Suhayda János

magyar jogász
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 27.

Suhayda János (Miskolc, 1818. december 29.Budapest, 1881. szeptember 18.) jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1864).

Suhayda János
Született1818. december 29.
Miskolc
Elhunyt1881. szeptember 18. (62 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásajogtudós
SablonWikidataSegítség

Suhayda János, Suhayda Imre és Poroszkay Judit fia. Családjával 1821-ben Vácra költöztek, ott végezte gimnáziumi és bölcseleti tanulmányait. 1834-től a pesti egyetemen jogot hallgatott. Miután 1837-ben tanulmányait befejezte, fölvették a váci egyházmegyei papjelöltek közé és a bécsi Pázmány-intézetbe küldték teológiai tanfolyamra. 1839. április végén eldöntötte, hogy a papi pályát a jogra cseréli fel. Mialatt a doktori fokozat elnyerésére készült, a báró Rudics és Vojnits családoknál, majd a báró Aczél Antal Arad vármegyei főispán családjánál nevelősködött.

1841-ben jogi doktori oklevelet szerzett, utána 1842. május 12-étől Vác város tanácsnoka lett. 1848. március 19-én Uzovits János hétszemélynök, a pesti egyetemi jogi kar igazgatója Pestre hívta, hogy az egyházi törvényeket magyar nyelven adja elő az egyetemen. Tanszékét 1848. március 23-án foglalta el. Kánonjoggal, polgári és magánjoggal, valamint kereskedelmi és váltójoggal foglalkozott, elsőként adta elő a kánonjogot magyar nyelven. 1849 végén, miután Frank Ignác Bécsbe került a kodifikációhoz (Szinnyei szerint Suhayda János is kapott meghívást Bécsbe a magyarországi jogügyekkel foglalkozó bizottmányba),[1] a magyar magánjogi tanszéken a helyettesítését ő látta el. Frank tragikus halála után, 1850 májusában azonban végleges rendes tanárként Wenzel Gusztávot bízták meg a magánjog előadására. Ekkor megkérdezése nélkül a Pozsonyi Akadémia igazgatójának és magánjogi tanárának nevezték ki, de mivel nem akart német nyelvű előadásokat tartani, megvált a tanári pályától.[1]

1851-ben Pest vármegyei törvényszéki ülnökké, 1854-ben a kecskeméti törvényszék tanácsosává nevezték ki, és még ugyanabban az évben a székesfehérvári törvényszék alelnöke lett. Az abszolutizmus korát követő alkotmányos időben rendelkezési állapotba helyezték. 1862. július 25-én a magyar királyi helytartótanács tanácsosává nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1864. január 20-án levelező tagjának választotta. 1867-ben az Igazságügy Minisztériumhoz osztálytanácsossá, 1868. január 3-án pedig a Hétszemélyes Tábla, majd a Kúria bírájává nevezték ki.

„Pihenésének szűkre szabott szabad óráiban” szívesen tartózkodott káposztásmegyeri szőlőbirtokán a családjával.[2]

Jogi és jogtörténeti munkái alapvető jelentőségű műveknek számítanak a Bach-rendszer és a dualizmus kora törvénykezési rendszerének megismeréséhez. Szerkesztői tevékenységet is végzett.

Élete utolsó évtizedében előtanulmányokat folytatott a magyar jog dogmatikus fejlődését tartalmazó nagyobb munkához, de az anyag feldolgozásában hosszan elhúzódó betegsége gátolta. 1881. szeptember 18-án, Budapesten halt meg. A Magyar Tudományos Akadémián 1882. február 27-én Konek Sándor tartott fölötte emlékbeszédet.

Nagyobb értekezései: Adatok és eszmetöredékek a polgári házasságról (1868); Az irodalmi és művészi jogok a törvényhozás terén (1868); Észrevételek az egyetemi tantervet illetőleg; Pénzügyi törvényszékek (1869); A házassági válóperekről (1871). Cikkei megjelentek a Törvényszéki Csarnokban (1859) és a Jogtudományi Közlönyben (1868-1869, 1871, 1873).