Whitney Houston-diszkográfia

diszkográfia
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. június 29.


Ez a szócikk az amerikai énekesnő Whitney Houston (19632012) diszkográfiája, mely 7 stúdióalbumból, 6 válogatásalbumból, 2 filmzene albumból, 5 box szettből, 6 középlemezből, és 57 kislemezből áll. Houston 1985-ben kiadta Whitney Houston című debütáló albumát, mely 14 hétig volt a Billboard 200-as albumlista élén. Az albumot a RIAA 13-szoros platina, és gyémánt tanúsítvánnyal díjazta, melyből több mint 22 millió példányt értékesítettek.[1] Az albumról kimásolt kislemezek közül négy Top 5-ös slágerlistás helyezés volt, melyből három a Billboard Hot 100-as lista 1. helyezettje volt.[2] 1987-ben megjelent Houston 2. stúdióalbuma a Whitney, mely a Billboard 200-as lista élén debütált, és négy 1. helyezést elért kislemezt másoltak ki az albumról: Az I Wanna Dance with Somebody (Who Loves Me), Didn't We Almost Have It All, So Emotional, és a Where Do Broken Hearts Do címűeket, mely utóbbi hét egymást követő héten át volt No1 helyezés.[3] Az albumot a RIAA gyémánt tanúsítvánnyal jutalmazta, és számos országban listaelső volt a slágerlistákon. Világszerte több mint 20 millió példányt adtak el. Houston harmadik I'm Your Baby Tonight (1990) című albuma a Billboard 200-as listán a 3. helyezést érte el, és két első helyezett kislemezt eredményezett. Az I'm Your Baby Tonight című dal, valamint az All the Man That I Need című kislemezből összesen 10 millió példány kelt el. 1991 februárjában megjelent a The Star-Spangled Banner című dal, mely a Super Bowl XXV alkalmából került kiadásra, mely mint egy nemzeti himnusz helyezés volt a Billboard Hot 100-as listán.[4]

Whitney Houston-diszkográfia
Kiadványok
Stúdióalbumok
7
Válogatásalbumok
7
Filmzenealbumok
3
Középlemezek
6
Kislemezek
54
B-oldalas dalok
3
DVD-k
5
Videóklipek
56

A Több mint testőr című filmzenei albumot 1992 novemberében jelentették meg, melyen más művészek dalai is megtalálhatóak, azonban a Billboard Houston albumának tekinti azt. Az album 20 egymást követő héten keresztül a Billboard 200-as lista élén állt, és a Nielsen SoundScan szerint a korszak leghosszabb slágerlistás albuma.[5] Az album 18-szoros platina tanúsítvánnyal rendelkezik az Egyesült Államokban, és világszerte is 45 millió példányt értékesítettek az albumból. Ez lett a legkelendőbb album, és bestseller is. Az album vezető kislemeze az I Will Always Love You a Billboard Hot 100 slágerlista élén volt 14 héten keresztül, melyet a RIAA 6-szoros platina helyezéssel jutalmazta, és mely szinte minden országban a slágerlisták élén volt. Világszerte 20 millió példányban kelt el, így minden idők legnépszerűbb kislemezévé vált.[6] Houston három dalt írt, melyből az Exhale (Shoop Shoop) a 11. No1. slágere volt az 1995 novemberében megjelent Waiting to Exhale című filmzene albumról. 1996. novemberében megjelent a The Preacher's Wife című filmzene album, mely 3-szoros platina helyezést ért el, és ez lett minden idők legnagyobb eladású gospel albuma.[7] 1998-ban Houston megjelentette 5. stúdióalbumát nyolc év után, a My Love Is Your Love című, mely csupán a 13. helyig jutott a Billboard 200-as listán, messze a legalacsonyabb helyezést elérve stúdióalbumai között. A kezdeti gyenge eladások ellenére az album multi platina státuszt ért el a maga 10 millió példányszámú eladásával. Világszerte 4-szeres platina tanúsítványt kapott az Egyesült Államokban. 1998 végétől 2000 elejéig az albumról öt kislemezt másoltak ki: When You Believe mely egy duett Mariah Careyvel, valamint a Heartbreak Hotel, It's Not Right, but It's Okay, My Love Is Your Love, és a I Learned from the Best című dalokat.[8]

