Szerkesztő:Történelem p/ Christiaan de Wet

Christiaan de Wet
Született	Oranje Szabadállam, Smithfield
Meghalt	1922. február 3. (68 évesen) Dél-afrikai Unió, Dewetsdorp
Nemzetisége	búr
Csatái	Első Soto-háború Harmadik Basuto-hadjárat Első búr háború Második búr háború
Civilben	politikus, képviselő, Oranje Szabadállam elnöke

Christiaan Rudolf de Wet (Smithfield közelében, Oranje Szabadállam, 1854. október 7. - Dewetsdorp közelében, Dél-Afrika, 1922. február 3.) búr tábornok, az első búr háború és a második búr háború idején fontos katonai pozíciókat töltött be, és a csapatok egy jelentős részét ő vezette.

1854. október 7-ben született Smithfield közelében. Lelkes hazafiként fiatalon részt vett a britek elleni első búr háborúban, ahol a Laing’s Nek-i és a Majuba-hegyi csatában kitüntette magát bátorságával és rátermettségével. A háború után a politikába is bekapcsolódott, képviselő lett a Volksraadban. A második búr háborúban tisztként szolgált s jelentősebb erők tartoztak irányítása alá. Részt vett Ladysmith ostromában, a balszerencsésen végződő Paardebergi csatában. Ő maga vívta ki az őt ismertté tevő Korn Spruiti győzelmet. De Wet a gerilla-hadviselés egyik nagy úttörője volt, kiválóan alkalmazta ezt a fajta taktikát. A háború vége felé szomorúan látta, hogy a legtöbb búr parancsnok Európába menekült, feladva ezzel a harcot. Ő azonban kijelentette, hogy amennyiben csapatai vannak, kész folytatni a háborút. Az egyre növekvő veszteségek és a brit koncentrációs táborok hatékonyságának hatására végül azonan de Wet is megadásra kényszerült.

A búr háborúkat követően az idős tábornok a politikai pályán helyezkedett el, és részt vett a búr felkelésben, amit azonban az angol barát kormányerők levertek. A felkelés leverését követően néhány évvel De Wet egészsége rohamosan romlani kezdett. 1922-ben hunyt el, családi birtokán.

Származása és ifjúkora

De Wet 1854-ben született Leuwkopban, Smithfield közelében. Családja dewetsdorpi farmján gyakran segített szüleinek (Jacobus Ignatius de Wet és Aletta Strydom) a gazdaság működtetésében. Mint egy búr farmer gyereke csak formális oktatásban részesült. 19 éves korában feleségül vette Cornelia Margaretha Krugert, akitől néhány év leforgása alatt több mint 16 gyermeke született. Fiatalon de Wet katonai pályafutása már az első Soto-háborúban kezdődött (1860), majd az 1865-ben kirobbant harmadik Basuto-hadjáratban is részt vett. 1877-ben a család a Transvaal Köztársaságba költözött, Vredfort kerületbe, majd onnan Heidelbergbe mentek.

