San Candido
Innichen, olaszul: San Candido, község (Marktgemeinde / comune) Dél-Tirolban, Bolzano megyében, az felső Puster-völgyben, a Dráva felső folyásánál, a Sexteni-Dolomitok és a Pragsi-Dolomitok találkozásánál, az osztrák államhatár közelében. A település határában torkollik a Sexteni-patak a Drávába. Településrészei (frazione) Innichberg, Vierschach (Versciaco) és Winnebach (Prato alla Drava). Lakóinak száma 3268.[2]
| Innichen (San Candido) | |
 | |
| Innichen, Szent Mihály-tér (St. Michaelsplatz), háttérben a Haunold hegyvonulat | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Olaszország |
| Régió | Trentino-Alto Adige |
| Megye | Bolzano autonóm megye (BZ) |
| Rang | comune |
| Frazionék | Innichberg, Vierschach, Winnebach |
| Alapítás éve | 769 |
| Polgármester | 2010: Werner Tschurtschenthaler |
| Védőszent | Saint Candidus |
| Irányítószám | 39038 |
| Körzethívószám | 0474 |
| Forgalmi rendszám | BZ |
| Testvérvárosok | Lista |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 3384 fő (2023. jan. 1.)[1] |
| Népsűrűség | 40 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 1175 m |
| Terület | 80.1 km² |
| Időzóna | CET (UTC+01:00) |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 46° 43′ 58″, k. h. 12° 16′ 45″46.732872°N 12.279167°EKoordináták: é. sz. 46° 43′ 58″, k. h. 12° 16′ 45″46.732872°N 12.279167°E | |
.svg) | |
| Elhelyezkedése Bolzano autonóm megye térképén | |
| Innichen weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Innichen témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése
szerkesztésInnichen a dél-tiroli a Puster-völgyben fekszik, 1175 m tszf. magasságban, a Dráva legfelső folyásánál (a folyó forrása Innichentől nyugatra, a szomszédos Toblach (Dobbiaco) község mellett van). A községen áthalad az olasz SS49 országos főútvonal, amely Brixen (Bressanone) városától a Puster-völgyön keresztül halad, keleten Winnebach-nál, az osztrák–olasz határállomásnál a B100 osztrák főútvonalban (Drautalstraße) folytatódik Lienz és Villach felé.
Innichent délről a sexteni-Dolomitokhoz tartozó Haunold (Baranci) hegycsoport uralja, ennek lejtői és síliftjei közvetlenül a városból elérhetők. A település nyugati szomszédja Vierschach (Versciaco), amely közigazgatásilag Innichenhez tartozik, ez a Karni-Alpokhoz Helm hegycsúcs lábánál fekszik, népszerű télisport- és túraközpont. Innichennél ágazik ki a Puster-völgyből délkelet felé a Sexteni-völgy, az ebben folyó Sexteni-patak itt torkollik a Drávába. Itt indul a Sexteni-völgyön áthaladó SS52 országos főútvonal, amely délkelet felé a Kreuzberg-hágón át a venetói Comelico-völgybe visz. Ebben az irányban a legközelebbi szomszéd település Sexten (Sesto).
Innichentől 3 km-re nyugatra nyílik az észak-déli irányú Innerfeld-völgy, amelyet nyugaton a Haunold és a Birkenkofel hegycsoportok, keleten (a Sexteni-völgy felől) a Dreischusterspitze hegycsúcsok határolnak. A völgy felső, déli végében található a Dreischusterhütte turistaház. Az Innerfeldtal a Sexteni-Dolomitok belsejébe, a Drei Zinnen platójára vezet.
Történelme
szerkesztés
Az I. e. 4. században kelta törzsek egy kisebb megerősített települést létesítettek, tőlük származik a helység neve, „Indius nevű személy földjei”.[3] Az I. e. 1. században a rómaiak elfoglalták Raetia és Noricum tartományokat, velük Innichen környékét is. Kiépítették az Via Iulia Augusta útvonalat, amely Aquileiát kötötte össze Augsburggal, ennek itteni szakasza a Puster-völgyön át vezetett. Valószínűsíthető, hogy Innichen helyén létesítették a Littamum nevű katonai őrhelyet. A népvándorlás idején (a 6. század végén) a Felső-Puster-völgybe keletről benyomuló szlávok az észak felől előretörő bajuvárokkal vívtak heves háborúkat, ebben az időben Littamum elpusztult, közelebbről nem ismert körülmények között.
769-ben III. Tasziló bajor herceg földet adományozott Atto scharnitzi apátnak (a mai dél-tiroli Welsberg és a kelet-tiroli Abfaltersbach között, egy bencés kolostor alapítása céljából. Ez lett Tirol első kolostora. Rendeltetése a pogány népek térítése volt. Körülötte alakult ki a későbbi Innichen település, Tirol egyik legrégibb bajuvár alapítású települése. 783-ban Atto apát Freising püspöke lett. Ettől kezdve Innichen a Freisingi Püspökség hűbérbirtoka (Hofmark) lett, e jogállása egészen 1803-ig, a egyházfejedelmi birtokok szekularizációjáig fennmaradt, ekkor Tirol (hercegesített) grófságának birtoka lett és maradt az 1919-es elcsatolásig.
