T–10

A T–10 szovjet nehéz harckocsi, melyet a második világháború után fejlesztettek ki a cseljabinszki 100. sz. kísérleti üzemben (VNII–100) Zsozef Kotyin irányításával. Sorozatgyártása 1954–1966 között folyt. Utolsó példányait 1993-ban vonták ki az Orosz Fegyveres Erők állományából.

T–10
A T–10 Kijevben a Nagy Honvédő Háború Múzeumában kiállítva
Típus	nehéz harckocsi
Fejlesztő ország	Szovjetunió
Harctéri alkalmazás
Szolgálatban	1953–1993
Gyártó	185-ös gyár, 174-es gyár
Háborús részvétel	hatnapos háború
Általános tulajdonságok
Személyzet	4 fő (parancsnok, vezető, irányzó, töltő-kezelő)
Hosszúság	7,41 m löveggel együtt 9,87 m
Szélesség	3,56 m
Magasság	2,43 m
Tömeg	52 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	250 mm
Elsődleges fegyverzet	122 mm-es D25TA harckocsiágyú
Másodlagos fegyverzet	2 db 12,7 mm DSKM nehéz géppuska
Műszaki adatok
Motor	12 hengeres V–2IS dízelmotor
Teljesítmény	522 kW (700 LE)
Felfüggesztés	torziós rugó
Fajlagos teljesítmény	13 KW/t
Hatótávolság	250 km
A Wikimédia Commons tartalmaz T–10 témájú médiaállományokat.

Története

Tervezését 1949-ben kezdték el a VNII–100 tervezőirodában Zsozef Kotyin irányításával Objekt 730 jelzéssel. A fejlesztésben szorosan együttműködtek a Leningrádi Kirov Gyárral (LKZ) és a Cseljabinszki Kirov Gyárral (CSKZ). A fejlesztés alapját az ISZ–4-es és az ISZ–7-es harckocsikkal szerzett tapasztalatok adták. A harckocsi kezdetben az ISZ–8 típusjelzést kapta. Először a teljes méretű, fából készült makettjét építették meg, majd elkészítették az első prototípust, mellyel a gyári teszteket végezték. Ez után döntés született egy 10 darabos kísérleti sorozat megépítéséről. Ezekkel Kubinkán végezték el az állami vizsgákat. Az állami bizottság ennek eredményei alapján 1950-ben javasolta a sorozatgyártás elkezdését, de jelentős módosításokkal. A harckocsin olyan jelentős változtatásokat végeztek, hogy végül új típusjelzést, az ISZ–10-t kapta. Sztálin 1953-as halála miatt megváltozott politikai helyzetben a Sztálin nevéből képzett ISZ típusjelzés helyett T–10-re nevezték át. 1953. december 15-én rendszeresítették a Szovjet Hadseregben. A T–10-esekel a nehézharckocsi-hadosztályokat szerelték fel. Mindegyik ilyen hadosztály két nehézharckocsi-ezreddel és egy közepesharckocsi-ezreddel rendelkezett. Az 1950-es és 1960-as években a Németországi Szovjet Hadseregcsoport 13-as és 25-ös nehézharckocsi-gárdahadosztálya is T–10-esekkel volt felfegyverezve.

Közvetlen elődje, az ISZ–3 közötti különbségek a nagyobb torony, hosszabb test, új füstelszívó, erősebb dízelmotor, hat pár futógörgő helyett hét, nagyobb lőszerjavadalmazás.

A sorozatgyártás 1954-ben kezdődött meg és 1966-ban fejeződött be. 1953–1962 között Cseljabinszkban, 1957–1966 között Leningrádban gyártották. A pontos gyártási darabszám nem ismert, a források legalább 2500-ra teszik az elkészült T–10-esek számát.

A Szovjetunió felbomlása után a harckocsik Oroszországhoz kerültek, ahol 1993-ban kivonták őket a szolgálatból.

Harci alkalmazás

A T–10-est Szíria és Egyiptom használta a jom kippuri háborúban, kevés sikerrel, ahol az lett volna a feladatuk, hogy támogassák a közepes T–54, T–55 és T–62-es harckocsikat.

Változatok

• T-10-(1952) alapváltozat
• T-10A-(1956)
• T-10B-(1957)
• T-10M-(1957) infravörös éjjellátó berendezés, ABC-védelem, hosszabb M-62-T2 L/43 löveg,
• T-10M-(1963)T-10M rendelkezik OPVT mély mocsári légzőcsővel
• T-10M-(1967) APDS és HEAT lőszerrel ellátott változat

Rendszeresítők

• Oroszország:450 db (1993-ban kivonva)
• Szovjetunió:450 db (továbbadta Oroszországnak)
• Egyiptom
• Szíria
• Lengyelország

Források

• M. Barjatyinszkij, M. Kolomijec, A. Koscsavcov: Szovetszkije tyazsolije poszlevojennije tanki, Bronyekollekcija, 1996/3., pp. 22–28.
• A T–10 a Russzkaja Szila oldalán (oroszul)