Wikipédia

Sobibóri felkelés

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 2.

A sobibóri felkelés a sobibóri megsemmisítőtáborban, a második világháború idején, 1943. október 14-én történt esemény. Közvetlenül utána a tábor foglyainak többsége megszökött.

Sobibóri felkelés
Második világháború
A felkelés és szökés túlélőinek csoportja
A felkelés és szökés túlélőinek csoportja
Dátum1943. október 14.
HelyszínSobibóri megsemmisítőtábor
Eredmény275 fogoly szökése
Okoka holokauszt
Szembenálló felek
zsidó deportáltak tábori személyzet
Vezetők
Alekszandr PecserszkijKarl Frenzel
Veszteségek
41 halott14 halott, 1 sebesült
186 megölt szökevény a szökés után
57 túlélő szökevény
32 ismeretlen sorsú szökevény

A tábor

szerkesztés
 Bővebben: Sobibóri megsemmisítőtábor
 
A sobibóri megsemmisítő tábor 1943-ban

A sobibóri tábort 1942 tavaszán létesítették a zsidók megsemmisítésére indított ún. Reinhard-művelet(wd) keretében Sobibór falu közelében, a Németország által megszállt Lengyelország keleti részén.[1]

A tábor személyzete elsősorban SS-tisztekből és altisztekből állt. Ezek nem őrködtek. Az őrök volt szovjet hadifoglyok voltak, akik a nácik szolgálatába álltak, többnyire ukránok, de más nemzetiségűek is, például szovjetunióbeli német nemzetiségűek.[2][3][4]

A táborba több országból hoztak deportált zsidókat: Lengyelországból (a legtöbbet), Németországból, Hollandiából, Belgiumból, Franciaországból, Csehszlovákiából, Litvániából, a Szovjetunióból.[5] Érkezésükkor kiválogatták az iparos és szakmunkás férfiakat és gyermek nélküli nőket. Voltak közöttük szabók, varrónők, cipészek, asztalosok, ácsok, kovácsok, lakatosok, géplakatosok, ötvösök, címfestők.[6][7][8] A dolgozó foglyok között voltak még kertészek,[9] kőművesek, valamint néhány szakács, pék, orvos és fogász.[10]

Az iparosok és a szakmunkások szakmájuknak szánt műhelyekben dolgoztak. Egyéb dolgozók főtevékenysége azoknak a holmiknak a szortírozása volt, amelyeket az érkező deportáltak magukon viseltek és poggyászukban hoztak. A használható dolgokat összecsomagolták Németországba szállításuk céljából. Ezt külön barakkokban végezték.[11]

A legnehezebb munkát azok végezték, akik fákat vágtak ki a tábort körülvevő erdőben, főleg ennek kiterjesztése végett.[12]

A munkára kiválasztott deportáltakon kívül az összes újonnan érkezettnek kortól és nemtől függetlenül le kellett vetkőzniük meztelenre és a nőknek lenyírták a haját. Ezt is összegyűjtötték és elküldték feldolgozásra.[13] Azt mondván nekik, hogy zuhanyozni fognak, az úgynevezett Lager III-ba hajtották őket, mely úgy volt elkülönítve, hogy ne lehessen látni, mi történik ott, és megölték őket egy nagy teljesítményű motor kipufogó gázával, amely 20–30 perces haláltusát okozott. Körül-belül háromhetenként a Lager III-ban dolgozó férfiakat is lelőtték és másokkal helyettesítették.[14][15] A legnehezebb munkákat végzőket olyan iramban dolgoztatták, hogy nagyon alultápláltak is lévén, csak az erősek bírták ki. Azokat is megölték, akik már nem bírtak dolgozni és újonnan érkezett deportáltakkal helyettesítették.[2]

Nem tudni pontosan hány áldozat volt. Egy lengyel vizsgálati bizottság 1947-ben nyilvánosságra hozott értékelése szerint 250 000 volt,[16] de a 2000-es években Jules Schelvis(wd) holland kutató arra a következtetésre jutott, hogy kb. 170 000 lehetett.[17]

