Veress Sándor (zeneszerző)

Veress Sándor (Kolozsvár, 1907. február 1. – Bern, 1992. március 4.) zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus és népzenekutató, Bartók és Kodály szellemi örököse. Veress Ferenc református lelkész dédunokája.

Veress Sándor
Életrajzi adatok
Született	1907. február 1. Kolozsvár
Elhunyt	1992. március 4. (85 évesen) Bern
Szülei	Méhely Mária Veress Endre
Iskolái	Országos Magyar Királyi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (–1934)
Pályafutás
Műfajok	opera szimfónia
Hangszer	zongora
Díjak	Kossuth-díj (1949)
Tevékenység	zeneszerző, zenepedagógus, népzenekutató
A Wikimédia Commons tartalmaz Veress Sándor témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája

Szüleivel 1917-ben költözött Kolozsvárról Budapestre. 1923 és 1927 között Kodály Zoltán tanítványa volt a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés főtanszakán. 1927-től 1933-ig a zongora főtanszakon tanult Hegyi Emánuelnél, majd Bartók Bélánál.

Már tanulmányai alatt, 1927 és 1934 között, népdalkutatóként dolgozott a Néprajzi Múzeumban Lajtha László mellett, és 1930-ban népdalgyűjtő úton is részt vett Moldvában, ahol mintegy 150 népdalt rögzített fonográfra. A moldvai népdalgyűjtő út eredményeinek hatására Bartók 1934-től népzenei asszisztensként alkalmazta a rendszerezési munkálatok segítésére a Magyar Tudományos Akadémián. 1937-ben a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma által szervezett dudari falukutató tábor résztvevőjeként dudari népdalokat gyűjtött. Bartók Béla 1940-es emigrálása után Kodály Zoltán munkatársaként dolgozott. Kodály zeneakadémiáról történt távozása után, 1943-tól Veress vette át a zeneszerzés főtanszak vezetését. 1945-től – Kodállyal együtt – a Magyar Művészeti Tanács zenei testületének tagja volt. A főiskolán tanítványai között volt ebben az időszakban többek között Ligeti György és Kurtág György is.

Az 1948–1949-es kommunista fordulat után, 42 évesen elhagyta Magyarországot, és emiatt a számára 1949-ben – Kodály Zoltán után másodikként – megítélt Kossuth-díját sem vehette át. Svájcban, Bernben telepedett le. 1950-től a berni konzervatóriumban oktatott zeneszerzést és zeneelméletet, majd 1968–1977 között a berni egyetem zenetudományi tanszékén tanított. A berni konzervatóriumban a Kodály által kidolgozott zenepedagógiai módszer svájci bevezetésével is próbálkozott. A berni egyetemen ismét foglalkozott a népzene elméleti kérdéseivel. Itteni munkássága alatt Heinz Holliger, Heinz Marti, Jürg Wittenbach is a tanítványa volt. Az 1960-as években többször hívták vendégprofesszornak Ausztráliába és az Amerikai Egyesült Államokba. 1992-ben hunyt el Bernben.

Zeneszerzőként 1933-ban mutatkozott be Budapesten, és ezt követően külföldön, például IGNM-fesztiválokon (1935, 1937) is sikerrel szerepeltek művei. Tóth Aladár már 1937-ben elismeréssel írt róla: „Igaz művész szólal meg…, akinek magasabb ideáljai vannak, aki a muzsikától komolyan vár és követel valamit saját lelke és embertársai számára…, aki a zene hangjaival tisztázni akar és tisztázni is tud valamit… a kavargó élet káoszából”. Zeneszerzői munkássága népzenei ihletettségű, de már korai periódusában is törekedett az új nyugat-európai stílusáramlatok megismerésére, és tapasztalatainak felhasználására. Ezért – a második világháború előtt – több tanulmányúton is járt Európában, többek között Londonban, Berlinben, Amszterdamban, Rómában. Első alkotó periódusára a magyar népzene határozott jelenléte volt jellemző (I. vonósnégyes, 1931; Erdélyi kantáta, 1935). Emellett alkalmazta a kontrapunktikus szerkesztésmódot is (Hegedűverseny, 1939; I. szimfónia, 1940). Magyarországi alkotó korszakának jelentős művei a Térszili Katicza című táncjáték (1943) és a Sancti Agustini Psalmus, Szent Ágoston szövegére írt zsoltár (1944). Alkotásai nyomán Veress itthon már a legreményteljesebb magyar zeneszerzőnek tartották, és Bartók 1945-ben bekövetkezett halála után – mások mellett – őt is felkérték gyászzene írására. Ekkor született a Threnos című kompozíciója. Svájci munkássága alatt jelent meg műveiben először a tizenkét fokú szerkesztési technika, saját stílusához, egyéni hangjához igazítva (Vonóstrió, 1954). Műfaji sokoldalúsága megmaradt, kamaraműveket, zenekari és versenyműveket komponált. Az 1960-as évek elejétől művészetében a magyar és európai zenei hagyományokat igyekezett összecsatolni.

