Szákfy-Szabó Amália
Szákfy-Szabó Amália (Arad, 1830. március 15. – Debrecen, 1901. december 3.)[2] színésznő.
Szákfy-Szabó Amália | |
Született | Szabó Amália 1830. március 15.[1] Arad[1] |
Elhunyt | 1901. december 3. (71 évesen)[1] Debrecen[1] |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa |
|
Gyermekei | Feleki József |
Foglalkozása | színész |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szákfy-Szabó Amália témájú médiaállományokat. | |
Életútja
szerkesztésSzabó Ferenc önálló férfi szabó és Boros Zsuzsanna leányaként született. Apja korán elhunyt, így rokona, Szákfy József nevelte. Gyermekkorában ezért Szákfy Amália néven lépett színpadra. 1837-től kisebb szerepekben tűnt fel, először a Paraszt mint dús című darabban alakított postást. Az 1830-as évek végén Pály Eleknél működött Erdélyben, ahol Kántornéval és Dérynével játszott együtt. 1845-ben feleségül ment Feleky Miklóshoz, akitől néhány év múlva elvált. 1846-ban Debrecenben szerepelt, s ugyanebben az évben a Nemzeti Színházban is fellépett az Egy pohár vízben Abigail, Farsangi iskolában pedig Veronka szerepében. 1856-ban részt vett Szabó József társulátával egy bécsi vendégjátékon, majd 1860-61-ben Szegedre szerződött. 1861-ben kötött házasságot Foltényi Vilmossal, s innentől haláláig hol Debrecenben, hol Nagyváradon működött 1875-ig. 1887. december 2-án ünnepelte az 50 éves színészi jubileumát a Fenn az ernyő, nincsen kas című darabban és egyben a színpadtól is elbúcsúzott.
Fontosabb szerepei
szerkesztés- Margit (Lukácsy S.: Egy magyar plébános)
- Isabeau királyné (Schiller: Az orléans-i szűz)
- Gertrudis, Melinda (Katona József: Bánk bán)
- Viola (Szigligeti E.: Pünkösdi királynő)
Működési adatai
szerkesztés1834: Kassa, Fehérvár, Komárom, Győr; 1835: Szombathely, Győr, Kassa, Debrecen; 1836: Kassa, Füred, Miskolc, Eger; 1846: Pécs; 1847–50: Kolozsvár; 1850–51: Arad; 1851–54: Győr; 1855–59: Arad; 1861–1901: Debrecen.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2021. augusztus 5.)
- ↑ Halálesete begjegyezve a debreceni állami halotti akv. 1778/1901. folyószáma alatt.
Források
szerkesztés- Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [1929].
- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
- Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.
További információk
szerkesztés- Színészeti lexikon. Szerk. Németh Antal. Bp., Győző Andor, 1930.
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.