Az ideig-óráig életben hagyott foglyok a túlélésért küzdöttek, elsősorban élelmet próbáltak szerezni.[18] Az SS-ek és az őrök kegyetlenkedéseit próbálták kibírni, mivel gyakran büntetésül korbáccsal verték vagy megölték őket a legkülönfélébb okokból és ürügyekkel.[19] Mindegyik munkacsapatot felügyelte egy kápónak(wd) nevezett fogoly. Ezeknek hatalmuk volt a többi fogoly felett, amelyet egyesek kegyetlenül gyakoroltak, verték a foglyokat SS-ek parancsára vagy saját akaratukból, mások humánusabbak voltak.[20] A foglyok azzal a gondolattal éltek, hogy végül mindnyájukat megölik.[21] Egyesek öngyilkosságot követtek el.[22][23]

Mégis az itteni foglyoknak ideiglenesen valamivel jobb helyzetük volt, mint más táborokban, például Auschwitzban. Azokat a ruhákat viselték, amelyekben érkeztek. A férfiak és a nők külön barakkokban laktak, de egyes helyeken együtt dolgoztak. A munkaprogram általában 6 és 18 óra között volt,[24][25] és elvben vasárnap a felére csökkent, de gyakran kimerítő katonai egzecíroztatással, német katonadalok tanulásával stb. telt el.[26] A munkaprogramon kívül, ha békén hagyták őket, együtt tölthették az időt takarodóig. Volt egy kis zenekaruk, és énekeltek, táncoltak.[27] Egyébként olykor arra kényszerítették a zenekart, hogy a vonatok érkezésekor játsszon a platform mellett.[28] Egyesek szerelmi kapcsolatokat is létrehoztak.[29] Két a táborban keletkezett pár, akik megszöktek a felkelést követően, a háború után összeházasodtak.[30]

A felkelés előkészítése

szerkesztés

Sobibórból voltak már korábban is szökések és szökési kísérletek, amelyeket a szökevények többségének megölése követett, de néhányan megmenekültek. E szökések nyomán más foglyokat is megöltek, hogy megfélemlítsék a többit, és elejét vegyék további szökéseknek.[31]

 
Leon Feldhendler(wd), a felkelést szervező bizottság főnöke. 1933-as fénykép.

1943 nyarán egyre kevesebb deportáltat hoztak a táborba.[32] Ezen kívül behoztak foglyokat egy másik táborból, akiket elgázosítottak. Egyesek ruhájába belevarrva a sobibóri foglyok olyan üzeneteket találtak, amelyekben az állt, hogy a belzeci megsemmisítő tábor lerombolásán dolgoztak, miután ott az összes foglyot megölték. A sobibóriak azt a következtetést vonták le ezekből a fejleményekből, hogy hamarosan azonos sorsra fognak jutni,[33][34] bár folyt a munka a tábor kiterjesztésén a majdani Lager IV-nek nevezettel. Ezt arra szánták, hogy a fronton a szovjetektől származó gyalogsági fegyvereket és töltényeket tisztítsák és szortírozzák. Ez a tevékenység már el is kezdődött ennek a részlegnek a befejezése előtt,[35] de a foglyok nem tudták, hogy megtartják-e őket továbbra is, vagy az ottani munkára szakosodottakat hoznak helyettük. Viszont azt biztosra vették, hogy ha a tábor erre szakosodott munkatábor lesz, akkor is, ha ottani foglyokat fognak használni, kevesebbre lesz szükség, és a többit megölik.[36]

E körülmények között Leon Feldhendler(wd) fogoly bizottság létrehozását kezdeményezte néhány lengyelországi fogolyból, szökés megszervezése céljából. Abba a nehézségbe ütköztek, hogy nem volt semmiféle katonai tapasztalatuk. Mindenféle javaslatot megbeszéltek, de nem tudták elhatározni, hogyan járjanak el.[37]

 
Alekszandr Pecserszkij, a felkelés vezetője

Szeptember 22-én szovjet zsidó hadifoglyok csoportját hozták Sobibórba, köztük egy Alekszandr Pecserskij nevűt, akinek „másodfokú műszaki és hadtápi tiszt” elnevezésű rangja volt,[38] ami a hadnagyi rangnak felelt meg az akkori Vörös Hadseregben. Feldhendler kapcsolatba lépett vele, tapogatózások után meggyőződött arról, hogy meg lehet benne bízni, és bevonta a bizottságba. Ennek több megbeszélése keretében arra az elhatározásra jutottak, hogy felkelést kell szervezni, hogy megszökhessen az összes fogoly. Csak a Lager III-ban levő foglyok nem szökhettek meg semmiképpen. Az egyik kényes kérdés az volt, hogy csak a szökés előtti utolsó pillanatokban tudták majd közölni a létszámellenőrzésre összegyűlt foglyokkal, hogy szökés lesz.[39][40] Azonban sok fogoly érezte, mi készül, és egyesek részt akartak benne venni. Végül a bizottság több foglyot vont be a majdani felkelés részvevői közé, köztük két kápót is.[41]

