű lövegtornyok harcképtelenné váltak, a hajó tatrésze tele lett vízzel és már csak 200 nehéz lövedékünk maradt, elvetettem a ″Blücher″ megsegítésének minden gondolatát. Minden ilyen próbálkozás, úgy, hogy a fő flotta beavatkozására nem lehetett számítani, valószínűleg csak további súlyos veszteségekhez vezetett volna. A ″Blücher″ támogatására tett oldal irányú támadás révén a formációm a brit csatacirkálók és a valószínűleg mögöttük lévő csatahajórajok közé került volna.”[29]
Mire Beatty a Princess Royalra átszállva visszaszerezte az irányítást hajói felett, a német hajók már túl messze voltak tőlük, ezért 13:50-kor felhagyott az üldözésükkel.[29] II. Vilmost felháborította a Blücher pusztulása és a Seydlitz kis híján való elveszítése, ezért nem engedélyezte a Hochseeflotte kifutását a kikötőkből. Eckermann ellentengernagyot elmozdították a pozíciójából és Ingenohl tengernagyot lemondatták. Helyét Hugo von Pohl tengernagy vette át.[34]
Kapitányok
szerkesztés1909. október – 1910. szeptember | Freiherr von Rössing sorhajókapitány |
1910. szeptember – 1911. április | Scheidt sorhajókapitány |
1911. április 7. – 1911. szeptember 29. | Heinrich Trendtel sorhajókapitány |
1911. szeptember – 1913 szeptember | Pieper sorhajókapitány |
1913. szeptember – 1915. január | Alexander Erdmann fregattkapitány |
Emlékezete
szerkesztés- A kieli Nordfriedhof temetőben egy emlékműt állítottak a Blücher áldozatainak.
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Blücher (1908) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Blücher (1908) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Staff, 3. o.
- ↑ Gardiner & Gray, 142. o.
- ↑ Gardiner & Gray, 134. o.
- ↑ a b Herwig, 45. o.
- ↑ Gröner, 52. o.
- ↑ Staff, 3-4. o.
- ↑ Staff, 4. o.
- ↑ a b c d e f g h i j k l Gröner, 53. o.
- ↑ Friedman, 91. o.
- ↑ NavWeaps (21 cm/45)
- ↑ a b c Gardiner & Gray, 140. o.
- ↑ a b c d e Staff, 6. o.
- ↑ NavWeaps (8.8 cm/45)
- ↑ Gardiner & Gray, 151. o.
- ↑ Halpern, 185. o.
- ↑ a b c Tarrant, 30. o.
- ↑ a b c Tarrant, 31. o.
- ↑ Tarrant, 32. o.
- ↑ Scheer, 70. o.
- ↑ a b Tarrant, 34. o.
- ↑ a b Tarrant, 35. o.
- ↑ a b c Tarrant, 36. o.
- ↑ a b Tarrant, 38. o.
- ↑ Tarrant, 39. o.
- ↑ Goldrick, 263. o.
- ↑ a b Tarrant, 40. o.
- ↑ Tarrant, 40-41. o.
- ↑ a b c d e f Tarrant, 42. o.
- ↑ a b c Schmalenbach, 180. o.
- ↑ Goldrick, 279. o.
- ↑ SMS Blücher auf Deutsche Schutzgebiete. [2016. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
- ↑ Tarrant, 41. o.
- ↑ Tarrant, 43. o.
Irodalom
szerkesztés- Friedman, Norman. Battleship Design and Development, 1905–1945. New York City: Mayflower Books (1978). ISBN 978-0-8317-0700-2
- Conway's All the World's Fighting Ships: 1906–1921. Annapolis: Naval Institute Press (1985). ISBN 978-0-87021-907-8
- Goldrick, James. The King's Ships Were at Sea: The War in the North Sea, August 1914 – February 1915. Annapolis: Naval Institute Press (1984). ISBN 978-0-87021-334-2. OCLC 10323116
- Grießmer, Axel. Die Linienschiffe der Kaiserlichen Marine (german nyelven). Bonn: Bernard & Graefe Verlag (1999). ISBN 978-3-7637-5985-9
- Gröner, Erich. German Warships: 1815–1945. Annapolis: Naval Institute Press (1990). ISBN 978-0-87021-790-6. OCLC 22101769
- Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. Annapolis: Naval Institute Press (1995). ISBN 978-1-55750-352-7. OCLC 57447525
- Herwig, Holger. "Luxury" Fleet: The Imperial German Navy 1888–1918. Amherst, New York: Humanity Books [1980] (1998). ISBN 978-1-57392-286-9. OCLC 57239454
- Philbin, Tobias R. III. Admiral Hipper: The Inconvenient Hero. John Benjamins Publishing Company (1982). ISBN 978-90-6032-200-0
- Rüger, Jan. The Great Naval Game: Britain and Germany in the Age of Empire. Cambridge: Cambridge University Press (2007). ISBN 978-0-521-87576-9. OCLC 124025616
- Schmalenbach, Paul (1971). „SMS Blücher”. Warship International, Toledo, Ohio VIII (2), 171–181. o, Kiadó: Naval Records Club.
- Scheer, Reinhard. Germany's High Seas Fleet in the World War. London, New York: Cassell (1920). OCLC 2765294. Hozzáférés ideje: 2016. január 29.
- Staff, Gary. German Battlecruisers: 1914–1918. Oxford: Osprey Books (2006). ISBN 978-1-84603-009-3. OCLC 64555761
- Tarrant, V. E.. Jutland: The German Perspective. London: Cassell Military Paperbacks [1995] (2001). ISBN 978-0-304-35848-9. OCLC 48131785
Internetes források
- DiGiulian, Tony: German 21 cm/45 (8.27") SK L/45. NavWeaps.com, 2008. február 29. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
- DiGiulian, Tony: German 15 cm/45 (5.9") SK L/45. NavWeaps.com, 2007. július 6. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
- DiGiulian, Tony: German 8.8 cm/45 (3.46") SK L/45, 8.8 cm/45 (3.46") Tbts KL/45, 8.8 cm/45 (3.46") Flak L/45. NavWeaps.com, 2009. április 16. (Hozzáférés: 2016. november 20.)