Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív266

Legutóbb hozzászólt Garamond 4 évvel ezelőtt a(z) Régi ruszki dátumok témában

A Gyűrűk Ura - filmtrilógia

Sziasztok!

A 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban bemutatott Gyűrűk Ura filmeknek az összefoglaló cikkének jelenleg: A Gyűrűk Ura (filmsorozat) a neve. Feltehetően az angol Wikipédia cikke nyomán en:The Lord of the Rings (film series) lett az egyértelműsítő tag filmsorozat. A szöveges részben viszont mindenhol filmtrilógiaként van rá hivatkozás, ami sokkal jobb egyérttag lenne a filmsorozat helyett, amely nem is az ilyen filmekre értelmezendő. Ha nincs nyomos érv a filmsorozat mellett, akkor az egyérttagot át javítom filmtrilógia-ra és a hivatkozások is javításra kerülnek majd. Csurla vita 2020. október 13., 17:12 (CEST)

szerintem semmi gond nincs a filmsorozattal. "a filmsorozat elnevezését a többrészes vagy több folytatást is kapó mozifilmek elnevezésére is használják " Összekapcsolódó filmeket szoktunk filmsorozatnak hívni, a Gyűrűk ura pedig pont az. A trilógia veszélyes kifejezés, mi van ha előveszik és csinálnak még hozzá két részt? :) Eredetileg pl. a Ruróni Kensin-filmsorozatot is trilógiára tervezték, aztán idén csináltak hozzá még két részt.... Xia Üzenő 2020. október 13., 17:21 (CEST)
A szöveges részben rengetegszer most is filmtrilógiaként hivatkoznák rá a cikkírók, így ha véletlenül lenne további része, akkor mindenképp javítani kellene a cikkeket. Szóval ez éppen nem gond az átnevezésnél. A sorozat a magyar szóhasználatban a filmek esetében inkább tv-s műfaj. Az angol film series lehet filmsorozatnak fordítani, de a magyarban ez másképp hangzik. Nekem mindenképp és a szócikkírók is kerülik. Ezt támasztja alá, hogy a szócikkben az egyért2 sablon használatnál nem filmsorozat szerepel, hanem filmtrilógia. - Csurla vita 2020. október 13., 17:45 (CEST)
A filmtrilógia a Gyűrűk ura esetében elterjedtebb, szerintem is jobb egyértelműsítés lenne. Bár mondjuk azt nem értem, hogy van mindhárom filmről külön-külön szócikk, akkor miért kell egy negyedik, amiben együtt szerepel minden, ami a másik háromban megtalálható... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 13., 18:40 (CEST)

Hiányzó egyértelműsítő lapok

Sziasztok!

Előfordulnak olyan oldalak (főleg személyeké), amelyek egyértelműsítve vannak, de nincs hozzájuk egyértelműsítő lap. Lehetséges, hogy hiányzik az egyértelműsítő lap, de az is lehet, hogy felesleges az egyértelműsítő tag. Az ilyen szócikkek vitalapi jelölésére készült el az {{hiányzó egyért}}(?) sablon, amely a Kategória:Hiányzó egyértelműsítő lapok kategóriába gyűjti őket.

Ezzel egy időben az egyértelműsítéssel kapcsolatos feladatok egy közös kategória alá kerületek: Kategória:Egyértelműsítéssel kapcsolatos feladatokCsurla vita 2020. október 15., 12:18 (CEST)

Csináltam egy ilyent: Jamie Hughes (egyértelműsítő lap), Jamie Hughes redir + WD kapcsolás. Ilyesmi lenne az elvégzendő feladat? Akela vita 2020. október 15., 12:37 (CEST)

@Akela: Alapvetően igen és a sablon eltávolítható. – Csurla vita 2020. október 15., 12:39 (CEST)

Ezt nem lehetne automatizálni? Gyűjtjük a legkeresettebb piros linkeket, nem lehetne a keresett lapok közül külön listázni az keresett egyértelműsítő lapokat? – B.Zsolt vita 2020. október 15., 12:54 (CEST)

Televíziós sorozatok évadai

Nem foglalkoztam soha sorozatokkal, ezért kérdem: ha egy X sorozatnak van egy X epizódjainak listája cikke, akkor szükség van még minden évadról egy külön cikkre? Vagy pedig vagy van minden évadról külön cikk (de nincs gyűjtőcikk), vagy van egy gyűjtőcikke az összes évadnak (s nincs külön minden évadról)? Konkrétan: @Gara30: hozza létre ezeket az évadonkénti cikkeket (ma hetet töröltettem, de most kezdi megint), a vitalapján azzal magyarázva, hogy a gyűjtőcikkből (A zöld íjász epizódjainak listája) átmásolt évadtáblázathoz még hozzáteszi a Szereplők és a Vendég- és mellékszereplők táblázatát is. Lásd: A zöld íjász (első évad). – Vépi vita 2020. október 16., 13:41 (CEST)

@Gara30: A zöld íjász (első évad) - egyrészt gyakorlatilag üres az oldal - nem cikk - technikailag törölhető. Ha látnánk, hogy mi lenne majd a tartalma, akkor lehetne miről beszélni.

Másrészt semmi szükség rá. Jó lenne valami indokot látni, hogy Gara30 szerint ez mire lenne jó.

A sorozatoknál olyan szócikk szokott lenni, mint A zöld íjász epizódjainak listája - ez szerintem szükséges és elégséges is, itt nem csak az összes évad és epizód listája szerepel, hanem az epizódok rövid tartalma is.

A szereplőkről külön listát készíteni eddig nem volt szokás, és nem látom a fontosságát, hogy ha kell is, akkor miért külön szócikkben legyen. Nyilván évek alatt változik a szereposztás, de azt az "epizódok listája" cikkben is fel lehet tüntetni. Inkább legyen kicsit hosszabb a cikk, de akkor minden infó egy helyen van. misibacsi*üzenet 2020. október 16., 16:27 (CEST)

A külön évadok szócikkeinek akkor van értelme, ha van oda mit írni az epizódlistán kívül és az az információ nem szerepel a fő szócikkben, mert oda nem férne el. például drasztikus változások a stábban vagy a történetvezetésben, botrányok, akármi, persze forrással ellátva. Pusztán az epizódlistának nincs értelme külön, az elfér az epizódlista szócikkében is. esetleg olyan sorozatnál tudom elképzelni az évados bontást, ami mondjuk napi sorozat, és egy évadban 100-200 rész megy le és megy már vagy 10-20 éve, ott a monstrumszócikk elkerülése végett, technikailag lehet szükséges a bontás. Xia Üzenő 2020. október 16., 16:59 (CEST)

Árkádia egyértelműsítése

Kedves szerkesztők!

Gondolkoztam rajta, hogy nyelvi kocsmafalra vigyem-e, mert ez részben azt is érinti:

Ha viszont egy áttekinthető egyértelműsítése mindennek, akkor viszont melyik címszó alatt lenne mindez jó. Arcadia (egyértelműsítő lap)? Árkádia (egyértelműsítő lap)? Apród vita 2020. október 17., 16:07 (CEST)

Vannak már ehhez hasonló egyért lapok, @Csurla: kolléga fő egyértelműsítő szakértőt megpingelem; lehet, hogy meg is csinálja. – Porrimaeszmecsere 2020. október 17., 16:40 (CEST)

Rendben. Apród vita 2020. október 17., 16:43 (CEST)

Majd megnézem és a közeljövőben foglalkozom vele, ha addig más nem oldja meg. – Csurla vita 2020. október 18., 17:30 (CEST)

Erdődy János (egyértelműsítő lap) és hasonlók mintájára a kétféle alak mehet akár egyetlen közös egyért lapra is. Akela vita 2020. október 18., 18:03 (CEST)

Wikicite

Most, hogy így fellángolt az érdeklődés a Wikidata-forrásolás miatt, talán jó alkalom megemlíteni, hogy jövő héten (26-28) lesz az idei Wikicite konferencia (mint idén nagyjából miden esemény, online és kötetlen részvételi lehetőséggel). A Wikicite egy közösségi projekt a Wikidata hivatkozás-barátabbá és a hivatkozások Wikidata-barátabbá tételére, a hosszú távú célja az, hogy a szócikkekben szereplő hivatkozásokat a Wikidatán lehessen tárolni, géppel feldolgozható formában, megnyitva a lehetőségét mindenféle automatikus elemzésnek (pl. szócikkek, amik azóta visszavont publikációkra hivatkoznak forrásként), de egy csomó más, forrásokkal kapcsolatos projektet is felölel. Ha valaki meg akarja tudni, mi a state of the art Wikidata-forráshivatkozások kezelésében, létrehozásában, megjelenítésében, ez egy kiváló alkalom lesz. --Tgrvita 2020. október 20., 23:56 (CEST)

Important: maintenance operation on October 27

-- Trizek (WMF) (talk) 2020. október 21., 19:10 (CEST)

Közös képviselő, Információszabadság, Társasházkezelés, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Kedves szerkesztők!

Akinek van kedve, majd nézzen már rá egy új szerkesztő új cikkeire, illetve kiegészítéseire, hogy mennyiben érdemes javítani rajtuk (mert ugyan tudom, hogy Regasterios rá-ránézett ezekre a módosításokra, de úgy vagyok vele, hogy több szem többet lát, ezért hívtam fel ezekre a szócikkekre a figyelmet):

Hozzáteszem, hogy jelenleg a Közös képviselet címszó a Társasházkezelés szócikkre van irányítva 2011 óta. Apród vita 2020. október 21., 22:38 (CEST)

Szia!
A közös képviselet egy másik szócikk, aminek nincs tartalma. Hibába van átirányítva, a közös képviselet messze nem azonos a társasház-kezeléssel, sajnos ezt szinte senki sem tudja. Ezért álltam neki és javítottam ki, illetve írtam meg a közös képviselő cikket, hogy érezhető legyen a különbség. Szerintem a közös képviselet emiatt okafogyott is. Köszi a segítséget előre is! Dr. Theraphosa vita 2020. október 21., 23:04 (CEST)

@Dr. Theraphosa: két dolgot nem értek, mindkettő a Közös képviselő cikkben látható képpel kapcsolatos. Az egyik, hogy miért kérted a kép törlését, ha aztán újra feltöltötted. A másik, hogy mit keres ez a kép a cikkben. Ha egy közös képviselőknek szóló szakmai konferenciáról szeretnél képet feltölteni, nem olyant kellene szerintem betenni, amelyiken három olyan ember pózol a fényképezőnek, akiknek semmi közük a cikk konkrét szövegéhez. – Regasterios vita 2020. október 21., 23:25 (CEST)

A szöveg "Kell-e szakképesítéssel rendelkeznie a közös képviselőnek?" bekezdése tartalmazza, hogy "A különböző jogi, műszaki, pénzügyi feladatok megoldása gyakran kihívás elé állítja a tisztviselőt, ezért fontos a közös képviselőnek a folyamatos önképzés, szakmai konferenciákon való részvétel, vagy megfelelő tudású szakember igénybevétele." Ehhez gondoltam a képet, ami egy szakmai konferencián készült, ami kifejezetten közös képviselőknek szólt. Nekem ez az egy képem van, ami ilyen konferencián készült és saját (nem netről leszedett), mást nem tudtam volna feltölteni. Először azért kértem a törlését, mert ameddig a rajta szereplők nem járultak hozzá a feltöltéshez, addig nem akartam kitenni. Ezt az első feltöltésnél elfelejtettem, de másnap engedélyt adtak rá, így ez nem volt többé akadály. Ha valamilyen elvnek nem felel meg, akkor gondolom leszeditek, ezt ti jobban tudjátok. Ebben még nincs rutinom, de majd belejövök. Dr. Theraphosa vita 2020. október 21., 23:40 (CEST)