A szökés napját október 13-ára határozták el, mert megtudták, hogy egyes SS-ek, köztük a táborparancsnok és a legkegyetlenebb SS nem lesz a táborban.[32][42] A szervezők terve az volt, hogy a művelet első szakaszában minél több SS-t csaljanak különböző zárt helyekre és öljék meg őket fejszével, kalapáccsal vagy késsel, és vegyék el pisztolyaikat. Kijelöltek fogolypárokat az SS-ek megölésére, megnevezték, kik legyenek mindegyik pár áldozatai, és elhatározták, hogy kik, hova, hogyan és mely időpontra csalják be őket a megfelelő helyekre. Elhatározták az egyenkénti kivégzésük sorrendjét is. Az volt a kivégzések tervének alapja, hogy az SS-eknek kellettek olyan dolgok, amiket iparosok készítettek, vagy a szortírozó barakkokban voltak. Egyeseket az irodáikban akartak megölni. A művelet e részét 16 és 17 óra között kellett elvégezni. Az utóbbi időpontban volt a délutáni létszámellenőrzés. Órákat is szereztek a szortírozó barakkokból, hogy összehangolhassák a műveleteiket. Néhány kamasz összekötők szerepét vállalta a kivégzők és Pecserszkij között, aki az asztalosműhelyből adja majd ki a parancsokat. A művelet második szakaszához be akartak hatolni az SS-ek egyenruha-raktárába, hogy a szovjetek SS-eknek öltözzenek.[43]

A második szakasznak akkor kellett kezdődnie, amikor az összes fogoly már összegyűlt a létszámellenőrzéshez. Közvetlenül ez előtt a tábor fogoly villanyszerelőjének ki kellett kapcsolnia a áramfejlesztőt. A telefonkábeleket szintén el kellett vágni. Mielőtt valamelyik életben maradt SS a létszámellenőrzésre jött volna, a szervezőknek értesíteniük kellett a foglyokat a szökésről. Mindnyájuknak felsorakozva és nyugodtan a főkapu felé kellett volna menniük az SS-eknek öltözöttek kíséretében úgy, hogy az őrök ne sejtsenek semmit. A tábort aknamezők vették körül, ezért a kapun és a mellette levő kerítésrész szögesdrótját elvágva kellett volna kirohanni, mert azt feltételezték, hogy az utóbbi helyen nincsenek aknák. Egy csoport felkészült arra, hogy elvágja a drótot. Kijelöltek olyan foglyokat is, akik köveket dobjanak át a kerítés egy másik részében, hogy felrobbantsanak legalább néhány aknát. Létrákat is készítettek arra, hogy ezen a helyen másszanak át. Kirohanása előtt egy fogolycsoportnak meg kellett támadnia a fegyverraktárt, hogy fegyvereket és lőszert szerezzenek.[44]

A felkelés és a szökés

szerkesztés

A felkelést el kellett napolni, mert október 13-án váratlanul a táborba nem a személyzetéhez tartozó SS-ek csoportja jött. Mivel ezek még aznap elmentek, a következő napot jelölték ki a felkelésre.[45][46]

