A szemita egy elavult kifejezés egy etnikai, kulturális vagy faji csoportra,[1][2][3] amely a Közel-Kelet népeivel, köztük az arabokkal, zsidókkal, akkádokkal és föníciaiakkal kapcsolatos. A kifejezés a tudományos világban ma már jórészt használaton kívül van, a nyelvészeti sémi nyelvek kategóriáján kívül.[4][5]

August Ludwig Schlözer
Joseph Arthur de Gobineau
Ernest Renan
Moritz Steinschneider

A kifejezést és fogalmat a Göttingában tanító August Ludwig Schlözer polihisztor, történész, a statisztika és a szociológia tudományok megalapozója alkotta meg 1781-ben, Johann Gottfried Eichhorn teológus és orientalista 1787-ben alkalmazta a nyelvészetben, Joseph Arthur de Gobineau francia író 1853-ban a „Essai sur I'inegalite des races humaines” (magyarul A fajok közötti egyenlőtlenség okairól) című művében kapcsolta össze a naturalista rasszfogalommal. Ernest Renan francia történész és filológus 1855-ben megjelent írásaiban fejtette ki azt, hogy a „szemitizmus” a szemita népek „szellemét” jelenti, amelyet negatívan értékelt az indogermán népek "szellemével" szemben. De Renan ezt a véleményét a Moritz Steinschneiderrel folyó vitában kezdetben nem a zsidók ellen fogalmazta meg, hanem általában a sivatagi szemita népek vallásai ellen, beleértve az iszlámot is. A szemita vagy sémi nyelvek közé olyan nagy történelmi, vallási és politikai jelentőségű nyelvek tartoznak, mint az akkád, az arab vagy a héber.

A nyelvészeti darwinizmust túlhaladva a modern nyelvészet kimutatta, hogy az indogermán nyelvek kifejlődése nem belső faji folyamat volt, hanem az időszámítás előtti II. évezred elejétől végbement nyelvkiegyenlítődésnek az eredménye. Az indoeurópai nyelvek a sumer, finnugor, kaukázusi és sémi nyelvek behatására formálódtak, semleges területeken.

A fogalom eredete

szerkesztés
 
Noé és családja a bárkában a visszatérő galambbal

A fogalom elnevezése bibliai eredetű. Noé legidősebb fia, Sém neve után. A Biblia szerint Noé Ádám után az emberiség második ősatyja, aki az egész emberiséget elpusztító vízözönből menekül meg családjával, hogy fiaiban, Sémben, Kámban és Jáfetben továbbvigye az emberi életet. A leírás alapján Sém leszármazottai a sémi népcsoportok. Kám leszármazottai az afrikai és egyes dél-arábiai és kánaáni népek. Jáfet leszármazottai pedig a kaukázusi, európai és a mediterrán partvidék népei.

Az antiszemitizmus (szemita-ellenesség), antiszemita előítélet (németül "antisemitische Vorurteile") kifejezést 1860-ban használta először Moritz Steinschneider zsidó tudós (Leopold Zunzcal együtt a modern zsidó tudomány alapítója), mikor Ernest Renan „antiszemita előítéleteiről” beszélt. A kifejezés 1865-ben már szerepelt a porosz nagylexikonban. 1873-ban használta először Wilhelm Marr újságíró az antiszemitizmus kifejezést a zsidógyűlölet helyett.

A fogalom alkotója

szerkesztés

August Ludwig Schlözer, aki tagja volt az Orosz Tudományos Akadémiának is, a göttingai Georg-August-Universität egyetemen magyarországi tanítványaival (Rát Mátyás, Gyarmathi Sámuel, Sajnovics János, Kállay Ferenc, Hell Miksa) teremtette meg a 18-19. századi "délibábos történelmet" és a "délibábos nyelvtudományt".[6][7][8][9][10]

  • August Ludwig Schlözer: Allgemeine Nordische Geschichte 1711. Halle
  • August Ludwig Schlözer: Kritische Sammlungen zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. 1795–1797. Göttingen

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés
 
A világ felosztása Sém, Kám és Jáfet között. Metszet a Nürnbergi Krónikából
  1. On the use of the terms “(anti-)Semitic” and “(anti-) Zionist” in modern Middle Eastern discourse, Orientalia Suecana LXI Suppl. (2012) by Lutz Eberhard Edzard: "In linguistics context, the term "Semitic" is generally speaking non-controversial... As an ethnic term, "Semitic" should best be avoided these days, in spite of ongoing genetic research (which also is supported by the Israeli scholarly community itself) that tries to scientifically underpin such a concept."
  2. Review of "The Canaanites" (1964) by Marvin Pope: "The term "Semitic," coined by Schlozer in 1781, should be strictly limited to linguistic matters since this is the only area in which a degree of objectivity is attainable. The Semitic languages comprise a fairly distinct linguistic family, a fact appreciated long before the relationship of the Indo-European languages was recognized. The ethnography and ethnology of the various peoples who spoke or still speak Semitic languages or dialects is a much more mixed and confused matter and one over which we have little scientific control."
  3. Being Jewish in 21st-Century Germany. De Gruyter, 200. o. (2015. szeptember 25.). ISBN 978-3-11-035015-9 „...there is no Semitic ethnicity, only Semitic languages” 
  4. Anidjar, Gil (2008). Semites: Race, Religion, Literature. Stanford University Press. ISBN 978-0-8047-5694-5., p. (Foreword): "This collection of essays explores the now mostly extinct notion of Semites. Invented in the nineteenth century and essential to the making of modern conceptions of religion and race, the strange unity of Jew and Arab under one term, Semite (the opposing term was Aryan), and the circumstances that brought about its disappearance constitute the subject of this volume."
  5. Lewis, Bernard (1987). Semites and Anti-Semites: An Inquiry into Conflict and Prejudice. W W Norton & Co Inc. ISBN 978-0393304206. The confusion between race and language goes back a long way, and was compounded by the rapidly changing content of the word "race" in European and later in American usage. Serious scholars have pointed out–repeatedly and ineffectually-‑that "Semitic" is a linguistic and cultural classification, denoting certain languages and in some contexts the literatures and civilizations expressed in those languages. As a kind of shorthand, it was sometimes retained to designate the speakers of those languages. At one time it might thus have had a connotation of race, when that word itself was used to designate national and cultural entities. It has nothing whatever to do with race in the anthropological sense that is now common usage. A glance at the present‑day speakers of Arabic, from Khartoum to Aleppo and from Mauritania to Mosul, or even of Hebrew speakers in the modern state of Israel, will suffice to show the enormous diversity of racial types.
  6. Magyar katolikus lexikon - őstörténetünk tabui
  7. Bíró Annamária: Schlözer, Hoffmann és az ő „nagy igazságaik” Archiválva 2012. június 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, Helikon Irodalmi folyóirat
  8. Fried István: Egy elfelejtett magyar szlavista Kállai Ferenc
  9. Bartha Lajos: Hell Miksa és Sajnovics János Két barokk tudós portréja
  10. Dr. Marácz László: A magyar nyelv eredetéről. [2009. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 17.)