Sverre norvég király
Sverre Sigurdsson (óészakiul: Sverrir Sigurðarson) (1149[1]/1151[2] – 1202. március 9.[2][3]) Norvégia királya volt 1184-től haláláig. Felesége Margareta Eriksdotter, IX. Erik svéd király lánya volt, akitől egy lánya, Kristina Sverresdotter született.
| Sverre | |
.jpg) | |
| Norvégia királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1184 – 1202 | |
| Koronázása | Bergen 1194. június 29. |
| Elődje | V. Magnus |
| Utódja | III. Haakon |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház |
|
| Született | 1151[1] Feröer |
| Elhunyt | 1202. március 9. (51 évesen) Bergen[1] |
| Nyughelye | Régi Katedrális, Bergen |
| Édesapja | Unås vagy II. Sigurd |
| Édesanyja | Gunnhild |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Margaret of Sweden, Queen of Norway |
| Gyermekei |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sverre témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Sokan Norvégia egyik legfontosabb uralkodójának tartják. A birkebeinerek nevű lázadó csoport vezetőjeként emelkedett a hatalomba, akik V. Magnus király ellen keltek fel. Miután Magnus 1184-ben elesett a Fimreitei csatában, Sverre lett az ország egyedüli ura. Az egyházzal való ellentétei azonban 1194-ben a kiközösítéséhez vezettek. Újabb polgárháború kezdődött az egyház által támogatott baglerek ellen, ami azonban csak Sverre halála után zárult le.
Pályafutása
szerkesztésA saga szerint Sverre 1151-ben született. Apja feröeri származású volt, és ötéves korában a család a szigetekre költözött. Sverre nagybátyja, Roe feröeri püspök házában nőtt fel, a kirkjubøuri püspöki udvarban. Itt tanult a szemináriumban, és pappá is szentelték.[1]
Amikor anyja elmondta neki, hogy voltaképpen II. Sigurd fia, Sverre Norvégiába ment (1174), hogy magának követelje a trónt.[1] 1177-re az V. Magnus királlyal szemben álló „nyírfalábúak” vezetője lett.[1] A hadvezérnek is rátermett Sverrét királynak kiáltották ki a trondheimi tartományban, és 1179-ben döntő győzelmet aratott Magnus felett.[1] Az 1184. évi újabb győztes csata és Magnus megölése után Sverre lett Norvégia egyedüli uralkodója.[1] A papnak nevelt király maga mondott beszédet ellenfele sírjánál, azután pedig ünnepélyesen a fejére tette a koronát.[4]
Neki is számos trónkövetelővel kellett megküzdenie, akiket küzdelmükben az úgynevezett baglerek (kampós botot viselők) támogattak,[4] de utóbb már a nyírfalábúak közül is sokan csatlakoztak Sverre ellenségeihez.[4] Sverre még 1183-ban békét kötött V. Magnus hívével, a száműzött Eystein Erlendsson érsekkel, aki visszatérhetett Norvégiába.[1] Eystein utódja, Erik Ivarsson azonban rossz szemmel nézte, hogy a király magának tartotta fenn az érsekválasztás jogát, és csökkenteni akarta az érsek személyes katonaságának létszámát, ezért nem volt hajlandó megkoronázni Sverrét, hanem 1190-ben, sok püspökkel együtt, Dániába menekült.[1] A Norvégiában maradt püspökök 1194-ben megkoronázták Sverrét, de III. Celesztin pápa ebben az évben kiközösítette, amit 1198-ban III. Ince pápa felfüggesztett.[5] Később III. Ince pápa a királlyal együtt kiközösítette őket.[1] A pápai vádakra és a kiközösítésre Sverre sem késlekedett a válasszal; a "Beszéd a püspök ellen" a kor legszókimondóbb nyilatkozata az egyház feletti világi hatalom védelmében.
Oslo ellenlábas püspöke, Nicholas Arnesson összefogott a száműzött Erik Ivarsson érsekkel, és hajóhaddal tért vissza Norvégiába, kirobbantva a pásztorbotháborúnak nevezett felkelést, amelyet a Sverre egyházi és közigazgatási reformjait ellenző egyházi és világi vezetők csoportja szított.[1] Nicholas ellenőrzése alá vonta Kelet-Norvégia nagy részét, megnyerte a köznép támogatását, és már a Sverre kezén lévő, belső területeket fenyegette, amikor 1199-ben súlyos vereséget szenvedett,[1] és bár az egyház bizonyos kiváltságokat visszaszerzett (mentesség a katonaállítás alól, független egyházi bíráskodás), előző vezető szerepét elveszítette.[6] Sverre 1202-re megtörte a pásztorbotosok ellenállását, de a belháború halála után is folytatódott.[1]
A király 18 évnyi uralkodás után a trónon ülve fogadta az utolsó kenetet,[4] és miután kijelentette, hogy nincs semmiféle más férfiivadéka, csak a fia, Haakon, örök álomra hunyta le a szemét.[4]
Egyéb
szerkesztésSverre életútját beszéli el az izlandi Sverris saga.[1]
Gyermekei
szerkesztésSverre első házasságát Astrid Roesdotterrel kötötte, aki két fiút szült férjének:
Második felesége Svédországi Margit (1155 – 1209), IX. Erik svéd király leánya lett, ő tőle négy gyermek született:
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, 619. oldal
- ↑ a b Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, 323. oldal
- ↑ Más források szerint március 8-án. Vö.: http://www.mittelalter-genealogie.de/mittelalter/koenige/norwegen/sverre_koenig_von_norwegen_1202.html Archiválva 2007. szeptember 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ a b c d e Tolnai Világtörténelme, Középkor II., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cecil, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1992), 412. oldal
- ↑ Magyar katolikus lexikon (Norvégia)
- ↑ Csató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 171. oldal
- ↑ a b c d e f Yngling family (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztés
| Előző uralkodó: V. Magnus |
Következő uralkodó: III. Haakon |