 
Johann Niemann a táborban néhány hónappal a felkelés előtt

Elsőként Johann Niemann Untersturmführert[47] kellett megölni, aki a táborparancsnok helyettese volt. A szabók időben megbeszélték vele, hogy 16 órakor a műhelyükbe fog jönni egy ruhadarabot felpróbálni. A tiszt el is jött, és próba közben kétszer fejbe vágták baltával, majd egy asztal alá dugták és lefedték kabátokkal. Hasonló módon más SS-eket is megöltek a szabó- és a cipészműhelyben, valamint az egyik szortírozó barakkban. Másokat egyéb helyeken öltek meg, egyeseket nem a tervnek megfelelően. A foglyok felfegyverkeztek a megöltek pisztolyaival.[48] Stanisław Szmajzner(wd) ötvös, aki a gépészeti műhely főnöke is volt, elmesélte a háború után írt könyvében, mit tett eközben. Ő szabadon bejárhatott mindenhová, ahol hozzá tartozó karbantartani- vagy javítanivaló volt. Bement egy kályhacsővel az őrök épületébe úgymond megjavítani valamit egy vaskályhán. Üresen találta az épületet, bement abba a helyiségbe, ahol a nem szolgálatban levő őrök puskái voltak, megtöltötte zsebeit töltényekkel és három puskát becsavart egy pokrócba, amit az őrök hálóterméből vett el, majd elvitte a puskákat más felkelőknek, megtartva egyet magának.[49] A létszámellenőrzés előtt a villany ki volt kapcsolva és a telefonkábelek el voltak vágva.[50]

A felkelés további tervét már nem tudták betartani, mivel Karl Frenzel SS altiszt nem ment el a megbeszélt időpontban az asztalosműhelybe, ahol egy neki készülő bútordarabot nézett volna meg. A létszámellenőrzésig tíz SS-t öltek meg, és már nem várhatták meg, hogy ezt is megölhessék. Az egyik felkelő kápó megparancsolta a fogoly trombitásnak, hogy fújjon gyülekezőt a létszámolvasásra. A foglyoknak nem sikerült SS egyenruhákat szerezniük. Amikor az összes fogoly összegyűlt, Pecserszkij azt kiáltotta, hogy mindenki menjen a kapuhoz és szökjön ki, és akik ezt akarták, rendetlenül odaindultak futva. Akkor jelent meg Frenzel és géppisztollyal kezdett lőni a szökevényekre. Mégis a fegyverraktár megtámadására kijelölt csoport behatolt ennek első helyiségébe, súlyosan megsebesítették az ott levő egyetlen SS-t, de nem sikerült fegyverekhez jutniuk. A kapu melletti őrtornyokban és a kapu előtt álló őrök is lőni kezdtek a szökevényekre. A táborban levő még élő SS-ek is a kapuhoz futottak és megpróbálták lövésekkel megállítani a szökevényeket. A fegyvereket viselő foglyok is lőttek. Egy szökevénycsoport elvágta a szögesdrótot a megbeszélt helyen, és arra is volt szökés. Ott, ahova létrákat tettek, a tumultus le is döntötte a kerítést, bár ott voltak aknák. Az első ott kifutók közül egyesek aknára léptek és meghaltak, így utat nyitva a következőknek.[51]

Kutatásai nyomán Marek Bem lengyel történész arra a következtetésre jutott, hogy a felkelés napján kb. 500 fogoly volt a táborban. Közülük 275-nek sikerült megszöknie és 41 halt meg kiszökés közben golyóktól vagy aknák robbanásától. Nem akart vagy nem tudott már megszökni 184 fogoly.[52] Legalább egy fogolynak, Jakob Biskubicznak később sikerült megszöknie. Elmondta a háború után, hogy nem tudva megszökni a többiekkel együtt, elbújt egy raktárban. Nem találták meg, amikor a személyzet tagjai átkutatták a tábort, ő éjfélkor eljutott a Lager IV-be és átment a kerítésen.[53]

A felkelés közben végül tizenkét SS-t, az őrök egyik altisztjét és egy őrt öltek meg, egy SS-t pedig súlyosan megsebesítettek. Életben maradt még öt vagy hat akkor szolgálatban levő SS.[54]

A felkelés és a szökés megvalósításának tényezői

szerkesztés

Az egyik fontos tényező az volt, hogy a szervezőknek viszonylag jó helyzetük volt mint iparosoknak, szortírozóknak, szakácsoknak, kápóknak stb.[55] Szakmájukból kifolyólag fegyverként használható tárgyakkal is rendelkeztek, valamint kések is készülhettek megfelelő műhelyekben.[56]

Mivel előbbi szökések után a táborban levő foglyok közül többet is megöltek, a szervezők meggyőzték azokat, akik egyedül vagy kis csoportban akartak megszökni, hogy gondoljanak ilyen következményekre és ne szökjenek meg. Ezért nem voltak szökések a felkelésig. Ezen kívül az SS-ek kevésbé figyeltek a foglyokra, mivel hittek abban, hogy módszerük hatékonyan veszi elejét a szökéseknek.