Közben megváltoztattam a Közös képviselet átirányítását a Közös képviselő szócikkre, amelyben az előző hozzászólásban érintett képet a megfelelő szakaszhoz illesztettem. – Dodi123 vita 2020. október 21., 23:46 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) A közös képviselő szócikk jelen állapotában a nem enciklopédiába való. A Wikipédia nem használati útmutató, nem FAQ-gyűjtemény, és nem is jogszabályok másolati tárhelye. A Wikipédia nem hivatott kérdésekre válaszolni, arra a FAQ-k és blogok valók. Persze le lehet írni, hogy mi a közös képviselő és mi nem, de nem ebben a formában, nem mindenféle vastagításokkal és a szócikkíró általi forrásolatlan fejtegetésekkel ("Hogyan tudja ezek alapján betartani a közös képviselő a rendelet rendelkezéseit? A gyakorlatban feltehetően sehogy, ha nem működnek együtt vele.") Ezt a szócikket teljesen át kell dolgozni és fogalmazni, és a formázási szempontból is dolgozni kell vele még jócskán. Első lépésként az összes kérdő mondatot azonnali hatállyal megszüntetni. Xia Üzenő 2020. október 21., 23:49 (CEST)

Csak

Már régóta piszkál ez a dolog, csak most jutott el a cselekvésküszöbig. Van ez a standard üzenet törléskor: XadminX törölte a következő lapot: XII. Ptolemaiosz kappadókiai császár ‎(rontott cím, hibás névalak, átirányításnak sem kell: a lap tartalma: „hajráújpest”, és csak „Szegényszerkesztő” (vita) szerkesztette). Ez a lesajnáló, leereszkedő "csak XX szerkesztette".. nem elég hogy töröljük a cikkét még rúgunk is bele egyet. Nem lehetne átírni valami semlegesebbre? :) – Hollófernyiges vita 2020. október 15., 14:28 (CEST)

Én nem érzem lesajnálónak, de ha mást is bánt ez a szó, akkor a "csak" helyett esetleg "kizárólag"? – Dodi123 vita 2020. október 15., 14:36 (CEST)

Én sokat törlök, és nem látom ennyire tragikusnak a helyzetet. Most pl. két átirányított vitalapot töröltem, az egyik nemecsek volt, a másik pedig felesleges redir. Én az egész félmondatot nem tartom ott szükségesnek. – Burumbátor Súgd ide! 2020. október 15., 14:50 (CEST)

Egyetértek, szerintem sincs sok információértéke, hogy ki szerkesztette az érintett cikket kizárólagosan.
Én nagyobb problémának érzem azt, amikor a „hajráújpest” helyett valami durvább van. Ha a törlő admin nem áll le kézzel átszerkeszteni a törlés indokát, akkor örökre rögzíti a törlési napló, hogy mit csináljanak a romák meg az izraeliták, milyen testrésze különösen előnyös a Sacinak, vagy éppen milyen szexuális orientációja van Bélának.
-- Malatinszky vita 2020. október 15., 14:55 (CEST)

Ha hibás, rontott a névalak, akkor kicsi rá az esély, hogyí valaki megint odatévedjen. Ha viszont fontos a téma, akkor egy új lap létrehozása eltünteti ezt a törlési üzenetet. – B.Zsolt vita 2020. október 15., 15:15 (CEST)

Én abban látom a különbséget, hogy olyan lap esetén, amelyet többen (sokan) szerkesztettek, a törlés indokát komolyabban meg kell vizsgálni, és valószínűbb, hogy TMB-re kell utalni. Egyszerkesztős cikknél egyszerűbb a törlési indok, egy „nem kell” akár is elég lehet. Akela vita 2020. október 15., 15:16 (CEST)

Átírható a szöveg arra is, hogy "csak egyvalaki szerkesztette", ha az hasznosabbnak tűnik. --Tgrvita 2020. október 16., 07:44 (CEST)

De a "csak" helyett használható a "kizárólag" szó is. Talán kevésbé lenne negatív érzete. - Assaiki vita 2020. október 23., 18:48 (CEST)

A WHO szabad licencűvé teszi COVID-anyagait a Wikipédia számára

Az együttműködés célja, hogy segítsenek gátat szabni a neten terjedő félrevezető információknak és orbitális hülyeségeknek a járvánnyal kapcsolatosan. A Commonsban már elérhetőek pl. az infografikák, de fokozatosan jönnek majd az újabb anyagok, akár még az is megvalósítható lehet, hogy gyakorlatilag azonnal frissüljenek a statisztikák a Wikipéda-cikkekben. A Wikipédia önkéntesei segíthetnek több nyelven eljuttatni a WHO által elfogadottnak tartott információt olyan olvasókhoz is, akik nem beszélik a WHO hivatalos nyelveit. :-) Amennyiben az együttműködés sikeresnek bizonyul, más témakörökben (ebola, aids, influenza stb) is szó lehet hasonló összefogásról. Én már jelenkezem itt az infografikák fordítására, amint lesz hozzájuk SVG verzió (a png-t nehezebb szerkeszteni). Xia Üzenő 2020. október 22., 17:30 (CEST)

Fordítás

Sziasztok! A {{fordítás}}(?) sablonnak nincs angol nyelvű verziója, azt kérdezném, hogy ha egy másik nyelvű wikiből fordítok cikket az angolba, akkor hogy kell feltüntetni. Alensha 2020. október 23., 01:07 (CEST)

Úgy tűnik, ez lesz az: en:Template:Translated page. -- Malatinszky vita 2020. október 23., 03:11 (CEST)
Köszi! A miénk miért nem ezzel van összelinkelve, vagy hogy van ez? Több nyelven mintha kétféle sablon lenne (?) Alensha 2020. október 23., 06:24 (CEST)
(ez a válasz gomb tetszik, most látom először.) Alensha 2020. október 23., 06:24 (CEST)
azért, mert az angolok ezt a sablont a vitalapra teszik és nem a szócikkbe. :) Nekünk is van vitalapi fordítássablonunk. Xia Üzenő 2020. október 23., 11:09 (CEST)
szócikk alján nem jelölik: en:Wikipedia:Copying_within_Wikipedia#Translating_from_other_language_Wikimedia_projects Xia Üzenő 2020. október 23., 11:45 (CEST)

A Wikidata megbízhatósága és használhatósága a magyar Wikipédiában

Sziasztok! Belefutottam egy hajmeresztő dologba a Wikidatán és mivel ez nem az első, kezd megkérdőjeleződni bennem, hogy a Wikidata jelen formájában alkalmas-e arra, hogy használjuk. A WikiData:Q55004488 elvileg egy vallást jelöl, ami angolul az „apostasy in Catholicism” nevet kapta, azaz a „katolicizmusban való hitehagyottságot”, „hitehagyott katolikusságot” jelenti. Az első, amin megakadtam, hogy ilyen vallás nem létezik. A második, hogy Sztálin Wikidata cikkében találtam meg, pedig róla tudjuk, hogy mivel az ortodox világ kellős közepére született, ortodox papi szemináriumba járt és annyi köze volt a katolicizmushoz, mint Hitlernek a busman népművészethez. Természetesen ez a forrás nélküli hülyeség hosszabb időn keresztül megjelent a mi cikkünkben is a vezető infobox közvetítésével, amíg ki nem töröltem a Wikidatából a vandalizmust. (Íme a Sztálin cikkünk pár héttel ezelőttről.)

Gondoltam OK, valaki elírta. De jobban megnézve, kiderült, hogy nem egyedi eset, sőt szisztematikus vandalizmus áll mögötte. egy azóta már letiltott Bossanoven nemű szerkesztő teleszórta a Wikidata egy csomó szócikkét ezzel az állítással. Kitiltották, de ő vagy más folytatta az ámokfutást. Zsidó rabbik, tudósok, a Harmadik Birodalom politikusai kapták meg tőle ezt a cimkét, úgy hogy semmilyen forrást nem adott meg és úgy, hogy ez az ökörség évek óta virít a cikkekben. Sztálin, Teller Ede, Niels Bohr és pár rabbi Wikidata cikkéből kiszedtem ezt a hülyeséget, de nagyon sok helyen szerepel, nem fogok nekiállni egyesével ellenőrizni, törölgetni.

A problémát Hallel szerkesztő jelezte is a Wikidatán idén augusztus 20-án, de semmi nem történt.

Vajon hány további cikkünkben szerepel ez a vandalizmus? Vajon hány forrás nélküli hülyeség jön át a Wikidatából, anélkül, hogy akár csak észlelnénk? A Wikidatán gyakorlatilag nincs ellenőrizve a forrásoltság, fényévekkel van ebben tőlünk (még tőlünk is...) lemaradva a Wikidata. Hol van az a pont, amikortól nem vesszük át kritika nélkül azt a sok szemetet vagy butaságot, amit oda vandálok vagy fogalmatlan szerkesztők beírogatnak?

Mindezt úgy írom, hogy a WD nagy pártolója vagyok, több sablonban kezdeményeztem, hogy az adatok a WD-ből jöjjenek. És bár mostanában már igyekszem erre figyelni, de szerintem én sem minden esetben adtam meg forrást a WD-hez a múltban... Tehát nem keresztes hadjáratot szeretnék, sőt.

Egy olyan eszköz tök jó lenne, ami csak forrással együtt vesz át adatot a Wikidatáról. Ha nincs forrás, akkor ne jöjjön az adat. Van ilyen eszköz? Piraeus vita 2020. október 19., 00:12 (CEST)

a wd nem kevésbé megbízható vagy megbízhatatlan, mint a Wikipédia (bármelyik nyelven). Ugyanúgy bárki szerkesztheti, vandalizmus mindenütt van. A wd-nek is vannak adminjai és járőrei, akikkel lehet ezt a problémát kezeltetni. Xia Üzenő 2020. október 19., 00:48 (CEST)
(a forrást meg ugyanúgy lehet hamisítani, odatenni egy forrást, amiben nem szerepel az adat [ahogy a wikiben is megteszik ugyanezt]) Xia Üzenő 2020. október 19., 00:49 (CEST)
Elméletileg igazad van, gyakorlatilag viszont a Wikidata jelenleg mégis sokkal megbízhatatlanabb mint a magyar Wiki. A mi Sztálin cikkünkbe biztos, hogy senki nem tudná hosszab időn át szerepeltetni azt, hogy a diktátor hitehagyott katolikus volt. A Wikidatán ez simán szerepelhetett több, mint két évig és "befertőzhette" a cikkünket. Ez nem jó így. Piraeus vita 2020. október 19., 15:18 (CEST)
Apropó keresztes hadjárat, én már feladtam a harcot a Wd-vel, ha javítok benne valamit, egy bot vagy szerkesztő visszaállítja, nem fogok huzakodni örökétig. Buherálom a keresztes hadjáratos cikkeim infoboxát, az elnyűhetetlen hülyeségek helyett kézzel írok bele egyes adatokat. Ezeknél értelemszerűen úgyis annyi a bizonytalanság, semmi szükség rá, hogy a Wd is hozzáadja a magáét. A legszebb az volt, amikor valakinek a születési dátumára azt adta meg: ruwiki. Kattintok, nyomokban sincs ott ilyesmi, és egyáltalán, mi az, hogy ruwiki??? Forrás? :) Pagony foxhole 2020. október 19., 01:30 (CEST)

Sajnos én is rengetegszer belefutok ebbe a dologba. A WD egy nagyon jó ötlet/dolog, de emellett egy vadnyugat, ahova mindenki ellenőrzés nélkül azt ír be amit akar. Vagy egy bot rámol be hamis adatot valamelyik wikiről (ruwiki, itiwiki). Különösen együttesek, zenészek oldala érintett. Whitepixels vita 2020. október 19., 08:23 (CEST)

