Izsó Miklós (színművész)
Izsó Miklós (Debrecen, 1877. január 10.[1] – Székesfehérvár, 1948. január 7.)[2] színész, rendező.
Izsó Miklós | |
Született | 1877. január 10. Debrecen |
Elhunyt | 1948. január 7. Székesfehérvár |
Állampolgársága | magyar |
Gyermekei | Izsó Johanna |
Foglalkozása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Izsó Miklós témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életútja
szerkesztésRégi színészcsalád sarja, apja Izsó József Kálmán református színész, Izsó Miklós szobrász öccse volt,[3] anyja a római katolikus Szép Borbála. 1877. január 20-án keresztelték, keresztszülei Madarász Viktor festő és özv. Izsó Miklósné Szerdahelyi Jozefa voltak. Pályáját 17 évesen kezdte. Játszott Debrecenben, Pozsonyban, Temesvárott, Budán és Miskolcon is. Sikerrel működött a Népoperában, 1912. november 8-án tanulmányi ösztöndíjat kapott a Színészegyesülettől. 1917-ben került Szegedre, majd 1919 és 1928 között a kolozsvári színháznak volt a tagja. Az 1920-as évek egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, az 1927–28-as évadban 202-szer lépett színpadra Kolozsvárott. Az 1930-as években már rendezéssel is foglalkozott, Nagyváradon és Kolozsvárott működtetett színésziskolát. Halálát szívgyengeség, érelmeszesedés okozta. Felesége Nagy Ilona Mária volt.
Főbb rendezései
szerkesztés- Madách Imre: Az ember tragédiája
- Molnár Ferenc: Liliom; Játék a kastélyban
- Kálmán Imre: A csárdáskirálynő
- Lengyel M.: Tájfun
- Szigligeti Ede: Liliomfi
- Henrik Ibsen: Kísértetek
- Herczeg Ferenc: Bizánc
Jegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- Magyar színművészeti lexikon
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
További információk
szerkesztés- Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940). Kolozsvár, Polis, 2009.
- Pécs lexikon. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., 2010.
- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
- Pécsi Napló, 1943. április 4.