1140 körül bencés apátságot világi társaskáptalanná (Kollegiatstift) alakították át, a szerzetesek helyét kanonokok foglalták el. A késő középkorban azután Görz és Tirol grófjai fokozatosan elragadták a káptalan többi földbirtokait. 1303-ban I. Albert német király címert adott a városnak, vörös alapon ezüst színű várkastély képével, amely zöld mezőn áll, kapuja fölött a Freisingi Püspökség címerével. Az 1803-as szekularizáció idejére már csak Innichen városa maradt a káptalan birtokában.
Az első világháborúban Innichenben a cs. és kir. haderő helyőrségi városa volt. A világháború kitörésekor 1914-ben a császári-királyi III. „Innichen” népfelkelő lövészezred (K.k. Landesschützen-Regiment „Innichen” Nr. III.) törzse és IV. zászlóalja állomásozott a községben. Olaszország hadba lépése (1915) után a közeli Sexteni-völgyben közvetlen frontvonal alakult ki, a völgy településeit az olasz tüzérség szétlőtte. 1919-től egész Dél-Tirol olasz uralom alá került, az államhatár itteni szakaszát az alsó Puster-völgyben húzták meg, az Innichenhez közeli Winnebach és az osztrák Arnbach között.
Az 1930-as évektől kezdve a római fasiszta kormány számos győzelmi emlékművet épített a körzetben. Innichen keleti bejáratánál, az osztrák határátkelőtől érkező út mellett – szemben a cs. és kir. népfelkelő lövészek (Landesschützen) egykori laktanyájával, amelyet az olasz haderő Cantore laktanyájává alakítottak – 1939-ben monumentális csontházat emeltek, a Sacrario militare di San Candidót, ahová távoli katonatemetőkből (Brixenből, sőt a venetói San Zeno di Montagnából) hordták össze a „nagy háborúban” elesett olasz katonák földi maradványait. Az emlékmű manapság közéleti viták kereszttüzébe került.[4] Az 1915–17-es háború idején létesített osztrák katonai temetőt (Burgfriedhof) a háború után az olasz kormányzat felszámolta, a síremlékek eltűntek, 2004-ben az osztrák hadsereg közreműködésével állították helyre.[5]
Innichberg, Vierschach és Winnebach önálló községeket 1929-ben Innichenhez csatolták. 1969-ben Innichen testvérvárosi szerződést kötött a bajorországi Freisinggel. A városban két német és egy olasz nyelvű óvoda, három német és egy olasz általános iskola, egy német középiskola és egy német szakfőiskola működik.
Műemlékek, kultúra
szerkesztésTurizmus, sport
szerkesztésInnichen mind közúton, mind vasúton kiválóan megközelíthető. Kedvelt üdülőhely. Nyáron a hegyi túrázás, alpinizmus, mountainbike-ösvények és a kelt-tiroli Leinzig kiépített drávai kerékpárút (Drauradweg) jelent vonzerőt. Télen a közeli Haunold hegység lejtőin, a belváros közvetlen közelében síközpont és szánkópálya működik. (2012-ben megnyitottak egy éjszakai síelésre alkalmas, kivilágított pályát is.[6]
Innichen be van kötve a felső Puster-völgyi sífutópálya-rendszerbe, amelyhez 200-nál több preparált sífutó pálya tartozik. A környező terep sítúrázásra, bakancsos hegyjárásra kiválóan alkalmas. A városban van jégpálya és fedett uszoda is, utóbbihoz wellness-központ is tartozik. A helybéli szállodák és panziók 2500 férőhelyet kínálnak, ehhez társulnak a magánházaknál és parasztportákon kiadható szálláshelyek még kb. 500 vendég részére.
Képgaléria
szerkesztés-
A káptalantemplom szentélye és temetőkertje -
A káptalantemplom kriptája -
Szent Mihály-plébániatemplom -
A ferences kolostor -
A csontház Innichen keleti bejáratánál -
Felvonó a Haunoldra
.jpg)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ https://demo.istat.it/?l=it
- ↑ 2012. december 31-i adat
- ↑ Egon Kühebacher: Die Hofmark Innichen, 1969., 38. old.
- ↑ Sacrario militare di San Candido, (www.trentinograndeguerra.it)
- ↑ Der Soldatenfriedhof „Burg” in Innichen. Wechselvolle Geschichte eines Militärfriedhofes. (hochpustertal.info)
- ↑ Éjszakai sízés a Haunoldon / Nachtskilauf am Haunold
További információk
szerkesztés
Literatur
szerkesztés- Egon Kühebacher: Die Hofmark Innichen. Ein Heimatbuch für Einheimische und Gäste, az „1200 Jahre Innichen” ünnepség szervező bizottságának kiadása, Bozen, 1969.
- Egon Kühebacher: Kirche und Museum des Stiftes Innichen, Bozen, Athesia, 1993. ISBN 978-8870147216
