Salzai Hermann

Salzai Hermann (németül: Hermann von Salza), (Bad Langensalza, 1170 – Salerno, 1239. március 20.) a Német Lovagrend 4. nagymestere és államának alapító atyja.

Salzai Hermann
A Német Lovagrend nagymestere
Uralkodási ideje
1209 – 1239
Született	1170 Bad Langensalza
Elhunyt	1239. március 20. (68-69 évesen) Salerno
Nyughelye	Puglia
A Wikimédia Commons tartalmaz Salzai Hermann témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Salzai szobra a Máriavár kertjében

Élete

Türingiai kisnemesi családból származott, s nagy nehézségek árán küzdötte fel magát. Fiatalon léphetett be a Német Lovagrendbe, és 1209-től Heinrich von Tunnát követően annak nagymestere volt.

A lovagok Magyarországon

Mivel a keresztes hadjáratok sorra kudarcot vallottak, a rend mozgástere Palesztinában beszűkült, ezért kezdett a pogány középkelet-európai térségek után érdeklődni Salzai Hermann. Amikor a velenceiek Konstantinápoly ellen vezették a kereszteseket, a lovagok egy része a vezetésével felháborodva elhagyta a Szentföldet.

II. András közbenjárására Magyarországon, a Barcaságban telepedtek le. A király felesége Gertrúd királyné jóvoltából lovagjai és az általuk letelepített frank (rajnai) hospesek először számos fontos kiváltságot és adományt kaptak. Ez visszatetszést váltott ki a magyar nemességben, és amikor a királynét megölték, II. András már visszafogottabban adományozott nekik.

Nem elhanyagolható azonban az tény sem, hogy a rend magyarországi évei alatt az addig részben gyepűelveként szolgáló, ritkán lakott és erdős Barcaságot gazdaságilag felfejlesztette, benépesítette. Salzai a rend által emelt kőváraknak köszönhetően megvédelmezte Erdélyt a kun támadóktól és Havaselve java részét is uralma alá vonta, ahol a kunságot megkereszteltették a domonkos szerzetesekkel.

Amikor a nagyratörő Salzai Hermann a német lovagok dél-erdélyi területeiből önálló országot kívánt létrehozni, menekülniük kellett az országból a magyar király fegyveresei elől, és az ellene folytatott harcban jó pár lovag elesett.

Lengyelországi letelepedés

Rövidesen új lehetőség nyílt meg előttük Lengyelországban, ahol előretekintőbbek voltak, mint Erdélyben. Salzai ezt megelőzően II. Frigyes német-római császárnál járt és kényes diplomáciai ügyeket segített neki elsimítani, valamint közvetítőként lépett fel a császárság és a pápaság között.

Mazóviai Konrád kérésére Kulm (Chełmno) vidékén telepedtek le a német lovagok. Konrád arra kérte Salzait, hogy Lengyelország részére foglalják el a pogány balti Poroszországot. Bár Konrád adománylevelet adott a rend számára, de a megegyezés csak félig volt érvényes. Éppen ezért Salzai korábbi diplomáciai szolgálatai elismeréséül, 1226-ban megkapta II. Frigyestől a rimini aranybullát, amely jogot szerzett a Baltikumban való letelepedésre, s ez biztosította a Német Lovagrend hatalmát Poroszország felett.

1234-ben IX. Gergely pápa új, széles körű kiváltságokkal ruházta fel mind őt, mind a lovagjait. E levélben az eddigi és későbbi hódításokat a Szentszék birtokának ismerték el, de a terület feletti igazgatás jogát a Lovagrend mondhatta magáénak. Mindezek a privilégiumok alapítólevelei lettek a Német Lovagrend poroszföldi államának, és biztosították a lovagokat afelől, hogy a pápa és a Német-római Birodalom, ha a szükség úgy hozná, támogatni fogja őket Lengyelország ellen.

Azért, hogy a porosz területekből való részesedésből Konrád herceg ki ne maradjon, ő is alapított 1230-ban egy német–lengyel lovagrendet, a Dobrini Testvérek Rendjét. Ez a rend számbelileg kisebb volt, belső felépítését a herceg olyan más lovagrendekéről, mint a Kardtestvérek rendje mintázta, és inkább konkurencia volt a német lovagok számára. 1234-ben a rend megszűnt, a német tagok a teuton rendbe olvadtak bele Salzai jóvoltából.

Hermann nagymester kulcsszereplője volt 1230-ban a pápaság és a császárság kibékítésében. Később egy viszályt simított el Frigyes és lázongó fia, Henrik között. Bölcsessége, megfontoltsága és műveltsége szilárd hátteret biztosított ahhoz, hogy a Lovagrend szabadon kiépíthesse országát a porosz területeken.

A poroszok leigázása során eleinte nem történt semmilyen komolyabb visszaélés, azok majd csak Salzai Hermann halála után következtek be.

1237-ben, két évvel halála előtt még jobban kiszélesítette hatalmát, mivel a livóniai Kardtestvérek rendje beolvadt a Német Lovagrendbe. Salernóban, Itália földjén hunyt el, életének hetvenedik évében.

Források

• Britannica Hungarica
• Vajda Tamás: A Német lovagrend szentföldi és erdélyi szereplése
• Vajda Tamás: A Német lovagrend a Baltikumban

Előző uralkodó:
Heinrich von Tunna

A Német Lovagrend nagymestere
1209–1239

Következő uralkodó:
Türingiai Konrád