A lapnak nincs ellenőrzött változata, lehet, hogy még egyáltalán nem ellenőrizte senki a minőségét.

Turi Péter (Budapest, 1999. december 8. –) magyar színész.

Turi Péter
Krasznai János felvétele
Krasznai János felvétele
Született1999. december 8.
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem


Életpálya

szerkesztés

1999-ben született Budapesten, a XVIII. kerületben. 2019-ben érettségizett a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium dráma tagozatán. 2019-2024 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés-színész hallgatója[1]. Novák Eszter és Selmeczi György voltak osztályvezető tanárai. Gyakorlati éveit a Vígszínházban (A Pál utcai fiúk, Pinokkió, 80 nap alatt a Föld körül)[2], illetve a Szegedi Nemzeti Színházban (Szerelmes Shakespeare) töltötte.[3] 2023-ban mutatták be a Velencei Filmfesztiválon az Árni című nagyjátékfilmet (rendező: Vermes Dorka, kreatív producer: Tarr Béla), amelynek a főszereplője volt.[4] Ugyan ebben az évben az Edinburgh Fringe Festival keretein belül alkalma volt Fischer Dániel angol nyelvű musicalében játszani.[5] 2024-től, a diploma megszerzése után, a Szegedi Nemzeti Színház társulatához szerződött.[6] 2025-ben, volt egyetemi osztálytársaival megalapították a SICC Production nevű társulatot.[7]

Színházi szerepei

szerkesztés
  • Szerelmes Shakespeare (Sam, Julia, Nol)
  • Iván, a rettentő (Gömböc, a kutya, Íródeák)
  • A kaukázusi krétakör (Második orvos, Áruló katona, Istállófiú, Háziszolga, Fafej, Zosszo, Juszuf, Első katona, Vádlott orvos, Második ügyvéd)
  • A dzsungel könyve (Csil)[9]

SICC Production

szerkesztés
  • Cseh Tamás - Bereményi Géza: Frontátvonulás (Halmos, Hurkos)[10]
  • William Shakespeare - Nagy Feró: Hamlet (Hamlet)[11]

Magyar Képzőművészeti Egyetem

szerkesztés
  • Illyés Gyula - Regős Simon: Puszták népe - A társadalmi szorongásról (Szüle, Tehén)[12]

Film- és sorozatszerepei

szerkesztés
  • Ari Aster: Midsommar (Harga)[13]
  • Farkas Marcell: Szeurum (Péter)[14]
  • Bagossy Júlia: Öcsi (Öcsi)[15]
  • Klopfstein-László Bálint: Not My Skin (Alex)[16]
  • Bille August: Kysset (Soldier)[17]
  • Magács László: Shakespeare 37[18]
  • Farkas Marcell: Sárkánykor (Kalauz)[19]
  • Vermes Dorka: Árni (Árni)[20]
  • Annabel Jankel: Desperate Journeys (Cook)[21]
  1. Turi Péter (magyar nyelven). SZFE. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  2. Vígszínház: Turi Péter m.v. :: Vígszínház (magyar nyelven). www.vigszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  3. Turi Péter (magyar nyelven). Szegedi Nemzeti Színház, 2023. augusztus 21. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  4. (2023. január 29.) „Árni” (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2025. január 29.) 
  5. Summers, Freddie: Edinburgh Review: Living with Skeletons at Gilded Balloon Patter Hoose (brit angol nyelven). Theatre Weekly, 2023. augusztus 11. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  6. Turi Péter (magyar nyelven). Szegedi Nemzeti Színház, 2023. augusztus 21. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  7. Papageno: Új színházi műhely alakult az Akvárium Klubban (magyar nyelven). Papageno, 2024. december 6. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  8. Vígszínház: Turi Péter m.v. :: Vígszínház (magyar nyelven). www.vigszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  9. Turi Péter (magyar nyelven). Szegedi Nemzeti Színház, 2023. augusztus 21. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  10. admin: Frontátvonulás - Közös előadást készítettek az SZFE végzett zenés színművész hallgatói (magyar nyelven). Színház.online, 2024. október 12. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  11. Sicc Production - Nagy Feró Hamlet • Akvárium (hu-HU nyelven). Akvárium. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  12. Puszták népe (magyar nyelven). PORT.hu. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  13. (2019. július 3.) „Midsommar”. (Hozzáférés: 2025. január 29.) 
  14. Szeurum”. (Hozzáférés: 2025. január 29.) 
  15. Öcsi (hu-HU nyelven). CineFest. (Hozzáférés: 2025. január 29.)
  16. (2022. július 22.) „Not My Skin”. (Hozzáférés: 2025. január 29.) 
  17. (2023. február 23.) „Kysset”. (Hozzáférés: 2025. január 29.) 
  18. (2021. április 16.) „Shakespeare 37”. (Hozzáférés: 2025. január 29.) 
  19. Szupernap: Sárkánykor · Film. Hozzáférés: 2025. január 29.  
  20. (2024. február 8.) „Árni”. (Hozzáférés: 2025. január 29.) 
  21. Desperate Journey”. (Hozzáférés: 2025. január 29.) 
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/wiki/Turi_Péter