Szentiványi Károly (katona)

Szentiványi Károly (Szentmihály, 1765. – Lipótvár, 1838. augusztus 3.) Császári-királyi ezredes, a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztese. 1814 februárjától a 19. (Hessen-Homrug) gyalogezred parancsnoka. 1819 júliusától Lipótvár erődjének parancsnoka.

Szentiványi Károly
Született	1765 Szentmihály
Meghalt	1838. augusztus 3. (73 évesen) Lipótvár
Nemzetisége	magyar
Fegyvernem	gyalogság
Szolgálati ideje	55 év
Rendfokozata	ezredes
Csatái	napóleoni háborúk
Kitüntetései	Katonai Mária Terézia-rend

Élete és pályafutása

Szentiványi Károly 1765-ben született Szentmihályban, evangélikus nemesi család sarjaként. Katonai szolgálatát 1782-ben, 17 évesen kezdte meg a 39. (Preisach) gyalogezredben. A tűzkeresztségen zászlósi rendfokozatban II. József török elleni háborújában esik át, ahol 1788. szeptember 14-én Slatina mellett lezajlott ütközetben megsebesül, és török hadifogságba kerül. Isztambuli fogsága alatt egy magas állami hivatalt betöltő személy vásárolja meg, mint rabszolgát. A fogságból Lacy tábornok megbízásából 1789-ben, Choiseul-Goussier gróf francia nagykövet váltja meg 370 forint váltságdíj ellenében. Hazatérése után vitéz magatartásáért 1789. február 1-én nemcsak főhadnaggyá léptették elő , hanem II. József azzal is megjutalmazta, hogy visszamenőleg megkapja a zsoldját arra az időre is, amit fogságban töltött. Az első koalíciós háborúban (1792-1797) harcol az itáliai és a németországi hadszíntéren. 1796-ban ezredének gránátos osztályának főhadnagya. 1797. március 4-én századossá léptetik elő. 1798 szeptemberében az újra alakuló magyar lábra állított 48.(Vukassovich) gyalogezredhez került régi ezrede negyedik zászlóaljával. A második koalíciós háború (1799-1801) alatt az itáliai hadszíntéren harcol és az 1799. március 26-án az Etsch (Adige) folyó mentén vívott harcokban megsebesül. A harmadik koalíciós háborúban (1805) ismét Itáliában harcol ezrede gránátos osztályában századosaként, és ismét megsebesül az 1805. október 30-31-én vívott caldieroi csatában, ami után 1805. november. 11-én őrnaggyá léptetik elő. 1808 decemberében áthelyezik a 19. (Alvinczy) gyalogezred kötelékébe, mint másodőrnagy . A békés akklimatizációra új ezrede kötelékében nem jut sok ideje, mivel az 1809-ben kirobbant ötödik koalíciós háborúban, újfent Itáliában harcol. 1809. május 2-án ezrede ezredesi zászlóalját vezeti és sikeresen biztosítja az osztrák hátvéd visszavonulását Vicenza mellett, amiért Frimont tábornok az eseményekről leadott jelentésében is kiemeli. Részt vesz a Piave melletti csatában május 8-án és a június 14-i győri csatában, ahol ismét dicséretben, részesül. 1809. szeptember 15-én első őrnaggyá léptetik elő. 1811-ben ezrede tulajdonosi zászlóaljának parancsnoka lesz. 1812-ben d’Albeck ezredes ezredparancsnok betegsége miatt átveszi az orosz hadszíntérre induló ezrede parancsnokságát. Az augusztus 12-én vívott pudubine-i csatában kilövik alóla a lovát, de személyesen vezeti rohamra ezrede két századát az orosz balszárny ellen, amivel sikeresen eldönti a csatát. Augusztus 16-án Dywin(Dzivin) melletti ütközetben a tulajdonosi zászlóaljat vezetve egy órás küzdelemben nem sikerült felszámolnia egy erdőt védő egyébként túlerőben lévő orosz egységet így az orosz túlerő miatt a hadosztályparancsnok beszüntette a támadást. Még ez év októberében bár létszámfelettiként alezredessé nevezik ki. Az oroszországi hadjárat után 1813 szeptemberében ezredének alezredesi zászlóaljának parancsnoka. Az 1813-as év nagy csatáiból kimarad, mivel zászlóalja a szeptembert a Krakkó mellett található Podgórzében tölti, és csak október közepén indítják útnak a fősereghez. 1814 februárjában ezredessé és ezredének parancsnokává nevezik ki. Ezrede többi zászlóaljához március 14-én csatlakozik a dél-franciaországi Macon mellett. Március 18-án sikeresen foglalja el és tartja az ellenséggel szemben Laye és Longsard falvakat, ezzel is tehermentesíti dandárja bal szárnyát. Március 20-án Lyon mellett ezredének tulajdonosi zászlójának három százada mélyen benyomult Lyon külvárosába, ahol egy erős francia hadoszlopba ütközött, ezáltal a sereg többi részétől való teljes elszakadás fenyegette Szentiványi három százada megmentésére és a francia hadoszlop megállítására személyesen vezette rohamra ezredesi és alezredesi zászlóalját. Az első rohammal sikeresen elérte az elszakadással fenyegetett századait. A harc Lyon külvárosában késő délutánig tartott, mikor a franciák végül visszavonultak. 1814. április 14-én Châtillon-sur-Seineben Ferenc császár királyi leiratban értesíti, hogy elnyerte a Mária Terézia Katonai rend lovagkeresztjét. Szentiványi abban a megtiszteltetésben is részesül, hogy ő adhatja át Ferenc császárnak Lyon város kulcsait a Dijon mellett található táborban. 1815-ben Murat nápolyi király csapatai ellen vezeti ezredét. 1818. március 19-én kamarássá nevezik ki, majd két hónap múlva május végén, nyugdíjazzák. Nyugdíjasként 1819 júliusában kinevezik Lipótvár erődjének parancsnokává. Ezt a posztot 20 évig tölti be, mivel 1838. augusztus 3-án 73 éves korában 55 év katonai szolgálat után gyomorkeményedés (Magenverhärdigung) következtében meghal.

Források

• HIRTENFELD, Jaromír: Der Militär-Maria-Theresia-Orden und seine Mitglieder.Zweite Abtheilung 1805-1850. Wien, 1857.
• MAYER, Ferdinand: Geschichte des k. und k. Infanterie-Regimentes Nr. 39 gegenwärtig Großfürst Alexis von Rußland von seiner Errichtung 1756 bis Ende 1875, Wien, 1875.
• WÜRZBACH, Constans von: Biographisches Lexikon des Kaisertums Österreich Zweiundvierzigster Teil , Wien, 1881.
• HOLD, Alexander: Geschichte des k. k. 48. Linien-Infanterie-Regiments von seiner Errichtung im Jahre 1798 an, Wien, 1875.
• WEISSENBACHER, Victor: Geschichte des k. u. k. Infanterie-Regimentes Nr. 19 Erzherzog Franz Ferdinand von der Errichtung 1734 bis 1896. Wien, 1896.