Tejoltó galaj

növényfaj
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. április 13.

A tejoltó galaj vagy tejoltófű (Galium verum) a tárnicsvirágúak rendjébe, ezen belül a buzérfélék családjába tartozó növényfaj. További népies nevei: Szent Antal virága, Szent Iván virága, Szent János virága, kásafű, tejzsugorító fű, Szent Iván seprűje.

Tejoltó galaj
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Asteridae
Csoport: Euasterids I
Rend: Tárnicsvirágúak (Gentianales)
Család: Buzérfélék (Rubiaceae)
Nemzetség: Galaj (Galium)
Faj: G. verum
Tudományos név
Galium verum
L.
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Tejoltó galaj témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tejoltó galaj témájú médiaállományokat és Tejoltó galaj témájú kategóriát.

Elterjedése, élőhelye

szerkesztés

Száraz réteken, útszéleken, cserjésekben, mezőkön, legelőkön, homokdűnéken élő évelő növény. Előfordul csaknem egész Európában, Észak-Amerikában, valamint Ázsia egyes részein is.[1] Magyarországon többek közt a Gödöllői-dombság területén él.[2]

Megjelenése, jellemzői

szerkesztés

Szára 15–100 cm magasra is megnőhet, egyenes, elágazó, négybordás, 2–3 mm vastag, merev és gyéren szőrös. Levelei keskenyszálasak, tűszerűek, 3–4 cm hosszúak, 8-12 tagú örvökben nőnek, sötétzöld színűek, fonákjuk fehéres. Virágai aprók, sárgák négytagú tölcséres pártájuk van, szirmaik csúcsosak, bugós virágzatot alkotnak.

Felhasználása

szerkesztés

Korábban sajtok festésére használták, sárgafesték-tartalma miatt. Sajtkészítésnél oltóenzimként, mert olyan enzimet tartalmaz, ami a tejet megalvasztja.[3]

Hatóanyagai

szerkesztés

Drogja (Galii veri herba) galiozin glikozida, rubiadid aszperulozid, cseranyag, illóolaj, tejoltó enzim, sárga festék, növényi sav tartalmú.

Vélelmezett gyógyhatásai

szerkesztés

A föld feletti részeket gyűjtötték virágzáskor. Teáját továbbá vese, epe, máj és légzőszervi megbetegedések ellen is alkalmazzák. Ajánlották a pajzsmirigy betegségeire is.[4] A pajzsmirigy betegségei esetében belsőleg és külsőleg is ajánlották a használatát.

Legújabb kutatások szerint, a tejoltó galaj iridoid-glikozidokat és antrakinonokat (pl. alizarin) tartalmaz, emiatt a teljes növény fogyasztása tilos, szerepel az OGYÉI tiltólistáján is.[5]

  • Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények, Medicina könyvkiadó, Budapest 1987.
  • Pamela Forey és Cecilia Fitzsimons: Vadvirágok, Budapest 1993
  • Dr Heinrich Neuthaler: Das Krauterbuch /Gyógynövénykönyv/ 1959
  1. Rudi Beiser: Teák gyógynövényekből és gyümölcsökből. Gyűjtés, elkészítés és fogyasztás. Budapest, Sziget Könyvkiadó, 2013, 64. oldal. ISBN 978-615-5178-07-8
  2. Florisztikai adatok a Gˆdˆllıi-dombs·g ter¸letÈrıl I.. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 20.)
  3. Rudi Beiser: Teák gyógynövényekből és gyümölcsökből. Gyűjtés, elkészítés és fogyasztás. Budapest, Sziget Könyvkiadó, 2013, 65. oldal. ISBN 978-615-5178-07-8
  4. Közönséges galaj gyógynövény pajzsmirigyproblémákra? – Németh Imréné Éva fitoterapeuta tanácsát idézi Dr. Sebő Zsuzsanna a Webbeteg.hu egészségügyi portálon. Ugyanezt állítja dr. Csókáné Török Orsolya, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutája is.
  5. Az OGYÉI Tudományos Tanácsadó Testülete által élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növények