Lényeges tényező volt az, hogy megjelent egy személyiségével és tiszti létével meggyőző vezető Pecserszkij személyében, ami odahatott, hogy a szervezők a szökés egyetlen lehetséges tervét dolgozzák ki, és hogy bízzanak ennek sikerében. Ugyanakkor Feldhendler hatékonyan töltötte be a másodtiszt szerepét. Ezen kívül kihasználták a hadifoglyok frontharcosi tapasztalatait.

Mivel találkozhattak akkor, amikor nem voltak felügyelet alatt, és elővigyázatosak voltak, a szervezők elégszer tudtak összeülni, hogy megvitassanak különféle javaslatokat és részletesen kidolgozzák a felkelés és szökés végső tervét.[57] Ugyanakkor sikerült elkerülniük, hogy szándékaikat valaki elárulja, mivel csak olyan foglyok előtt tárták fel ezeket, akikről meggyőződtek, hogy megbízhatóak.[58]

Meghatározó tényező volt a szervezők meggyőződése, hogy az összes fogolyt meg fogják ölni, ha nem szöknek meg. Úgy hitték, hogy csak ha megszöknek van esélye legalább egy részüknek megmenekülni.

A felkelés és a szökés következményei

szerkesztés

A szökés után a táborban elsősorban azok a foglyok maradtak, akik nem akartak megszökni. Az SS-ek és az őrök arra kényszerítették őket, hogy a lakóbarakkokban maradjanak. Helyben lelőtték azokat, akik meg akartak szökni, de nem sikerült, és megadták magukat, valamint azokat, akik elbújtak és megtalálták őket a tábor átkutatásakor. 20 óratájban Frenzel jelentette a szökést a vasútállomás telefonján keresztül, és a táborba többféle katonai egységekből való csoportok jöttek segíteni a személyzetnek.[59] Az egyik csoport parancsnoka azt írta jelentésében, hogy miközben a tábort kutatták sokszor lőttek az embereire az október 15-re virradó éjszakán és kora reggelén olyan foglyok, akik nem tudtak megszökni.[60] Marek Bem csak lehetségesnek tartja, hogy egyes ilyen foglyok ellenálltak.[61] Azon a napon agyonlőtték az összes foglyot és azon néhányat is, akik kifutottak a többiekkel együtt, de kint elbizonytalanodtak és visszatértek a táborba.[62]

Csak a szökésről előre tudó szökevényeknek lehettek terveik a szökés utánra, azok is csak nagyon homályosak lehettek, és általában nekik sem volt előkészítve semmi. Csupán néhánynak volt valami aranya, gyémántja vagy pénze, amit életük kockáztatásával loptak a szortírozó barakkokból. Egyedül vagy kis számban együtt a sorsukra maradtak, csak abban a szerencsében bízhattak, hogy majd rábukkannak olyan emberekre, akik segítenek rajtuk rejtekhellyel és élelemmel. Egyesek, még akiknél semmi értékes holmi sem volt, rátaláltak ilyen emberekre, akik elbújtatták őket rövidebb-hosszabb időre, egyeseket a Vörös Hadsereg megérkezéséig. Sokaknak nem volt ilyen szerencséjük, mert a helyi lakosok életüket kockáztatták, ha megsegítették volna őket, vagy mert nem érdekelte őket a zsidók sorsa. Egyes szökevények, akiknek volt mivel fizetni, csak fizetésért kaptak segítséget. Mások mindenféle politikai irányzatú partizáncsoportokra bukkantak. Egyesek ellenségesek voltak a szökevények iránt.[63]

Mégis a felkelés után húszonegy szökevény beállt vagy újra beállt harcolni a németek ellen, köztük három nő. A volt szovjet hadifoglyok közül heten, köztük Pecserszkij elérték a partizánokat és egyikük elesett egy harcban. Azután a többiek visszakerültek a Vörös Hadseregbe, és egyikük elesett a fronton.[64]

A szökevények felkutatása azonnal a szökés után kezdődött el és október 21-ig tartott.[65] Marek Bem arra a következtetésre jutott, hogy addig, de azután is 130 szökevényt németek öltek meg és 56-ot nem németek, valamint 32 sorsa ismeretlen maradt. Túlélte a háborút 57 szökevény,[66] köztük nyolc nő.[67][68]