Houston 2000-ben megjelentette gyűjteményes albumát, a Whitney: The Greatest Hits című lemezt, mely májusban jelent meg. A dupla lemezt a RIAA 2002-ben 3-szoros platinum helyezéssel jutalmazta, mely ötszörös platina díjat nyert. Az Egyesült Államokban az albumból 2,6 millió darabot értékesítettek. Az Egyesült Királyság album listáján is első helyezett volt az album, a maga 1,66 millió példányos értékesítésével. Az album a világ számos pontján is Top 10-es helyezést ért el, több mint 10 millió példányt értékesítve világszerte. 2002 decemberében a Just Whitney című album az Arista kiadóval meghosszabbított szerződés eredménye, mely 2001-ben 100 millió dolláros bevételt eredményezett..[9] Az album nem kapott multi platina státuszt, csupán platinával díjazták az Egyesült Államokban, és ezidáig ez lett a legkevésbé fogyó albuma. 2003 novemberében megjelent az One Wish: The Holiday Album, majd 2009 szeptemberében Houston visszatért a Billboard 200-as lista élére az I Look to You című albumával, mely a 4. első helyezést elért stúdióalbuma volt, mely nem filmzene album volt, az 1987-es "Whitney" albuma óta. A lemez több európai ország slágerlistájának élén volt, és a RIAA platina tanúsítvánnyal díjazta. Albumai: a Whitney, Whitney, a Több mint testőr című filmzene album, valamint válogatásalbuma, a Whitney: The Greatest Hits a RIAA szerint a 100 legjobban értékesített albumok közé tartoznak.[10]

A RIAA szerint Houston a 20.század legkeresettebb női R&B előadó művésze,[11] és az Egyesült Államok negyedik legkelendőbb női művésze 57 millió eladott hanghordozóval.[12] Ezen túlmenően a RIAA digitális tanúsítási programjának 2004-es elindításáig 16,5 millió fizikai kislemezt adott el, többet mint a történelemben bármelyik női szólóénekes.[13] A hivatalos Egyesült Királyság Charts Company szerint 2012. októberében Houston a 4. helyen áll a tíz legnagyobb női művész között, a 8,5 millió kislemez eladásával.[14][15] Whitney a pop zene egyik legnépszerűbb zenei művésze, becslések szerint 170-200 millió lemezt értékesített világszerte.[16][17]

Stúdióalbumok

szerkesztés
Cím Album megjelenés Legjobb slágerlistás helyezés Díjak, jelölések Eladások
US
[18]
US R&B
[19]
AUS
[20]
AUT
[21]
CAN
[22]
FRA
[23]
GER
[24]
NLD
[25]
SWE
[26]
SWI
[27]
UK
[28]
Whitney Houston 1 1 1 9 1 13 2 5 1 2 2
  • Világszerte: 22,000,000[38]
  • US: 14,200,000
  • FRA: 114,000[39]
Whitney
  • Megjelent: 1987. június 2.
  • Label: Arista
  • Formátum: CDLPMC
1 2 1 1 1 6 1 1 1 1 1
  • Világszerte: 20,000,000[42]
  • US: 10,700,000[43]
  • FRA: 300,000[39]
  • UK: 2,237,603[44]
I'm Your Baby Tonight
  • Megjelent: 1990. november 4.
  • Label: Arista
  • Formátum: CDLPMC
3 1 10 2 12 9 3 4 3 2 4
  • Világszerte: 10,000,000[46]
  • US: 4,000,000[43]
  • FRA: 445,300[39]
My Love Is Your Love
  • Megjelent: 1998. november 17.
  • Label: Arista
  • Formátum: CDLPMC
13 7 42 1 13 2 2 1 7 1 4
  • Világszerte: 10,000,000[48]
  • US: 4,000,000[43]
  • FRA: 672,200[39]
  • GER: 670,000[49]
Just Whitney 9 3 33 85 25 16 70 10 76
One Wish: The Holiday Album 49 14
I Look to You 1 1 16 3 1 3 1 1 2 1 3
  • Világszerte: 2,500,000[52]
  • US: 1,500,000[43]
  • FRA: 50,000[39]
"—" nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.

