Sinka László

(1954–) sportvezető
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 8.

Sinka László (Budapest, 1954. január 20. –)[1] magyar kézilabdázó, sportvezető, a Magyar Röplabda Szövetség volt főtitkára, a Magyar Kézilabda Szövetség korábbi főtitkára, majd elnöke, a Magyar Sportlövők Szövetségének jelenlegi főtitkára. 2007-ben az év sportvezetőjének választották, ugyanebben az esztendőben megkapta a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjét, 2008-ban Százhalombatta Díszpolgárává választották, 2011-ben MOB-érdeméremmel, 2017-ben az ISSF Érdeméremmel, 2021-ben ESC Érdeméremmel tüntették ki.

Sinka László
Sinka László 2018-ban Fotó: Róth Tamás
Sinka László 2018-ban
Fotó: Róth Tamás
Született1954. január 20. (70 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaTóth Anna
Foglalkozásasportvezető
Tisztségealpolgármester (2010–2019, Százhalombatta)
A Wikimédia Commons tartalmaz Sinka László témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Pályafutása

szerkesztés

Sportolói pályafutását kézilabdázóként kezdte, közel húsz évig játszott a százhalombattai DKSK csapatában.[2] 1987-ben, 33 évesen megválasztották a Magyar Röplabda Szövetség főtitkárává, hat évig munkálkodott ebben a tisztségben.[3] 1993-ban lett a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára, ezt a posztot egészen 2009-ig töltötte be, amikor is a szövetség elnökévé választották.[3] Erről a posztról 2011-ben lemondott.[4] 2015-től tölti be a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkári tisztségét. 1990-től tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, 2005-től hét éven át az elnökség tevékenységében is részt vett.[2][5] 1996-tól 2012. júniusáig az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) végrehajtó bizottságának tagja volt.[6] Az EHF tiszteletbeli tagja, a Magyar Kézilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke.

2010-2019. között Százhalombatta alpolgármestere volt, 2008. óta a város díszpolgára.[3]

Magánélete

szerkesztés

Születése óta Százhalombattán él. 1972-ben érettségizett Csepelen, öntő- és gépipari technikusi oklevelet szerzett. A Dunai Kőolajipari Vállalatnál dolgozott üzemmechanikusként és műszakvezetőként. A Testnevelési Főiskola sportszervező szakára is járt, beiratkozott az Államigazgatási Főiskolára. Közgazdász diplomája van. Beszél angolul, oroszul és lengyelül. 1976-ban vette feleségül a szintén százhalombattai, az NB I-ben kézilabdázó Tóth Annát. Házasságukból egy fiú született, Tamás. Fia házasságából 2015-ben született unokája, Sinka Miron.

  1. Sinka László. olimpia.hu. [2018. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 17.)
  2. a b c d Szakmai elismerés a sportvezetőnek. Százhalombattai Hírtükör. (Hozzáférés: 2018. február 17.)
  3. a b c d 8. körzet - Sinka László. (Hozzáférés: 2018. február 17.)
  4. Távozik posztjáról Sinka László, az MKSZ elnöke. (Hozzáférés: 2018. február 17.)
  5. A harmadik sportági szövetségben lesz főtitkár Sinka László. (Hozzáférés: 2018. február 17.)
  6. Sinka László ismét az EHF végrehajtó bizottságában. (Hozzáférés: 2018. február 17.)
  7. Sinka László az év sportvezetője. [2018. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 17.)