Pályafutása a második búr háború kitöréséig

A magaslaton védekező angol és skót katonák a Majuba-hegyi csatában

1880-ban kitört az angol-búr háború (későbbi nevén az első búr háború). A háborúnak három fő oka volt: az Dél-Afrikából Indiába tartó kereskedelmi utak britek általi ellenőrzése, új arany, ezüst és gyémánt lelőhelyek felfedezése és a sok kitermelhető nyersanyag. A reguláris és jól képzett Brit Hadsereggel szemben a búroknak nem volt semmiféle hadseregük. Ezt kárpótolandó megalapították a nemzetőrséget és ennek lett a tagja az ekkor 27 éves Christiaan de Wet is. Az emberek nagy része általában saját fegyverét vagy vadászpuskáját, és a saját lovát vitte a harcba, egyenruhájuk semleges, khaki színű volt. De Wet a háború sűrűjében találta magát. A transvaali Heidelberg Kommandójában teljesített szolgálatot és nemsokára a kommandó parancsnoka lett. A búrok a gyorsaságuknak és jó taktikájuknak köszönhetően sorra aratták a győzelmeket. A Laing’s Nek-i csatában George Pomeroy Colley vezette angol erők ellen a Piet Joubert tábornok vezette búrok sikerrel küzdöttek és az angolok által indított lovasrohamot is sikeresen visszatudták verni. De Wet a csatában kitüntette magát rendkívüli bátorságával, és hősiességével. Később a háború utolsó jelentős ütközetében is részt vett, amely Majuba-hegyi csata volt. A csatában a Joachim Ferreira vezette 400-500 fős búr sereg felmorzsolta a dombot védelmező 400 főt számláló angol sereget és még parancsnokuk, Sir Pomeroy Colley is életét vesztette, amikor a visszavonulási parancs kiadása közben egy búr mesterlövész lelőtte. A háború a győztes majuba-hegyi csatával végleg eldőlt és a O’Neil Cottage-i béke jóvoltából elismerte Nagy-Britannia s Transvaal Köztársaság részleges függetlenségét.

A család 1882-ben a mezőgazdaságáról ismert Suikerboskop-ba költözött.

1885-ben Christiaan de Wetet beválasztották a népgyűlésbe (Volksraad), ám csak egyetlen ülésen vett részt mert úgy döntött megveszi apja régi farmját, ezért családjával együtt visszaköltöztek Oranje Szabadállamba. 1889-ben őt választották a Felső-Modder folyó vidékének képviselőjének a népgyűlésben, ezen posztot egészen 1898-ig ő birtokolta.

A második búr háború

1899-ben Wet több kortársával együtt ráeszmélt, hogy háború készülődik, ugyanis a britek ismét Dél-Afrika bekebelezésének tervét vették fejükbe. A tábornok egy fehér arab telivért vett magának, akivel később számos csatában vett részt. 1899. szeptemberében Oranje Szabadállam mobilizációs törvénye alapján a britek általi fenyegetettség miatt elrendelték, hogy minden 16 és 60 év közötti életkorú búr férfi álljon készen a bevonulásra és a harcvonalbeli szolgálatra. De Wet és három fia (Kotie, Izak, Christiaan) együtt kapták meg behívóikat, majd mind a négyen mint egyszerű burger (polgár) került Heilbron Kommandóba. Még abban az évben, 1899. október 11-kén ki tört a második angol-búr vagy az elterjedtebb nevén a második búr háború.

A Paardebergi csata

Piet Cronjé tábornok megadja magát a briteknek

De Wet és katonái napkelte előtt nemsokkal éppen pihentek és a lovaikat itatták, amikor vad lövöldözésre és ágyútűzre figyeltek fel Paardeberg irányából. De Wet emberei gyorsan ellátták magukat és a lovaikat, majd erőltetett menetben indultak a csatazaj irányába.

Délután négy órája Paardebergtől hat mérföldnyire jártak, amikor meglátták a Modder folyó jobb partján, a hegytől keletre Piet Cronjé tábornok táborát, amit többszörösen túlerőben levő a brit katonák és ágyúk fogtak teljesen közre. A tábort az angol tüzérség folyamatosan lőtte és fekete füst gomolygott a búrok állásainál. De Wet úgy döntött, hogy Lord Roberts legközelebb lévő hadoszlopaira ront, ezért katonáival közelebb merészkedett. Amikor már körülbelül 1200 vagy 1400 lépésnyire voltak a britektől észrevették, hogy az angolok állásai nagyon jól meg vannak erősítve. Ezt látva de Wet és a vele levő Philip Botha tábornok úgy döntött, hogy de Wet a dombokat fogja lerohanni, míg Botha a közelben levő házakat és egyé épületeket foglalja el. Bár a britek észrevették őket és tüzet nyitottak, a támadás sikeres volt, az angoloknak összesen 60 halottja volt és számtalan sebesültje.