Filmzenei albumok

szerkesztés
Cím Album megjelenés Legjobb slágerlistás helyezés Díjak, jelölések Eladások
US
[18]
US R&B
[19]
AUS
[20]
AUT
[21]
CAN
[22]
FRA
[23]
GER
[24]
NLD
[25]
SWE
[26]
SWI
[27]
UK
[28]
The Bodyguard
  • Megjelent: 1992. november 17.
  • Label: Arista
  • Formátum: CDLPMC
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
  • US: 18× Platina (Gyémánt)[29]
  • AUS: 5× Platina[30]
  • AUT: 4× Platina[31]
  • CAN: Gyémánt[32]
  • FRA: Gyémánt[33]
  • GER: 3× Platina[34]
  • JAP: 2× Million[45]
  • NLD: Platina[35]
  • SWE: Platina[40]
  • SWI: 5× Platina[41]
  • UK: 7× Platina[37]
  • Világszerte: 45,000,000[53]
  • US: 13,450,000[54]
  • AUS: 346,000[55]
  • FRA: 1,385,300[39]
  • GER: 1,700,000[49]
  • JAP: 2,800,030
  • SWE: 343,000[55]
  • UK: 2,138,030[44]
The Preacher's Wife
  • Megjelent: 1996. november 27.
  • Label: Arista
  • Formátum: CDMC
3 1 34 8 2 9 1 1 1 3
  • Világszerte: 6,000,000[56]
  • US: 2,491,000[43]

Válogatásalbumok

szerkesztés
Cím Album megjelenés Legjobb slágerlistás helyezések Díjak, jelölések Eladások
US
[18]
US R&B
[19]
AUS
[57]
AUT
[21]
CAN
[22]
[58]
FRA
[23]
[59]
GER
[24]
NLD
[25]
SWE
[26]
SWI
[27]
UK
[28]
Whitney: The Greatest Hits
  • Megjelent: 2000. május 16.
  • Label: Arista
  • Formátum: CDMC
2 3 3 3 4 9 2 2 4 2 1
  • Világszerte: 16,000,000[60]
  • FRA: 406,200[39]
Love, Whitney
  • Megjelent: 2001. november 20.
  • Label: Arista
  • Formátum: CD
42 167 24 12 37 22
  • BRA: Arany[61]
  • JAP: Arany
Artist Collection: Whitney
Houston
The Ultimate Collection 3 1 15 52 3 10 5 3
The Essential Whitney Houston 7 26 3 51 20 15 7
I Will Always Love You: The
Best of Whitney Houston
14 2 74 99 61 87 29
"—" Nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.

Élő albumok

szerkesztés
Cím Album megjelenés Legjobb slágerlistsás helyezés Díjak, jelölések
US
[18]
US R&B
[19]
AUS
[20]
AUT
[21]
CAN
[22]
FRA
[23]
GER
[24]
NLD
[25]
SWE
[26]
SWI
[27]
UK
[28]
Whitney Houston Live: Her Greatest Performances 19 1 123 63 66
"—" Nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.

Újra kiadások

szerkesztés
Cín Album megjelenés Legjobb slágerlistás helyezés Díjak, jelölések
US
[18]
US R&B
[19]
AUS
[20]
AUT
[21]
CAN
[22]
FRA
[23]
GER
[24]
NLD
[25]
SWE
[26]
SWI
[27]
UK
[28]
I Wish You Love: More from The Bodyguard 165 63
"—" Nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.

