Cserépszavazás

A cserépszavazás (ὀστρακισμός, osztrakiszmosz) az ókori Athénban olyan eljárás volt, amivel a városállam egy befolyásos polgárát a nép tíz évre száműzhette. Ezt nem büntetésnek tekintették: alkalmazhatták egyrészt megelőző célzattal, egy olyan személy eltávolítására, akit az államra nézve veszélyesnek tartottak; de lehetett vetélytárs politikusok közötti kibékíthetetlen ellentétek feloldásának eszköze is.

A név eredete

A név onnan származik, hogy a szavazók a száműzendő polgár nevét törött agyagedények darabjaira, cserépdarabokra írták (ὄστρακον /osztrakon/ – agyagcserép görögül), mivel ez jóval nagyobb mennyiségben és olcsóbban állt rendelkezésre, mint a papirusz, melyet Egyiptomból kellett behozni Attikába.

Az eljárás

Egy osztrakon Themisztoklész nevével.

Az athéni népgyűlés minden évben döntött arról, hogy szükséges-e abban az évben cserépszavazást tartani. (A döntést minden évben az állami ügyek intézésére használt tíz hónap közül a hatodikban hozták meg, ez a hónap a mai naptári év szerinti januárnak-februárnak felel meg.) Ha úgy döntöttek, hogy szükséges, a döntéstől számított két hónap múlva a szavazást lebonyolították: a polgárok az Agora egy elkerített részére kihelyezett urnákba tették a cserépdarabokat. Ezután a szavazóbiztosok megszámolták az összegyűlt szavazatok számát: ha ez a hatezret meghaladta, a biztosok szétválogatták a különböző neveket tartalmazó cserépdarabokat, és akire a legtöbb szavazat esett, tíz évre száműzték Attikából.

A száműzöttnek tíz napja volt arra, hogy elhagyja az országot, és ha a tíz év letelte előtt megpróbált volna visszatérni, halálbüntetés várt volna rá. Ezen kívül azonban más hátránya a szavazásból nem származott: vagyonát nem kobozták el, és a száműzetés lejárta után ismét szabad polgárként tevékenykedhetett. A népgyűlésnek lehetősége volt arra, hogy szükség esetén valakit a tíz év letelte előtt visszahívjon: Ismert, hogy az i. e. 479-es perzsa támadás előtt amnesztiát hirdettek, melynek alapján legalább két száműzött vezető (Xanthipposz, Periklész apja; illetve Ariszteidész) visszatérhetett; illetve az i. e. 461-ben száműzött Kimónt is visszahívták, mikor szükség volt rá a harcmezőkön.

Története

A cserépszavazás intézményét nem alkalmazták az athéni demokrácia működésének teljes időtartama (i. e. 506 körül – 322) alatt, csupán az ötödik században volt a társadalmi élet „aktív kelléke”. A hiteles forrásként leggyakrabban elfogadott mű Arisztotelész Az athéni állam (Ἀθηναίων πολιτεία) című munkája, ami az intézmény bevezetését a demokrácia megteremtésében fontos szerepet játszó reformerhez, Kleiszthenészhez köti; ez alapján a cserépszavazás i. e. 506 körültől működhetett. A cserépszavazás első „áldozatát”, Hipparkhoszt (aki a zsarnok Peiszisztratosz rokona volt) azonban csak húsz évvel később, i. e. 487-ben száműzték Attikából. A következő hatvan év során mintegy tizenhárom „követőjéről” tudunk; a lista talán nem teljes, de nincs ok feltételezni, hogy az Athéniak szükségét érezték annak, hogy minden évben száműzzenek valakit maguk közül.

A cserépszavazás útján száműzöttek közül mai ismereteink szerint a legutolsó Hüperbolosz volt, i. e. 417 körül. Ekkor Alkibiadész és Nikiász között dúlt a harc, de hogy egyiküket se száműzzék, összefogtak és a jelentéktelen demagógra adták híveik a szavazatukat, ami teljesen lejáratta a cserépszavazás intézményét. Bár Hüperbolosz maga rendkívül büszke volt, hiszen a száműzetés ilyen módja általában igen nagy embereknek "járt ki".

Nem tudunk arról, hogy használták volna a peloponnészoszi háború után, amikor a Harmincak uralmának bukását követően (403 körül) visszaállították a demokráciát. Viszont, noha az intézményt az i. e. 4. században már nem alkalmazták, továbbra is minden évben döntöttek arról a népgyűléseken, hogy tartsanak-e cserépszavazást, igaz, hogy ez ekkor már komoly lehetőségként soha nem merült fel.

Más városokban

A cserépszavazást athéni példára Szürakuszai, Milétosz, Epheszosz, Argosz és Megara is bevezette, de csakhamar meg is szüntette.

További információk

• Demagógok Athénban

Források

• Vojtech Zamarovský A görög csoda Madách, Bratislava, 1988