Wikipédia

Ioveta jeruzsálemi királyi hercegnő

II. Balduin jeruzsálemi király leánya, Szent Lázár kolostorának apátnője (12. század)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. június 28.

Ioveta jeruzsálemi királyi hercegnő (latinul: Iveta vagy Joeta,[1] franciául: Yvette; Jeruzsálem, 1119–1120 körül – 1178 előtt) frank és örmény származású szentföldi előkelő, katolikus apáca, a betániai Szent Lázár-kolostor apátnője.

Ioveta
UralkodóházRethel-ház
Született1119–1120 körül
Jeruzsálem
Elhunyt1178 előtt
ÉdesapjaII. Balduin jeruzsálemi király
ÉdesanyjaMorfia melitenei úrnő
Tisztséga betániai Szent Lázár-kolostor apátnője
Vallásarómai katolikus

II. Balduin jeruzsálemi király és Morfia melitenei úrnő legkisebb leányaként gyermekkorában édesapja kiváltására egy muszlim emír túsza lett. 1134-ben szerzetesi fogadalmat tett a bencés Szent Anna-kolostorban, később a kifejezetten az ő számára alapított betániai Szent Lázár-kolostor apátnőjévé választották. Apátnőként a Jeruzsálemi Királyság és az uralkodócsalád befolyásos alakja volt: mint a térség leggazdagabb zárdájának főnökasszonya hatalmas vagyonnal rendelkezett, és őt bízták meg unokahúga, a majdani Szibilla jeruzsálemi királynő nevelésével.

Élete

szerkesztés

Származása és gyermekkora

szerkesztés
 

Ioveta[* 1] jeruzsálemi királyi hercegnő Jeruzsálemben[2] született 1119–1120 körül: Türoszi Vilmos történetíró annyit jegyez meg, hogy a hercegkisasszony apja trónra lépése, vagyis 1118 áprilisa után jött világra,[3] míg Foucher de Chartres az 1125-ös események kapcsán ötévesnek mondja a király leányát.[4] Ennek tükrében születése 1119–1120-ra tehető. Édesapja, II. Balduin jeruzsálemi király (1060-as évek – 1131) a frank retheli grófok leszármazottjaként, Bouillon Gottfried és Baudouin de Boulogne rokonaként részt vett az első keresztes hadjáratban; 1100-ban került Edessza élére, mikor I. Balduin ráhagyta a trónt, hogy ő maga átvehesse a jeruzsálemi örökséget. Edessza után Jeruzsálem esetében is megismétlődött a trónöröklés: a gyermektelen I. Balduin 1118-ban bekövetkezett halálakor II. Balduin foglalta el a jeruzsálemi királyi trónust. Ioveta édesanyja, a keleti keresztény Morfia melitenei úrnő († 1026/27) egy helybéli örmény fejedelem leánya volt. A házaspárnak Ioveta volt az utolsó gyermeke, előtte három leány született, mindannyian apjuk edessszai uralma alatt: Melisenda, a trón várományosa, valamint Aliz és Hodierna, akik felnővén keresztes fejedelmekhez mentek nőül. Ioveta feltehetően II. Balduin apai nagyanyja vagy dédanyja, Yvette avagy Jutta de Roucy után kapta keresztnevét.[5][6]

1123 áprilisában Balak ibn Bahrám ortokida emír Edessza környékén fogságba ejtette II. Balduin királyt; az emír halála után a jeruzsálemi uralkodó Ilgází anatóliai bej fiának, Timurtasnak a kezére került.[7] Utóbbi megbízásából a saizari emír tárgyalásokat kezdett a jeruzsálemi udvarral a király szabadon bocsátásáról; a keresztesek részéről Morfia királyné és I. Joscelin edesszai gróf egyezkedtek.[8] A szaracénok szabta váltságdíj nagyon magas volt: a kereszteseknek át kellett engednie Atárib, Zardana és Kafartab városait, segíteniük kellett Timurtast egy beduin törzsfő elleni harcában, továbbá nyolcvanezer dinárt kellett fizetniük – húszezret azonnal, a maradék törlesztéséig pedig túszokat kellett küldeniük Saizarba.[8] A túszok Ioveta hercegnő és az edesszai gróf örököse, az ifjabb Joscelin, illetőleg tíz nemesifjú voltak. II. Balduin király 1124 júniusában hagyta el a saizari udvart, miután találkozott leányával.[8] A hercegnőt a saizari emír erődjében tartották fogva körülbelül egy éven keresztül. A hozzávetőlegesen hatvan évvel később működő Ernoul arról számol be Chronique d’Ernoul et de Bernard le Trésorier című munkájában, hogy fogvatartói megrontották a jeruzsálemi királykisasszonyt; azonban erről egyetlen másik krónika sem tesz említést, Ernoul beszámolójának hitelessége ilyenformán kétséges.[9] A hercegnő négyéves korára tekintettel Hans Eberhard Mayer történész például „abszurdnak” tartotta.[10]

