Tóth József (színművész, 1823–1870)

(1823–1870) magyar színész
(Tóth József (színész, 1823) szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. május 17.

Tóth József (Szentes, 1823. július 5.Pest, 1870. március 1.)[1] magyar színész. Tóth Imre színművész édesapja.

Tóth József
Tóth József portréja a Vasárnapi Ujságban
Tóth József portréja a Vasárnapi Ujságban
Született1823. július 5.
Szentes
Elhunyt1870. március 1. (46 évesen)
Pest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
GyermekeiTóth Imre
Foglalkozásaszínész
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
Színészi pályafutása
Tevékenységszínész
A Wikimédia Commons tartalmaz Tóth József témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Édesapja tímármesterként dolgozott. Az elemi iskolát Szentesen végezte, majd Hódmezővásárhelyen és Kecskeméten járt gimnáziumba. Papnak készült, noha édesapja jogászi pályára szánta. Hatodikos gimnazista volt, midőn egyik tanárától a poétikai előmenetelének jutalmaképpen megkapta Voltaire: Tankréd című drámáját. Ennek a drámának döntő szerepe volt abban, hogy az ifjú Tóth József elkötelezze magát a színészmesterség iránt.

1839-ben apjával Pestre utazott, hogy nekikezdhessen jogi tanulmányainak. Az ifjú azonban ideje túlnyomórészét a Nemzeti Színházban töltötte, eleinte mint statiszta dolgozott, később már kisebb szerepeket is adtak neki.

1841-ben már Miskolcon dolgozott, utána tízen éven keresztül vidéken játszott. Fellépett Szatmáron, Kolozsvárott és Győrben.

1846-ban megnősült, feleségül vette egyik pályatársnőjét, Kovácsy Máriát, aki egy tekintélyes pesti ügyvédnek volt a leánya. Házasságukból négy gyermek született, egy leány és három fiú. Egyiküket Jókaiék keresztelték. Egyik fia községi jegyző lett, a másik református lelkész, Imre (1857-1928) nevű fia pedig színész és rendező (1908-tól 1917-ig volt a Nemzeti Színház igazgatója).

Tóth József honvéd önkéntesnek jelentkezett 1848-ban. Kossuthtól parancsot kapott 1849 július-augusztusában állami pénzeknek az aradi várba történő szállítására.

Hamarosan visszatért a színpadra. Önképzéssel foglalkozott, megtanulta a német, a francia és az angol nyelveket. Útjai során ezen népek színjátékait is megismerte. Fordított Shakespeare-drámákat, és saját színműveket is írt.

A Nemzeti Színházban is színpadra lépett 1844-ben, 1845-ben és 1847-ben. 1850-ben kapott végleges szerződést. Petőfivel is ismeretségbe került pesti vendégszereplése során. Mint szerződött tag 1851. április 6-án lépett először fel először a Rab című népszínűben mint Poplavetz, s kezdetben kisebb szerepeket játszott el. Miután Fáncsy Lajos 1854-ben elhunyt, Tóth József vette át a szerepkörét. Míg Fáncsy inkább a megtestesült finomság és elegancia volt, addig mindez Tóth József kemény és szikár egyéniségéből hiányzott. A finomság helyett az erő dominált benne, durva, nyers intrikum jellemezte. Amit a joviális humor terén Szigeti József jelentett, ugyanazt a színvonalat képviselte Tóth József a pedáns komikum terén. Nevezetesebb szerepei voltak e műfajban pl.: Szegfű Tivadar (A mama), Kardos (Régi pénzek), John inas (Angolosan).

Tóth József a magyar színészek közül elsőként tett tanulmányutat Angliában 1856 végétől 1857 elejéig, hogy eredetiben láthassa Shakespeare színműveit. Erről az utazásáról beszámolt a Magyar Sajtó c. lap is. Feltehetően ezen utazás hatására kapott kedvet a III. Richárd címszerepéhez, melyet 1859. október 24-én alakított először a Nemzeti Színházban, s ez a szerep pályája zenitjének is tekinthető. Fontos alakításai voltak még Macbeth, XIV. Lajos, Wolsey bíboros, Cassius és Harpagon is, ezeket kiváló ábrázolóerővel és rendkívüli hatással formálta meg. A színpadi beszéd és mimika mestere volt, de arcjátékával is némán kifejezte mindazt, amit szóval is el kellett mondania. A gúny, a pátosz és a humor is megjelent játékában, egyúttal félelmet és borzadályt is tudott kelteni, s ugyanúgy képes volt megnevettetni a közönséget. Alakításairól korabeli kritikák alapján kitűnik, hogy Tóth József korszakának meghatározó színésze volt.

Az 1860-as évek végén gégesorvadást kapott, az utcán szitaszerű szájkosarat hordott, amivel a por ellen védte légzőszervét. De még betegen is játszott és tanított. Olaszországba utazott levegőkúrára, azonban ez is hasztalannak bizonyult, folyamatosan romlott az állapota, míg végül 47 éves korában elhunyt. Nem a szív és az érzelem, hanem a magasrendű értelem művésze volt. Egressy Gábor után ő számított a magyar színpad legnagyobb gondolkodójának. Ugyan nem rendelkezett kiemelkedő íráskészséggel, gondosan feljegyezte színészi gondolatait és ötleteit. Sírfeliratát még előre elkészítette, erre jegyzetei között bukkantak rá: "Nézzétek! Az álmot játszom".

Sírja a Kerepesi úti temetőben található.

Emlékezete

szerkesztés

Szülőházát 1885-ben emléktáblával jelölték meg. Ugyancsak Szentesen utcát neveztek el róla 1906-ban, 1909 április 12. óta pedig az ő nevét viseli a színház is. 1923-ban Koncz Antal elkészítette mellszobrát, ami a színház bejárata fölötti téglafülkében állt. Az épület átalakítása miatt ideiglenesen a Megyeház udvarán a szabadtéri színpad mellett helyezték el.

Fontosabb szerepei

szerkesztés
  • Az orgazda (népszínmű, bemutató: 1852. augusztus 14., Nemzeti Színház)
  • A jámbor vincellér (népszínmű, bemutató: 1856. szeptember 18., Nemzeti Színház)
  • Ádám apó és leánya (1858?)

Egyéb írása

szerkesztés
  • A magyar színművészet rendszere (Színháztörténeti Értesítő, 1853)

Műfordításai

szerkesztés
  • Shakespeare: III. Richárd király, A veronai két nemes, A makrancos hölgy, A velencei kalmár
  • Barrier: Ha te úgy, én is úgy
  • Laube: Essex gróf
  • Hebbel: Judith és Holofernes
  • Bulwer-Lytton: Richelieu
  • John B. Buckstone: Köszörületlen gyémánt