Box szettek

szerkesztés
Cím Album megjelenés Note(s)
Whitney: The Unreleased Mixes
  • A limitált 4 vinylt tartalmazó készlet, mely a "Whitney: The Greatest Hits" amerikai kiadásán található, válogatott remixek 8 teljes verzióját tartalmazza.
  • 2006 nyarán digitálisan jelent meg: Dance Vault Mixes: The Unreleased Mixes (Special Collector's Box Set).[62]
Love Whitney
  • Megjelent: 2001. december 4.
  • Label: BMG Taiwan / Arista (#74321-91027-
    2)
  • Formátum: CD
  • A Tajvanban megjelent limitált box set tartalmazza a Love, Whitney albumot, egy 16 dalból álló CD gyűjteményt, egy 40 oldalas színes diszkográfiát, és egy dalszövegkönyvet egy 6" x 5" képes dobozba csomagolva.
The Collection: Whitney Houston
  • A Box szett az alábbi három stúdióalbumot tartalmazza: Whitney Houston, Whitney és My Love Is Your Love.[63]
The Collection
  • Megjelent: 2010. április 19.
  • Label: Sony Music / Arista
  • Formátum: 5CD
  • A csak az Egyesült Királyságban megjelent kollekció 5 Egyesült Királyság-beli legkelendőbb albumot tartalmaz. Whitney Houston, Whitney, I'm Your Baby Tonight, The Bodyguard Soundtrack and My Love Is Your Love.
  • Minden lemezt képeslap stílusú mini-LP-re hasonlít, mely egy egyedi dobozba van csomagolva.
  • A box szettet később más országokban is kiadták, és 2012. februárjában lett slágerlistás helyezés. Ireland (No. 48),[64] Spain (No. 70),[65] and Sweden (No. 32).[66]
Triple Feature
  • A box szett három stúdióalbumot tartalmaz: I'm Your Baby Tonight, My Love Is Your Love és a Just Whitney.
  • A box szett a 74. helyen debütált a Billboard R&B/Hip-Hop Albums listán, 2012. március 3-án, és a következő héten a 13. helyre került.[67][68] Also, it entered the Billboard 200 chart at No. 73, the issue date of March 10, 2012.[18] On the March 17 issue, reached a new peak of No. 5 and No. 21 on both charts, respectively.[18][19]
Two Original Albums: My Love Is Your Love / I Look to You
  • Megjelent: 2011. szeptember 16.
  • Label: Sony Music
  • Formátum: 2CD
  • A Box szett két stúdióalbumot tartalmaz: My Love Is your Love, and I Look to You.
  • Ez a második kiadása a Whitney Houston's albumnak, a Sony kiadó "Two Original Albums" sorozat részeként.
Cím EP megjelenés Note(s)
Whitney Dancin' Special
  • Megjelent: 1986. november 1.
  • Label: Arista (CD: #A28D-1 / LP: #20RS-69)
  • Formátum: LPCD
  • Csak Japánban jelent meg, mely az alábbi remixeket tartalmazza: "How Will I Know" (Dance Remix), "You Give Good Love" (Extended Version), "Thinking About You" (Extended Dance Version), "Someone for Me" (Remix), "Thinking About You" (Dub Version) and "How Will I Know" (Instrumental Version).[69]
Exhale
  • Megjelent: 1995. november 6.
  • Label: Arista
  • Formátum: LPCD
  • 5 számos mini album az alábbi dalokkal: "Exhale (Shoop Shoop)", "Dancin' On the Smooth Edge", "Moment of Truth", "Do You Hear What I Hear", and "It Isn't, It Wasn't, It Ain't Ever Gonna Be" (Duet With Aretha Franklin). Egyben az Exhale (Shoop Shoop) című dal egyetlen kiadása is.
You Are Loved
  • Megjelent: 1999. január 17.
  • Label: Arista (#14540-2)
  • Formátum: CD
  • Amerikai limitált kiadású 6 számos lemeze, nagy target logóval a CD hátulján. Az alábbi dalokkal: "You Were Loved", "Saving All My Love for You", "I Wanna Dance with Somebody (Who Loves Me)", "Run to You", "All the Man That I Need", and "Why Does It Hurt So Bad", which was available exclusively at Target
I Didn't Know My Own Strength:
The Remixes
  • Egy 5 dalból álló digitális remix kollekció Peter Rauhofer két verziójával és három Daddy's Groove Magic Island remix-szel..[70]
The Remixes
  • Összesen 8 remixet tartalmaz az alábbi összeállítás. Ezek közül: I Look to You album: two remix versions of "Million Dollar Bill", two of "I Didn't Know My Own Strength", and four of "I Look to You".[71]
I Look to You: The Remixes