1125. június 11-én az azázi csatában a keresztes államok egyesített seregei a jeruzsálemi király vezetésével győzedelmeskedtek a szeldzsuk törökök fölött. A hadizsákmányból tellett a nyolcvanezer dinár váltságdíjra is a hercegnőért és az edesszai trónörökösért: „minden frank lovag lemondott zsákmánya egy részéről, hogy kiválthassák a király leányát.”[11]

Zárdába vonulása

szerkesztés
 
A Melisenda királynő uralkodása alatt emelt jeruzsálemi Szent Anna-templom, ahol Ioveta hercegnő apáca lett

Ioveta hercegkisasszony 1134-ben tette le szerzetesi fogadalmát a jeruzsálemi Szent Anna(wd) bencés kolostorban.[12][13][* 2] Az azelőtt a keleti rítushoz tartozó klastrom körülbelül húsz-harminc évvel korábban I. Balduin király örmény feleségének, Arda királynénak adott otthont.[14] Zárdába vonulásának lehetséges okaként a modern történeti művek megemlítik a hercegnő megbélyegezettségét amiatt, hogy kisleányként kilenc hónapig a muszlimok túsza volt;[15] azonban a középkori forrásokban ilyesmire nem találni utalást.[16] Hans Eberhard Mayer és Malcolm Barber történészek amellett érvelnek, hogy a királyleány a családja – azon belül kiváltképp Melisenda – nyomására lett apáca, mivel Ioveta volt II. Balduin egyetlen olyan gyermeke, aki apja királlyá koronázása után született, s mint ilyen erős trónigénnyel léphetett volna fel a II. Balduin halála után a trónt elfoglaló Melisenda nénjével szemben.[17][18] Tekintve, hogy Ioveta zárdába vonulása még apja életében történhetett, ezen elképzelés vitatható.[19] Nem zárható ki, hogy a hercegkisasszony oblátaként – vagyis olyan gyermekként, akit szülei Istennek ajánlottak, mint például Árpád-házi Szent Margitot – került kolostorba.[20] A szerzetesi élet iránti elhivatottságon túl az is közrejátszhatott a hercegnő döntésében, hogy a levantei keresztes államokban nem akadt egy király leányának méltó vőlegény: a Jeruzsálemen kívüli három keresztes fejedelemség közül csak Antiochia és Tripolisz ura jöhetett szóba – ők II. Balduin leányaival, Alizzal és Hodiernával is léptek frigyre. A harmadik keresztes állam, Edessza ura, II. Joscelin másodunokatestvéri rokonságban állt a jeruzsálemi hercegnőkkel, a vérrokonság miatt így a vele való házasságot az egyház ellenezte volna.[21] Továbbá Ioveta zárdába vonulása erősíthette a királyi családról kialakított kegyes, istenfélő képet, miközben a hercegnő egyházi és – a földbirtokok révén – világi hatalomra egyaránt szert tett.[22]

Apácaként Ioveta hercegnő a tisztelendő anya alávetettje volt, királynő nővére azonban „méltatlannak találta, hogy egy király leánya” ilyen helyzetben legyen.[23] 1138-ban ezért Melisenda királynő a fővároshoz közel eső Betániában tett szert földbirtokra. Itt a halottaiból feltámasztott Lázár és testvérei, Mária és Márta tiszteletére a királynő bencés kolostort alapított – a helyszínen ekkor már két szentély állott: Lázár sírja, valamint egy Mária Magdolnának szentelt templom.[24] A tornyokkal megerősített klastrom mindkettőt magában foglalta; a Mária Magdolna-templomot átépítették, Lázár sírja fölé új templomot emeltek. A zárda felépülte után a királynő az intézménynek adományozta Jerikót és a környező földeket, később drágaköves arany- és ezüstkelyheket, könyveket és egyéb liturgikus tárgyakat készíttetett neki.[12] Amellett, hogy a Lázárhoz való kötődése okán a hely népszerű volt a zarándokok körében, jelentőségét fokozta, hogy innen indult a virágvasárnapi menet Jeruzsálembe.[25] Bőkezű adományaival, melyeket egészen élete végéig nem szűnt meg a kolostornak juttatni, Melisenda királynő gondoskodott róla, hogy a húgának építtetett zárda legyen a leggazdagabb az egész királyságban.[26] Mivel húga ekkor még túl fiatal volt a zárda irányításához, a királynő egy köztiszteletben álló, Matild nevű idős asszonyt tett meg zárdafőnöknek azzal a szándékkal, hogy a zárdafőnöki szék megüresedésével a testvérét ülteti oda.[27]

