Debreceni csata (1849)

A debreceni csata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó ütközeteinek egyike volt, amely Debrecen térségében, a Nagysándor József vezette I. hadtest és az orosz főerők között zajlott le 1849. augusztus 2-án, kedden.

Debreceni csata
Konfliktus	1848–49-es forradalom és szabadságharc
Időpont	1849. augusztus 2.
Helyszín	Debrecen
Eredmény	orosz győzelem
Szemben álló felek
Magyarország 1. hadsereg (Honvédsereg) I. hadteste és Korponay János gyaloghadosztálya Orosz Birodalom orosz intervenciós hadsereg II. és III. hadteste és a 12. gyaloghadosztály
Parancsnokok
Nagysándor József vezérőrnagy, Korponay János ezredes Ivan Fjodorovics Paszkevics
Szemben álló erők
10 630 fő (ütközeti 9663 fő, más adat szerint 9521 fő) 42 löveg 15 000 főnek vélt, valójában 50-80 000 körüli
Veszteségek
kb. 2000 fő és 4 ágyú 60 fő és 277 sebesült
Térkép
Debreceni csata Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 31′ 24″, k. h. 21° 35′ 49″47.523388888889, 21.597

Előzményei

A Görgei Artúr vezette 1. hadsereg (más nevén feldunai hadsereg) alá beosztott hadtest – miután a hadsereget parancsnoka július 30-án kettéosztotta Nyíregyházán – oldalbiztosító feladatok kapott és a Hajdúhadház–Debrecen–Derecske–Berettyóújfalu irányban kezdte meg feladatát, hogy délen ismét egyesüljön a hadsereg többi alakulatával. Eközben a hadsereg másik két hadteste, a III. és a VII. hadtest a Nagykálló–Nyíradony–Vámospércs–Nagyléta–Kismarja irányba indult. Görgei célja ezzel a lépéssel kettős volt: egyrészt csökkentette hadseregének utánpótlás gondjait és együttes veszélyeztetettségét, másrészt növelte a két hadseregtest önálló manőverező képességét. Az I. hadtest kikülönítése annak pihentsége és jól felszereltsége miatt történt, lévén a váci csata (július 17.) óta nem vett részt ütközetben.

Nagysándor Hajdúhadházra érve kapta Korponay János ezredes hírét, miszerint a cári csapatok túlereje elől Szolnok felől Balmazújvároson át Debrecenbe kényszerül. Körülbelül 15 000 főre becsülte a szemben álló cári sereget. Nagysándor egy erős lovas csapatot különített ki és Debrecenbe küldte őket felderítési céllal: addig menjenek, amíg az ellenséget meg nem találják, de ne ütközzenek meg velük, csak figyeljék annak mozgását és küldjenek vissza helyzetjelentéseket. Elrendelte, hogy a hadtest 22:00-kor kezdje meg a Debrecenbe vonulást. Pongrácz István, az I. hadtest vezérkari főnöke augusztus 1-jén jelentette a hadsereg-parancsnokságnak, hogy az oroszok előőrse bevonult Balmazújvárosra. Mivel szemtanúk beszámolója szerint létszámuk nem jelentős, ezért Pongrácz javasolta a hadtest mielőbbi Debrecenbe vonultatását és ott az ütközetre való felkészülésre. A Központi Honvédelmi Iroda ezt engedélyezte azzal a módosítással, hogy a hadtest vállalja el az ütközetet, verje vissza az orosz erőket, majd ezután induljon tovább dél felé a megadott hadsereg-találkozási ponthoz. A hadtestparancsnok és vezérkari főnöke végrehajtotta a parancsot.

Nagysándor augusztus 2-án reggel 8:00-kor jelentette a főparancsnokságnak, hogy a hadtest Debrecenbe érkezett, a szembenálló ellenséges erő pedig tizenötezer fős lehet, visszaverésükre a hadtestparancsnokság megtette a szükséges lépéseket, a hadtest másnap, augusztus 3-án Derecskére fog indulni. Ezen a napon a Görgei-fősereg Vámospércsen tartózkodott.

Debrecenben Korponay alakulata (gyalogos hadosztály) is csatlakozott a hadtesthez. Létszámuk 3660 fő volt és 4 löveg. A hadosztály azonban csak létszámilag volt jelentős, a 3280 fős gyalogságnak mindössze 1100 darab lőfegyvere volt, a többiek kiegyenesített kaszával, lándzsákkal lettek felszerelve. Velük szemben a Paszkevics vezette főerő két hadteste (II. és a III.), valamint a 12. gyaloghadosztály vonult fel a Debrecen felé vezető nyugati és északi úton. Összlétszámukat a Pallas-lexikoncikk 50 000-re, Hermann (2001) körülbelül 80 000-re teszi.

