Az idei 2016-es Wikimánia egy mindössze 700 lakosú hegyi faluban került megrendezésre az olasz Alpokban. A rendező az Olasz és a Svájci Wikimédia Egyesület volt, de jelentős támogatást kaptak a Wikimedia Alapítványtól és a helyi szervektől Esinó-Lario önkormányzatától és a Lecco tartománytól. A szervezés minden részletében (utaztatás, szállás, étkezés, programok, szociális programok) tökéletes volt. Miután éveken át szerveztem hasonló mérető (~2000 résztvevő) rendezvényeket csodáltam az olasz szervezők precizitását és nyugalmát. A részvételem költségeit a Wikimédia Alapítvány, az utazási költségeket (repülőjegy, vonatjegy) Wikimédia Magyarország ösztöndíjai fedezték, köszönet érte!

A rendezvény programja szerteágazó volt. Ezt jól mutatja, hogy 3 napon át 6 helyszínen folytak az előadások tréningek és a azonos érdeklődésű Wikipédiákat összefogó csoporttalálkozók (meetup-ok). Magyar részről 5-en vettünk részt az eseményen.

Wikipédia mozgalom

szerkesztés

A konferencia alatt érezni lehetett, hogy maga a mozgalom válságos időket él át. Ezt mutatta, hogy a legsűrűbb programú szekció egyszerre két helyszínen is a kritikus estek (critical issues) címet viselte. Ezt jelezte az is, hogy az alapítvány vezetésében is gyökeres változások történtek a közelmúltban és bár Jimmy Wels igyekezett nagyon optimista hangot megütni, a konferencián bemutatkozó új ügyvezető igazgató Katherine Maher határozott változtatásokról beszélt. Nekem ezzel a megújulással kapcsolatosan vannak kétségeim, mert a megújulással kapcsolatosan a múlti cégek válságmenedzselésére alkalmazott módszereket láttam alkalmazni, munkás életem során végigéltem egy nagy multicégnél egy hasonló menedzsment váltást. De ami egy professzionális alkalmazottakkal dolgozó környezetben sikeres, az nem biztos, hogy az önkéntes munkára alapuló rendszerben is életképes. De legyünk optimisták.

Előadások, tréningek, találkozók

szerkesztés

Az általam látogatott előadásokat, tréningeket és találkozókat illeti 4-et emelek ki.

  • A Kelet-közép európai Wikipédiáknak képviselői kétszer is találkoztak, hogy a különböző programokat értékeljék és újabb programokkal kapcsolatos teendőket megbeszéljék. Program ötlet nagyon sok van. Jó lenne, ha a WME-ben sokkal több ezeknek a programoknak a szervezésében közreműködő önkéntes dolgozna.
  • Wikipédia és a jogról szóló előadásokon sok érdekes információhoz jutottam amit vagy nem tudtam vagy jobban megértettem. Például milyen jogi esetekben illetékes kizárólagosan az egyes országoknak a bírósága, és melyek azok a területek ahol más országok bírósága által hozott döntések is kötelező erejűek. Vagy az elmúlt években hozott Uniós szabályok (Freedom of Panoráma, szerzői jog, Right to be forgotten) milyen változásokat jelentenek a Wikipédia szerkesztésében.
  • Új általánosan elérhető eszközök közül legnagyobb hatással a „Wikmaps Warper” és a „GLAM Wiki toolset” volt ezt szeretném jobban megismerni és bár tudom, hogy a magyar kulturális intézményekkel nagyon nehéz egyezkedni használni is.
  • A Wikipédia mozgalom helyzetével foglalkozó előadások közül különösen érdekes volt a Wikipédia szerkesztők viselkedésével foglalkozó előadás. Ebben az előadásban 2 dimenziós chartokban dolgozta fel egy indiai wikipédista a szerkesztők tevékenységével kapcsolatosan egyébként ismert és feldolgozott adatokat (szerkesztés szám, aktív szerkesztők számának változás stb.) és ez a kétdimenziós megközelítés érdekes összefüggéseket tárt fel. Akit érdekelnek a részletek a következő helyen megtalálja azokat.

Szociális programok

szerkesztés

Az esték szociális programokkal teltek, koncertek, közös tánctanulás stb. Számomra a szociális programból a Ca dell'Alpe hegyi legelőre és az ott található turistaházhoz vezetett esti-éjszakai túra volt. Ennek a képei pedig itt nézhetők meg.