Az állások elfoglalása után a tábornok előrehozatta a mögöttük elmaradó Krupp ágyút és a Maxim-Nordenfeldt géppuskát. Nem tudták azonnal használni őket, mert a talajt meg kellett tisztítani és a várható ágyútűz miatt az éjszaka védműveket is építeniük kellett. Másnap korán reggel a helyükre igazították a lövegeket, majd nem sokkal ezután a az ellenség ágyúi tüzet nyitottak rájuk. A búrok ágyúi viszonozták a tüzet, azonban takarékosan kellett bánniuk a munícióval, mert az ágyúkhoz régen kaptak utánpótlást. De Wetnek sikerült megtisztítania egy utat a britek között, amin Piet Cronjé tábornok embereivel együtt kitudott volna vonulni, viszont a tábort a felszereléssel együtt ott kellett hagyniuk.

A tábor feláldozására Cronjé tábornok azonban egyáltalán nem volt hajlandó. Bár a tábornok nem hagyta el a tábort, néhány búr mégis megtette ezt és csatlakozott de Wethez. A britek de Wet csapatait az nap megkísérelték átkarolni, megkerülő manőverre küldték erős lovas oszlopaikat, nehéz ágyúkkal kiegészítve. De Wet a bekerítést elkerülendő három részre osztotta erőit és sikeres tűzpárbajt vívott a támadó britekkel. Az átkarolás sikertelenségét látva az angolok taktikát változtattak és a szárnyak helyett a búrok középső csapatát támadta meg. Ez sikeres volt és a búrok mindkét középső állását elfoglalták. Azonban de Wet és társai várakozásával ellentétben a britek nem vonultak tovább, sőt, a támadó katonák elmentek.

A britek felismerték hibájukat és február 25-én reggel kilenc órakor nagy erőkkel újra megtámadták a búrokat. De Wet emberei hevesen harcoltak, az ágyúik viszont kifogytak a munícióból. De Wet utasítására gyorsan elszállították az ágyúkat Petrusburg irányába, majd kénytelen volt felismerni, hogy ha nem vonul vissza embereivel, akkor Cronjé mellett őket is bekerítik az angolok. A tábornoknak a heves ellenséges tűz ellenére minimális veszteségekkel sikerült visszavonulnia és ekkor találkozott a Bloemfonteinből erősítésként jövő csapatokkal. De Wet tábornoktársaival tanácskozott, majd egy támadásra szánták el magukat az elhagyott állások visszavételéért, hogy Cronjé tábornoknak még egy utolsó esélye legyen a szökésre. A támadás azonban elbukott és Thewnissen parancsnok száz emberrel a britek fogságába esett. Rudolf de Wet még tett egy utolsó kísérletet a bekerített burgerek kimenekítésére. Sikerült egyik emberének az angol járőrök között bejutnia Cronjé tábornokhoz, ő azonban de Wet tábornok kitörési tervében nem látott semmi jót február 27-én reggel tíz órakor végül Piet Cronjé tábornok megadta magát.

Lord Roberts támadása, a Poplar Grovei és a Driefonteini vereség

Lord Frederick Sleigh Roberts tábornagy

Christiaan de Wet Cronjé tábornok fegyverletétele után még elszántabban akart harcolni, mint valaha. Most, amikor előléptetést is kapott. De Wet tábornokot nevezték ki helyettes-fővezérnek, ami által sok gond szakadt a nyakába. Minden erőfeszítésével azon volt, hogy minél gyorsabban összegyűjtse csapatait Modderrivirpoortnál, pontosabban Poplar Grovenél, ami tíz mérföldnyire keletre esett Paardebegtől.