Apátnőként

szerkesztés
A fontevraud-i apátság megemlékezése

Judit [Ioveta], a betániai Szent Lázár apátnője, Balduin király leánya helyezte el eme értékes ereklyéket e megszentelt tartóba és küldte őket a fontevraud-i szent klastromba […] azzal a kéréssel, hogy az ajándékért cserébe halálának dátumáról értesülvén jegyezzék fel azt a martirologiumba, és hasonlóképpen emlékezzenek meg imáikban szülei halálának évfordulójáról.

“
”
– Ioveta apátnő adományáról[28]

Az első apátnő halála után, 1144-ben,[29] de legkésőbb valamikor 1157 előtt[30] Ioveta királyi hercegnőt választották meg a zárda vezetőjének. A rendház dokumentumai nem maradtak fenn, irányításáról és apátnőjének rendelkezéseiről ezért nincsenek pontos információk.[29] Annyi azonban bizonyos, hogy ámbár nem rendelkezett akkora hatalommal, mint testvérei, Ioveta apátnő jelentős befolyással bírt: „kettős szerepében, mint királyi vérből származó hercegnő és mint Palesztina leggazdagabb kolostorának apátnője hosszú életén át mindvégig megkülönböztetett tiszteletnek örvendett a királyságban.”[12][31] Neve több adománylevélen és adásvételi szerződésen szerepel: például egy 1157-es keltezésű okiratban az apátnő betániai birtokokat adományozott a johannita lovagrendnek a Szent János-ispotály környékén fekvő szőlőért cserébe.[29] A franciaországi fontevraud-i apátságban 1178. szeptember 6-i dátummal megemlékeztek azokról az értékes ereklyékről – többek között a keresztesek körében rendkívüli tisztelettel övezett Szent Kereszt egy darabjáról –, melyeket Ioveta apátnő küldött a fontevraud-i közösségnek.[32] A hercegnő-apátnő saját pecsétet használt; ennek alakja ovális volt, egyik oldala fátyolozott asszonyt ábrázolt, melléhez szorítva könyv keresztet ábrázoló fedlappal, „Ivditta abbatissa” felirattal. A hátoldalon Lázár feltámasztásának jelenete és a „resuscitatio Lazari” szöveg.[33] Ebben az időszakban, különösen pedig a keresztes területeken nem volt jellemző, hogy a nők saját pecséttel rendelkezzenek; a fennmaradó adatok alapján Ioveta apátnőn kívül egyedül Melisenda királynőnek volt pecsétje, ennek léte ilyenformán szintúgy a hercegnő megkülönböztetett státusáról tanúskodik.[34]

Apáca mivolta ellenére a hercegnő nem szakította meg kapcsolatát a királyi udvarral és nővéreivel. 1157-ben nála időzött a betániai kolostorban sógorának, Fulkó jeruzsálemi királynak az első házasságából született leánya, Szibilla flamand grófné, mialatt férje III. Balduin hadjáratában vett részt. A grófné olyannyira megszerette a helyet, hogy megtagadta a hazatérést, s ehelyett a pápa és a jeruzsálemi pátriárka engedélyével habitust öltött; 1165-ben bekövetkezett haláláig Ioveta nagynénjénél élt a betániai zárdában.[35][28] Ioveta 1161-ben Hodierna nővérével együtt hónapokon keresztül ápolta Melisenda királynőt,[36] valamint őt bízták meg unokahúga, Szibilla királyi hercegnő nevelésével és tanításával – a hercegnő valószínűleg szülei, Amalrik király és Courtenay Ágnes házasságának érvénytelenítése után költözött nénikéjéhez a kolostorba.[37] Szibilla 1176-ban, férjhezmenetelekor hagyta el Betániát.[28]