Veress Sándor a Bartókot és Kodályt követő magyar zeneszerző-nemzedék széles látókörű, nemzetközileg is elismert képviselőjének számít, noha Magyarországon viszonylagosan kevéssé ismert. Emlékének ápolására Ujfalussy József vezetésével 1996-ban megalakult a Veress Sándor Társaság, amely koncertekkel, kiadványokkal igyekszik a zeneszerzőt megismertetni a hazai közvéleménnyel, és Veress Sándor-díjat alapítottak művei kiemelkedő megszólaltatói számára.

Műveiből

• Balettek
  • A csodafurulya (1937)
  • Térszili Katicza (1943)
• Zenekari művek
  • Divertimento (1937)
  • A csodafurulya – balettszvit (1937)
  • Musica ungaresca (1938)
  • 1. szimfónia (1940)
  • Quattro Danze Transilvane (1944–1949)
  • Threnos – in memoriam Bartók Béla (1945)
  • Respublica nyitány (1948)
  • Sonata per orchestra (1953)
  • 2. szimfónia, „Minneapolitana” (1953)
  • Expovare (1964)
• Versenyművek
  • Hegedűverseny (1939, 1948)
  • Nógrádi verbunkos – hegedűre és zenekarra (1940)
  • Hommage à Paul Klee – két zongorára és vonószenekarra (1951)
  • Concerto zongorára, vonósokra és ütőhangszerekre (1952)
  • Nógrádi verbunkos brácsára és vonósokra (1956)
  • Passacaglia concertante oboára és vonószenekarra (1961)
  • Klarinétverseny (1982)
  • Concertotilinkó (Fuvolaverseny) (1991)
• Kamarazenei művek
  • Szonatina hegedűre és csellóra (1928)
  • Zongoraszonáta (1929)
  • Két vonósnégyes (1931, 1937)
  • Szonatina gyermekeknek I–II. (1932)
  • Szonatina kezdő zongorázóknak (1933)
  • Szonatina oboára, klarinétra és fagottra (1933)
  • Tizenöt kis zongoradarab (1935)
  • Hat csárdás (1938)
  • Nógrádi verbunkos – hegedűre és zongorára (1940)
  • Öt zongoradarab (~1950)
  • Vonóstrió (1954)
  • Musica concertante 12 vonósra (1966)
  • Diptych – fúvósötösre (1968)
  • Klarinéttrió (1972)
  • Barytontrió (1985)
  • Geschichten und Märchen (1988)
• Vokális művek
  • Gyermekkar és három kánon (1929)
  • Karácsonyi kantáta (1934)
  • Tizennégy férfikar magyar népi dallamokra (1934)
  • Erdélyi kantáta – vegyeskar (1935)
  • Rábaközi nóták – tenor, bariton, basszus (1940)
  • Sancti Augustini Psalmus (1944)
  • Három dal József Attila verseire – mezzoszoprán, zongora (1945)
  • Roedd gan mair un oenig dof – két szoprán, alt, két tenor, basszus (1961)
  • Óda Európához. Köszöntés Illyés Gyulának, Európából (1962)
  • Elégia – baritonra, hárfára és vonósokra, Walther von der Vogelweide szövegére (1964)
  • Songs of the Seasons – hét madrigál Christopher Brennan költeményeire (1967)
  • Das Glasklängespiel – kórusra és zenekarra, Hermann Hesse szövegére (1978)
• Filmzene
  • Talpalatnyi föld (1948)

Könyvek

• Moldvai gyűjtés; gyűjt., lejegyezte Veress Sándor, szerk. Berlász Melinda, Szalay Olga; Múzsák, Bp., 1989 (Magyar népköltési gyűjtemény)
• Aufsätze, Vorträge, Briefe; szerk. Andreas Traub; Wolke, Hofheim, 1998

Források

• Veress Sándor-emlékhonlap
• BMC – Veress Sándor
• fidelio BMC – Veress Sándor
• musicianswho.hu – Emlékezés Veress Sándorra

További információk

• LFZE – Berlász Melinda: Veress Sándor
• Bartók Rádió mr3 – Kerékfy Márton: Veress Sándor: Passacaglia concertante (1961) Archiválva 2020. november 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Berlász Melinda–Demény János–Terényi Ede: Veress Sándor. Tanulmányok; Zeneműkiadó, Bp., 1982
• Sándor Veress. Festschrift zum 80. Geburtstag; szerk. Andreas Traub; Haseloff, Berlin, 1986 (Wissenschaftspublikation Musikwissenschaft)
• Veress Sándor. Tanulmányok, cikkek, beszédek; szerk. Csicsery-Rónay István; Occidental Press, Bp., 2007 (Csillagos órák, sorsfordító magyarok)
• Centre and periphery, roots and exile, Interpreting the music of István Anhalt, György Kurtág, and Sándor Veress; szerk. Friedemann Sallis, Robin Elliott, Kenneth DeLong; Wilfrid Laurier University Press, Waterloo, 2012