Az újdonsült fővezér-helyettesnek erre sikerült is elég időt nyernie, mivel február 27. és március 7. között a a frissen győzelmet arató Frederick Roberts tábornagy és vezérkara pihenőt adott a katonáiknak. De Wet üzeneteket váltott a különböző egységekkel, de közben rossz híreket kapott. Ladysmith városát a britek felmentették, március 5-én William Forbes Gatacre tábornok bevette Stromberget és Brabant tábornok csapatai is menekülésre kényszerítették a búr csapatokat.

Március 7-én vonaton látogatóba érkezett a csapatokhoz Paul Kruger elnök, aznap, amikor Lord Roberts támadásba lendült. Az angol tábornok a csapatokat széles sávban rendezte el, tíz mérföldre húzva szét őket a búrokkal szemben, és 12 mérföldes sávban táboroztatta őket a Modder folyó partján. A támadó britek hamarosan elfoglalták Petrusburgot és Kruger elnöknek haladéktalanul el kellett hagynia a csatateret. Ekkor a katonák között eluralkodott a pánik, elevenen élt még a Paardebergi csata emléke. A britek még a lőtávolságot sem érték el, amikor a burgerek fejvesztett menekülésbe kezdtek, elhagyva a jól kiépített lőállásokat. Se de Wet, se a többi tiszt nem volt képes őket megállítani. A britek ezután könnyedén elfoglalták az elhagyott állásokat. Ezen a napon azonban nem folytatták az előrenyomulást, az oranjei és transvaali csapatok szerencséjére.

A búr háború (1900), Richard Caton Woodville angol festő műve

Másnap de Wetnek tiszttársaival együtt irdatlan erőfeszítések által sikerült a menekülő burgerek egy részét megállítaniuk és új állásokat foglaltak el Driefonteinnél. Az új állások elfoglalása után a tábornok gyorsan Bloemfonteinbe ment, hogy a csapatok helyzetéről tanácskozzon, majd visszatért a táborba. A csata tüzérségi támadással indult, majd a brit gyalogság is rohamra indult. Eleinte a búrok keményen tartották magukat, de napnyugta után a katonák csüggedni kezdett. De Wetnek sikerült a katonákba lelket öntenie, ugyanis ha a búrok itt elbuknak, akkor az Oranje Szabadállam fővárosa, Bloemfontein biztosan az ellenség kezére kerül. Azonban a balszárny állásait az azokért felelős parancsnok, Weilbach elhagyta, ezzel vészesen meggyengült az egész védelem. A fővezér-helyettes sehol sem találta a parancsnokot, ezért máshonnan csoportosított át burgereket a balszárnyra. Az a balszárnyra irányított katonák azonban azzal szembesültek, hogy az állásokat már elfoglalták a britek. március 13. reggelén innen, az elfoglalt állásokból zúdítottak a britek pusztító ágyútüzet a búrokra, akik sorra adták fel állásaikat. A katonák közül szinte az összes elhagyta állásait és menekülni kezdett, egyetlen egy puskalövés nélkül. A tisztek nem bírták a menekülőket megállítani és így Lord Roberts csapatai élén egyetlen egy lövés nélkül tudott bevonulni Bloemfonteinbe.

De Wet nagy győzelme: a Sanna's Posti csata

A csata térképe

1900. márciusában hajnali gerillatámadást indítottak az angolok ellen, és de Wet itt szerzett magának kimagasló elismertséget és hírnevet. Az akció a Korn Spruiti csata néven vonult be a történelembe, s a búrok győzelmével végződött.

