Skandináv jóléti modell
A skandináv jóléti modell a modern jóléti állam egyik fejlett formája. A fogalom azokat a módszereket és gyakorlatokat takarja, amelyekkel Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország megszervezte a társadalombiztosítás, az egészségügyi szolgáltatások és az oktatás finanszírozását. Ezek az országcsoporton belül sok hasonlóságot mutatnak, ugyanakkor jelentősen eltérnek más európai országok struktúráitól.
Jóléti ellátások
szerkesztésA skandináv jóléti modell elvei lutheránus alapértékekre épülnek, amelyek alapján minden állampolgár jogosult az ellátásokra, függetlenül munkaügyi vagy családi állapotától. A rendszer univerzális, nem hagy ki senkit. Emellett individuális alapú: a feleség a jóléti rendszerben például férjétől függetlenül rendelkezik a jóléti rendszer jogaival, ahogy a férj is a feleségtől függetlenül.
A skandináv országokban az állam jóval nagyobb szerepet vállal a polgárok számára elérhető jóléti ellátások finanszírozásában és megszervezésében, mint más európai országokban. Ehhez az adórendszernek is alkalmazkodnia kellett: az adók széles bázisúak és magasak.
Az ellátások jelentősebbek, mint például a brit William Beveridge modell esetén és jóval nagyobb állami újraelosztást eredményeznek, mint a Bismarck jóléti modell.
A skandináv jóléti ellátások szervezeti modellje is sokkal egyszerűbb, mint Európa más országaiban: szinte minden feladatot az állam, illetve a helyi önkormányzatok látnak el és sokkal kevésbé az egyének, családok, egyházak vagy egyéb szervezetek.
Volt szocialista országok
szerkesztésA szocializmust 1990 táján maguk mögött hagyó országok kezdetben sok tekintetben a skandináv modellhez hasonló (bár kevésbé kiterjedt és alacsonyabb minőségű) jóléti ellátásokkal rendelkeztek, de hiányzott az ezek középtávú fenntarthatóságát biztosító piacgazdaság, állami és privát hatékonyság, adóalap és a mindezeket kombináló tradíciók. A gazdagabb európai országokhoz való felzárkózás folyamatának fenntartásához ugyanakkor a versenyképesség karbantartására volt szükség, ami a volt szocialista országok legtöbbjében viszonylag alacsony adókulcsokhoz vezetett. A lakosság aktivitási szintjének viszonylag alacsony volta, a nagymérvű feketegazdaság és a szűk adóalapok további elháríthatatlan akadályokat gördítettek a skandináv modell másolása elé.