  • A digitális EP 12 remix verziót tartalmaz, úgy mint az "I Look to You", hat remixet Johnny Vicious készített, hármat pedig Christian Dio és Giuseppe D. közösen.[72]
Million Dollar Bill: The Remixes
  1. Gleiberman, Owen. „Tribeca Film Review: ‘Clive Davis: The Soundtrack of Our Lives’”, [[Variety (magazin)|]], 2017. április 19. (Hozzáférés: 2017. október 10.) 
  2. Grein, Paul (1986. december 27.). „1986 Overview: Charts”. Billboard 98 (52), Y-4. o. ISSN 0006-2510. (Hozzáférés: 2012. január 7.) 
  3. Waldron, Clarence (1990. november 5.). „Whitney Houston Talks About Her Long-Awaited Album 'I'm Your Baby Tonight'”. Jet 79 (4), 35. o. ISSN 0021-5996. (Hozzáférés: 2012. január 7.) 
  4. DeKnock, Jan. „Gloria Estefan Returns to the Light”, Chicago Tribune , 1991. március 29. (Hozzáférés: 2012. január 5.) 
  5. Jenison, David. „Mariah Carey Can't Stop Taylor Swift”, E!, NBCUniversal, 2009. január 28. (Hozzáférés: 2012. január 7.) 
  6. Telford, Shawn. „Behind the glitter and glitz, the real Dolly Parton shines”, Seattle Post-Intelligencer , 2008. augusztus 10. (Hozzáférés: 2012. január 10.) 
  7. (1999. szeptember 1.) „Whitney on Tour with New Style, New Attitude”. Ebony 54 (11), 152. o. ISSN 0012-9011. (Hozzáférés: 2012. január 12.) 
  8. Whitney Houston: Biography. (Hozzáférés: 2016. január 2.)
  9. Mitchell, Gail (2002. december 14.). „Arista Aims New Houston Album at 'Core Urban' Fans”. Billboard 114 (51), 1. o. ISSN 0006-2510. (Hozzáférés: 2011. december 19.) 
  10. RIAA: Top 100 Certified Albums. RIAA. (Hozzáférés: 2012. augusztus 6.)
  11. The American Recording Industry Announces its Artists of the Century. Recording Industry Association of America, 1999. november 10. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 23.)
  12. Top Selling Artists. Recording Industry Association of America. [2012. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 7.)
  13. Flatow, Joel: Whitney Soars in Our Hearts. RIAA, 2012. február 13. (Hozzáférés: 2012. február 24.)
  14. Whitney Houston to perform on The X Factor. ITV. ITV plc, 2009. október 9. (Hozzáférés: 2012. január 31.)[halott link]
  15. Lane, Dan: The Official Top 10 biggest selling female singles artists of all time revealed!. The Official UK Charts Company, 2012. október 27. (Hozzáférés: 2012. november 14.)
  16. Dobuzinskis, Alex. „Whitney Houston says she is "drug-free"”, 2009. szeptember 15.. [2015. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. november 1.) 
  17. Sullivan, Caroline. „Whitney Houston obituary”, The Guardian , 2012. február 12. (Hozzáférés: 2012. február 12.) 
  18. a b c d e f g Whitney Houston chart history: Billboard 200. Billboard. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  19. a b c d e f Whitney Houston chart history: Top R&B/Hip-Hop Albums. Billboard. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  20. a b c d Australian peak chart positions:
  21. a b c d e Whitney Houston chart history: Austrian Albums. austriancharts.at. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  22. a b c d e Peak chart positions for albums in Canada:
  23. a b c d e (franciául) Peak chart positions for albums in France:
  24. a b c d e (németül) Peak chart positions for albums in Germany:
  25. a b c d e Whitney Houston chart history: Mega Albums Top 100. dutchcharts.nl. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  26. a b c d e Whitney Houston chart history: Swedish Albums. swedishcharts.com. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  27. a b c d e Whitney Houston chart history: Swiss Albums Top 100. hitparade.ch. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  28. a b c d e UK chart peaks:
  29. a b c d e f g h i j RIAA – Arany & Platina > Searchable database. Recording Industry Association of America. (Hozzáférés: 2010. november 21.)
  30. a b c d e f g ARIA certifications for albums:
  31. a b c d e f IFPI Austria – Gold & Platin: Online-Datenbank (német nyelven). International Federation of the Phonographic Industry – Austria. [2010. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  32. a b c d e f g h Music Canada – Gold/Platinum Database – search results for artist: Whitney Houston. Music Canada. [2014. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  33. a b c d e f g h (franciául) SNEP certifications for albums:
  34. a b c d e f Musikindustrie: Gold/Platin Datenbank (német nyelven). Bundesverband Musikindustrie. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  35. a b c d e f NVPI Goud/Platina Muziek searchable database (as of 2006) (holland nyelven). [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
  36. Robertshaw, Nick (1986. augusztus 9.). „Houston Attains Global Stardom”. Billboard 98 (32), 67. o. ISSN 0006-2510. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.) 
  37. a b c d e f g h i j k BPI – Certified Awards Search. Brit Hanglemezgyártók Szövetsége. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  38. Hyman, Dan. „Clive Davis Talks New Career-Spanning Doc, Whitney Houston's Brilliance”, Rolling Stone, 2017. október 3.. [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. november 30.) 
  39. a b c d e f g h (franciául) The sales of Houston's albums in France:
    • Whitney Houston: Les Albums Or. infodisc.fr. Syndicat National de l'Édition Phonographique. [2011. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 17.)
    • Whitney and I'm Your Baby Tonight: Les Albums Platine. infodisc.fr. Syndicat National de l'Édition Phonographique. [2012. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 17.)
    • My Love Is Your Love: Les Albums Double Platine. infodisc.fr. Syndicat National de l'Édition Phonographique. [2010. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 17.)
    • Whitney: The Greatest Hits: Les Albums Double Or. infodisc.fr. Syndicat National de l'Édition Phonographique. [2010. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 17.)
    • The Bodyguard Soundtrack: Les Albums Diamant. infodisc.fr. Syndicat National de l'Édition Phonographique. [2012. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 17.)
  40. a b c d e f g h (svédül) IFPI Sweden certifications for albums and singles:
    • From 1987 to 1998: Guld & Platina År 1987–1998 (PDF). International Federation of the Phonographic Industry – Sweden. [2011. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 20.)
    • Since 2000:
      • My Love Is Your Love, Whitney: The Greatest Hits and "Could I Have This Kiss Forever": Guld & Platina År 2000 (PDF). International Federation of the Phonographic Industry – Sweden. [2010. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 20.)
      • The Ultimate Collection: Guld & Platina År 2007 (PDF). International Federation of the Phonographic Industry – Sweden, 2007. december 17. [2010. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
      • I Look to You: Guld- och Platinacertifikat − År 2009 (PDF). International Federation of the Phonographic Industry – Sweden, 2009. szeptember 3. [2011. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
  41. a b c d e f g h i IFPI Switzerland – Gold & Platin Awards – Search for: Whitney Houston. International Federation of the Phonographic Industry – Switzerland. (Hozzáférés: 2011. november 21.)
  42. Hicks, Jonathan P.. „This Day in Black History: June 27, 1987”, BET, 2013. június 27. (Hozzáférés: 2016. február 5.) 
  43. a b c d e f g Trust, Gary: Ask Billboard: Can Katy Perry Top Michael Jackson's Hot 100 Record?. Billboard, 2012. február 14. (Hozzáférés: 2012. február 14.)
  44. a b Harris, Bill. Queen rules – in album sales [archivált változat]. Canoe Inc. (2006. november 17.). Hozzáférés ideje: 2012. március 9. [archiválás ideje: 2012. március 11.] 
