STS–6

	STS–6
	(B–J): Peterson, Weitz, Musgrave, Bobko
	Repülésadatok
Űrügynökség	NASA
Űrrepülőgép	Challenger
	A repülés paraméterei
Start	1983. április 4.; 18:30:00 UTC
Starthely	Cape Canaveral; LC39-A
Keringések száma	80
	Leszállás
ideje	1983. április 9.; 18:53:42 UTC
helye	Edwards légitámaszpont
Időtartam	5 nap 0 óra 23 perc 42 mp
Megtett távolság	3 370 437 km
Előző repülés	Következő repülés
STS–5	STS–7
	A Wikimédia Commons tartalmaz STS–6 témájú médiaállományokat.

Az STS–6 az amerikai űrrepülőgépes program 6., a Challenger űrrepülőgép első repülése.

Küldetés

A repülés célja a szállított műholdak telepítésének végrehajtása. A második operatív repülés. Az első űrséta végrehajtása, az űrruha alkalmazhatóságának próbája, kutatási, kísérleti feladatok végzése.

Jellemzői

Első nap

1983. április 4-én a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták (SRB) segítségével Floridából, a Cape Canaveral (KSC) Kennedy Űrközpontból, a LC39–A jelű indítóállványról emelkedett a magasba. Az orbitális pályája 90,5 perces, 28,5 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 288 kilométer, az apogeuma 295 kilométer volt.

Felszállótömeg indításkor 116 457 kilogramm, műveleti tömege a pályán 99 453 kilogramm, leszállótömeg 86 330 kilogramm. Szállított hasznos teher felszálláskor/leszállásnál21 305 kilogramm

A Challenger űrrepülőgép első útján használták először az újonnan kifejlesztett, a folyékony hajtóanyagú üzemanyagtartály külső, könnyűsúlyú barna festését. Az üzemanyagtartályból történő hidrogén szivárgás az űrsikló indítását három hónappal késleltette. Mindhárom fő hajtóművet eltávolították, működését tesztelték, a kapott eredmény alapján módosítást végeztek. Megjavították az üzemanyag vezetéket. A főhajtóművet másikra cserélték. A TDR–1 műholdat egy súlyos vihar beszennyezte, ezért tisztítás után a beállításokat újra végrehajtották. Az elindított programot egy hatfős támogató (kiképzett, problémamegoldást segítő) csoport (tartalék személyzet) segítette.

Negyedik nap

Musgrave és Peterson a küldetés 4. napján (április 7-én, 4 óra 17 perc) sikeresen végrehajtotta a Space Shuttle program első űrsétáját (EVA1). Az űrséta során első alkalommal használtak az Extravehicular Mobility Unit (EMU) űrruhákat. Feladatuk volt a TDRSS–1 pályára állításának segítése, az előírt kutatási program segítése.

A beépített kanadai Canadarm (RMS) manipulátor kart (50 méter kinyúlást biztosított: műholdak indítás/elfogása, külső munkák [kutatás, szerelések], hővédőpajzs külső ellenőrzése) segítségével, az előkészítés befejezését követően a raktérből kiemelték a TDRSS–1 adattovábbító műholdat, biztosítva hajtóművének aktivitását.

Műszerek

Sugárvédelmi Ellenőrző Experiment (RME) – kozmikus sugárzás mérése,
Optical Survey of Lightning (NOSL) – éjszakai (optikai felmérés)/nappali vizsgálatot biztosító rendszer. Vizsgálta a villámlásokat, mérte a viharok pályáját. Az STS–2 és az STS–4 végzett hasonló vizsgálatokat. A vizsgálatok célja, érzékeny mérésre képes műszerek (fotó berendezések, elektromos jelenségek mérésére alkalmas eszközök, villámérzékelők) kifejlesztése, a meteorológiai műholdakhoz.
Monodisperse Latex Reactor (MLR) – részecske előállító reaktor, az anyag előállítás segítésére. A kísérletet négy, 3 méter magas reaktorban végezték. A latex gyöngyökkel végeztek mintatermék előállítást.
Kereskedelmi kísérletet az Elektroforézis (CFES) vizsgálat az STS–4 programjában volt első alkalommal. Kibővített műszerpark és kutatási, kísérleti program jellemezte (biológiai anyagok, célja a gyártás előkészítése.
Anyagtudományi, Föld megfigyelési és a navigációs műveletek végzése.

Műhold

TDRS–1

Az első három azonos műholdat, egy rendszerbe az 1970-es években telepítették. Az új technológia alkalmazásával egyetlen földi állomás jobban tudta támogatni a Space Shuttle programot, mint a rendszer.

A legénység a útnak indította a 100 millió dolláros, TDRS–1 (Tracking and Data Relay Satellite) adattovábbító műholdat, amely saját hajtóművének hibás működése miatt nem tudott (csak elliptikus pálya) megfelelő pályára állni. A későbbi hónapokban azonban (a pályakorrekciók elősegítésére) a rendelkezésre álló hajtógázos fúvókák segítségével fokozatosan geoszinkron pályába állt. Tömeg 2268 kilogramm. A műhold felépítése: működést biztosító berendezések, vevő-adattovábbító rendszer, antennák. Az antennákat: rúd; vevő-parabola (4,9 méter átmérőjű, az űrhajóra fókuszált, mozgatható); háló), napelemtáblája 17,4 méter. Stabilizált műhold, várható élettartama 10 év.

Ötödik nap

1983. április 9-én Kaliforniában az Edwards légitámaszponton szállt le. Összesen 5 napot, 00 órát, 23 percet és 42 másodpercet (120 óra) töltött a világűrben. 3 370 437 kilométert (2 100 000 mérföld) repült, 80 alkalommal kerülte meg a Földet. Egy különlegesen kialakított Boeing 747 tetején visszatért kiinduló bázisára.

Személyzet

(zárójelben a repülések száma az STS–6-tal együtt)

Paul J. Weitz (2), parancsnok
Karol Bobko (1), pilóta
Donald Peterson (1), küldetésfelelős
Story Musgrave (1), küldetésfelelős

Visszatérő személyzet

Paul J. Weitz (2), parancsnok
Karol Bobko (1), pilóta
Donald Peterson (1), küldetésfelelős
Story Musgrave (1), küldetésfelelős

Források

A Wikimédia Commons tartalmaz STS–6 témájú médiaállományokat.

STS–6. spacefacts.de. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 4.)
STS–6. lib.cas.cz. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 4.)
STS–6. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. szeptember 4.)
STS–6. ksc.nasa.gov. [2011. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 4.)
STS–6. nasa.gov. (Hozzáférés: 2013. szeptember 4.)
STS–6. nasa.gov. [2014. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 4.)

Csillagászatportál
Hadtudományi portál