Én úgy látom, hogy ez következmény-jelenség. Sajnos közvetlenül származik a Wiki alapelvéből, magából az érinthetetlen Szent Tehénből: Bárki bármilyen ba…omságot bárhová beírhat, információvá válik és az is marad mindaddig, amíg valaki észreveszi, a saját plusz munkájával próbálja utolérni a hülyeségterjesztőt. Kivezető utat nem látok. Győz a szívósabb. Akela vita 2020. október 19., 08:32 (CEST)

Valamit tényleg kezdeni kellene vele. Én ma Kazimierz Michałowski cikkéből szedtem ki, hogy két születésnapja van, a lengyel wikiben csak az egyik szerepel, gondolom, ők csak tudják. Gyakori az is, hogy teljesen lefordítatlanul kerül be egy rakás szöveg az infoboxba. Nagyon jó lenne, ha megtekintetlenné válnának azok a cikkeink, amiknek a wikidatájában módosult vagy frissen került be valami, és le tudnánk ellenőrizni. Alensha 2020. október 19., 08:34 (CEST)

Piraeus nyitott kapukat dönget. Jól teszi, egyetértek. Régóta zavar, hogy míg a "legnagyobb" nyelvi wikipédiák infoboxai – úgy látom, általában – nem onnan veszik az adatokat, mi igyekszünk onnan a legtöbbbet automatikusan átvenni. Mindegy, csak megteljenek az infoboxaink…, lehetőleg sok (fölösleges, zavaró) lábjegyzettel, gyakran a nevek rossz átírásával! Fontos lenne ezt partok közé szorítani, igen: „Valamit tényleg kezdeni kellene vele.” – Vadaro vita 2020. október 19., 09:35 (CEST)

Nyilván azok a jelenségek, amiket leírtok, valósak, a probléma létező. De azért két dolgot hozzáfűznék: az egyik, hogy én ennek az ellenkezőjét is látom rengeteg cikken: a Wikipédia infoboxában kézzel beírva számos adat nem, vagy nem jól szerepel, a Wikidatában ellentétben igen, és inkább kitörlöm az infoboxból az adatot, csak hívja át a jót a Wikidatából. A másik, hogy amit leírtok, az a Wikidatából behívott adatok töredékére igaz, az információk zöme jó, és hiteles. Sőt, valójában ha megnyitunk a Wikipédián egy cikket, első ránézésre nem is tudjuk megmondani, hogy az infoboxban látható adatok honnan jönnek: valaki beírta azokat kézzel, vagy a Wikidata az eredő? Csak akkor tudjuk mi honnan van, ha megnyitjuk a cikket szerkesztésre, és megnézzük, hogy az infoboxba bele van-e írva az adat, vagy nincs. Ezekben az esetekben fel sem merül a gondolat, hogy a Wikidata jó-e, vagy sem, hiszen csak annyi látszik, hogy a cikkben közölt információk és az infoboxban szereplő adatok egyeznek. Megoldás lehet - és erről már volt szó korábban -, hogy annak a Wikipédia szócikknek a Wikidata elemét, ami érdekel benneteket, felveszitek a wikidatás figyelőlistátokra, így minden, abban eszközölt változásról értesültök. Én egyébként a másik megoldást is el tudnám fogadni: a Wikidata adatváltozással érintett Wikipédia szócikk legyen ellenőrizetlen. Ha ez technikailag megoldható, én támogatnám még akkor is, ha tudom, hogy jelentős többletmunkát ró a járőrökre.
Egyébként a megoldás gyakran egyszerűbb, mint gondolnánk: két születési dátum van megadva a Wikidatán? Nyilván a forrásokban is két születési dátum szerepel. Az egyiket - amit a források alapján valósnak tartunk - preferálttá kell tenni, a személy infoboxunk intelligensebb, mint gondolnánk: csak az fog megjelenni. Nincs lefordítva egy elem? Írd be a magyar címkét a Wikidatán, ez is megoldódik.
Tény, hogy az 1. (angol) és a 9. (német) legnagyobb Wikipédia nem hív át adatot a Wikidatáról. De például a 10. (francia) Wikipédia kifejezetten kifinomult módon hozza át az adatokat a Wikidatából, ahogy mi is, a románok is, a szláv nyelvű Wikipédiák általában, a spanyol, portugál, katalán stb. - no és persze a magyar is. Szóval elég sok Wikipédia felismerte ebben a lehetőséget, használja, és ez szerintem így van jól. Palotabarát vita 2020. október 19., 10:54 (CEST)
egyetértek. Ha látok járőrözés közben olyan cikket, ahol az infoboxban lefordítatlan elem van, egyszerűen megnyitom a wd adatlapot és lefordítom a lefordítatlan elemet. Magától nem fog lefordulni... Xia Üzenő 2020. október 19., 11:33 (CEST)
Ha épp arra jársz és látod. De van egy rakás cikkem, amit nem olvasok át minden nap, és bármikor belesunnyoghat egy lefordítatlan elem, ami aztán ott van évekig, és még járőr elé sem kerül, mert nem lesz megtekintetlen, jó lenne, ha ezeket jelezné valami. Alensha 2020. október 19., 17:41 (CEST)

 megjegyzés

  1. A hitvitákkal évszázadok óta lehetetlen szembeszállni,
  2. a magyar Wikipédia megbízhatósága semmivel sem jobb mint a Wikidatáé,
  3. mindenkinek illik figyelnie az általa fontos szócikkeket és erre a wikidatában ugyan ügy rendelkezésre áll a figyelő lista mint a magyar Wikipédiában.

Texaner vita 2020. október 19., 11:36 (CEST)

A Wd-ról már sokat beszéltünk és fogunk is beszélni. Senki nem írta, hogy haszontalan, Piraeus azt is leírta: "nem keresztes hadjáratot szeretnék, sőt". Tett egy konkrét javaslatot: csak akkor jöjjön adat a Wd-ból a hu-Wp infoboxaiba, ha az adathoz van forrás a Wd-ban. És hozzáfűzött egy kérdést: Van-e ehhez a megoldáshoz szükséges eszköz? Ha van más javaslat, akkor közölni kéne, hogy az helyette van, vagy kiegészítése annak, stb. A szakasz témája persze bővebb ennél (lásd a címét), de jó lenne, ha nem sikkadna el az eredeti felvetés. – Vadaro vita 2020. október 19., 12:14 (CEST)

Van megfelelő eszköz. A sablon programozok ismerik és szerintem tudják is alkalmazni. Mint általában nem sírni kell, hanem dolgozni a Wikipédiában. Texaner vita 2020. október 19., 13:10 (CEST)

Leggyakrabban én is azért megyek fel a WD-re, hogy hiányzó magyar címet pótoljak. Ebben az esetben is ezt történt, úgy bukkantam a problémára. A le nem fordított szövegeket kisebb problémának érzem én is, ez idővel meg fog oldódni, ahogy teszünk bele energiát.

A fenti javaslatokat nagyon köszönöm, a jövőben intenzívebben használom a WD figyelőlistáját, ezt eddig nem tettem. Ez a rendszerszintű problémát nem oldja meg, de legalább az engem érdeklő témákra tudok figyelni. Akela én a szabad szerkeszthetőséget nagy erénynek tartom. És Palotabarát, a központi adatbázist is zseniális fejlesztésnek gondolom. Nem ezekkel van a baj (sőt!), hanem azzal, hogy az automata áthoz forrástalan, rossz adatokat is. Erre biztos tudnánk valami szoftveres segítséget alkalmazni. (Bár tudnék ilyet írni!) Esetleg más Wikin láttatok olyasmit, ami itt használható lenne?

(Texaner szívesen visszakérdeznék, hogy milyen erre a problémára megoldást jelentő eszközt ismersz, amit szerinted csak a sablon programozok ismernek és tudnak alkalmazni, de tekintve hogy ismét élvezhettem varázslatos stílusodat és megtudtam, hogy hitvitát folytatok és csak sírok, inkább nem kérdezem. Talán nem egy nyelvet beszélünk.) Piraeus vita 2020. október 19., 15:34 (CEST)

A hitvitát nem te folytatod, hanem azok a szerkesztők és ilyenek még nálunk is előfordulnak, akik elsősorban az angol Wikipédián és a wikidatán csak és kizárólag azért szerkesztenek, hogy hitükre és/vagy világnézetükre térítsék az emberiséget. Sajnálom, hogy félreértettél.
Úgy tudom, hogy sablonokat csak az adminisztrátorok és a sablonszerkesztők tudják módosítani, ezért írtam azt amit.
Annak pedig nagyon örülök, hogy élvezed varázslatos stílusomat.

Texaner vita 2020. október 19., 16:54 (CEST)

Ahogy fentebb említettem, a forrás megléte a wd-n nem garancia arra, hogy az adat korrekt (úgy is át lehet írni az adatot hamisra, hogy van hozzá forrás csatolva). És rengeteg adatot vesztenénk, ráadásul egy csomó mindenre nem is szükséges forrás, mert triviális adat, pl. hogy egy kerület melyik városhoz tartozik vagy hogy egy sorozat 23 epizódos stb. A wd-n most is jelölve van, ha egy adat forrásolandó, tesz mellé egy fekete zászlót a rendszer, ha a fontos adaton (pl. születési dátum) nincs forrás. A Forrás: Orosz wikipédia jellegű bejegyzések pedig úgy tudom, hogy az automata áttöltésekből adódnak (mikor bot viszi át az adatot wikiből wd-be). Xia Üzenő 2020. október 19., 15:57 (CEST)
És odatol egy teljesen formázatlan és értelemszerűen formázhatatlan linket. Olyan, mint egy szénaboglya. Pagony foxhole 2020. október 19., 16:15 (CEST)
a formázatlan linket a user tolja oda, aki forrásolja. Ahogy a wikipédiában is sokszor tesznek csak pucér linket, főleg a kezdők. Ilyenkor egyszerűen odaírom a forrás adatait, és kész. Ezt is lehet javítani. Mint minden, ez is meló, magától nem fog úgy kinézni az adat, hogy az ember látni szeretné. Ha valahol pucér linket húz be a wikidata, mert valaki csak odapöttyintette, akkor át kell menni és javítani. Ennyi. A wd-t is tanulni kell, valaki annak is örül, hogy tudott csatolni egy forráslinket egyáltalán. Nekem is időbe telt, amíg rájöttem, hogy kell cite web formátumra csinálni a forrslinkeket wd-ben. Abban viszont fejlődhetne a rendszer, hogy az ilyen alapvető formázási dolgokról lehetne egy használható, könnyen elérhető útmutatója, mert a jelenlegi wd help pages egyszerűen használhatatlan, áttekinthetetlen (csakúgy mint a wikis útmutatók többsége, egyébként). Xia Üzenő 2020. október 19., 16:34 (CEST)
@Teemeah: hogyan kell a WD-ben úgy forrást hivatkozni, hogy az a szócikkben cite webes formában jelenjen meg? Tudsz példát mutatni? – Regasterios vita 2020. október 19., 18:53 (CEST)
@Regasterios tudok, pl. legutóbb a Merseyside cikkben javítottam ilyet: d:Q23100 a Population adatnál. Propertyként kell megadni a forrás adatait. Ha arra kattintasz, hogy edit reference (vagy új hozzáadásakor add reference), akkor elkezdheted gépelni a propertyket: reference url, aztán alá új adatként title, aztán publisher, aztán retrieved (ez az accessdate, ezt begépelve is megtalálja). Cím hozzáadásakor kér egy language of work or name qualifiert, ide csak be kell gépelni hogy english vagy hungarian vagy akármi. Igazából elméletileg a legtöbb property magyarul is kereshető, de én angolul szoktam használni, már csak azért is, mert a cite web sablonban is jobbára angolul használom őket. Mit szólnátok hozzá, ha csinálnék egy alap Wikidata 101 szerkesztési útmutatót? Csak az alapokkal, amik a legszükségesebbek, képekkel illusztrálva? Van ilyen, hogy Wikipédia:Wikidata-adatok, de ez inkább amolyan "hogyan használjuk a wd-adatokat a szócikkekben" típusú útmutató. Xia Üzenő 2020. október 19., 19:09 (CEST)
Az nagyon jó lenne, köszönet! Pagony foxhole 2020. október 19., 19:23 (CEST)
Én is nagyon hálás lennék! :-)– Bizottmány vita 2020. október 19., 19:55 (CEST)
@Teemeah: én is megköszönöm, ha megcsinálod. Köszönöm a választ is, de két kérdésem volna még. Az adott forrás megjelenésének dátumát hogyan kell beírni, hogy meg is jelenjen a cikkben? Amennyiben ugyanazt a forrást a folyószövegben is használni szeretnénk, megoldható-e a forrásduplázás elkerülése a jegyzetek között? – Regasterios vita 2020. október 19., 20:01 (CEST)
válaszoltam a vitalapodon, hogy ne offoljuk szét tovább a beszélgetést. Xia Üzenő 2020. október 19., 20:25 (CEST)