A Frederiksstadnál elszenvedett kudarc és a Bothaville csata elvesztése

A Heilbron felé vezető úton de Wet megtudta, hogy nincsenek messze tőle a Hattingh tábornok vezette búrok, akik hét mérföldnyire voltak keletre Heilbrontól, Spitskopje mellett. A tábornok örült a régen látott bátor burgereknek, viszont a velük jövő társzekereknek már nem annyira, mivel ezek sok terhet jelentettek a hadműveletek során és roppantul lelassították a vonulást. De Wet tábornoknak csak nagy nehezen sikerült meggyőznie a tiszteket, hogy a szekereket mindenképp tüntessék el a táborból és azt is vonakodva tették meg. A szekerek ügyével együtt parancsba adta, hogy a bethlehemi burgerek, és a harrismithiek a kroonstadtiakkal egyben, Philip Botha vezetése alatt, rombolják le az angolok szállítóvonalait Kroonstad és Zandrivier között. A parancsok kiadását követően a parancsnok még aznap, szeptember 24-én elindult vezérkarával együtt a heilbroni burgerekhez, aki nem rég kezdtek visszatérni az otthonaikból, miután haza engedték őket egy időre. Az ellenséges csapatok egységre bomlottak és a búroknak azonnal fel kellett készülniük vagy egy nagyobb összecsapásra vagy egy esetleges visszavonulásra, ha egy erősebb hadoszloppap találnák szembe magukat. De Wetnek most elég sok embere volt a frissen érkezettekkel együtt és szeptember 25-én parancsot adott búrok egy részének, hogy menjen Kroonstadba, amitől az angolok előőrsei hat mérföldnyire állomásoztak, majd ezt követően levelet küldött Hattingh tábornoknak, amelyben indulásra utasította. Ekkor azonban kénytelen volt megtudni, hogy a társzekerekkel jött búrok kénytelenek voltak tőlük megválni.

A háború után

Christiaan de Wet tábornok (balra) és felesége 1917-ben

1902-ben családjával visszatért Rooiportba, tönkrement farmjára. Felesége a folytonos vándorlás fáradalmait és a félelmet nem bírta ezért még ebben az évben elhagyta a férjét. Az idős tábornok ekkor belekezdett egy könyv írásába visszaemlékezéseiről, amely A három éves háború címmel hatalmas sikert aratott. Többször és több nyelven is kiadták, köztük hollandul, oroszul, németül és angolul (Az angol változatból több részt is kihagytak, főleg azokat a pontokat, ahol a briteket rossz fényben tünteti fel). A könyvben de Wet leírta, hogy milyen taktikák alapján harcoltak csapataival a második búr háborúban, a vele megtörtént eseményeket és a vezetése alatt megvívott ütközeteket.

„A legjobb lóval rendelkező burgherek a szomszédságban található magaslat vagy kopje (kis domb) mögött maradtak. S midőn a közelgő ellenség megpillantott maga előtt 200-300 burghert megállította a menetoszlopot és előrevitte ágyúit. A felállított ágyúkkal ezután lőni kezdte a domboldalt, mely mögött a búrok táboroztak. De mivel embereink nem kívántak az ágyútűz célpontjai lenni, szép csendesen eltűntek szem elöl. Az angolok pedig tovább lőtték a dombot és oldalba támadó csapattestet küldtek ki jobb-és balfelé. Olykor órákba telt, mire meggyőződtek róla, hogy egy fia búr sincs a domb mögött. Az ilyen és ehhez hasonló taktika tette lehetővé, hogy azoknak a burghereimnek is, akiket lovuk állapota gátolt a gyors mozgásban, idejük legyen visszavonulni.

Az ilyen utóvédharcok alkalmával olykor megesett, ha kedvező helyzetben voltunk, hogy tőrbe csaltuk az ellenséget, s azután vagy foglyul ejtettük, vagy arra késztettük őket, hogy lőfegyvereink golyózáporában visszarohanjanak és úgy hozzák előre ágyúikat és fő erőiket... ”

– Christiaan de Wet: A háború három éve (részlet)

