Szent Kristóf
Szent Kristóf (görögül: Χριστόφορος [Khrisztophorosz], latinul: Christophorus; ? – 251 körül?) ókori keresztény vértanú, a katolikus tizennégy segítőszent egyike. Tisztelete a középkorban terjedt el. A 7. századtól templomokat és kolostorokat neveztek el róla.
| Szent Kristóf | |
.jpg) | |
| Szent Kristóf átviszi Jézust a vízen | |
| Születése | |
| 3. század Kánaán | |
| Halála | |
| 251 Anatólia | |
| Tisztelete | |
| Ünnepnapja | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Kristóf témájú médiaállományokat. | |
Létezése történelmileg nem igazolt, életének történetét a mai kutatók nem tekintik valóságnak.[1] Kristóf alakja már a késő középkori egyházban is vitatott volt: több helyi zsinat betiltotta a kultuszát; II. Piusz pápa is kétségeinek adott hangot.[2] 1969-ben, a katolikus szentek liturgikus naptárának felülvizsgálatakor az Istentiszteleti és Szentségi Dikasztérium (Dicasterium de Cultu Divino et Disciplina Sacramentorum) arra a következtetésre jutott, hogy "alig van történelmi tény" Szent Kristófról, ahogy azt a Tübingeni Egyetem Horst Fuhrmann nevű német történészprofesszora összefoglalta,[3] ezért a szentek római naptárából törölve lett.[4]
Élete
szerkesztésA legenda szerint Kristóf a 3. század derekán Szamóban Lükiában élt.
Az óriás Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mert ez félt az ördögtől, ott hagyta, és az ördög szolgálatába szegődött. Csakhogy az ördög is félt a kereszt jelétől -- így jutott el Kristóf végül Krisztushoz.
Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Krisztussal akar találkozni, keresztelkedjék meg és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot. Volt ott egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, azaz ha a folyóhoz érkezik valaki és fél a víz sodrától, segítsen az átkelésben. Kristóf megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a folyó partján, abban élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat. Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra. Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: „Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.”
Kristóf ezután fáradhatatlanul térítette az embereket Szamóban, ezért az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a földbe szúrva menten kizöldült. Nemcsak azok a katonák tértek meg szavára és csodáira, akiket az elfogatására küldtek, hanem az a két szolgálólány is bátran vállalta a vértanúhalált, akiknek a börtönben el kellett volna őt csábítani. Miután Kristófnak sem a máglya tüze, sem az izzó sisak nem ártott, kirendeltek négyszáz katonát, hogy nyilakkal célba vegyék, de a nyilak egy kivételével megálltak a levegőben. Az az egy a bíró szemébe repült. Végül lefejezték Kristófot, de még a vérében is erő volt: meggyógyult tőle a bíró szeme.
Tisztelete
szerkesztésSzent Kristóf ünnepét július 25-én tartja a katolikus hagyomány. Az utasok, vándorok, hajósok védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, a népies vallásosság talán legnépszerűbb alakja, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja. A Magyar Autóklub Szent Kristófról nevezte el azt a díjat, amelynek bronz, ezüst és arany fokozatával jutalmazza azokat, akik legtöbbet tettek a biztonságos közlekedésért.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Diese Heiligen gab es vermutlich gar nicht (német nyelven). Stars Insider, 2023. január 23. (Hozzáférés: 2023. január 24.)
- ↑ Peter Dinzelbacher: Falsche Heilige. In: Hannes Etzlstorfer, Willibald Katzinger, Wolfgang Winkler: Echt-Falsch: Will die Welt betrogen sein? Kremayr und Scheriau, Wien 2003, S. 273 f.
- ↑ Norme generali sull’anno liturgico e sul calendario. Commento a cura del „Consilium“. Opera della Regalità di N.S.G.C., Mailand 1969, S. 65. Horst Fuhrmann: Bilder für einen guten Tod (= Bayerische Akademie der Wissenschaften – Philosophisch-historische Klasse, Sitzungsberichte, 1997. Heft 3). Beck, München 1997, S. 14, referiert die Arbeit der Kongregation wie folgt: „Der entscheidende Punkt ist die Frage der Historizität. Die Norme generali sull’anno liturgico e sul calendario. Commento a cura del ‚Consilium‘. Mailand 1969, 65 haben ein ‚giudizio storico‘, das auf der ‚scienza agiografica‘ gründet, zur Bedingung für das Weiterleben einer Reihe von Heiligen im Kalender gemacht: ‚Infatti i cristiani del nostro tempo vogliono, ed è giusto, che la loro devozione verso i Santi sia saldamente appoggiata alla verità storica‘. Christophorus ist zusammen mit Heiligen wie Susanna, Trifo, Bacchus und Apuleius, Katharina und Barbara unter diejenigen aufgenommen, ‚che presentano gravi difficoltà storiche‘ und die deshalb aus dem Kalender gestrichen wurden.“
- ↑ Calendarium Romanum ex decreto sacrosancti oecumenici concilii Vaticani II instauratum auctoritate Pauli pp. VI promulgatum. Typis polyglottis Vaticanis, Roma 1969, 131. oldal (Digitalisat): Memoria S. Christophori, anno circiter 1550 in Calendario romano ascripta, Calendariis particularibus relinquitur: quamvis Acta S. Chri- stophori fabulosa sint, antiqua inveniuntur monumenta eius veneratio- nis; attamen cultus huius Sancti non pertinet ad traditionem romanam.
Irodalom
szerkesztés- Szent Kristóf (katoliku.hu)
- Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium 2. Július 1 - november 30.: Július 25.
- Trencsényi-Waldapfel Imre: Christophorus. In: Vallástörténeti tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981; 327-375. o.