A forrás a Wd-n nem garancia, ahogy a Wikipédián sem az, de mégis egy lépés a megbízhatóbb adatok felé. Az viszont valóban meggondolandó, hogy sok triviális adathoz nincs vagy felesleges a forrás, és ezek átvételétől elesnénk a javasolt megoldással. – Vadaro vita 2020. október 19., 18:14 (CEST)

Vadaro így van: a triviális adatok forráshiányáról erről hosszabban is akartam írni. Szóval ez a feltétel, hogy csak forrással vegyen át adatot az infoboxunk a Wikidatából, több mint óvatosan kezelendő, mert könnyen áteshetünk a ló túloldalára. Vannak nem is jelentéktelen adatok, amikhez hagyományosan nincs forrás megadva a Wikidatán. Az egyik az állampolgárság, amire a szócikkeknél is elég ritkán van megadva forrás, mert ez a legtöbb esetben az általános szabályok ismeretében eldönthető: akinek a szülei X ország állampolgárai, és az illető ott (X-ben) született, az biztosan maga is X állampolgár. Ezt szinte sosem forrásoljuk, de még azt sem nagyon, ha az ország több entitásra bomlik, és az ott élők új állampolgárságot kapnak (pl.: Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia stb.) Szintén ritka a forrás oylan eseteknél is, ha valaki áttelepül/emigrál más országba - összességében ez az adat szinte minden infoboxnál eltűnne. Nincs forrás a foglalkozásoknál sem, ezek is kiesnének az infoboxból. Ez tipikusan olyan adat, ami a szócikk folyószöveges részéből amúgy is kiderül, és az abban szereplő források nem pont ezt támasztják alá, hanem a pályaívet általában. Kevés esetben találtam forrást Wikidatában az iskolai végzettséghez, a munkahelyhez, anyához, apához, testvérhez, gyermekhez, weboldalhoz, a feltüntetendő kismillió azonosítóhoz (Port.hu, MTMT, MTA stb.) Szóval azt lehet mondani, hoyg egy ilyen feltétel előírása esetén az adatok jelentős része kiesne az infoboxból. Őszintén szólva elég katasztrofális következményt vizionálok, mert pl. a születési halálozási adatokhoz is csak kb. egy-két éve "kötelező" forrást bevinni, tehát a Wikidata első nyolc évében felvitt adatlapok zömében ezek még mindig forrásolatlanok, tehát nem jönnének át a Wikipédiába.
A másik hátrány, hogy azok a források, amelyeket felviszünk a Wikidatába, és amelyek zömmel megegyeznek a Wikipédia szócikkben szereplő forrásokkal, abban a pillanatban duplikátumnak tekinthetők, ahogy megjelennek az infoboxunkban. Sokkal több panaszt lehet olvasni arról, hogy a születési dátumhoz felvitt x (öt-tíz) forrás mindegyike megjelenik a szócikkben, áttekinthetetlenné duzzasztva a forrásjegyzéket, és ismételve azokat a forrásokat, amelyeket mi magunk már egyszer a szócikkbe beszerkesztettünk. Palotabarát vita 2020. október 20., 11:05 (CEST)
Egyetértek. Xia Üzenő 2020. október 20., 11:08 (CEST)
A felsorolt adatfélék egy részét én nem tekintem triviálisnak, de erre nem szeretnék kitérni. Lényeg, hogy a javasolt megoldással sok triviális adat átvételétől elesnénk a javasolt megoldással. Ezt nyilván senki nem akarja. Arra egyáltalán nem gondoltam, hogy minden forráshivatkozás meg is jelenne az infoboxban. A mostaniakat is (a szül-hal dátumoknál) zavarónak tartom. Vadaro vita 2020. október 20., 14:54 (CEST)

OK, engem is meggyőztetek a triviális adatokkal arról, hogy nem jó ötlet forrást megkövetelni. (Vadarohoz hasonlóan azt gondolom, hogy a Palotabarát példáiban szereplők közül nem minden adat triviális, de ez tényleg egy máős történet.) Úgyhogy akkor az ötlet részemről elvetve, megoldás meg nincs. Piraeus vita 2020. október 20., 21:20 (CEST)

Beállítások -> Figyelőlista / Friss változtatások -> Wikidata-változások mutatása, és akkor látod, ha olyan dolog kerül be egy általad írt cikkbe, aminek nem kéne. Régen ez nagyon zajos volt (az olyan Wikidata-szerkesztéseket is mutatta, amiknek a szócikkre semmi hatása nem volt, és ilyenből sok van), egy ideje dolgoznak rajta, hogy csak azoknak az állításoknak a változásai jelenjenek meg, amiket fel is használunk a szócikkben; nem tudom, milyen mértékben valósult ez meg mostanra, de érdemes lehet kipróbálni.

Azt egyébként Luában elvileg meg lehet oldani, hogy ha forrás vagy magyar fordítás nélküli tulajdonságot jelenítünk meg, akkor bekerüljön a szócikk valami karbantartó kategóriába. --Tgrvita 2020. október 21., 00:02 (CEST)

Ideírom magamnak, hogy ezt fel kéne vésni a Wikidata útmutatóba is, mert a kocsmafalon csak elsikkad. Xia Üzenő 2020. október 21., 09:32 (CEST)
Az infoboxokban a gyermekek többször (vagy mindig?) csak azért szerepelnek Prince-ként - nem pedig hercegként -, mert a wikidata előnyben van részesítve. Apród vita 2020. október 24., 13:18 (CEST)
átmész wikidatába, lefordítod, ilyen egyszerű. Vagy beírod kézzel az infoboxba. Magától nem fog magyarra fordulni, ahogy semmi más sem szokott az égből az ölünkbe esni. Xia Üzenő 2020. október 24., 13:41 (CEST)
A prince-szel, mint annyi más szóval, az a baj, hogy hol ezt jelenti, hol azt, néha herceg, néha fejedelem. Lehet tudni egyébként, hogy az enwiki miért nem szokta behívni a wikidatát? Közösségi döntés? Pagony foxhole 2020. október 24., 14:07 (CEST)
@Pagony nem hiszem, szerintem csak nincs, aki átalakítsa az összes infoboxot. Vannak sablonok ott is, amelyek meghívják: :en:Category:Templates using data from Wikidata És nálunk is van amúgy még sok infobox, amelyik nem hívja meg. Xia Üzenő 2020. október 24., 16:35 (CEST)
Itt egy példa átlakaított szenély infoboxot használó szócikkre... csak hát gondolom lecserélni pár millió szócikkben nem annyira egyszerű. :en:Henry Beauchamp, 1st Duke of Warwick Xia Üzenő 2020. október 24., 16:36 (CEST)

Na igen. Apród vita 2020. október 24., 13:51 (CEST)

TMB

Szeretném rá felhívni a figyelmet, hogy valószínűleg valami félrement a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok oldalán. A lap aljára lapozva "Sablon:Törlés link" linkeket látok. Valamint a Magyarországi youtuberek lezárt jegyzőkönyvének szövege nem látszik, csak link mutat rá. Emellett pedig eltűnt az oldalról egy még lezáratlan törlési megbeszélés, nevesítve a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Sablon:Oxigéntartalmú szerves vegyületek oldal. Ezúton szeretnék valaki hozzáértőt megkérni, hogy állítsa helyre ezeket a hibákat. - Assaiki vita 2020. október 24., 20:52 (CEST)

Délutáni lezárásaimkor még minden látható volt, még XXLVenom999 18:16-kor ejtett szerkesztésekor is. Viszont Palotabarát 18:21-kor történt szerkesztésekor lettek az eltűnések, ami annál is érdekesebb, mert nem is járt az oldal alján, teljesen jó amit csinált. Gg. AnyÜzenet 2020. október 24., 21:16 (CEST)

Besokallt az oldal a sok sablontól, kipakoltam a lezártakat, most jó. – PZoli vita 2020. október 24., 21:22 (CEST)

Köszönöm. - Assaiki vita 2020. október 24., 21:31 (CEST)

Wikidata-szerkesztési útmutató

Elkészítettem egy útmutatót a Wikidata szerkesztéséhez, amolyan gyorstalpaló alapok, képekkel illusztrálva: Wikipédia:Wikidata-szerkesztési útmutató, rövidítve WP:WD101; hátha többen kedvet kapnak a wd-szerkesztéshez, ha rájönnek, hogy nem is annyira bonyolult. Remélem hasznos lesz. – Xia Üzenő 2020. október 20., 21:25 (CEST)

Klassz lett! Egy apróságot viszont hiányolok még: A rangokról egy szó sem esik, pedig néha az is fontos. – B.Zsolt vita 2020. október 21., 09:41 (CEST)

Nem arra készült, hogy minden apróság benne legyen, arra ott van a wikidata help oldala. Azért készült, hogy alapműveleteket el lehessen végezni. Én évek óta szerkesztek wikidatát, talán eddig egyszer kellett foglalkoznom a ranggal. Annak, aki most ismerkedik, bőven elég azt megtanulni, hogy vihet fel adatot és adhat hozzá forrást :) Rengeteg dolog van, amit a Wikidatában meg lehet csinálni (és én se ismerem mindet) :) Egy alap gyorstalpalónak szántam az útmutatót. Xia Üzenő 2020. október 21., 09:44 (CEST)
Ez nagyon jó ötlet volt. Ettől még sokan lesznek, akiknek az (inkább szöveges fogalmazást igénylő) cikkírás kézhez álló lesz, az (inkább adatbázisos szemléletet feltételező) Wikidata-szerkesztés meg nem. De legalább tudni fogják, hogy miben akadtak el, és mihez kérjenek segítséget. Csak köszönet jár Timinek. – Garamond vita 2020. október 25., 13:10 (CET)
Egy alap bekötést mindenkinek érdemes megtanulni, mert így a járőrökre is kevesebb meló marad, ha mindenki magának meg tud csinálni egy alap wikidata-adastlapot a tipikusan magyar témájú szócikkekre, amelyeknek nincs külföldi wikiken még cikke. Igazából csak egy űrlap az egész :) Xia Üzenő 2020. október 25., 17:52 (CET)