Röviddel a szökés után a treblinkai megsemmisítőtáborból hoztak foglyokat Sobibórba a tábor lerombolása céljából. Mindent, amit lehetett elküldtek máshova, majd csaknem mindent, ami még ott volt elpusztítottak, hogy ne maradjanak nyomai az ott elkövetett népirtásnak. Csak a háború előtt ott levő épületeket hagyták meg és az őrök barakkjait. Fákat is ültettek a lerombolt épületek helyére. Azután megölték a treblinkai foglyokat is. Miután odaért a Vörös Hadsereg, fokozatosan elpusztultak a még ott levő barakkok is.[69]

A felkelés emléke

szerkesztés

A felkelés emlékét elsősorban az 1960-as években a tábor helyén felavatott műemlékek és az ugyanakkor elkezdődött megemlékezések örökítik meg. 2020 októberében felavatták a Sobibóri Múzeum és Emlékhelyet.[2]

Túlélők könyvei

szerkesztés

Néhány túlélő könyvet írt arról, amit átéltek. Az első Alekszandr Pecserszkijé volt, mely 1945-ben jelent meg oroszul,[70] majd jiddis nyelven is 1946-ban.[71]

Stanisław (Szlomo) Szmajzner könyvét, aki Brazíliába vándorolt ki, portugál nyelven adták ki 1968-ban.[72]

Dov Freiberg(wd) 1988-ban írta meg könyvét héber nyelven,[73] amely 2007-ben angolul is megjelent.[74]

Thomas Blatt túlélő kutatásokat is végzett amatőr szinten. Könyve 1996-ban jelent meg.[75]

A 2000-es években megírta még emlékeit Kurt Ticho,[76] Kalmen Wewryk[77] és Philip Bialowitz.[78]

Filmek

szerkesztés

Az 1980-as évektől kezdve nagyobb közönség is ismereteket szerezhetett a sobibóri táborról és a felkelésről filmek útján:

  • 1985 – Claude Lanzmann francia újságíró, író és filmes Shoah című dokumentumfilmje, amely egy része Sobibórról szól;[79]
  • 1987 – Jack Gold(wd) brit rendező Escape from Sobibor(wd) (Szökés Sobibórból) című televíziós művészfilmje Richard Rashke amerikai író 1982-ben megjelent könyve alapján (lásd Források), Thomas Blatt és Stanislaw Szmajzner a forgatókönyvhöz való hozzájárulásával;[80]
  • 1990 – Revolt in Sobibor – holland-szovjet dokumentumfilm;[81]
  • 2001 – Claude Lanzmann Sobibór, 14 octobre 1943, 16 heures (Sobibór, október 14-e, 16 óra) című dokumentumfilmje – terjedelmes interjú Yehuda Lerner volt felkelővel;[82]
  • 2010 – Sobibor: The Plan, the Revolt, the Escape (Sobibór: a terv, a felkelés, a szökés) – dokumentumfilm túlélők részvételével;[83]
  • 2010 – Аrifmetyika svobodi (A szabadság aritmetikája) – orosz televíziós dokumentumfilm;[84]
  • 2013 – Szobibor. Nyepokorjonnije (Sobibór. A legyőzetlenek) – orosz televíziós dokumentumfilm;[85]
  • 2018 – Szobibor – orosz művészfilm;[86]
  • 2024 – Sobibor – Anatomie eines Vernichtungslagers (Sobibór – egy megsemmisítő tábor anatómiája) – német televíziós dokumentumfilm.[87]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Schelvis 2014, 28. o.
  2. ↑ a b c (angolul) Sobibori Múzeum és Emlékhely, Museum history oldal (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  3. ↑ Schelvis 2014, 34. o.
  4. ↑ Bem 2015, 120–121. o.
  5. ↑ Blatt 1996, 33–34. o.
  6. ↑ Schelvis 2014, 38. o.
  7. ↑ Web 2017, 37. és 70. o.
  8. ↑ Bem 2015, 79. o.
  9. ↑ Raschke 1982, 331. o.
  10. ↑ Bem 2015, 69–71. o.
  11. ↑ Schelvis 2014, 88. o.
  12. ↑ Bem 2015, 185. o.
  13. ↑ Schelvis 2014, 71. o.
  14. ↑ Schelvis 2014, 67–69. o.
  15. ↑ Webb 2017, 52–56. o.
  16. ↑ Bem 2015, 161. o.
  17. ↑ Schelvis 2014, 198. o.
  18. ↑ Bem 2015, 186. o.
  19. ↑ Bem 2015, 194–196. o.
  20. ↑ Bem 2015, 196. o.
  21. ↑ Bem 2015, 189. o.
  22. ↑ Rashke 1982, 103. o.
  23. ↑ Bem 2015, 245. o.
  24. ↑ Bem 2015, 72. o.
  25. ↑ Arad 1999, 249. o.
  26. ↑ Blatt 1996, 50. o.
  27. ↑ Bem 2015, 199–201. o.
  28. ↑ Web 2017, 87. o.
  29. ↑ Arad 1999, 278. o.
  30. ↑ Bem 2015, 186–188. o.
  31. ↑ Schelvis 2014, 137–142. o.
  32. ↑ a b (angolul) Sobibor Uprising (Sobibóri felkelés), Holocaust Encyclopedia, United States Holocaust Memorial Museum, encyclopedia.ushmm.org (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.). o.
  33. ↑ Schelvis 2014, 144–145. o.
  34. ↑ Rashke 1982., 200. o.
  35. ↑ Bem 2014, 385. o.
  36. ↑ Bem 2015, 265. o.
  37. ↑ Schelvis 2014, 147–148. o.
  38. ↑ (oroszul) Antokolszkij – Kaverin 2015.
  39. ↑ Rashke 1982, 243. o.
  40. ↑ Schelvis 2014, 153. o.
  41. ↑ Bem, 2015, 268. o.
  42. ↑ Schelvis 2014, 154. o.
  43. ↑ Bem, 2015, 269–270. o.
  44. ↑ Bem, 2015, 271–272. o.
  45. ↑ Rashke 1982, 209. o.
  46. ↑ Schelvis 2014, 154–155. o.
  47. ↑ Alhadnagynak megfelelő rang.
  48. ↑ Bem, 2015, 273–275. o.
  49. ↑ Szmajzner 1968, 277–278. o., idézi Webb 2017, 134. o.
  50. ↑ Rashke 1982, 226. o.
  51. ↑ Bem, 2015, 275–276. o.
  52. ↑ Bem 2015, 297. o.
  53. ↑ Arad 1999, 335. o.
  54. ↑ Bem 2015, 277. o.
  55. ↑ Bem 2015, 276–277. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett részleteket és forrásokat.
  56. ↑ Bem 2015, 270. o.
  57. ↑ Bem 2015, 268–271. o.
  58. ↑ Arad 1999, 277. o.
  59. ↑ Bem 2015, 277. és 281. o.
  60. ↑ Arad 1966, 334–335. o.
  61. ↑ Bem 2015, 281. o.
  62. ↑ Bem 2015, 296–297. o.
  63. ↑ Bem 2015, 294–295. o.
  64. ↑ Webb 2017, 158–177. o.
  65. ↑ Bem 2015, 287. o.
  66. ↑ Bem 2015, 298. o.
  67. ↑ Schelvis 2014, 231–242. o.
  68. ↑ Bem 2015, 10. o.
  69. ↑ Bem 2015, 289–293. o.
  70. ↑ (oroszul) A. A. Pecserszkij. Vossztanyie v Szobiburovszkom lagere (Felkelés a sobibóri táborban). Rosztov-na-Donu: Rosztovszkoje Oblasztnoje Izdatyelsztvo, 1945; új kiadás: A. A. Pecserszkij. Vosstanie v Sobiburovskom laghere. Moszkva: Moszti kulturi – Jeruzsálem: Gesarim, 2012 (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  71. ↑ (jiddisül) A. Pecsorszkij. Der ufstand in Szobibor. Moszkva, Der Emesz, 1946; PDF-másolat: A. Pechorskii. Der ufshtand in Sobibor. Amherst (Massachusets): National Yiddish Book center, Steven Spielberg Digital Yiddish Library sorozat, 10720 sz., é. n. (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  72. ↑ (portugálul) Stanislaw Szmajzner, Inferno em Sobibor. A tragédia de um adolescente judeu (A sobibóri pokol. Egy zsidó kamasz tragédiája). Bloch, 1968; angol nyelvű részletek: (angolul) Stanislaw Smajzner. Extracts from the Tragedy of a Jewish Teenager (Kivonatok az Egy zsidó kamasz tragédiájából) (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  73. ↑ (héberül) שריד מסוביבור (Sobibóri relikvia). Ramla, 1988.
  74. ↑ To Survive Sobibor (Túlélni Sobibort), Jeruzsálem: Gefen, 2007. ISBN 978-965-229-388-6.
  75. ↑ (angolul) Thomas (Toivi) Blatt. Sobibor. The Forgotten Revolt. A Survivor's Report (Sobibór. Az elfelejtett felkelés. Egy túlélő elbeszélése). Issaquah: H. E. P., 1996. ISBN 096494420-0.
  76. ↑ (angolul) My Legacy. Holocaust, History and the Unfinished Task of Pope John Paul II (Örökségem. Holokauszt, történelem és II. János-Pál pápa befejezetlen feladata). Włodawa: Muzeum Pojezierza Łęczyńsko-Włodawskiego, Those who survived the German extermination camp in Sobibor sorozat, 2008. ISBN 9788361393207.
  77. ↑ (angolul) To Sobibor and Back. An Eyewitness Account (Sobibórba és vissza. Egy szemtanú beszámolója). Włodawa: Muzeum Pojezierza Łęczyńsko-Włodawskiego, Those who survived the German extermination camp in Sobibor sorozat, 2008. ISBN 9788361393160.
  78. ↑ (lengyelül) Bunt w Sobiborze : opowieść o przetrwaniu w Polsce okupowanej przez Niemców (A sobibóri felkelés. Túlélés története a németek által elfoglalt Lengyelországban). Varsó: Nasza Księgarnia. ISBN 9788310115829.
  79. ↑ (angolul) Shoah, imdb.com" (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  80. ↑ (angolul) Escape from Sobibor, imdb.com" (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  81. ↑ (angolul) Revolt in Sobibor, imdb.com" (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  82. ↑ (angolul) Sobibór, 14 octobre 1943, 16 heures, imdb.com" (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  83. ↑ (angolul) Sobibor: The Plan, the Revolt, the Escape, imdb.com" (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  84. ↑ (oroszul) Арифметика свободы, kinopoisk.ru" (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  85. ↑ (oroszul) Собибор. Непокорённые, kinopoisk.ru" (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  86. ↑ (angolul) Sobibor, imdb.com" (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).
  87. ↑ (angolul) Sobibor – Anatomie eines Vernichtungslagers, imdb.com" (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.).

