Szerkesztővita:Hkoala/Portál-vázlat
A) Mindenképpen korlátozni kellene.
- A1) Természetesen a téma súlya szerint, azaz a témának olyannak kell lennie, ami egyrészt kellő fontosságú ahhoz, hogy önálló portált kapjon, másrészt elég bő ahhoz, hogy állandó (elvben végtelen) frissítéshez anyagot biztosítson.
- A2) Mineműség: Nem szerencsés, ha a téma reklám- (pl. egy cég) vagy propaganda- (pl. egy párt, politikus) veszélyt hord magában.
- A3) Mindenképpen tartalmi és esztétikai szempontból is „szalonképesnek” kell lennie. Tehát nem néhány egymás hegyére-hátára hányt doboz tele formázatlan szöveggel. Amit tartalmaz az legyen értelmes, informatív és rendezett.
B) A fenti feltételeknek megfelelő portálokat minden további nélkül kitehetjük a kezdőlapra is.
C) A fenti feltételeknek megfelelő portálokat minden további nélkül reklámozhatjuk szócikkek végén.
B&C) Ellenkező esetben a portál létezésének gyakorlatilag semmi értelme nincs, mert nagy valószínűséggel senki nem fog ráakadni, ha nincsenek meg a rámutató hivatkozások, ha tetszik reklámok.
D) Mint már a kocsmafalon is írtam, a fenntartók számát szabályozni teljesen értelmetlennek tartom. Egy ember is fenntarthat egy portált, tizenöt is elhanyagolhatja. A frissítések gyakorisága inkább lehet mérvadó. „Normál” portálok esetében egy hónap lehetne a felső határ, természetesen ha hírportálról van szó, akkor jóval gyakoribb frissítés a kívánatos. – Tomeczek Słucham! 2008. szeptember 14., 11:38 (CEST)
A3) Szerintem legyen megszabva, hogy egy adott portálnak legyen indításkor minimális mennyiségű kiemelt szócikke (szvsz. 5), hogy legyen mégis mit kitenni az ablakba. Üdv– Istvánka posta 2008. szeptember 14., 11:40 (CEST)
Ezt nem támogatom, lengyel témára sem teljesül, mégis van olyan cikk, amit lehet mutatni. Nem feltétlenül kiemelt az a cikk, ami már hasznos. – Tomeczek Słucham! 2008. szeptember 14., 11:48 (CEST)
Szerintem a portálnak nem kell mindig frissülnie. Elvileg lehet jó portált csinálni úgy is, hogy kigyűjtöm a téma összes cikkét, azokat is, amik még nincs megírva. Onnantól nem is kell frissíteni, max néha változtatni a hét cikkét és hasonlókat. Kiemelt cikkek sem kellenek (egy sem). A portál segít egy témát felfedezni, nem pedig a wikipédia legjobb cikkeit gyűjti össze. Persze lehet csinálni kiemelt portált, ahol mondjuk kritérium, hogy 5 kiemelt cikk legyen, de ne essünk túlzásokba. Szerintem portált lehessen indítani simán, úgy mint egy szócikket, ne kelljen megszavaztatni az indulást. – Gondnok vita 2008. szeptember 14., 14:38 (CEST)
Személyi kérdés
szerkesztésÉn bizony azt is szabályoznám, ha már szabályozunk, hogy ki hozhasson létre portált. Olyan szerkesztő kell hozzá, aki itt van egy ideje a wikin, érti a működését, jelentős munkássága van a szócikknévtérben és várhatóan gondozni is fogja majd, vagy talál hozzá mást, aki segít fenntartnai. Ha valaki végignézi Stikalika (vita | közrem. | törölt szerk. | ) tevékenységét (lásd még a WP:FÜ archívumát is), érteni fogja, miért mondom ezt. Bináris ide 2008. szeptember 14., 15:11 (CEST)
- Én még ezt is nehéznek találom szigorítani. Hogyan lehetne előírni, hogy valaki "gondozni is fogja és társakat is talál a fenntartására"? Inkább törölni kell azokat, amelyek egyértelműen nem állják meg a helyüket... – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. szeptember 14., 15:17 (CEST)
Hozzászólás-féle
szerkesztésSok és szerteágazó kérdést tettél fel, sajnos nem tudom átlátni az egészet. Szerintem korlátozni kellene a portálok számát, de itt már meg is akadtam és ellent kell mondjak önmagamnak. Ugyanis ha van X-ország portál, akkor nem lehet megtiltani, hogy legyen Y-ország portál is; ha van Győr, akkor nem tiltható meg Sopron, Kecskemét stb.-portál; ha van Biológia, Fizika, akkor lehet más tudomány is; ha van Gitár-portál, akkor lehet Zongora-portál stb. És így máris létrehozható több száz portál. Tudom, hogy ez nem egy építő jellegű hozzászólás, de most csak ennyire telik.
