Szövetkészítők bástyája
A Szövetkészítők bástyája[1] vagy Posztókészítők bástyája[2] (románul: Bastionul Postăvarilor, németül: Tuchmacherbastei) Brassó városerődítményének egyik bástyája. A hozzákapcsolódó Cserzővargák bástyájával együtt a városerőd keleti szögletének védelmét látta el. Eredetileg az aranyművesek céhe építette és látta el védelmét, majd 1646-ban a posztókészítő céh vette át. A délkeleti várfal részeként a romániai műemlékek jegyzékében a BV-II-m-A-11294.04 sorszámon szerepel.[3]
| Szövetkészítők bástyája | |
 | |
| Ország | Románia |
| Település | Brassó  |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 1450–1455 |
| Típus | bástya |
| Elhelyezkedése | |
 Szövetkészítők bástyája
Pozíció Brassó belváros térképén
| |
 é. sz. 45° 38′ 32″, k. h. 25° 35′ 52″45.642200°N 25.597700°EKoordináták: é. sz. 45° 38′ 32″, k. h. 25° 35′ 52″45.642200°N 25.597700°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szövetkészítők bástyája témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Története
szerkesztésA bástyát eredetileg az aranyművesek céhe építette 1450 és 1455 között. Ezt megelőzően ezen a helyen egy kisebb torony volt, melynek alapjaira 2008-as ásatások során bukkantak rá.[4] Az aranyműves céh a város egyik legnagyobb és leggazdagabb céhe volt, vagyonukat főleg a Kárpátokon túli román fejedelemségek vezetőivel való kereskedésnek köszönhetik. Bástyájuk már kezdettől fogva a brassói városerőd egyik legerősebb védelmi pontjának számított.[5]
1521–1522-ben az északkeleti védműveket megerősítették egy második, külső fal építésével, így az Aranyművesek bástyája már nem tudta ellátni a keleti sarok védelmét. A helyzet orvoslására felépítették a patkó alakú Cserzővargák bástyáját, melynek védelmét a vörös tímárok látták el. Ennek alkalmából az Aranyművesek bástyáját is felújították. 1534-ben újraácsolták a feljárókat, 1550-ben pedig egy új szoba építéséről adnak hírt. A 17. század közepén az aranyművesek egy másik bástyát is emeltek, így 1646-ban a keleti bástya őrzését a posztókészítő céh, a város negyedik legnagyobb céhe vette át.[5][6]
A 18. század közepétől már nem töltött be védelmi szerepet, az idő és a földrengések megrongálták. 1881-ben a posztókészítők eladták a bástyát és a hozzá tartozó zwingert Michael Mutzig szalámigyárosnak. A gyáros az épületben szárította a kolbászokat, így a köznyelvben hosszú időre meghonosodott a Szalámitorony (Salamiturm) elnevezés.[5]
A romos állapotba került bástyát 1961–1962-ben megerősítették, majd 2005 és 2011 között felújították. 2012-ben egy virtuális múzeumot rendeztek be falai közt, Románia legelső ilyen létesítményét.[5] A tervezők egy ötszintes, fémből készült tornyot emeltek a bástya közepén, mely nem módosította az épület eredeti szerkezetét; a toronyban érintőképernyők mutatták be a város történelmét, és elérhetőek voltak a bástya falai mellett futó galériák is.[4] 2015-ben a múzeumot bezárták, mivel nem volt jövedelmező; a bástya belseje azóta nem látogatható.[7]
Leírása
szerkesztésA délkeleti, Cenk alatti falban helyezkedik el. Ellipszis alaprajzú, 16 méteres átmérővel. Magassága 20 méter, falai az alsó részen két méter vastagságúak. A bástyát egy alacsony falszakasz kötötte össze a Csizmadiák tornyával.[8]
Egy 1562-es leírás 16 kézi puskát, 10 szakállas puskát, és három kis méretű ágyút említ. A védők helyzetét négyszintes függőfolyosó-ácsolat és lőrések segítették;[8] az ágyúk lőrései a földszinten voltak, később egyik ilyenből alakították ki a múzeum bejáratát. A bástya eredeti bejárata a város felől nyílt.[4]
Képek
szerkesztés-
A bástya a 2005-ös felújítás előtt -
A bástya keletről -
A bástya délnyugatról -
A bástya belseje, a „virtuális múzeum” épületével -
A virtuális múzeum
.jpg)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Ziegler Bálint Ágnes: Erődítményrendszer, Brassó. Romániai Magyar Lexikon, 2010. március 31. (Hozzáférés: 2018. október 22.)
- ↑ Kovács Lehel István: Brassó: Falak a város körül. Erdélyi Gyopár, XXIII. évf. 2. sz. (2013. március) ISSN 1583-9532
- ↑ Lista monumentelor istorice: Județul Brașov. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
- ↑ a b c Ugrai 62–65. o.
- ↑ a b c d Nussbächer 104–108. o.
- ↑ Jekelius, Erich. Das Burzenland III/1 (német nyelven). Brassó: Verlag Burzenlander Sachsischen Museum, 99. o. (1928)
- ↑ Wilk, Elise: Mittelalterliche Wehranlagen versperrt und verriegelt. Allgemeine Deutsche Zeitung, 2017. augusztus 11. (Hozzáférés: 2020. október 10.)
- ↑ a b Nussbächer, Gernot. Caietele Corona (román nyelven). Brassó: Aldus, 61. o. (2016). ISBN 9789737822949
Források
szerkesztés- ↑ Nussbächer: Nussbächer, Gernot. Aus Urkunden und Chronicken, 13 (német nyelven). Brassó: Aldus (2013). ISBN 9789737822710
- ↑ Ugrai: Ugrai Noémi: Sétára hívlak... a Posztóművesek bástyájához. Encián, VII. évf. 63. sz. (2012. október) arch ISSN 2284-7030 Hozzáférés: 2017. január 30.
.svg){kind=small}