Források

szerkesztés
  • (oroszul) Antokolszkij, Pavel – Kaverin, Venjamin. Vossztanyie v Szobibore (Sobibóri felkelés). In Ilja Ehrenburg – Vaszilij Grosszman (szerk.), Csornaja knyiga (Fekete könyv). Moszkva: Corpus, 2015. ISBN 978-5-17-085233-8; az interneten: Vossztanyie v Szobibor, school.ort.spb.ru (Hozzáférés: 2024. szeptember 18.)
  • (angolul) Arad, Yitzhak. Belzec, Sobibor, Treblinka. The Operation Reinhard Death Camps (Belzec, Sobibor, Treblinka. A Reinhard-művelet haláltáborai). Bloomington – Indianapolis: Indiana University Press, 1999. ISBN 9780-253213051
  • (angolul) Bem, Marek. Sobibor Extermination Camp 1942 – 1943 (A sobibóri megsemmisítő tábor). Amsterdam: Stichting Sobibor, 2015. ISBN 978839379272-6
  • (angolul) Blatt, Thomas. Sobibor. The Forgotten Revolt. A Survivor's Report (Sobibor. Az elfelejtett felkelés. Egy túlélő elbeszélése). Issaquah: H. E. P., 1996. ISBN 096494420-0
  • (angolul) Rashke, Richard. Escape from Sobibor (Szökés Sobiborból). Boston: Houghton Mifflin Company, 1982. ISBN 0395318319
  • (angolul) Schelvis, Jules. Sobibor. A History of a Nazi Death Camp (Sobibor. Egy náci megsemmisítő tábor története). London – New Delhi – New York – Sydney: Bloomsbury. ISBN 9781-472589064
  • (angolul) Webb, Chris. The Sobibor Death Camp. History, Biographies, Remembrance (A sobibóri megsemmisítő tábor. Története, életrajzok, emlékezés). Stuttgart: Ibidem, 2017. ISBN 9783-838269665

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=Sobibóri_felkelés&oldid=27567346”