TMB-n törölt, majd pár hónap után ismét létrehozott cikk

Július 10-én TMB-vel töröltük az egyik újdanonatvadonatúj pártról létrehozott szócikket, aztán most ismét itt van. Alapvetően ilyenkor ugye helyreállítási megbeszélést kell kezdeményezni, de mi a teendő, ha már ismét létrehozta valaki a cikket. Megjegyzem egyébként, hogy akkor főleg a szócikk reklámjellege miatt került törlésre a lap, a nevezetesség kevéssé vált a vizsgálat tárgyává, most egy fokkal visszafogottabb a szöveg. Azért sem tartom ezt mellékes kérdésnek, mert a 168 óra egyik cikke július 6-án reggel 7:37-kor, percre pontosan 33 órával a TMB-vel törölt szócikk létrehozását követően ezt írta: „A Wikipedia szerint a […] Párt Magyarország klasszikus jobboldali, piaci elveket képviselő pártja, mely 2019-ben alakult. Legfőbb céljuk az adócsökkentés, a bürokrácia és a központosítás felszámolása, állami szolgáltatások szabadpiaci szolgáltatásokra való cserélése.” Az ilyeneket nagyon nem szívesen olvasom. A teljes történethez tartozik, hogy a TMB előtt is töröltük már egyszer a cikket, nyolc perccel a létrehozást követően, és 59 perccel az újabb létrehozást megelőzően. – Regasterios vita 2020. október 25., 21:41 (CET)

Szerintem a legegyszerűbb, ha azonnalizod. Nincs kétségem afelől, hogy egy újabb TMB újra azt az eredményt hozná, amit a júliusi hozott: ez a cikk azért elég messze van a Wikipédián elvárt színvonaltól. Ne mulaszd el utána a lapot létrehozás ellen levédeni. --Malatinszky vita 2020. október 25., 22:00 (CET)
Szerintem is törölhető, megnéztem a forrásokat, de nevezetességről szerintem nincs szó, ez a forszírozott létrehozás és az alakulásának a dátuma elég nyilvánvalóvá teszi a reklámjellegét. Palotabarát vita 2020. október 25., 22:07 (CET)
Jelöltem, és úgy látom, már törölve is lett. A szócikk létrehozóját tájékoztattam. – Regasterios vita 2020. október 25., 22:24 (CET)
Kedves Palotabarát! Mit ért forszírozott létrehozás mellett? És a tematikája vagy a stílusa kölcsönözte neki a reklámjelleget? Ecsenyi Szilárd vita 2020. október 29., 01:38 (CET)

A törlési megbeszélésen olyan kifogásokat hoztak fel a lap ellen, amik elvben javíhatóak (és az újraírt változatban nagyrészt javítva is lettek), vagy idővel változhatnak (nevezetesség - a választások közeledtével a mikropártokra vélhetőleg több sajtófigyelem irányul majd). Mi lenne az újra próbálkozás elfogadott módja? Írja meg szerkesztői allapként? --Tgrvita 2020. október 26., 02:23 (CET)

Igen. Én itt Regasteriostól valami olyasmit várnék el, hogy először is udvariasan üdvözölje a pártalapító testvérét, aztán magyarázza el a kezdő szerktársnak, hogy miért törölték a cikk-kezdeményét, és hogy ha érvelni akar a cikk helyreállítása mellett, akkor hogyan teheti meg. Mindezt persze úgy kéne, hogy a kezdő meg is értse: be kellene linkelni, a vonatkozó útmutatót, és föl kéne kínálni a linket, amire rákattintva el lehet indítani a helyreállítási megbeszélést. Hát, egy kulturált helyen így működne ez. Nálunk bezzeg: a dudva, a muhar, a gaz lehúz, altat, befed... Malatinszky vita 2020. október 26., 03:46 (CET)

Felőlem átvihetjük allapra is, de a keresők elől szerintem el kellene rejteni, amíg az esetleges helyreállítási megbeszélés le nem zárul. Pontosabban akkor kerüljön ideiglenesen allapra a cikk, ha valaki helyreállítási megbeszélést indít. Aztán ha marad a cikk, átmozgatjuk, ha nem, töröljük az allapot is. Szerintem. – Regasterios vita 2020. október 26., 09:04 (CET)

A cikk létrehozója elindította a helyreállítási megbeszélést: Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Le az Adók 75%-ával Párt (helyreállítási megbeszélés). Tgr véleményét is figyelembe véve helyreállítottam a lapot, és egyben átmozgattam allapra: Szerkesztő:Ecsenyi Szilárd/Le az Adók 75%-ával Párt. Elnézést, hogy más véleményét ezzel nem vártam meg. Egyébként helyreállítási megbeszéléseknél (bár nem gyakori), de hasonló eljárást lehetne követni, és akkor a megbeszélés ideje alatt ugyanúgy lehetne javítgatni az allap tartalmán, mint egy létező szócikkén. – Regasterios vita 2020. október 26., 10:33 (CET)

A cikkben melyik független forrás szól a pártról? – Pagony foxhole 2020. október 26., 11:01 (CET)

@Pagony: jogos, de ezt miért itt kérdezed? – Regasterios vita 2020. október 26., 11:05 (CET)

Tulajdonképpen @Tgr:nek válaszoló kérdés. Pagony foxhole 2020. október 26., 11:12 (CET)
Tulajdonképpen nem. Az én kérdésem az volt, hogy mi az a felület, ahol a szerző megpróbálhatja demonstrálni, hogy vannak ilyen források. Ez lehetne éppen a helyreállítási megbeszélés is, bár nekem az diszruptívabbnak tűnik. --Tgrvita 2020. október 27., 17:44 (CET)
De tulajdonképpen igen. A tmb-k, bármilyen hihetetlen, úgy szoktak lezajlani, hogy a szerkesztők is megpróbálnak forrásokat keresni. Aztán ha nem találnak, és a szerző se hoz ilyeneket, jön a törlés. Persze lehet ad nauseam újra föltenni, allapon nevelgetni, míg csak el nem jutunk 2022-ig, de egyelőre csak a pártelnök siralmas közéleti botladozásai látszanak, a párt továbbra is, már jó ideje láthatatlan. Ha minden forrásolhatatlan cikkpróbálkozással így tennénk, enciklopédiából virtuális papírkosárrá válnánk. Pagony foxhole 2020. október 27., 17:55 (CET)
Ez még mindig nem ad választ a kérdésre, de ha jól értem, az implikált válasz az, hogy a törlési megbeszélés lezárulta után a szerzőnek nincs módja (vagy nem szabadna, hogy legyen módja) annak eredményét vitatni, illetve kísérletet tenni a (vélt) tárgyi tévedések megcáfolására. --Tgrvita 2020. október 27., 18:08 (CET)
Most is ott van allapon is, helyreállítási megbeszélésen is, de nem látom a szerző újabb, releváns hozzájárulásait. Nem fordítva ülünk a lovon? Pagony foxhole 2020. október 27., 18:25 (CET)
Mi lenne a nem fordítva ülés, tekintve hogy csak akkor tudjuk látni a szerző hozzájárulásait, ha van hova írnia őket? Én alapvetően négy opciót látok: több időt hagyunk az újráírási kísérletekre (például nem azonnalizzuk, hanem normális törlésre visszük őket), allapozunk, helyreállítási megbeszélésre küldjük a szerzőt, vagy azt mondjuk, hogy eleve kizártnak tartjuk, hogy egy törlési megbeszélés eredménye objektíve hibás lenne és/vagy idővel elavulna (illetve a szerintünk ritka kivételt elfogadható járulékos kárnak gondoljuk), ezért az ilyen megbeszélések eredményét kőbe vésettként kezeljük. --Tgrvita 2020. október 27., 18:48 (CET)
Elnézését kérem, de a "siralmas botladozás" személyeskedésnek minősül, olyan felesleges értékítélet, ami egyértelművé teszia moderátor elfogultságát a témában. Ecsenyi Szilárd Ecsenyi Szilárd vita 2020. október 28., 16:14 (CET)

Tudnunk kéne valahogy úgy kezelnünk az ilyesmit, hogy nekünk kevesebb dolgunk legyen a takarítással, mint az önjelölt pártpolitikusoknak az ismételt létrehozással. --Malatinszky vita 2020. október 26., 12:54 (CET)

Elvben ez nekem könnyen megoldható problémának tűnik: a törlési eljárás során objektív, érthető és maximális kritériumokat kell adni a szerzőnek, és megkérni, hogy csak azok teljesülése esetén próbálkozzon újra. (Maximális alatt azt értve, hogy ha valami például rövid, és nem nevezetes, akkor ne azzal a felkiáltással töröljük, hogy rövid, mert akkor teljesen érthető módon az lesz a szerző reakciója, hogy megírja hosszabban. Vagy a konkrét esetben, nincs független forrás vs nincs a témát mélységében tárgyaló független forrás.) A gyakorlatban ez spontán csak a legritkább esetben szokott sikerülni, talán az lenne járható út, ha lennének a gyakori törlési indokokra kezdőbarát módon megírt magyarázó sablonok, amiket a lezáró admin a törlési megbeszélés lapján elhelyez. --Tgrvita 2020. október 27., 17:44 (CET)
Kedves Tgr! Egy ilyen útmutatót hálásan megköszönnék, jelenleg a Volner Párt wikipédia oldala alapján dolgoztam, a korábbi, párttársunk által írt, valóban reklámszerű szövegből egyetlen mondatrészt sem használtam fel. Ecsenyi Szilárd Ecsenyi Szilárd vita 2020. október 28., 16:18 (CET)

Elischer Lajos műveinek listája

Kedves Szerkesztőtársak! Mielőtt elkezdeném, meg szeretném kérdezni az álláspontokat, hogy mi a mai, elfogadott szempont a következő esetben: Elischer eddig ismert műveinek felsorolása (adataikkal). Kb. eddig 130, 150 általam megismert műve van (egy részük feltöltve a Commonsra), de ezen kívül is rendelkezésre állnak csak címismertetések, amelyekhez nincs kép, így elég hosszú lista (illetőleg táblázat) várható. Nem akarnám fölöslegesen beleölni az energiámat és az időmet, hogy aztán egyes törlésre és vitákra berendezkedett szerkesztőtársak a TMB-re tegyék. Köszönöm szépen, várom a véleményeteket! Bocsánat a pikírt kijelentésemért, de megint felbosszantott a TMB-re tett javaslat. Üdv, – Bizottmány vita 2020. október 28., 13:58 (CET)

Először is megspórolok egy keresést a hozzám hasonló parasztoknak, akik nem tudjuk, hogy ki is az az Elischer Lajos: ő egy 19. századi festő és grafikus volt, mint az imént megtudtam.

Ha megnézed a Listák listáját számos példát láthatsz olyan listákra, amelyek egy művész műveit sorolják föl. Ezek jellemzően zeneművek illetve irodalmi alkotások listái, de semmi okát sem látom annak, hogy egy festő műveit miért ne lehetne ugyanígy felsorolni. Szerintem tehát: rajta!