Nem hagyott fel a politikával, 1907 és 1910 között de Wet az Oranje-gyarmat mezőgazdasági minisztere volt és az ő kezdeményezésére jött létre az a konvenció (1908-1909), mely alapján megalkották a Dél-Afrikai Unió Alkotmányát. 1914-ben más búr vezetőkkel megalapította a Nemzeti Pártot. Az első világháború kitörésekor ellentétbe került a búr háború másik hősével, a Dél-Afriai Unió akkori elnökével, Louis Bothával, aki az angolokkal való szövetségben hadakat akart küldeni Német Délnyugat-Afrika ellen. Ekkor számos másik búr vezetővel szervezkedése kezdett. De Wet társaival 1914. Szeptember 15-kén felkelést robbantott ki az angol uralom ellen és csatlakozott a Manie Maritz ezredes által megalakított egységes búr Dél-Afrikai Köztársasághoz, amelynek ideiglenes vezetőjévé választották. Azonban a többszörös túlerőben lévő brit és a dél-afrikai kormányzat katonái hamarosan leverték a felkelőket. De Wet eredetileg 800 fős csapatából 300-al átkelt a Kalahári sivatagba, majd hosszú menetelés után elérte Maritz egységeit, de egy hét elteltével visszatért Dél-Afrikába, csak azért, hogy megadja magát a gyarmati haderőnek 1915. február 4-én. Christiaan de Wet tábornok bíróság elé került és börtönbüntetésre ítélték, ahonnan megtört, beteg emberként került ki.

Szabadulását követően visszavonult, és dewetsdorpi farmján élte le utolsó éveit. Felhagyott szinte mindennel, már birtokaival sem foglalkozott annyit mint régen. De Wet egészsége fokozatosan gyengült, és hosszas betegség után, 1922. február 3-án hunyt el farmján életének 68 évében. De Wet állami temetést kapott Bloemfonteinben. Születésének 100. évfordulójára a ugyanebben a városban lovas szobrot emeltek tiszteltére.

Képgaléria

• 
  De Wet tábornok
• 
  De Wet tábornok
• 
  De Wet tábornok
• 
  De Wet tábornok szobra
• 
  De Wet az angol Vanity Fair nevű angol hetilap egy karikatúráján (1902)

Forrás

• sahistory.org.za: Christiaan de Wet életrajza (angol nyelven). (Hozzáférés: 2013. február 5.)
• anglo-boer.co.za: Christiaan de Wet életrajza (angol nyelven). (Hozzáférés: 2013. február 5.)
• Eric Rosenthal: De Wet generális (Hozzáférés ideje: 2013. február 5.) (angolul)
• Sir Arthur Conan Doyle: The Great Boer war (A nagy búr háború), London, Smith, Elder & Co., 1902
• Basil Davidson: Gerillaháborúk Afrikában, Kossuth Könyvkiadó, 1984, ISBN 963-09-2423-4
• Pordány László: A búrok és az apartheid, Antológia Kiadó, 2005, ISBN 963-9354-44-9

Ajánlott irodalom

Szórakoztató irodalom

• Lawrence Penning: The Scout of Christiaan de Wet

Szakirodalom

• J.D. Kestell: Christiaan de Wet - 'n lewensbeskrywing. De Nationale Pers Beperkt. Cape Town 1920.
• B. Olivier: Krygsman Christiaan de Wet - 'n lewensskets van genl. C.R. de Wet. Tafelberg. Johannesburg 1971.
• A.J. Pienaar: Christiaan Roedolf de Wet in die Anglo-Boereoorlog. Unpublished M.A.-thesis, PU for CHE. 1974.
• Eric Rosenthal: General De Wet - A Biography. Simondium. Cape Town 1968. (General De Wet at the Internet Archive)
• Leopold Scholtz: Generaal Christiaan de Wet as veldheer. Protea. Pretoria 2003.
• M.C.E. Van Schoor: Christiaan Rudolph de Wet - Krygsman en volksman. Protea. Pretoria 2007.

{{DEFAULTSORT:De Wet Christiaan}} [[Kategória:Búr katonák]] [[Kategória:1854-ben született személyek]] [[Kategória:1922-ben elhunyt személyek]]