Sarkantyú

A sarkantyú a lábbeli sarkára erősített fémeszköz, amelyet a lovasok használnak a ló haladási sebességének fokozására, serkentésére és az állat irányítására. A sarkantyú részei: a kétíves szár, ehhez csatlakozik a sarokvas és a nyak, amelyben a tüske vagy csillag alakú taréj található (utóbbi szolgált a ló ösztökélésre). Formájától függően a csizma sarkára ütötték fel vagy szíjjal, ritkábban a csizmasarokba épített rugós szerkezettel vagy szeggel erősítik a csizmára. A sarkantyút általában az egyéb lovaglási segédeszközökkel együtt alkalmazzák, hogy kiegészítsék, illetve megerősítsék az ún. segítségeket, azaz a hanggal, illetve a testsúly, a lábszár és a kantárszár által közvetített utasításokat. A modern lovaglósportok és lovasegyesületek ma már jól meghatározott szabályokkal rendelkeznek a sarkantyú túlzott, használata ellen. Létezett a pásztorság körében nagytaréjú sarkantyú, amit a tánchoz használtak inkább.

Lovagi sarkantyú a 15. századból

Crockett márkájú régi cowboy sarkantyúk.

A szó eredete és keletkezése

A sarkantyú szó pontos eredete nem ismert, a „sarok” szóból alkothatták. Egy másik elképzelés szerint a serkentő szóból ered. A szó a XVI. század végén már ismert volt.

A sarkantyú története

Vastüskés sarkantyú 13-14. századból és vas sarkantyú nyolctüskés taréjjal (15. század)

A sarkantyú kialakítását és használatát megbízhatóan csak a római korig lehet visszavezetni. A legkorábbi fennmarad sarkantyúnak nem volt nyaka, a tüskét közvetlenül a sarokvashoz rögzítik. A 11. századra kialakult a sarkantyú egyenes nyaka, a 12. században már hajlított nyakú sarkantyúk is készültek. A sarkantyúk legkorábbi változatai csak tüskét használtak. A taraj első ábrázolása III. Henrik angol király egyik pecsétjéről ismert, de a tarajos sarkantyúk csak a 14. században terjedtek el széles körben.

A középkori lovagok sarkantyúit finoman kidolgozott minták díszítették, a sarkantyú készülhetett ezüstből vagy aranyból is. „Elnyerni a sarkantyút” annyit tett, mint kiérdemelni a lovagi rangot és azon ritka alkalmakkor, mikor megfosztottak valakit lovagi rangjától, a szakács bárdjával vágták le a sarkantyút a lovag csizmájáról. Az 1302-es Aranysarkantyús csata után, melyben a francia lovagok súlyos vereséget szenvedtek egy jórészt gyalogos katonákból álló flamand sereggel szemben, a győztesek 500 pár aranyozott sarkantyút állítottak ki a közeli Kortrijk templomában a csata emlékére (amelyről a flamandok Guldensporenslag néven mind a mai napig megemlékeznek). Hasonló okokból emlegetik az angolok a Sarkantyúk csatájának az 1513-ban a franciák felett Guinegate mellett aratott győzelmüket. A 15. században tűntek fel az első, igen hosszú nyakkal készült sarkantyúk, amikkel a ló véknya mögé lehetett érni. Ebben az időszakban készültek az első különösen díszes sarkantyúk, amelyek egészen a modern korig (és Mexikóban napjainkban is) divatban maradtak.

Különféle sarkantyúk

Angol sarkantyú

A sarkantyúk kialakítása eltér az egyes lovaglóstílusok között. A nyugati stílusú lovaglás leginkább a csillagos sarkantyúkat alkalmazza, ezeket vagy benyomja a ló oldalába vagy végighúzza az oldalán. Ezek a sarkantyúk hosszabbak az átlagosnál, alkalmazkodva a nyugati stílusú lovas lábainak pozíciójához. Az angol lovasiskola rövidebb sarkantyúkat használ, mivel a nyereg és a lovas pozíciójából adódóan a lovasnak csak enyhén kifelé kell fordítania lábfejét a sarkantyú használatához. Az angol sarkantyúknak általában lekerekített, tompa tüskéje van, a nyugati stílusnál népszerű csillagot nem nagyon alkalmazzák. Az angol sarkantyú tüskéje általában a föld felé mutat, a sarokvas a csizma sarkára támaszkodik, a sarkantyú csatja a csizma külső oldalán helyezkedik el.