A TMB, amit említesz, gondolom a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Nagyobb terjedelmű magyar nyelvű könyvek listája. Majd ahhoz is hozzászólok. --Malatinszky vita 2020. október 28., 14:35 (CET)

Köszönöm, kedves @Malatinszky:! Bocsánat, hogy nem linkeltem a címet (azért ne parasztozd le magadat, sok minden van, ami a te kisujjadban van, és én pl. még csak nem is hallottam róla. Amúgy a paraszt számomra nem szitokszó. :-).) Megnéztem, nemigen sok van kifejezetten művekre, abból is csak irodalmi és zeneművekre. A Rézkarcfitness által most készülő Munkácsy-művek áll talán legközelebb a mostani tervezett listához, illetve a Friedrich von Schmidt cikkben lévő lista. Köszönöm a biztatást, Gyurika már írta, hogy van ilyen, lehet írni, de ma megkérdőjeleződött bennem a TMB-n lévő komplett, címlapok képeivel ellátott, sok munkát magába foglaló lista miatt a dolog. Akkor hajrá, írom. Mosolygok ... – Bizottmány vita 2020. október 28., 18:10 (CET)

Régi ruszki dátumok

Mi a konvenciónk az orosz történelmi-életrajzi cikkekben szereplő dátumokkal? A régi julián dátumot tüntetjük föl, vagy átszámítjuk gregoriánra? Lev Tolsztojról például mi azt írjuk, szeptember 9-én született. Ez, gondolom, gregorián dátum, mert a ruwikin az áll, hogy "28 августа [9 сентября]" a születési dátum, amiből világos, hogy az augusztus 28. a julián dátum, a szeptember 9. pedig a gregorián. Mindig ezt a szabályt követjük, mindig a gregorián dátumot közöljük? --Malatinszky vita 2020. október 26., 16:14 (CET)

Úgy tudom, az itt látható formátum a követendő: Grigorij Jefimovics Raszputyin. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 26., 16:17 (CET)

Nincs erre valami sablon? Olyasmire gondolok, hogy beírom, hogy "{{oroszdátum|1869-01-22}}, amire eredményül azt kapom, hogy "1869. január 22. (régi naptár szerint január 10.)" Malatinszky vita 2020. október 26., 16:26 (CET)
Őszintén megvallva, nem tudom, hogy van-e. Gondolom, nincs, mert ha volna, használnánk. Valószínűleg lehetne csinálni. Biztosan van, aki ért is hozzá, hogy megcsinálja. Hasznos volna. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 26., 16:35 (CET)

Úgy látom, a szülhal sablon tudja kezelni, már ha benne van a wikidatában mindkét dátum, lásd pl itt. Egy lehetőség, hogy a sablont picit átírjuk, hogy a Raszputyinhoz hasonló legyen. Egy másik lehetőség, hogy az angol en:Template:OldStyleDate mintájára készítünk valamit. Whitepixels vita 2020. október 26., 16:42 (CET)

A Mircea Eliade-féle verzió nem egyértelmű. Inkább hat úgy mintha nem tudnánk biztosan melyik nap született. Egyértelműbben kell feltüntetni, hogy a másik egy Julián naptár szerinti dátum. - Csurla vita 2020. október 26., 16:43 (CET)

 megjegyzés: a „ruszki” szó a magyar nyelvben: pejoratív szó. Zsargon. Hajdani hadifoglyok (félre)hallás szerinti szava. Ne használjuk! Mondjuk/írjuk: „orosz”! (Nélkülünk is van őnekik elég bajuk). OsvátA vita 2020. október 26., 16:49 (CET)

Az orosz szabályok szerint mindenkinél aki 1919 előtt született Orosz birodalomban (ez pl. orosz forrásokban lengyelek, baltiak esetén is így van) mind a két dátumot fel kell tüntetni, azon egyszerű okból kifolyólag hogy a naptárreform előtt mindenkit a julián naptár szerint anyakönyveztek. A 1919 után születettek csak egy születési dátummal rendelkeznek. Texaner vita 2020. október 26., 18:09 (CET)

(Szerkesztési ütközés után)  megjegyzés Semmiképpen sem "orosz dátum", hanem "Julián(us)-naptár" szerinti dátum, mert 1582 előtt ezt használta egész Európa, mivelünk együtt, és csak fokozatosan, egyenként tértek át egészen az 1790es évekig, utána csak az ortodoxok tartották meg, köztük az oroszok. Bizony az angol, német újkori történelmi szócikkekben is is kellett már nemegyszer kettős dátummegadást csinálni, mert az egyik országban így, másikban amúgy adták meg dátumokat, hogy két közeleső esemény sorrendje érthetetlen módon felcserélődött. Mindenképpen úgy kellene megadni, hogy Julián és Gergely, esetleg rövidítve. De semmi esetre sem "orosz". Egy jó sablon nem ártana, az angolok OS/NS (Old Style/New Style)-szerű rövidítésére kellene jó ötlet (Ju/Ge?). Akela vita 2020. október 26., 18:15 (CET)

Emlékeim szerint felvetődött már ez egyszer (többször?), és pont a rövidítésen feneklett meg. Bár amíg csak folyószövegben van, addig a

Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828. szeptember 9. [julián: augusztus 28.] – 1910. november 20. [november 7.])

forma is érthető szerintem. Rövidítésre főleg az infoboxban van szükség, infoboxban viszont nem feltétlenül érzem szükségét két dátum feltüntetésének. Sablont egyébként simán lehet készíteni, akár olyat is, ami az angoltól eltérően tényleg csak egyetlen (ISO 8601 formátumú) dátumot vár, és onnantól mindent kiszámol. – Tacsipacsi vita 2020. október 26., 20:38 (CET)
Tolsztoj példája csalóka, mert kézzel van beírva a Gergely-rendszerű születési időpont. (Pedig a Wikidata mindkét konvenció szerintit megadja!)
Valamint. Ennek a fajta naptárnak nem csak orosz vonatkozása van, és meglepően sokáig használták. (Most az egyházakat nem is mondanám, mert akkor még bonyolultabb a helyzet, van például egy revideált Julianus-naptár is, amelyet Milutin Milanković javasolt.)
És nem csak a szovjetek voltak maradiak 1918-ig, hanem Jugoszlávia is (1923) és Törökország is (1927). Csak ettől kezdve vannak gregorián dátumaik.
A sablonozást alaposan gondoljuk át, mert sok sablonunk dolgozik dátumokkal. De különben szerintem szépen meg lehet oldani, nem akkora eset.
A Ju rövidítést nem javaslom, mert két hónapnévvel is összetéveszthető. Nálunk nem alakult ki hagyománya ennek a naptárrendszer-rövidítés dolognak, mert Magyarországon viszont 1587-től Gergely-naptár van. Lehet, hogy az a legjobban használható, hiába hosszadalmas, hogy rövidítés nélkül kiírjuk. Az is lehetséges (bár én speciel nem szeretném), ha váltogatni lehetne, mint a távol-keleti írásrendszereknél, hogy melyik naptárat követi a szócikk. – Garamond vita 2020. október 26., 20:49 (CET)
(Tolsztojt nem Tacsipacsinak írtam, hanem az eredeti első bejegyzéshez, bocs.) – Garamond vita 2020. október 26., 20:51 (CET)

 megjegyzés:Itt jegyezném meg, hogy a julián és julianus a Julius tulajdonnévből képzett melléknév, ezért ellentétben a Gergely-naptárral ezeket kis kezdőbetűvel írjuk. Ennek ugyan részben ellentmond a https://e-nyelv.hu/2020-04-17/julianus-naptar-julian-naptar/ de a julianus számomra ugyanolyan szó mint a viktoriánus. Ha valakinek jobb magyarázata van elfogadom. Azért mertem itt előállni ezzel, mert ennek helyesírását legalább ilyen fontosnak tartom. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. október 26., 21:20 (CET)

Számomra már csak alakilag sem ugyanolyan szó a julianus mint a viktoriánus, mégpedig egyszerűen azért, mert Julianus (Iulianus) név létezik a magyar nyelvérzék számára, Viktoriánus pedig nem (igen, tudom, ha sokat keresgélünk, létezett egy Szent Victorianus, de nem hiszem, hogy neki a viktoriánus melléknévhez köze lenne). Ami az írásmódot és indoklását illeti. Arra természetesen van forrás, hogy az ó-naptárat Julius (Iulius) Caesar kezdeményezte. Ennek ellenére az idézett nyelvi tanács elég határozottan megkülönbözteti a Julianus-naptár és a julián naptár formát, ráadásul az elsőbe tesz kötőjelet, a másodikba nem, továbbá az utóbbit á-val, magyarosan írja. Ezek a finom különbségek másképpen azt jelentik, ha jól emlékszem, hogy a nagybetűs formában tulajdonnevet lát, a kisbetűsben pedig nem. Hanem nyilván melléknevet. Ráadásul van még a csillagászok nagy kedvence a julián dátum (nem naptár!), amiről a források nem tudnak megegyezni, hogy az édesapjáról nevezte-e el Scaliger, aki történetesen Julius volt, vagy a naptári rendszerről, tehát végső soron a császárról. Bevallom, nem tudom, mi a szótári alak, amire a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda hivatkozik, és mi annak az indoklása. Az én fülem számára magyar nyelven sem a julián nem melléknév, sem a julianus. Magyarul olyasmi lehetne melléknév, hogy juliánusi, juliusi. (Ellenpélda lehet azonban: gregorián.)
Nem akar kettéágazni az eszmecsere? Eredetileg nem nyelvi indíttatású volt. – Garamond vita 2020. október 27., 00:03 (CET)
Igen. csak a julianus naptárt nem Julianusról, hanem Julius Caesarról nevezték el. Attól, hogy ma juliusi naptárnak esetleg Julius-naptárnak mondanánk, attól még vagy 2000 évig latinul toldalékolták. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. október 27., 00:37 (CET)
A viktoriánus kort Viktória brit királynőről nevezték el. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 27., 00:13 (CET)
Hát ez az. és kisbetűvel. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. október 27., 00:38 (CET)

Azért, hogy érthetőbb legyek, kerestem szebb példákat a gregorián http://lexikon.katolikus.hu/G/Gergely-naptár.html és a gregorianus naptárra, http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/A_trtnelem_segdtudomnyai/4551_a_gergelynaptr_elterjedse.html Akkor most külön megjegyzem, nem Szent Gregoriánusról, hanem Gergelyről illetve a nevéből képzett melléknévről van szó. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2020. október 27., 00:58 (CET)

A Julianus, stb. helyesírásáról volt már jó hosszú megbeszélés itt, és összefoglalás itt. A mostani megbeszélés nem erről szól. – Vadaro vita 2020. október 27., 09:57 (CET)

A feltett fő kérdéshez, a kétféle dátum egyidejű ábrázolásánek lehetőségeihez: Azt, hogy milyen betűszó legyen, kis/nagybetű, javaslom külön alcímben tárgyalni (Juli,Jul,Jln,Ju,Jn,J / Gerg, Greg,Ger,Gre,Gr,G):

  • A megjelenés lehetne akár a fent javasoltak egyike, vagy ez: 1917. november 7-én.[Ger] (október 25-én[Jul]).
  • Mindkét dátum lehet kézi, mint szülhal sablon. Ha automata átszámítást akarunk, lehet egy Jul→Greg és Greg→Jul sablon is, mikor melyiket ismerjük, és melyiket keressük. Még az év is változhat, Leonyid Iljics Brezsnyev(1907. január 1. ([julián: 1906. december 19.]). Automata sablon tömeges szórásától kicsit fázom, nem kell mindenhová kettős dátummegadás.
  • Alkalmazása: Csak ott és akkor, ahol két dátum egy cikken belül egymás mellett előfordul (pl. első világháború orosz-német krónika más dátumai, 16-18. századi európai háborúk, angol-német dátumok egymás mellett, stb. De (javaslom) csak ott tegyük ki, ha hiánya értelemzavaró, bizonytalanságot okoz. Nem az a lényeg (szerintem), hogy minden dátum meg legyen jelölve, hanem hogy a dátumok egymással kompatibilisek legyenek. Középkor, kora újkori, török kori cikkek valszeg eddig is Julián dátumukban íródtak, megjegyzés nélkül, a korabeli dokumentumok dátumai szerint, ütközés és probléma nélkül. (Szerintem, eddig is nagyjából ezt csináltuk). Akela vita 2020. október 27., 07:43 (CET)

Amikor így alakul, többnyire nem szólunk hozzá. Bezzeg, ha ellenezném, biztos megnyikkannék.

Szóval azt akartam mondani, hogy Akela józan és gyakorlatias állásfoglalása szerintem lenyugtatta a kedélyeket. A nyelvi eszmefuttatásra eleve nem térek vissza, amúgy is szó volt róla régen, meg egyébként is: túlhabzás.

A J, Ju vagy Jul jelzés összetévesztése a június illetve július hónapnévvel, úgy látom, nem gyakorlati probléma. Ugyanis amikor számít, akkor ugyanott, a dátum másik alakjánál a Gergely-konvenciót is jelölni fogjuk, ebből a szempontból közömbös, hogy G, Ge vagy Ger alakban. A lényeg, hogy párban jelennek meg, ezért egymást magyarázzák. A kétkedésemet ezért visszavonom. – Garamond vita 2020. november 1., 14:57 (CET)

Javíthatók-e a másolmányok?