  45. a b c d Recording Industry Association of Japan – The History of music recordings industry during the 1990s (japanese nyelven). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
  46. Runtagh, Jordan. „Music's 30 Fiercest Feuds and Beefs”, Rolling Stone, 2017. szeptember 15.. [2017. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. október 10.) 
  47. a b c IFPI Europe certifications for albums:
  48. Anderson, Sarah. „Whitney Houston – tributes pour in”, NME, 2012. február 12. (Hozzáférés: 2017. október 10.) 
  49. a b Spahr, Wolfgang (2000. május 13.). „Germany's Two-Way Street”. Billboard 112 (20), 64. o. ISSN 0006-2510. (Hozzáférés: 2011. november 21.) 
  50. The most powerful black in the music business pp. 124–, 2003. június 1.
  51. Jones, Alan: Eagles top UK album chart. Music Week. United Business Media, 2007. november 5. (Hozzáférés: 2011. augusztus 3.)
  52. https://www.independent.co.uk/arts-entertainment/music/news/whitney-houston-plays-first-uk-gig-in-11-years-1944268.html
  53. The Bodyguard Soundtrack worldwide sales:
  54. In the US sales of The Bodyguard Soundtrack, 1,310,000 copies sold from BMG Music Clubs was added to 12,140,000 from Nielsen SoundScan as of October 2014.
  55. a b (1993. október 16.) „The Boydugard Is Top Foreign Album in Japan”. Billboard 105 (42). ISSN 0006-2510. 
  56. Whitney Houston. (Hozzáférés: 2016. január 3.)
  57. a b ARIA Top 50 Albums Chart – 27/02/2012. Australian Recording Industry Association Ltd., 2012. február 27. [2012. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 20.)
  58. Albums : Top 100 – February 29, 2012. Jam! Canoe. Canoe Inc., 2012. február 23. [2012. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 23.)
  59. Whitney Houston dans les charts français (albums) (francia nyelven). de Pure Charts by Charts in France. Syndicat National de l'Édition Phonographique. (Hozzáférés: 2012. március 1.)
  60. O'Connell, Michael. „Whitney Houston Dominates iTunes Charts”, The Hollywood Reporter, 2012. február 11. (Hozzáférés: 2015. október 10.) 
  61. 'Love, Whitney, ABPD Certification. ABPD. [2011. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 31.)
  62. 'Dance Vault Mixes: The Unreleased Mixes (Special Collector's Box Set) by Whitney Houston. iTunes Japan. Apple Inc., 2006. június 6. (Hozzáférés: 2012. január 12.)
  63. 'The Collection: Whitney Houston/Whitney/My Love Is Your Love by Whitney Houston. AllMusic, 2009. szeptember 29. (Hozzáférés: 2012. január 18.)
  64. Top 100 Individual Artist Albums for week ending 23rd February 2012. Irish Recorded Music Association, 2012. február 23. [2012. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 29.)
  65. Top 100 Albums – Semana 07: del 13.02.2012 al 19.02.2012 (spanyol nyelven) (PDF). Productores de Música de España, 2012. február 19. [2013. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 1.)
  66. Veckolista Album – Vecka 8, 24 februari 2012 (svéd nyelven). Sverigetopplistan. Grammofon Leverantörernas Förening, 2012. február 24. (Hozzáférés: 2012. február 24.)
  67. The Billboard R&B/Hip-Hop Albums chart week ending of March 3, 2012 >> Biggest Jump. Billboard, 2012. március 3. (Hozzáférés: 2012. március 3.)
  68. The Billboard R&B/Hip-Hop Albums chart week ending of March 10, 2012 >> Biggest Jump. Billboard, 2012. március 10. (Hozzáférés: 2012. március 10.)
  69. Whitney: Dancin' Special. BMG Victor Inc., 1988. (Hozzáférés: 2012. január 21.)
  70. 'I Didn't Know My Own Strength (The Remixes) – EP by Whitney Houston. iTunes US. Apple Inc., 2009. november 6. (Hozzáférés: 2012. január 15.)
  71. The Remixes by Whitney Houston. iTunes US. Apple Inc., 2009. november 6. (Hozzáférés: 2012. január 15.)
  72. 'I Look to You (The Remixes) by Whitney Houston. iTunes US. Apple Inc., 2009. november 6. (Hozzáférés: 2012. január 15.)
  73. 'I Look to You (The Remixes) by Whitney Houston. iTunes US. Apple Inc., 2009. november 6. (Hozzáférés: 2012. január 15.)