Halála és megítélése

szerkesztés

Ioveta apátnő halálának pontos dátuma ismeretlen[38] – a fontevraud-i martirologiumban az 1178. szeptember 6-i bejegyzésben szerepel elhunyta.[28] Egy 1178-as oklevél már egy bizonyos Évát nevez meg Betánia apátnőjeként,[39] ebből kifolyólag Ioveta ekkor már nem élhetett. Halála így 1178 előttre, legkésőbb az év első felére tehető. Végső nyughelyét illetően is csak feltételezésekkel lehet élni, a betániai zárda mellett édesanyja és Melisenda nővére temetkezési helye, a jozafáti Mária sírja templom jöhet szóba.[38]

Alakja a krónikákban – például Türoszi Vilmos Historiájában – és a keresztes háborúkkal foglalkozó szakirodalomban egyaránt rendszerint mellékszereplőként tűnik fel; életének tragikus színezetet kölcsönözve azáltal, hogy a zárdába vonulást a muszlim túszhistória és a férjjelölt hiánya miatti kényszerként kezelik. A 2010-es években E. Jordan történész tett kísérletet arra, hogy más megvilágításba helyezze az apátnő életét.[40]

Megjegyzések

szerkesztés
  1. ↑ Neve változatos formákban ismert: Ioeta, Iveta, Ioveta, Joeta, Joveta, Jutta, Judit, Juditta, Yveta.
  2. ↑ A középkori egyházjog szerint a nők tizenkét éves korban érték el a nagykorúságot, ekkortól fogva házasodhattak vagy tehettek szerzetesi fogadalmat.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Röhricht, Reinhold: Regesta regni Hierosolymitani (MXCVII–MCCXCI). Innsbruck: Libraria Academica Wageriana. 1893. 84., Supplementum 35. o. Hozzáférés: 2021. március 24.  
  2. ↑ Jordan 2017  67. oldal
  3. ↑ Türoszi Vilmos: A History of Deeds Done Beyond the Sea. I. kötet. Emily Atwater Babcock és A. C. Krey (ford.). New York: Columbia University Press. 1943. XII., IV; 522. o. = Records of civilization, sources and studies, 35.  
  4. ↑ Foucher de Chartres: History of the Expedition to Jerusalem by Fulcher of Chartres (Translation from the Latin). Frances Rita Ryan (ford.). Minnesota: University of Minnesota. 1916. III., XLIV; 246. o.  
  5. ↑ Murray, Alan V: Kingship, Identity and Name-giving in the Family of Baldwin of Bourcq. In Knighthoods of Christ: Essays on the History of the Crusades and the Knights Templar, Presented to Malcolm Barber. Norman Housley (szerk.). Aldershot, Anglia: Ashgate. 2007. 32. o. ISBN 978-0-7546-5527-5  
  6. ↑ Murray, Alan V: The Crusader Kingdom of Jerusalem: A Dynastic History, 1099–1125. Oxford: Prosopographica et Geneologica. 2000. 173. o. = Occasional Publications UPR, 4. ISBN 978-1900934039  
  7. ↑ Runciman 1999  398. és 404. oldal
  8. ↑ a b c Runciman 1999  404. oldal
  9. ↑ Jordan 2017  72. oldal. A Jeruzsálemi Királyság csaknem teljes felszámolásával fenyegető, 1187-es hattini csata után keletkezett krónikák elődjeiknél jóval kedvezőtlenebb színben tüntették fel az ellenséget. Erin L. Jordan történész szerint ez húzódhatott meg az Ioveta hercegnővel kapcsolatos incidens kiszínezésének hátterében is.
  10. ↑ Mayer, Hans Eberhard: The Succession to Baldwin II of Jerusalem: English Impact on the East. Dumbarton Oaks Papers, XXXIX. évf. (1985) 140. o.
  11. ↑ Runciman 1999  406. oldal
  12. ↑ a b c Runciman 1999  447. oldal
  13. ↑ Jordan 2017  78. oldal
  14. ↑ Hamilton 1977  111. oldal
  15. ↑ Hodgson 2007  95. oldal
  16. ↑ Jordan 2017  75. oldal
  17. ↑ Mayer, Hans Eberhard: Fontevrault und Bethanien: kirchliches Leben in Anjou und Jerusalem im 12. Jahrhundert. Zeitschrift für Kirchengeschichte, CII. évf. 1. sz. (1991) 34–37. o. ISSN 0044-2925
  18. ↑ Barber 2012  157. oldal
  19. ↑ Jordan 2017  68. oldal
  20. ↑ Hamilton 2020  228. oldal
  21. ↑ Jordan 2017  76. oldal
  22. ↑ Jordan 2017  77. oldal
  23. ↑ Türoszi 1943  XV., XXVI.; 133. oldal
  24. ↑ Hamilton 1977  113. oldal
  25. ↑ Saller, Sylvester John: Excavations at Bethany (1949–1953). Jeruzsálem: Franciscan Press. 1957. 73. o. = Studium Biblicum Franciscanum: Publications, 12.  
  26. ↑ Hodgson 2007  96. oldal; Türoszi 1943  133–34. oldal
  27. ↑ Hamilton 2020  232. oldal
  28. ↑ a b c d Hamilton 2020  233. oldal
  29. ↑ a b c Jordan 2017  80. oldal
  30. ↑ Barber 2012  397. oldal
  31. ↑ Hodgson 2007  179. oldal
  32. ↑ Jordan 2017  80–81. oldal
  33. ↑ Schlumberger, Gustave Léon: Sigillographie de l’Orient latin. Párizs: P. Geuthner. 1943. 122. o.  
  34. ↑ Jordan 2017  81–82. oldal
  35. ↑ Jordan 2017  83–84. oldal
  36. ↑ Hamilton 1978  156. oldal; Barber 2012  216. oldal
  37. ↑ Runciman 1999  569. oldal; Jordan 2017  84–85. oldal
  38. ↑ a b Jordan 2017  85. oldal
  39. ↑ Röhricht, Reinhold: Regesta regni Hierosolymitani (MXCVII–MCCXCI). Innsbruck: Libraria Academica Wageriana. 1893. Supplementum 35. o. Hozzáférés: 2021. március 29.  
  40. ↑ Jordan 2017  67–69. oldal

