Tardos Júlia

(1946–2024) magyar újságíró, rádiós és televíziós szerkesztő-riporter, műsorvezető, tanár
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. december 9.

Tardos Júlia névvariáns: Tardos Julianna (Budapest, 1946. június 18.2024. november 12.) magyar újságíró, rádiós és televíziós szerkesztő-riporter, műsorvezető, tanár.

Tardos Júlia
Született1946. június 18.[1]
Budapest
Elhunyt2024. november 12. (78 évesen)[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszerkesztő
riporter
újságíró
tanár
IskoláiApáczai Csere János Gimnázium (1964)
ELTE TTK (1970)
Politikai Főiskola (1981)
KitüntetéseiSzocialista Kultúráért (1978)[3]

Életpályája

szerkesztés

Az Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett 1964-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán matematika szakon diplomázott 1970-ben. A Politikai Főiskolán nemzetközi politika szakon szerezte második diplomáját 1981-ben.

1970-től dolgozott a Magyar Rádiónál, kezdetben riporterként, majd szerkesztő-műsorvezetőként is. Tudósítóként, a belpolitikai események mellett csaknem másfél évtizedig rendszeresen tudósított Romániából, valamint hazai vonatkozású politikai, gazdasági illetve kulturális eseményekről. Tizennégy éven át a Kossuth Rádió Reggeli Krónika című műsorának szerkesztő-műsorvezetőjeként ébresztette az országot.

1985-től a Magyar Televízió Híradójánál szerkesztőségvezetőként dolgozott, a riporterek főnöke volt, emellett egyéni tudósítói munkáját a korábbi profillal folytatta. Később a Falutévé című műsoraiban elsőként készített sorozatot az Európai Unióról, az uniós belépéssel a magyar mezőgazdaságra váró helyzetről. A tévésorozatra alapozva rovatot gondozott a Magyar Mezőgazdaság című szaklapban, amelynek állandó külső munkatársaként több mint ezer szakcikket publikált.

Kommunikációs tanácsadóként Faluvégi Lajos felkérésére az Országos Tervhivatal elnökének titkárságán dolgozott, kialakítva a sajtó és az addig zárt hivatal rendszeres kapcsolatát. A későbbiekben az itt megszerzett tapasztalatok alapján rendszeresen felkérték nagyvállalatok (pl. 1992-től a Dunaferr[4]) tanácsadójának. Ezt a tevékenységet azóta is – saját céget alapítva – folytatta, a cég megbízói között kiemelten nagy hazai tulajdonú vállalkozások is szerepeltek.

1996-tól a Magyar Szocialista Párt sajtófőnökeként dolgozott, majd a Magyar Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja volt. Részt vett a Marton Frigyes alapította Rádió 11[5] (az első magyar magánrádió) kiépítésében, a Rádió Bridge hírszolgálatának megszervezője volt, folyamatosan oktatott a Komlósi Oktatási Stúdióban (KOS), különböző kommunikációs tréningeken tanított, főként válságkommunikációt.

Rádiós munkáiból

szerkesztés
  • Reggeli krónika (Magyar Rádió, Kossuth adó 1971–1985) – műsorvezető, szerkesztő
  • Atlasz (külpolitikai magazin) (Rádió Bridge)

Televíziós munkáiból

szerkesztés

Publikációiból

szerkesztés
  • Magyar Mezőgazdaság (Agrárgazdasági hetilap)
  • Kertészet és Szőlészet
  • Magyar Sajtó
  • Népszabadság

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Szocialista kultúráért (1978)