Szalukapa

A szalukapa ősi famegmunkáló eszköz, ahol a szerszám éle merőleges a nyélre. Fajtái az íves felületek kialakítására (vájásra) specializálódott egyszeresen ívelt szalu vagy szalukapa, a két síkban ívelt élű teknővájó kapacs vagy kapacska.

Az asztalosok, ácsok és bodnárok eszköze, bár a modern munkagépek miatt jelentősége erősen csökkent.

Létezik kisebb egykezes és nagyobb kétkezes változata is a balta és fejsze kialakításához hasonlóan.

A szó eredete

A szótő az elavult szal ige , mely magasabb hanggal: szel (vág, szeletel) ejtve közismert szavunk. Innen képzett a "szaló" szalu, ami egyenértékű a szelő szóval. Hasonlóan képezett szavak a fúr, vés gyökökből származott furó, véső. A kapa szó azt egyértelműsíti, hogy nem a tevékenység, hanem a szerszám főnévi jelentése.

Fajtái, használata

• 
  XIX. századi szalukapa és balta típusok
• 
  Micronéziai férfi Tobi szigeten, Palauban, evezőt készít wa csónakjához
• 
  Egyiptomi csónaképítő ábrázolás, ahol a főalak szalukapával dolgozik.
• 
  Szalukapák, Marshall és Yap szigetekről - Csendes-óceáni kollekció - Peabody Múzeum, Harvard Egyetem
• 
  Japán szalukapa, görbe nyéllel.
• 
  Rye hajógyári munkás szalukapát használ egy halászhajó építésénél, Rye, Sussex, England, UK, 1944 D22783

Források

• A magyar nyelv szótára (1862) Szalu címszó
• Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet, 3-4 füzet (1903), Szalu címszó