Tarkan török énekes lemezei, kislemezei és egyéb hangkiadványai.

Tarkan-diszkográfia
Kiadványok
Stúdióalbumok
12
Válogatásalbumok
1
Középlemezek
1

Eladási adatok

szerkesztés

Tarkan albumeladásait összesen 15 millió darabra becsülik, rendszerint milliós nagyságrendben kelnek el albumai. Összehasonlításképpen: az aranylemezhez szükséges eladott lemezek száma Törökországban 100 000. Az énekes első albuma, a Yine Sensiz 700 000, az A-Acayipsin 2,5 millió, az Ölürüm Sana 4,5 millió (ebből Törökországban 3,5 millió), a Karma másfél millió, a Dudu pedig 1 millió példányban fogyott el.[1] A török sajtó szerint az eladás csökkenésének az oka az, hogy 1999 után Tarkan abbahagyta az együttműködést Sezen Aksuval, akinek legnagyobb slágereit köszönhette. Mások szerint a csökkenésnek sokkal prózaibb oka van: az illegális mp3 letöltés megjelenése.[2] Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a Come Closer albumot hónapokkal a megjelenés előtt egy török internetes kalóz feltöltötte különböző illegális mp3-as honlapokra, ahonnan több ezren töltötték le. Nem sokkal később a művész ügyvédei eljárást kezdeményeztek egy bodrumi DJ ellen, aki az illegálisan letöltött dalokat a diszkójában játszotta.[3] Tarkan Metamorfoz című albumából a kiadás utáni héten 300 000 példány fogyott el.[4]

Kiadványok

szerkesztés

Törökország

szerkesztés
Év Cím Eladási adatok
1992 Yine Sensiz


(Újra nélküled)

TR: 750 000
1993 Yine Sensiz


(Extended Mix)

1994 A-Acayipsin


(Olyan különös vagy)

TR: 2 millió

Európa: 750 000

1997 Ölürüm Sana


(Meghalnék érted)

TR: 4,5 millió

2. legtöbbet eladott album Törökországban[5]

2001 Karma TR: 2 millió

6. legtöbbet eladott album Törökországban[6]

2003 Dudu (középlemez)


(Asszony)

TR: 2,5 millió / Oroszország: 1 millió

Legtöbbet eladott album 2003-ban (Törökországban)
Legtöbbet eladott külföldi album (Oroszországban) 2003-ban

2006 Come Closer
2007 Metamorfoz
(Metamorfózis)
TR: 300 000[4]
2008 Metamorfoz Remixes
2010 Adımı Kalbine Yaz
Írd a nevem a szívedbe
355 000[7]
2016 Ahde Vefa TR: 240 000[8][9]
2017 10 TR: 350 000[10]
2024 Kuantum 51

Kislemezek

szerkesztés
Év Cím
2001 Kuzu Kuzu (Mint egy bárány)
2001 Hüp Remix 8 (Hüüüp)
2005 Bounce
2006 Start the Fire

Promóciós kislemezek

szerkesztés

Ezeket a kislemezeket valamilyen kampányreklám céljából adták ki.[11]

Év Cím Tudnivalók Eladási adatok
2001 Hüp Remix 4 (Hüp) Pepsi kampány; önmagában nem volt kapható.
2002 Özgürlük İçimizde


(A Szabadság bennünk van)

A Turkcell telefontársaság reklámkampányának része volt.
2002 Bir Oluruz Yolunda (Együtt veled) A török labdarúgó-válogatott indulója volt a 2002-es világbajnokságon.
2005 Ayrılık Zor (Nehéz az elválás) Az Avea telefontársaság reklámkampányának dala volt. 460 000

Legtöbbet eladott kislemez Törökországban 2005-ben.[12]

2008 Uyan (Ébredj!) A Doğa Derneği természetvédő civil szervezet részére készült.
Év Cím Tudnivalók
1998 Herkules Tarkan énekelte a Disney-stúdió által készített rajzfilm Go the Distance (törökül: Yolundayım) című dalát és szinkronizálta a felnőtt Herkulest.

Közreműködések

szerkesztés
Év Cím Tudnivalók
1998 Müzeyyen Senar ile Bir Ömre Bedel (Egy élet műve Müzeyyen Senar-ral) Előadó: Müzeyyen Senar
Műfaj: Török klasszikus zene
2003 Türkü Söylemek Lazım (Népdalt kell énekelni) Előadó: Pınar Sağ
Műfaj: Török népzene
2004 Yan Yana Fotoğraf Çektirelim (Fényképezkedjünk) Előadó: Nazan Öncel
Műfaj: Török popzene
2006 Gülümse Kaderine (Nevess a sorsodra) Előadó: Kibariye
Műfaj: Roma zene, Arabesque
2012 Aşk Gitti Bizden (Elhagyott minket a szerelem) Előadó: Ozan Çolakoğlu
Műfaj: Török popzene

Nemzetközi megjelenések

szerkesztés
Év Cím
1999 Tarkan
2006 Come Closer

Kislemezek

szerkesztés
Év Cím
1999 Şımarık (Elkényeztetett)
1999 Şıkıdım (Rázd)
1999 Bu Gece


(Ma éjjel)

2006 Bounce
2006 Start the Fire

Promociós kislemezek

szerkesztés

12-inch Club Promo-hanglemezek

Ezek a bakelitlemezek speciálisan klubok számára készültek.

Év Cím Tudnivalók
1998 Şımarık 5 dal
1999 Şımarık (12-inch), Ned Devine Remix
1999 Şımarık (12-inch), Şınan Mix
1999 Bu Gece (Tonight) (12-inch), DJ Tomcraft Remix
2006 Bounce (12-inch) Fekete kiadás
2006 Bounce (12-inch), Fehér kiadás
2006 Start the Fire (12-inch), Mousse T Remix (limitált széria)
2006 Start the Fire (12-inch), Bugati Remix

Belső promóciós lemezek.[11]

Év Cím Tudnivalók
1995 Hepsi Senin Mi + Kış Güneşi/Bekle (3 dal) A kiadó németországi promócióhoz adta ki a lemezt 1995-ben.
Év Cím Dal(ok)
1998 Beau Travail Şımarık
2000 Geboren in Absurdistan Şımarık
2002 XX/XY Şımarık
2005 Mr Socrates Archiválva 2007. május 7-i dátummal a Wayback Machine-ben Ölürüm Sana
2006 Bazi nagy török lagzi
Meine verrückte türkische Hochzeit
Válogatott dalok
  1. Bebekler büyüdü paraya yürüdü - Millyiet
  2. Sezen'e döndü - Sabah Gazetesi
  3. Tarkan cephesinde son durum – Tolga Akyildiz – Hürriyet
  4. a b Hürriyet jelentése. [2008. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 3.)
  5. Tarkan Translations
  6. Ibid
  7. Habershow. [2011. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 21.)
  8. Samsun Demir Twitter status. Twitter. (Hozzáférés: 2017. június 14.)
  9. Samsun Demir Twitter status. Twitter. (Hozzáférés: 2017. június 14.)
  10. Tarkan kazanç rekoru kırdı (török nyelven). Birgün. (Hozzáférés: 2024. június 3.)
  11. a b Tarkan's promotional releases
  12. Michael Show. [2007. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. november 3.)

További információk

szerkesztés