Szerintem nemcsak új portálok létrehozásáról, hanem a lényegükről, a működ(tet)ésükről is kellene pár-mondatos irányelv. Ha egy portál láthatóan nem frissül – pedig az olvasóknak szánjuk –, akkor szerintem a kezdőlapról el kell távolítani, ez a minimum. Hogy ez kinek lenne a feladata? Talán lehetne egy 3 fős "portál-team": adott elvek alapján az új portálokról ők döntenének és a portálokat is figyelemmel kísérhetnék!? Vadaro vita 2008. szeptember 24., 00:01 (CEST)
Vélemény
szerkesztésSziasztok! Szerintem szükség lenne szűrésre, de ennek a szempontjai csak a minőség és a karbantartás lehetnek.
- A portálok célja az adott téma népszerűsítése, így a téma "fontosságát" megszabni szvsz értelmetlen, főleg hogy ez mindenképpen szubjektív.
- Az aktív fenntartók számát illetően szerintem egy ember bőven elég egy portál fenntartásához, ha rendesen foglalkozik vele. (Nem vitatom, hogy jobb többen csinálni, de ez nem korrelál a minőséggel.)
- Szerintem nem kell kiemelt cikk ahhoz, hogy a portál színvonalas tartalma biztosítható legyen. Mi van akkor, ha van 5 kiemelt cikked? 5 hónapig töltheted vele a hónap szócikkét, aztán kifújt.
Nem árulok zsákbamacskát, a Feröer-portál gazdájaként érzékenyen érint némelyik felvetés. Több mint egy éve csinálom, a havi frissítések mindig pontosak voltak, a tartalom bővül, egyedül a hírekkel kellett leállnom időhiány miatt. Nézzétek meg, és döntsétek el, hogy megüti-e a "szintet"! Üdv, – Antissimo vita 2008. szeptember 27., 16:25 (CEST)
- Húú mik vannak itt! Nem gondoltam volna... Nos szerintem: portál indítást nem kéne korlátozni, de a sablonba berakást mivel túl sok lesz igen. Minimális szavazással, pl. támogatja, ellenzi, többség, min. 3 támogató szavazat az indítón kívül. Talán
- Vagy lehetne egy külön bővített sablon mindegyiknek, ahová egy link vezet a válogatottból.– Beyond silence Üz 2008. szeptember 30., 23:03 (CEST)
minőség és téma szerinti szűrés kell
szerkesztésMinőség és téma szerinti szűrés mindenképpen kellene, különben a portálok egyfajta rajongói oldallá válhatnak, ahol bárki bármiről írhat, amit ő fontosnak tart.
Emiatt szükséges, hogy a portál megvalósítása előtt legyen szavazás arról, hogy az adott témájú portálra szükség van-e.
Kellene konkrét lista arról, hogy miről nem akarunk portált, hogy ezzel megelőzzük az ilyesmivel próbálkozókat. Pl. vállalkozások, termékek, márkák, konkrét személyek iránti rajongók ...
ui. ebben a portál-listában zavaró, hogy az "inaktív" és "a kezdőlapon nem szerepel" portál is dőlt betűs - nem lehet tudni, hogy melyikbe tartozik. misibacsi*üzenet 2008. szeptember 28., 12:34 (CEST)
portál/alportál meg a többiek...
szerkesztésMindenképpen szükséges lenne a portálokat téma szerint csoportosítani (pl. hadtudományi szempontból ott van 1848, 1. és 2. világháború, Napóleon és a többiek). Amennyiben lehetséges műhelyenként 1 portál, témánkénti alportálokkal (ha ez szükséges).
Meg kell nézni, hogy a portálon található információ mennyire követeli meg a folyamatos updatet meglétét (statikus/dinamikus oldal)
Személyi kérdés: Jelen pillanatban lehet tudni, ki felelős az egyes portálokért? A fenntartást mindenképpen nevesíteni kell, nem lehet a "xy műhely", mert sok bába között elvész... (legalább 1 fő kell) Szerintem.