VIII. Benedek pápa

VIII. Benedek (Róma, 980 körül – Róma, 1024. április 9.) volt a történelem folyamán a 145. pápa. Trónra lépését sokan ellenezték, és ezért sokak vére folyt el mire Benedek elfoglalhatta szent hivatalát. Ő volt az első a tusculumi grófi családból, akit egyházfővé szenteltek fel. Noha laikus volt, és erőszakkal emelkedett a legfőbb keresztény hatalomba, Benedek erős és jóságos uralkodónak bizonyult.

VIII. Benedek pápa
a katolikus egyház vezetője
Eredeti neve	Theophylactus
Született	980 körül Róma
Megválasztása	1012. május 13.
Beiktatása	1012. május 18.
Pontifikátusának vége	1024. április 9.
Elhunyt	1024. április 9. (kb. 45 évesen) Róma
Előző pápa Következő pápa IV. Szergiusz XIX. János
A Wikimédia Commons tartalmaz VIII. Benedek pápa témájú médiaállományokat.

Élete

Eredetileg II. Theophülaktosz néven látta meg a napvilágot a valaha nagy befolyással rendelkező dél-itáliai Tusculum grófi családjában. Gergely, tusculumi gróf és Mária gyermeke volt, a későbbi XIX. János pápa testvére. A gazdag nemesi udvarban nevelkedett, kiváló ismereteket szerzett a politika, hadviselés és egyéb tudományok terén is. Hívőnek nevelték, de sosem akart a papi pályára lépni. III. Ottó német-római császár halála óta Rómát a Crescenti család uralta. Azonban a zsarnoki uralkodók hatalma egyre gyengébb lett, és sok nemes számára egyre terhesebb is. Végül IV. Szergiusz pápa halála után 1012-ben a tusculumi grófok vezetésével lázadás tört ki a Crescentiek ellen, amely leginkább a pápaválasztásban mutatkozott meg. A grófok a zsinatnál elérték, hogy az II. Theophülaktoszt válassza meg Szent Péter utódjának. A Crescenti-párt hívei azonnal ellenpápát állítottak VI. Gergely személyében. A harcok még javában folytak, amikor 1012. május 18-án Theophülaktosz fejére helyezték a pápai tiarát, és az ifjú gróf felvette a Benedek uralkodói nevet.

De a városban egyre nagyobb erővel támadt Benedekre a VI. Gergely és a Crescenti család vezette párt. Ezért az új egyházfőnek hamarosan el kellett hagynia az örök várost. Benedek jó politikai érzékkel volt megáldva, ezért azonnal Aachenbe utazott, II. Henrik, német-római király udvarába. Érvelésével és legimitásának igazolásával Benedeknek sikerült meggyőznie az uralkodót, hogy segítsen neki visszatérni a Szentszékre. Henrik a császári korona fejében sereget gyűjtött maga köré, és megindult Róma felé. 1013 végén a sereg elérte a város falait, és az elűzött pápa vezetésével végleg kisöpörték a Crescenti családot Róma falai közül.

A kiváló hadvezérként visszatért Benedek 1014. február 14-én császárrá koronázta Henriket, és örök szövetséget kötött vele. Még abban az évben megszilárdította a hatalmát Rómában, amely a grófi család befolyásával sikerült, és zsinatot hívott össze a városban. Ezen állást foglalt a szimónia ellen és támogatta a papi fegyelem erősítését valamint a clunyi apátság reformjait.

VIII. Benedek

Benedek ugyan nem volt sosem felszentelve, politikai érzékének köszönhetően mindig tudta, hogy mi a helyes. Kortársai inkább hadvezérként, államférfiként tekintettek rá mintsem egyházfőként. Nem is csoda, hiszen Benedek nemcsak Rómát szelídítette meg, hanem egész Itáliában békét teremtetett. Pontifikátusa alatt a félsziget déli partjain új pogány nép szállt partra, a normannok. Eközben Szardínia szigetét elfoglalták a szaracénok, és onnan közvetlen veszélyt jelentettek egész Itália nyugati partjára. Benedek nem habozott sokáig, szövetséget kötött a normannokkal, akiknek a keresztség felvételéért cserébe letelepedést és békét ígért, és az egyesült pápai és normann flotta kiűzte a szaracénokat a közeli szigetről.
A keleti egyházzal vitába került, és mivel a bizánciak ellenében szüksége volt a császár támogatására, székesegyházzá szentelte fel a Henrik szívügyének számító bambergi templomot 1020-ban. Ezután ellátogatott a fuldai kolostorba, majd itt fogadta II. Henrik kartáját, amelyben az uralkodó elismerte Nagy Károly és Nagy Ottó adományait az egyháznak. 1022-ben újra zsinatot hívott össze, ezúttal Paviában. Ekkor megerősítette a római gyűlés határozatait, és ismét lépéseket tett a szimónia felszámolása és a cölibátus betartatása felé. Ennek aztán szöges ellentéteként hamarosan elismerte Gauzlin, II. (Kegyes) Róbert, francia király testvérének kinevezését bizonyos egyházi posztokra. Benedek ezt azért engedte meg, mert Gauzlin-t személyesen ismerte, és tudta hogy jóságos vezető lesz belőle, és az uralkodó is feltétlen ragaszkodott a kinevezés pápai elismeréséhez, és az egyházfő nem akart ujjat húzni a nagyhatalmú uralkodóval. Benedek volt az első pápa aki a dokumentációk alapján kihirdette Isten békéjét, azaz a treuga Deit. Közreműködését kérték a gradói és aquileiai pátriárkák közötti végeláthatatlan elsőbbségi vita elsimításában. A jogokat Benedeknek sem sikerült egyértelműen meghatároznia. 1022-ben fogadta a Rómába zarándokolt Canterbury érseket, Ethelnotht, akivel átbeszélték a távoli egyház helyzetét, majd Benedek palliumot adományozott az érseknek.

A középkor egyik legnagyobb hatású egyházfője volt, akinek végre sikerült uralkodnia Róma felett, és külföldön is tisztelték személyét és hivatalát. Kicsivel több, mint tizenkét évnyi pontifikátusa után, 1024. április 9-én halt meg.

Művei

• Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 6.)

Előző pápa:
IV. Szergiusz

Római pápa
1012 – 1024

Következő pápa:
XIX. János