A Wikipédia:Szerzőijog-sértés oldal valószínűleg kevés szerkesztőnek szerepel a figyelőlistáján. Ez az oldal jelenleg egy szócikktemető. Az oda került szócikkek minimális kivétellel törlésre kerülnek. Pedig az oda került szócikkek között több olyan is volt, amely nevezetessége vagy enciklopédiába illő tartalma folytán megtartható lett volna. Attól, hogy egy szócikk abban az állapotában szó szerinti másolmány, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy esélyt sem kapva a kijavításra, törlésre kerüljön. Ha a nevezetesség adott, akkor minden bizonnyal találhatók hozzá más források, valamint a már felhasznált forrás szövege is átfogalmazható lehet olymódon, hogy az a Wikipédia szabályainak is megfeleljen. Az ilyen szó szerinti másolmányok esetében is figyelni kellene azt, hogy a szócikk tárgya nevezetes-e vagy sem. Ha nevezetes, akkor a helye a feljavítóban lenne, ha nem, akkor következhetne a törlés. Különösen szembetűnő azoknak a szócikkeknek az esete, amelyek nem egy, hanem több (volt olyan szócikk, amely 11) forrásból lett "összeollózva". Az ilyen, sok forrásból összeollózott szócikkek nevezetessége valószínűleg nem kérdéses, ha ennyi forrás található hozzájuk. A bűnük az, hogy innen-onnan szó szerinti másolmányok. Ez általában a szöveg átfogalmazásával orvosolható. De az egyetlen forrásból történt másolás is kizárólag csak akkor jelenthet problémát, ha ez az egyetlen forrás, és más forrás nincs. Véleményem szerint ezeknek a szócikkeknek, amennyiben a nevezetességük nem kérdéses, a feljavítóban lenne a helyük a néhány nap utáni automatikus törlés helyett. Kiváncsi lennék a közösség véleményére ebben a kérdésben. – Dodi123 vita 2020. október 29., 22:22 (CET)

 megjegyzés Már 15 forrásból összeollózott cikk a rekord. - Assaiki vita 2020. október 29., 22:31 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Elvileg nem kerülhetnek át, mert jogsértő szöveget a Wikipédia semelyik felületén (beleértve a Wikipédia névteret is) nem szabad megjelentetni, elérhetővé tenni, vagy elérhetőnek hagyni. Nem véletlenül van az, hogy a jogsértőre jelölt szöveget kikommenteljük, és új lapon történő létrehozásra szólítjuk fel azokat, akik meg akarják írni a nem jogsértő változatot: „A cikk egy másik, nem másolt változatát a(z) Gipsz Jakab/Új ideiglenes címen máris létrehozhatod, de ezt a figyelmeztető lapot ne szerkeszd!”. Ez alól kivételt képez, ha engedélykérés folyamata van a szövegre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 29., 22:36 (CET)

Ezzel én egyetértek. A problémát abban látom, hogy a Nem szabad tartalom felhasználása irányelv szerint írásos engedély nélkül megengedett az idézés egy műből, ha az idézet nem haladja meg az eredeti mű 1-5%-át. A Wikipédia:Szerzőijog-sértés oldalra azonban több olyan szócikk is felkerült, ahol egy-egy forrásból a másolmány nem haladta meg az eredeti forrás 1-5%-át. Az valóban ezeknek a cikkeknek a hibájaként felróható, hogy a másolt szöveg nem lett idézőjelek közé téve. Az idézőjelek kihelyezése után azonban már megszűnik a "jogsértés". A probléma ekkor már csak az, hogy (szintén az irányelv szerint) egy szócikk szövegének maximum 10%-a lehet idézés. Ezen viszont lehetne átfogalmazással segíteni úgy, hogy az egyébként enciklopédiába illő szócikk megmaradhasson. – Dodi123 vita 2020. október 29., 22:53 (CET)
Ahonnan az 1-5%-ot idézted, az is le vagyon írva, hogy "Egy szócikk egésze vagy túlnyomó része nem állhat idézetekből, amennyiben a szócikk szövege nem vagy alig tartalmaz saját fogalmazású szöveget, az idézeteket rövidíteni kell, illetve el kell távolítani." Tehát nem tehetsz minden jogsértő anyagot idézőjelek közé, mert azok amúgy nem haladják meg az 1-5%-ot. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 29., 23:05 (CET)
Éppen erről van szó! Mivel idézőjelek között már nem jogsértő, így a feljavítóba már átkerülhetne. Ez a rövidítés vagy eltávolítás már történhetne a feljavítóban. Ekkor ugyanis már nem jogsértő, csak a Wikipédia belső szabályainak nem felel meg. Ez viszont néha hosszabb időt vehet igénybe, mint öt nap, amennyi a [Wikipédia:Szerzőijog-sértés]] lapon rendelkezésre áll. A feljavítóban erre három hónap lenne. – Dodi123 vita 2020. október 29., 23:15 (CET)
De jogsértő, azért mert macskakörmöt teszel rá, az még valaki más szellemi terméke marad! Ilyen alapon minden szócikkünk állhatna összeollózott másolmányokból könyvekből. Az nem enciklopédiaírás, hanem lopás. Ez meg az én kendőzetlen véleményem. Ha meg akarod menteni őket, senki sem akadályoz meg abban, hogy újraírd a saját szavaiddal. Szócikktemető? Mert a feljavító micsoda? Ami odakerül, azt mindet feljavítják? vagy inkább hónapokig vagy évekig fog ott díszelegni a másolmány? Xia Üzenő 2020. október 30., 17:54 (CET)
@Teemeah: Az általam írtakból kimaradt, hogy az idézőjelek közé tétellel párhuzamosan természetesen a forrást is meg kell adni hivatkozásként. Ekkor a szerzői jogi törvény szerint az idézett szöveg abból a forrásból már nem jogsértő. Az egy másik kérdés, és abban igazad van, hogy ettől még az így összeollózott szócikk nem lesz a Wikipédiába való. Márcsak azért sem, mert az irányelv szerint egy szócikknek legfeljebb 10%-a lehet idézés. – Dodi123 vita 2020. október 30., 18:06 (CET)
Wikipédia:Mi nem való a Wikipédiába?#Mire nem valók a Wikipédia-szócikkek? 12. „A szócikkek nem lazán összetartozó témák listái, mint amilyenek az idézetek, aforizmák, vagy személyek. Természetesen semmi baj nincs azzal, ha egy szócikkhez tartozó lista vagy táblázat szerepel a cikk szövegében. Ha csak idézeteket akarsz szerepeltetni, akkor erre a Wikidézetek projekt való.” Ez passzol ahhoz, hogy "Egy szócikk egésze vagy túlnyomó része nem állhat idézetekből, amennyiben a szócikk szövege nem vagy alig tartalmaz saját fogalmazású szöveget, az idézeteket rövidíteni kell, illetve el kell távolítani." Tehát nem lehet azzal kijátszani a dolgot, hogy mindent idézőjelek közé zársz. Az átfogalmazás más dolog, annak semmi akadálya. Ha meg úgy gondolod, tovább tart a munka, akkor vagy kimásolod magadnak szerkesztési módból a szöveget és saját szövegszerkesztőben átdolgozod. Vagy -- ha erről lemaradtál, akkor -- megkéred az adminisztrátorokat, hogy az átdolgozandó szöveget küldjék meg emailban neked. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 29., 23:25 (CET)

A problémát abban látom, hogy ha a szerkesztők túlnyomó többségének nincs a figyelőlistáján a Wikipédia:Szerzőijog-sértés oldal ahhoz, hogy elkezdjenek megmenteni szócikkeket akár úgy, hogy allapukra teszik, akár admintól később segítséget kérve, akkor a feljavítóba való áthelyezés is ugyanúgy el fog maradni, mivel nem tudják, mit lenne érdemes áthelyezni. Sajnos nem látom a megoldást azon kívül, hogy időnként végigpásztázom az oldalt, és ha valami érdekel, feljegyzem, hogy később foglalkozzam vele. A másik megjegyzés, hogy sokan az átfogalmazásokat mondatról mondatra a kötőszavak és a mondatszerkezet megváltoztatásával képzelik el, azonban a másolás ténye akkor is megmarad. Ilyenkor az a helyes, ha a megadott forrásokból újra felépítjük a cikket, de erre kevesen vállalkoznak. Ogodej vitalap 2020. október 30., 07:04 (CET)

@Ogodej: értékelésével értek egyet, szerintem leírta a lényeget: Másolmány szövegből rendes szócikket készíteni ugyanannyi munka (sőt, több!) mint nulláról indulva új szócikket írni. Magyarán: „Tedd félre, amivel foglalkozol, csináld helyette ezt.” Ehhez egyfelől kell egy önkéntes hajlandóság, másfelől a másolt szócikk témájához való hozzáértés is. Amíg van, aki önként, saját pluszmunkával, saját (szívének kedvesebb) munkája helyett hajlandó takarítani, addig jó. Ha nincs, akkor úgy marad. Én inkább a szigorúbb elbánás mellett lennék: a feljavítandóból menjen TMB-re vagy törlődjön. Javaslom, a "nemszabad" szövegekkel is járjunk el ugyanolyan könyörtelenül következetesen, mint a "nemszabad" képekkel. (Tudom a különbségeket, de most a hasonlóságokat hangsúlyoznám). Sok szükséges kép hiányzik, túléljük. Hiányozni fog pár szükséges cikk is. Majd meglesznek később. Akela vita 2020. október 30., 08:07 (CET)

Ogodej + 1. Mindig is farizeus megoldásnak tartottam, hogy felborítjuk a szórendet, szinonimákat keresünk, és azt gondoljuk, megoldottuk. Nem igazán. – Pagony foxhole 2020. október 30., 10:22 (CET)

"Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés" vs. "Ne legyek? Legyek? Ezen tanakodom". Röviden: Ogodej, Pagony +1. Viröngy vita 2020. október 30., 10:31 (CET)


 megjegyzés-- A feltett kérdést érdemes lenne pontosítani.

2004 óta számos másolmányt írtam újjá, jogtisztán. A témában - személyes tapasztalataim alapján - az alábbi gyakorlatias szempontokat ajánlom szíves figyelmetekbe:

  1. A másolmányok kezelése azok tartalmi típusaitól függ, azaz
    1. a másolmányok egy része eleve alkalmatlan szócikk alapjaként, ezeket a várakozási idő után töröljük
    2. vannak olyan másolt szövegek, amelyek részben, esetleg egészben felhasználhatók az újraírás keretében. Más szavakkal: ha az adott szöveg egyedül és kizárólag csak a másolt jellege miatt kifogásolható, akkor elvileg alkalmas szöveg az adott témában újraírandó szócikk keretében való felhasználásra. (Senki nem tilthatja meg, hogy a jogtiszta újraírás érdekében ugyanazt a forrást használjuk, természetesen nem másolatként, hanem értelemszerűen az illető forrással alátámasztott tényként. Ebből a szmepontból nincs különbség az egyetlen forrásból illetve a több forrásból bemásolt szöveg között!)
    3. előforult már, hogy a másolmány olyan szócikkhez kapcsolódott, amely szócikk szövegét a másolmányban szereplő egyes tényekkel ki lehetett egészíteni. (Itt tehát fel sem merült az újraírás - a hasznosítás más módjára volt lehetőség.)
  2. Senki nem állította, hogy a "jogsértő" másolmány helyébe lépő szócikk kizárólag vagy nagyrészt a korábbi "jogsértő"nek minősülő szövegen alapulhat. De azt állítom, hogy alkalmas lehet egy fontos témában születő szócikk szövegének kiegészítésére, támogatására.
  3. Az OTRS-engedély gyakran csak sablonozás után érkezik meg. Az így megérkező engedély kizárja ugyan a szerzői jogi aggályokat, ám önmagában nem ad választ arra, vajon az engedélyezett szöveg megfelelő lexikoncikk-e.