Források

szerkesztés
  • ↑ Barber 2012: Barber, Malcolm: The Crusader States. New Haven és London: Yale University Press. 2012. ISBN 978-0-300-11312-9  
  • ↑ Hamilton 1977: Hamilton, Bernard: Rebuilding Zion: the holy places of Jerusalem in the twelfth century. Studies in Church History, XIV. évf. (1977) 105–116. o. doi
  • ↑ Hamilton 1978: Hamilton, Bernard: Women in the Crusader States: the queens of Jerusalem (1100–90). In Baker, Derek – Hill, Rosalind M. T – Ecclesiastical History Society: Medieval Women. Oxford: Basil Blackwell for the Ecclesiastical History Society. 1978. 143–174. o. ISBN 9780631125396  
  • ↑ Hamilton 2020: Hamilton, Bernard – Jotischky, Andrew: Latin and Greek Monasticism in the Crusader States. Cambridge: Cambridge University Press. 2020. ISBN 978-0521836388  
  • ↑ Hodgson 2007: Hodgson, Natasha R: Women, Crusading and the Holy Land in Historical Narrative. Woodbridge: The Boydell Press. 2007. = Warfare in history, 25. ISBN 978-1-84383-332-1  
  • ↑ Jordan 2017: Jordan, Erin L: Hostage, Sister, Abbess: The Life of Iveta of Jerusalem. Medieval Prosopography, XXXII. évf. 1. sz. (2017) 66–86. o.
  • ↑ Runciman 1999: Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története. Veszprémy László (szerk.), Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna (ford.). Budapest: Osiris Kiadó. 1999. ISBN 963-389-347-X  
  • ↑ Türoszi 1943: Türoszi Vilmos: A History of Deeds Done Beyond the Sea. II. kötet. Emily Atwater Babcock és A. C. Krey (ford.). New York: Columbia University Press. 1943. = Records of civilization, sources and studies, 35.  

További információk

szerkesztés
  • Mayer, Hans Eberhard: Fontevrault und Bethanien: kirchliches Leben in Anjou und Jerusalem im 12. Jahrhundert. Zeitschrift für Kirchengeschichte, CII. évf. 1. sz. (1991) 14–44. o. ISSN 0044-2925
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=Ioveta_jeruzsálemi_királyi_hercegnő&oldid=27243201”