Az ütközet lefolyása

Az ütközet a város nyugati határán kezdődött el, majd áttevődött az északi, majd a közvetlen nyugatin teljesedett ki és végül a déli területeken fejeződött be. Nagysándor csatarendjét az utókor erős kritikával illeti. Ekkoriban Debrecen városképe jelentősen eltért a mostani (2010-es) állapotoktól. Északon a – még a Mátyás által városnak adományozott – Nagyerdő és szőlőskertek (ma Csigekert) határolták, a nyugati és északnyugati határokon pedig szintén igen széles kiterjedésű és fejlett kukoricamező volt a nyár közepén. Ezek miatt a hadtestparancsnok műveleti területe, hadtestének összetétele és létszáma miatt a kritikus időkben viszonylag kis térségre szorult. A jobbszárnyra helyezte Korponay megviselt gyaloghadosztályát, középre Bobich János ezredes egységeit, a balszárnyrapedig Máriássy János ezredes gyaloghadosztályát. A lovashadosztály századait a szárnyakon és középen tartalékban helyezte el. A jobbszárny a mai Nyulas csárda mellett foglalt állást. Ide lett beosztva Korponay hadosztálya a Balka Arnold őrnagy vezette 96. honvéd zászlóaljjal együtt. Erősítésükre négy huszárszázad állt rendelkezésre. Jobbszárny legészakibb részén két honvéd század látta el a Nagyerdő átkarolás elleni védelmét. Ehhez a seregtesthez osztottak be 12 ágyút is Csányi Márton százados parancsnoksága alatt. Maga Nagysándor József egy dombon foglalt állást, amit azóta Nagysándor-halomnak neveznek a helybeliek. Felderítési céllal előreküldte Mesterházy István ezredest huszárjainak egy részével a nyugati irányú Balmazújvárosi útra, ahonnan nem sokkal később Mesterházy nagyszámú ellenséges lovascsapatot jelentetett. Nagysándor a huszárok másik felét is erősítésnek küldte, ágyúkkal megerősítve. Kihelyezték a biztosító egységeket, majd a tisztek egy része az Aranybika szállodába ment elfogadni a város honatyáinak részükre rendezett díszebédet.

Az ütközet első szakasza délelőtt kezdődött, Nagysándorék kisebb sikereit hozva. Az oroszok a Látóképi csárdához érve, 10:30-kor újabb lovas előőrsöt küldtek, amit az ágyúkkal erősített huszárcsapat lövetni kezdett. Az ágyúdörejek hallatára az Aranybikába indult tisztek visszatértek csapattestjeikhez. A huszárok tüzértámogatással megfutamították az elővéd-lovasságot, majd a felvonuló és rohamozó gyalogságban is komoly pusztítást végeztek a magyar tüzérek. A kibontakozó tüzérségi tűzpárbajban is az orosz tüzérek maradtak alul. Ezekben az összecsapásokban sebesült meg a II. hadtest parancsnoka Pavel Kuprejanov tábornok (ellőtték a lábát) és sebesült meg halálosan Miller tábornok is. Ez időben 27 orosz tiszt és 634 katona esett el. Az orosz előőrs megtorpanását látva Paszkevicsék szétbontakoztatták erőiket. A magyar sikeren felbuzdulva Nagysándor Máriássy hadosztályát előre rendelte, amit a hadosztályparancsnok nem vett jó néven, szerinte a sikeres eseményeket visszavonulással, arcvonalcsökkentéssel kellett volna zárni, nem megnyílással. Ez a centrum-roham elakadt, növekvő orosz tüzérségi nyomás kezdődött a magyar jobbszárnyon. Délutáni 14:00-kor ezt követően minden arcvonalon orosz ellentámadás vette kezdetét. Jelentős méretű lovasrohamot indítottak a magyar jobbszárny felé, mely részben a Nagyerdőben időközben észrevétlenül beszivárgott lovasegységekkel egészült ki, illetve kezdődött. A hiányosan felszerelt és folyamatos harcban Debrecenig hátrált Korponay-sereg a tüzérségi támadást követő lovas rohamban „szétporlott”. A lerohant hadosztály fegyvereit kilőve rendezetlen módon hátrált, az orosz lovasság gyakorlatilag szétverte. Ezzel egy időben a Bobich-centrumot ért támadással szemben noha az tartotta magát, mégis a jobbszárnyon áttört orosz lovasság a bekerítéssel fenyegette. A két oldalról támadott hadosztály szintén rendezetlenül, súlyos veszteséggel kezdte meg a visszavonulást, majd elhagyta a harcmezőt. A fennálló problémákat a balszárnyon levő Máriássy hamar érzékelte és mivel eredményesen kibontakozva harcba nem tudott bocsátkozni, dél felé, Derecske irányába megindította alegységeit (a tervezettnél egy nappal korában). Máriássyék – és a többi, rendezetlenül visszavonuló magyar alakulat – szerencséjére a bekerítésükre küldött orosz jobbszárny (a 2. orosz könnyűlovas-hadosztály) a csatazaj hevében, a kiterjedt kukoricásban eltévedt, csak a csata végével ért ki belőle. Érdemi eredményt nem tudott elérni, aminek később nagy visszhangja lett az orosz hadseregben. Az I. hadtest 51 halottat, 188 lovat és 2 ágyút vesztett, 84 fő sebesült meg és 1266 fő eltűnt. A Korponay-hadosztály vesztesége minimum 500 főre tehető, illetve 2 lövegük elveszett. További 8 az orosz tüzérség tett időlegesen harcképtelenné. Az orosz veszteséget 60 főre és 277 sebesültre teszi Hermann (2001).