A díjlovaglók által használt sarkantyúk leggyakrabban tompa végűek, kialakításuk szerint nem fájdalmat okoznak a lónak, hanem finom, pontos utasításokat közvetítenek a ló által végrehajtandó fordulatok vagy feladatok kivitelezéséhez. A vadász vagy díjugratók sarkantyúi szintén tompa végződésűek, mint például a Prince of Wales típus.

A lovaglási stílustól vagy sportágtól függetlenül nagy jelentősége van a lovas megfelelő elhelyezkedésének és testtartásának. A nem stabil, lengedező láb igen könnyen érintkezésbe kerül a ló oldalával, ezáltal a sarkantyú irritálja, megriaszthatja az állatot, elvonja figyelmét a feladatok teljesítésétől, illetve a sarkantyú túlzott használata érzéketlenné teszi a lovat a lábszársegítségekre. A sarkantyú helytelen használata veszélyes vagy nemkívánatos viselkedést okozhat a lónál, mint például ágaskodás vagy elrohanás.

A modern rodeósportban a sarkantyú használatát nagymértékben korlátozzák, csak imitálni lehet az egykori lóbetörők viselkedését, akik szándékosan kitörésre provokálták a lovat. A modern rodeósarkantyú kialakítása és használata szabályokhoz kötött, a tüske lekerekített, a taréjnak szabadon kell forognia és a sarkantyú használata csak irritálhatja a lovat, nem okozhat fájdalmat. Az erre hajlamos lovaknál még ez is ágaskodást vagy kitörést provokál.

Prince of Wales sarkantyú

Az angol sarkantyú típusai

Tárcsás sarkantyú

Hattyúnyakú, tárcsával

Waterford sarkantyú

Az angol iskola Férfi, Női és Gyermeksarkantyúkat különböztet meg, a szár szélessége szerint (amely megfelel a lovaglócsizma sarokméretének). A sarkantyúkat tovább lehet osztályozni a nyak hossza alapján, ami 1/2 hüvelyktől (kb. 0.7 cm, a gyermeksarkantyúk nyakának normális hossza) egészen 2-3 hüvelykig (kb. 5.1 – 7.56 cm) terjedhet. A sarkantyú vége alapján lehet

• Lekerekített (round end): a sarkantyú tüskéje teljesen lekerekített, ezzel az egyik legfinomabb sarkantyú
• Bütykös végű (knob end): a tüske négyzetes, de tompa
• Prince of Wales: négyzetes és lapos végződés, ezáltal hegyesebb és erőteljesebb, mint az előző kettő. Angliában rendkívül népszerű.
• Tárcsás (disc): a tüske helyett korog alakú taréj található a sarkantyún.
• Taréjos (rowel): a sarkantyú végén található a kis tüskékkel kialakított taréj. A leggyakrabban na cowboy-ok által használt típus, de Angliában is elterjedt.
• Gördülő (roller spur): A nyak végén egy műanyag korong van, amely elgördül, ahogy a sarkantyú megérinti a ló oldalát. Nagyon enyhe, leginkább érzékeny lovaknál használt típus.
• Hattyúnyakú (swan-neck): a sarkantyú nyaka felfelé ível a szár mögött, majd ismét vízszintes lesz. Leggyakrabban ceremoniális célra használják ezt a típust (pl. katonai öltözetek kiegészítőjeként).
• Waterford: a nyak végén egy nagy, kerek fémgömb található, ami a sarkantyú rendkívül enyhévé teszi, nem okoz a használatból eredő sérüléseket a lónak.
• Rodeo (Barrel Racing Spur): a sarkantyú szárának belső oldalán található a tüske, a nyak helyett. Ezáltal a lovasnak nem kell befelé fordítani a sarkát a sarkantyú használatához, ami különösen fontos egyes rodeóversenyeken.

Jegyzetek

Nézd meg a sarkantyú címszót a Wikiszótárban!