VI. Ióannész bizánci császár

VI. Ióannész Kantakuzénosz, magyarosan VI. János (görögül: Ἰωάννης ΣΤʹ Καντακουζηνός), (1292 – 1383. június 15.) bizánci társcsászár 1347-től 1354-ig. Emellett teológiai és történelmi művek írójaként is ismert.

VI. Ióannész
Bizánci császár
Uralkodási ideje
1341. október 26./1347. február 8. – 1354. december 10.
Koronázása	1. 1346. május 21. Drinápoly 2. 1347. május 21. Konstantinápoly (a vejével együtt)
Elődje	önmaga mint régens
Utódja	V. Ióannész
Bizánci Birodalom régense
Uralkodási ideje
1341. június 15. – 1341. október 26.
Elődje	III. Andronikosz
Utódja	önmaga mint társ(ellen)császár
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Kantakuzénosz-család
Született	1292 Konstantinápoly
Elhunyt	1383. június 15. (91 évesen) Misztrász, Peloponnészosz
Nyughelye	Misztrász
Édesapja	Michael Kantakouzenos
Édesanyja	Theodora Palaiologina Kantakouzene
Házastársa	Iréne
Gyermekei	Mátyás Mánuel Mária Theodora Helena Andronikosz
A Wikimédia Commons tartalmaz VI. Ióannész témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A hatalom megragadása

Ióannész Kantakuzénosz anyai ágon rokona volt a Palaiologoszoknak, és 1328-ban III. Andronikosz teljhatalmú irányítójává tette a birodalom ügyeinek. Amikor a császár meghalt, őt lett az alig kilencéves trónörökös, V. Ióannész régense. Ilyen minőségében erős ellenzéke akadt, mire elmenekült, császárrá kiáltotta ki magát VI. Ióannész néven és polgárháborút kezdett, melyet végül ő nyert meg az Oszmán Birodalom segítségével. Ekkor bevonulhatott Konstantinápolyba, és a törvényes uralkodót háttérbe szorítva egymaga kormányozta a Bizánci Birodalmat.

VI. Ióannész uralma és bukása

Ebben az időben az amúgy is gyenge lábakon álló birodalmat minden irányból támadás érte: a szerbekkel és a genovaiakkal folyt csatározás. Ez utóbbiaknak kolóniája volt Galatában, és pénzügyeik szorosan összefonódtak a bizánci udvaréival. A másik oldalon pedig ott volt a kockázatos szövetség a törökökkel, akik egyébként a Ióannészok uralma vége felé (1354-ben) szereztek állandó területet Európában: Gallipolit.

A császár a belső gondokat előszeretettel oldotta meg idegenek alkalmazásával, zsoldot azonban képtelen volt fizetni, így hadereje saját városait fosztogatta, hogy megélhessen. Emellett jelentős terheket is rótt alattvalóira, akik az eleve népszerű Palaiologosz Ióannész mellett foglaltak állást, és zökkenőmentessé tették annak hét évnyi háttérbe vonultság után bekövetkező hatalomátvételét.

Utóélete

Ióannészt kolostorba záratták, ahol felvette a Joazáf Khrisztodulosz nevet. Fiai temették el a Peloponnészoszi-félszigeten, Misztrában.

Írói munkássága

Ióannész íróként is jelentős teljesítményt hagyott hátraː több műben védelmezte Palamasz Szent Gergely nézeteit, és nagyszabású hitvédelmi művet írt az iszlám ellen. Emellett készített egy krónikát is, amely az 1320 és 1356 közötti időszakot foglalja össze, és voltaképpen történelmi műnek álcázott önigazolás. A mű nemcsak közel került az emlékirat műfajához, de Ióannész egyenesen a krónika főhősévé emelkedik. A hagyományos objektivitás látszatát mindössze már csak az őrzi, hogy a császár egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról. A mű egységét a főhős, szerkezetét Ióannész sorsának négy szakasza teremti megː barátsága Andronikosz trónörökössel; a közügyek irányítása III. Andronikosz császársága idején; – mint állítja – akaratnélküli császársága, és küzdelme ellenségeivel; és végül győzelme, majd – mivel elvesztette reménységét, hogy a bizánciakat jobb útra térítheti – lemondása a trónról. A kompozíció szinte drámai, jellemző a fokozás, csúcspont, és végül a tragikus bukás. Ióannész erősen idealizált képet fest magáról, bár távol áll tőle a naiv öndicséret. Nem tagadja vereségeit, kudarcait, és leírja az ellene emelt vádakat (hálátlan, a trónra tör, megszegi a szavát) – de sorban megcáfolja azokat. Ellenfeleit ugyanakkor árnyaltan jellemzi, nem törekszik az egyoldalúan negatív bemutatásra. A nyelv szándékos egyszerűsége, természetessége jól szolgálja írói célját, hogy meggyőzze olvasóit igazáról. A történeti kritika megállapítása, hogy a műnek minden részlete igaz – az összkép mégis hamis. Ezzel együtt Ióannész krónikája a bizánci történetírás egyik legegyénibb és leghatásosabb alkotásának tekinthető.

Források

• Kapitánffy István – Caruha Vangelió – Szabó Kálmán: A bizánci és az újgörög irodalom története, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-282-093-2, 450 p

Kapcsolódó szócikkek

• Bizánci irodalom
• Patrologia Graeca

Előző uralkodó:
V. Ióannész

Bizánci császár
1347 – 1354
társcsászár V. Ióannész mellett

Következő uralkodó:
V. Ióannész