Következményei

A csata során elesett katonákat aztán a debreceni Hősök temetőjében temették el. Maga a hadtest nem szenvedett végzetes vereséget, mégis a 19. század végi kora utókor történetírásai igyekeztek túldramatizálni az eseményt. Kevéssé valószínű ugyanis, hogy egy délelőtt súlyos harcok alatt levő hadtest törzsállománya egy díszebéd elfogyasztásával foglalkozzék. A „magyar ügy” szempontjából sem bizonyult sorsdöntőnek a csata, hiszen a hadest csak egy utóvédje volt az 1. hadseregnek, igaz az egyik legpihentebb. A feldunai hadsereg egy hónapos hadjárata alatt nyolc ütközetet vívott, melyből mindössze egyet, ez a debrecenit veszítette el.

A csatavesztés szükségszerű volt a szembenálló orosz fél létszámát tekintve, a veszteség mértékét még a terepadottságok is kedvezően befolyásolták, ami, ha a csatát Nagysándor délebbre vállalja fel, lehet komolyabb mértékű lett volna. A hadtest ellátta tervezett feladatát: a hadsereg főerőitől oldalvédként elvonta az orosz csapatokat, amik aztán utánpótlási nehézségeik miatt végig többnapi lemaradásban maradtak augusztus közepéig. Ez kedvező lehetőséget adott – az eltervezett módon – a feldunai és a délvidéki hadseregek egyesülésére egy döntő Haynau felett kivívandó győzelemre. Görgei bírái és későbbi elítélői felrótták neki, hogy Nagysándornak nem nyújtott segítséget. Azonban, ha ezt megteszi, a Vámospércs–Debrecen távolságot 5-6 óra alatt megtéve valószínűleg már csak a csata végére érkezik a helyszínre, újabb célpontot adva a cári seregeknek és újabb jelentős magyar veszteséget előkészítve. Az eredeti hadseregparancsnoki elképzelésekkel szöges ellentétben.

Az I. hadtest egy héttel később, augusztus 9-én Aradon ismét egyesült a hadsereg másik két hadtestével. A már augusztus elején Görgei által megkezdett béketárgyalások végül 12-ére értek be, a temesvári szerencsétlen csatavesztést követően. Tizenharmadikán a Világos és Szőllős között elterülő mezőn az I. hadtest katonái is a fegyverüket letevő egységek között voltak az 1. hadsereg többi hadtestével (III. és a VII.) és a tartalék hadosztállyal együtt, Görgei Artúr utasítására és vezetésével.

Források

• Hermann Róbert (szerk.). Az 1848–1849. A szabadságharc és forradalom története. Videopont, Budapest (1996) 
• Hermann Róbert. 1848–1849. A szabadságharc hadtörténete. Korona, Budapest (2001) 
• Nemeskürty István. 1848-49 "Kik érted haltak meg szent világszabadság!" 
• Hadtörténelmi közlemények 2009/december.
• Bánlaky József (1928. szeptember): A magyar nemzet hadtörténelme. Harminchatodik fejezet: A debreceni csata. 1849. augusztus 2-án. (magyar nyelven). mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2014. március 4.)

Érintőlegesen

• Jókai Mór: Mégsem lesz belőle tekintetes asszony. – MEK.hu

További információk

• Debreceni csata - A Pallas nagy lexikona
• dr. Szűcs Ernő: A debreceni csata. Debrecen, 2008. augusztus 27.
• Honvédtemető
• Lűkő Ivett: Kossuth és Debrecen
• Hermann Róbert: Görgei Artúr: A hadvezér