Egyes szerkesztőtársaim - sajnos -, láthatóan ki sem próbálták még a fent említett hasznosítási módszereket. Különben ők is arra törekednének, hogy megvizsgálják: az adott esetben lehet-e különbséget tenni egy másolmány mint adathalmaz és az adathalmazban szereplő tények, szavak szerzői jogi helyzete között.

Válaszom tehát: elvileg nem minden egyes esetben felhasználási akadály, hogy egy korábban jogsértő sablonnal ellátott szócikkben szereplő , világosan forrásolt szöveg szerepelhessen egy olyan szócikkben, amely a jogsértés miatt törölt szócikk helyébe lép. Ezt továbbra is teljesen legitim megvizsgálni.--Linkoman vita 2020. október 30., 13:28 (CET)

Csakhogy ezek nem 5000, hanem 150 000 karakteres szövegek. Pagony foxhole 2020. október 30., 13:45 (CET)

@Pagony:--- Lényegtlen, hogy 5 ezer vagy 5 millió karakter. Sohasem a 150 millió karakter kerül "újramásolásra", hanem ezen belül csak az újraírás során kiválasztásra kerülő rövid szövegrész - és természetesen ez sem másolat formájában. (De lehet pl. idézet, az előírt szabályok szerint). A másolmány vizsgálata kiterjed arra, hogy

  • a címe legyen-e az újra írt cikk címe, vagy más
  • újraírásra kerüljön-e a cikk vagy meglevő cikket bővítsünk a szöveg alapján.

Technikailag az újraírás nem "újramásolással" indul, hanem értelemszerűen kizárólag azokat a mondatokat kell jogtisztán újraírni, amelyek a téma szempontjából relevánsak.

A jogtiszta szöveggé írás abból áll, hogy a téma szempontjából fontos tényeket összegyűjtjük. Messze magasabb rendű tevékenységről van szó itt, mint lényegtelen stiláris változtatásokat tenni (csak helyett csupán stb. stb.) Attól, hogy egy szövegrész nem jogtiszta módon szerepelt korábban egy Wikipédia-szócikkben, még nem válik örökre "jogtisztátlanná", tehát adott esetben (messze nem "mindig") valamely Wikipédia-szócikk jogtiszta tartalmát képezheti. --Linkoman vita 2020. október 30., 14:24 (CET)

Itt nem csak a szerzői jogról van szó, a másik oldalon is elmondtam, de ezek szerint teszel rá, hogy a Wikipédiának nem csak a szerzői joghoz kell igazodnia, hanem az alapítvány határozataihoz is. Az alapítvány pedig minimálisra szeretné csökkenteni a nem szabad tartalmakat a szócikkekben. Egy-egy releváns idézet egy szócikkben tökre rendben van. A szócikk egésze vagy nagyobb része viszont nem lehet máshonnan másolva, akár idézőjelben van, akár nincs. Tök mindegy, hogy magyar jogi szempontból mennyire minősül valóban jogsértőnek, a fenntartónknak is vannak szabályai. Xia Üzenő 2020. október 30., 17:59 (CET)

@Teemah: @Grin: -- Sajnos, láthatóan félreérthető ez a mondatom: Attól, hogy egy szövegrész nem jogtiszta módon szerepelt korábban egy Wikipédia-szócikkben, még nem válik örökre "jogtisztátlanná", tehát adott esetben (messze nem "mindig") valamely Wikipédia-szócikk jogtiszta tartalmát képezheti. ''

Visszautasítom azt az otromba momndatot, amit előzmény nélkül engedett itt meg valaki magának: " Itt nem csak a szerzői jogról van szó, a másik oldalon is elmondtam, de ezek szerint teszel rá, hogy a Wikipédiának nem csak a szerzői joghoz kell igazodnia, hanem az alapítvány határozataihoz is." Kiről beszél ez??? Én sohasem küldtem fel jogsértő tartalmat. És az sem igaz, hogy az általam leírt mondat szembemenne az alapítvány azon szándékával, hogy csökkentsük a szócikkekben a nem szabad tartalmakat.

És most sem hívtam fel senkit, hogy jogsértő tartalmat küldjön fel! Sőt, be tudom bizonyítani, hogy számos, eredetileg nem jogtiszta szöveget tartalmazó szócikket újraírtam és ezek a cikkek ma is részei a magyar Wikipédia cikkeinek! (Ha valaki lenne olyan szíves, könnyen összegyűjthetné azokat az újraírt szócikkeket, amelyeket én kezdtem el. Sajnos, mivel nem vagyok admin, ezért magam nem tudom ezeket összegyűjteni.)

Tartom magam ahhoz, hogy a Wikipédia egy mozgalom is, ahol a szerkesztők közössége nem elégedhet meg pusztán azzal, hogy megállapítsa egy konkrét szócikk jogsértő jellegét, hanem mindent el kell követnie azért, hogy mielőbb jó szinvonalú lépjen a korábban "jogsértő" helyére.--Linkoman vita 2020. október 30., 18:33 (CET)

Linkoman szerintem jól összefoglalta a problémákat. Egy kiegészítést tennék, amely úgy érzem, sokak számára nem kellőképpen tisztázott. Nem mindegy, hogy az "idézet", azaz egy szövegrész szó szerinti másolása egy irodalmi műből vagy egy tudományos értekezésből származik. Egy irodalmi műben egy szövegrész, akár egyetlen mondat is olyan egyedi, amelynek szó szerinti ásolása a forrás megadása nélkül kimerítheti a jogsértés fogalmát. Egy tudományos értekezésben egy állítás vagy egy kísérlet alapján megállapított tény leírása olyan egzakt módon kerül megfogalmazásra, amelyet nehéz vagy lehetetlen más szavakkal visszaadni úgy, hogy annak tartalma ne szenvedjen sérülést. Az átfogalmazott szöveg esetleg már nem is pontosan azt jelenti, mint az eredeti. Különösen érdekes az az eset, amikor a Wikipédia szócikkhez felhasznált forrás nem az eredeti tudományos mű, hanem annak egy ismertetése, amely saját szavaival, de viszonylag pontosan leírja az eredeti műben szereplő kisérlet körülményeit és következtetéseit. Ha a Wikipédia szócikk írásához ezt a másodlagos forrást használjuk fel, és mi is átfogalmazzuk az ott közölteket annak érdekében, hogy ne kövessünk el "jogsértést", akkor lehetséges, hogy az információ már annyira torzul, hogy pontatlanná válik, és mást ad ki eredményül, mint az eredeti állítás. Biztosan sokan ismerik azt a játékot, amikor egy társaságban valaki súg valamit egy társa fülébe, az súgva tovbbadja a következőnek stb., és a sor végén álló elmondja, hogy mit súgott neki az előző. Nagyon mókás végeredmény szokott kijönni. Tudományos műnél ezért én kevésbé érzem lényegesnek az átfogalmazást. A szerzői jog itt csak akkor sérül – véleményem szerint – ha az utánközlő saját kutatása eredményének kivánná beállítani azt, amit leírt. A Wikipédiánál ilyen természetszerűleg szóba sem jöhet, hiszen az itt közölt szövegek alapból nem lehetnek saját kutatás eredményei, és a leírt információkat forrásokkal kell alátámasztani. – Dodi123 vita 2020. október 30., 15:15 (CET)

Minden szerkesztői ablak alatt megjelenik egy figyelmeztetés, miszerint "Ha nem akarod, hogy az általad írtakat könyörtelenül átszerkesszék vagy a CC-BY-SA licenc feltételei szerint terjesszék illetve felhasználják (akár üzleti célra is), ne küldd be!" Itt a zárójeles rész a jelentős, valamint az, hogy a Wikipédia tartalma Cc-by-sa licenc alatt használhatóak fel. Nem biztos, hogy mindenki örömmel veszi, hogy a munkáit valakik szabad licenc alatt közlik az engedélye nélkül, és a szövegeit szintén az engedélye nélkül újrafelhasználják. Jó esetben forrásmegjelölés mellett, rossz esetben anélkül, és akár még pénzt is keresnek vele (függetlenűl attól, hogy éppen ídézőjelbe teszi vagy elfelejti kitenni). Arról nem is beszélve, hogy a nem módositható szövegek (legyen az akár szerzői jogi szempontból, akár érthetőségiből) nem felel meg a Cc-by-sa licenc szabadon módosíthatósági kitételének.
Mindezekért (is) törekedni kell arra, hogy minél kevesebb nemszabad tartalom legyen fenn. Ezért (sem) állhat egy szócikk túlnyomórészt ídézetből, ezért lehetnek csak ritka esetben filmkockák illusztrációk, stb. Az ídézőjelezés egyébként sem lehet orvosság mindenre, és nagyon, de nagyon sokmindenre rá lehef(ne) fogni, hogy az olyan tudományos mű, amit "nem lehet értelmesen átfogalmazni".
Teljes mértékben óriási a különbség, aközött, hogy egy irodalmi műből ídézünk részleteket a szócikk megértéséhez, és aközött, hogy hosszabb részeket másolunk be ídézőjelek közé zárva.
Nem mellesleg a Wikipédiát az érettségizett emberek szintjére írjuk elvileg. Ha egy tudományos szöveg már annyira komplex, hogy a módosításával (vagy módosítlanságával) teljesen érthetetlenné válik, akkor át kell gondolni, hogy valóban a Wikipédiába való-e, mert esetleg az átlag felhasználók, nagy valószínűseggel nem fogják érteni. Amit valaki nem tud a saját szavaival átfogalmazni, az a szöveg nagy valószínűséggel ilyen. Persze előfordulhat, hogy csak az illető nem ért ahhoz a területhez, de ebben az esetben viszont ne foglalkozzon azzal a területtel. Foglalkozzon olyannal, amihez ért és a saját szavaival is meg tudja fogalmazni.
Szóval én nem látok legitim és legális okot arra, hogy nagyobb, hosszabb szövegeket vegyünk át, vagy sok-sok kicsi apró másolt szövegekből rakjuk össze a szócikkeket és ídézőjelekbe zárjuk azokat, arra hivatkozva, hogy így nem lépik át az 1-5%-ot.
Esetleg meg lehet próbálni engedélyt szerezni a szövegekre (Wikipédia:Engedélykérés, Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat). Persze ez nem egyszerű és nem mindig jár sikerrel (én a tacskóbénulás szócikk érdekében hat embernek írtam. Közülük kettő nem is válaszolt, három válaszolt, ígéretett tett az engedélyre, aztán ennyiben is maradt, az engedélyt már nem küldte el, többet nem válaszolt. Aztán az utolsó próbálkozás járt sikerrel), de az a legtisztább és követendő, ha a szerzőtől megpróbálunk engedélyt kérni. Ha nem sikerál vagy nem ad engedélyt, akkor pedig nem használjuk a szövegeit. Nekem tudományos körökből is sikerült nem egyszer szövegengedélyt szereznem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. október 30., 16:07 (CET)


 megjegyzés-- Összefoglalva az eddigieket:

A "másolmányok" önmagukban nem javíthatók és- amennyiben jogtisztaságuk utólag sem bizotsítható (pl. OTRS) - törlésre kerülnek. Annak viszont elvileg semmi akadálya, hogy a jogtiszta újraírás során a korábban jogtisztaság hiányában törölt szövegrészekre bárki hivatkozzon, az általános szabályok szerint. Bármely cikk újraírásakor bármely forrásolt tartalomra bárkinek joga van hivatkozni. Ebből a szempontból közömbös, vajon ez a konkrét tartalom (korábbi nem jogtiszta bemásolás miatt) ezt megelőzően törlésre került vagy sem.--Linkoman vita 2020. október 31., 20:08 (CET)